08
dec
Levél demokrata polgártársaimhoz
Címkék: média demokrata rendszerváltás levél pártok kesztyű nélkül Guest blogger
Tweet
Olvasónk történelmi időutazásra invitál minket, végigkalauzolva az elmúlt negyed évszázad posztkádári posványain, egy magát "demokratának" valló átlag állampolgár szemüvegén keresztül. Megállapításai helyenként finoman szólva is sarkosak, ettől eltekintve (vagy ezzel együtt) kiváló karcolat az általunk is gyakran idézett "Átlag Béláról", akinek öntudatosságát csak befolyásolhatósága múlja felül.
Demokrata polgártársam!
Te vagy az a 40-es, 50-es éveidben járó állampolgár, aki – jó esetben – napi 8-10 órát robotolsz, hazaérsz este, megeszed a paprikás krumplidat, és megiszod az olcsó sörödet. Ezután nem is vágysz másra, mint ellazulni a részletre vásárolt kínai tévéd előtt, megnézni a híreket, meg hogy Berényi Miki éppen kivel kavar. Te vagy az, aki „régi szép időknek” nevezi a Kádár-rendszert, nosztalgikus hangulatban gondolsz vissza az 1.2-es Ladára, az 1,30-as kenyérre és a szocreál üdülőkre a Balatonon. Szintén te vagy az, aki '89-ben azt tervezte, miként fogja a Ladát Mercedesre cserélni, vártad, mikor fogunk úgy élni, mint nyugaton. Nos, ezt azóta is várod...
1990-ben lelkesedtél a demokráciáért, hiszen ez számodra még új volt. Bohó fiatalsággal szavaztál az MDF-re, esetleg SZDSZ-re, majd néhány év után csodálkoztál azon, hogy nem élsz jobban, mint az átkosban, és bizony a Merci sincs meg. Eljött 1994, és te újra visszahívtad a szocikat a hatalomba. Persze a Bokros-csomagon kiakadtál, a hőn áhított nyugati autó még mindig nem volt meg, nem is tehettél mást, mint 1998-ban az addig amúgy unszimpatikus Fideszre dobni az X-et. Örültél a NATO-csatlakozásnak, aggódtál a délszláv háború miatt, nézted az új kereskedelmi csatornákat, és hagytad, hogy szépen lassan, de módszeresen átmossák az agyadat. De ekkor még mindig hittél. Hitted, hogy most már tényleg utol fogjuk érni a nyugatot, talán ekkor részletekre vettél egy régi német autót, talán gyereket is vállaltál, és elkezdtél költekezni.
Bár nem volt pénzed menő elektronikai cikkekre és lakókocsis nyaralásra az Adrián, de ez ekkorra társadalmi elvárás volt. Hiszen ezt mutatták a tévében. Amit pedig bemondanak a tévében, az igaz. A 2000-es évek elején elkezdtél hiteleket felvenni, természetesen svájci frankban, hiszen az „biztos árfolyam” – mondtad te, mindenféle közgazdasági ismeretek nélkül.
05
dec
Áttörés a felzárkóztatásban: Rajzolj napocskát 50 ezerért!
Címkék: korrupció wtf felzárkóztatás közmunkaprogram Jobbik Miskolc havas jon
Tweet
Egy teljes napot vártunk ennek a posztnak a megírásával. Egyszerűen nem akartuk elhinni, hogy ilyen van, létezik.
Nem akartunk lukra futni, megvezetni olvasóinkat. Azt sejtettük, hogy az illetékes minisztérium vagy a városvezetés kiad majd egy közleményt, amiben mindent cáfolnak, és kijelentik, hogy kacsa az egész, egy jobbikos képviselő politikai haszonszerzésből próbált hírnevet kovácsolni magának. De bárhogy püföljük a Google-t és a Hírkeresőt, 24 óra elteltével sem cáfolta senki az agymenést, azt kell feltételeznünk tehát, hogy igaz. Öveket becsatolni, a nyugalom megzavarására alkalmas sorok következnek!
Jakab Péter miskolci jobbikos önkormányzati képviselő szerda délután saját Facebook oldalán számolt be arról, hogyan valósítja meg a gyakorlatban a kormány a munkások "munkaerőpiaci reintegrációját". A bejegyzést a párthoz közeli Alfahír is átvette. Eszerint a nagy dérrel-durral beharangozott országos téli közfoglalkoztatási program egy úgynevezett felzárkóztató képzéssel is bővült. A Jobbik birtokába jutott "szintfelmérő" szerint (az idézőjel hatványozottan indokolt) havi 50 ezer forintos ösztöndíjért az alábbi komolyságú tesztek kitöltését várja el a munkaadó állam.
05
dec
Köztünk éltek, de nem velünk
Címkék: határon túli kesztyű nélkül Bazsó Bálint 2004 december 5
Tweet
Kilenc éve kell elviselni december 5-e traumáját. Kilenc éve le kellett nyelnünk a keserű pirulát: a magyar társadalom felének önzése és lelki üressége minden képzeletet felülmúlt.
Kilenc éve próbáljuk megmagyarázni magunknak, hogyan volt képes néhány politikus alantas céljaira felhasználni a kádárizmusban rekedt rétegek rejtett vagy nem is annyira rejtett idegenkedését saját nemzetükkel szemben.
Időnként vitázgatunk még róla, mentegetjük Átlag Bélát, aki semmit nem ért Erdélyből, Felvidékből, Trianonból, aki napi keserűségét, megélhetési gondjait, életének szellemi céltalanságát boldogan irányíthatta, legalább egy napon, 2004. december 5-én, valakik ellen.
Akkor az az ellen a határon túli magyarság volt. Az, amelyik ugye ingyenélő, kapja a magyar adófizetők milliárdjait, sőt, még a munkát is elveszi a magyar melóstól. Az a határon túli, aki amúgy egy büdös román, szlovák vagy szerb, csak valamiért jól megtanult magyarul.
Neki ez a világ. Tudjuk, miből fakad, tudjuk honnan táplálkozik még mindig, s tudjuk, kik szítják fel bennük újra meg újra ezt az acsargó gyűlöletet. Ez az önző, évtizedek óta az állam csecsén csüngő parazitalény torz világa, aki szomszédja legkisebb sikerére, boldogulására is irigy gyűlölettel tekint, aki minden fillért sajnál másoktól, mert azt hiszi, azt tőle veszik el. Ő az, akit bármikor, bárhol a testvére ellen lehet fordítani.
Ezt mind tudjuk. Számtalanszor írtunk róla, szerény eszközeinkkel próbáltunk változtatni rajta. Kevesebbet beszéltünk róla, de december 5. nemjei mellett milliónyi néma is volt. Az ő szavazatuk a távolmaradás volt, egy könnyed, de végzetes vállrándítás.
Abban a „szerencsés" helyzetben volt részünk, hogy tévén keresztül tekinthettük meg a szerda esti Újpest-Fradi Magyar Kupa derbit. Bár, utóbbi kifejezés eléggé barokkos arra a párharcra, amelyet a két legnépszerűbb magyar csapat vívott egymással.
A meccset együtt néztük meg, egy újpesti és egy Fradi szurkoló. 10 évvel ezelőtt végigordítottuk volna a 90 percet, jó eséllyel negyed óránként borítva egymásra az asztalt. Ma este alig emeltük fel a hangunkat. Csöndben voltunk. Döbbent csöndben. Csak néztünk egymásra, és nem akartuk elhinni, amit a képernyőn látunk. Hogy ott huszonkét embernek ennyire minden mindegy, ennyire le van szarva – ennyire le vagyunk szarva. Amit láttunk, az az NB II keleti csoport szintje. Ezek a játékosok azt is érdemelnék - de ez a két csapat nem.
Simon Tibor vagy Szusza Ferenc valószínűleg könnyezve nézte volna végig azt a színvonaltalan borzalmat, amit ez a két örök rivális, patinás csapat produkált. Valaha a lilák és a zöldek összecsapása rangadó volt, heroikus ütközetei egy örök háborúnak, amelyben a nemzet legjobbjai mérték össze tudásukat. A győzelem mennybe emelte, a vereség pokolra taszította a játékosokat. Amit most láthattunk, az két unott sereg hadgyakorlata volt vaktöltényekkel.
A Lilák ma diadalt arattak, de győztes itt nem volt. Ezen a meccsen csak vesztesek voltak: mi szurkolók, akiket arra kényszerítettek, hogy ezt a szív nélküli színvonaltalan alibi focit végignézzük. Pezsgőt senkinek sincs oka bontani. Nem fieszta ez, hanem halotti tor. A ravatalon a magyar labdarúgás fekszik, legfeljebb az emlékére lehet felhajtani egy Mátyás keserűt.
Azok a mezek, azok a színek, amelyek nemzedékek sorának jelentették A csapatot – a mai focistáknak már csak olcsó bohócjelmezek egy farsangi bálon, ahol éppen fradistának, vagy újpestinek öltöztek. Milyen Ferencváros az, ahol egy vesztes derbi után a „tősgyökeres magyar" focisták gyáva patkányként spriccelnek be az öltőbe, és milyen csapat az, amely egy rövid köszönetre sem méltatja azokat a zöldeket, akik voltak olyan fanatikusok/hülyék, hogy a decemberi zimankóban is elmentek a megyeri úti katlanba, és még pénzt is adtak ezért a másfél órányi lélektelen szargereblyézésért. A híres Fradi-szív ma este csak a fekete Diallo-ban dobogott, láthatóan egyedül őt borította ki a vereség, még percekig zokogott a pályán. A kis mali csatár ugyan nem nagyon tud focizni, de legalább akar. És ezzel rohadtul egyedül volt ma este.
Ne sírj, Ulysse, te hamarosan úgyis tovább állhatsz egy nyugati klubba. Mi maradunk, de már bőgni sincs kedvünk ezen az egészen. Egy szar vígjátékhoz nem illenek a könnyek. Elég ide egy köpés is.
Balogh Gábor
Jurenkó Ferenc
02
dec
Medve koma a szomszédban – örülünk, Vincent?
Címkék: balogh gábor EU Ukrajna Putyin kesztyű nélkül Janukovics
Tweet
Az elmúlt napok külföldi híreit az újratöltött kijevi narancsos forradalom uralja. Se szeri, se száma a nagy kinyilatkoztatásoknak, a cikkeknek, bejegyzéseknek és kommenteknek. Van, aki szurkol a nagy orosz medve ellen harcoló ukrán ajrópereknek, mások elégedetten dörzsölik a kezüket Brüsszel pofára esése láttán. A történet azonban – ahogyan itt Kelet-Európában már megszokhattuk – nem fekete-fehér. Szürke, annak is a lehető legpiszkosabb árnyalata.
A tüntetések közvetlen kirobbantó oka az volt, hogy Ukrajna az utolsó előtti pillanatban visszatáncolt az EU-val kötendő társulási szerződéstől. Maga a kormányfő, Janukovics is elismeri, hogy nem teljesen önszántából jutott erre az elhatározásra, döntését erősen segítették Vlagyimir Putyin jótanácsai. Ezek nagyjából úgy foglalhatók össze, hogy, ha az ország tovább folytatja a Brüsszelhez való közeledést, akkor éhen dögleszti őket. Elzárja a gázcsapot, felmondja a sok milliárdos áruhitel szerződéseket, leáll az ukrán ipar, a kijevi hetedik emeleti panelben meg fából rakott tűzön lehet sütni a húsjegyet.
Sokan szörnyülködnek az „aljas zsaroláson”, de nem kevesen akadnak olyanok is, akik ünneplik az erőskezű Vlagyimir cárt, aki jól megleckéztette a nagyképű brüsszelitákat. Én valahogy egyik olvasattal sem tudok igazán együtt érezni. Moszkva lépése igazi bicskanyitogató bizánci agresszív tahóság. Engem a megszívatott Unió – egyébként tagadhatatlanul szívderítő – látványa nem kárpótol annyira, hogy a brezsnyevi pax sovietica újjáéledő módszereit ünnepeljem. Ugyanakkor mélységes naivitás, vagy álszentség kell ahhoz, hogy őszintén sajnáljuk a nagy európai álomtól megfosztott ukránokat. (E skillekben a hazai liberális újságírás persze nem szenved hiányt, van, aki egyenesen kijevi „európai forradalomról” ömleng.) A politikailag és gazdaságilag is döglődő EU célja valójában nem más, mint, hogy újabb kizsákmányolható perifériákat keressen a már teljesen lerabolt kelet-közép-európai régió után. Kijev semmi másból nem marad ki, csak ebből. Mindezt persze nem szabadságuk megőrzésének nemes vágyától vezettetve teszik, hanem egyszerűen azért, mert a ruszkik befenyítették őket. Abban a régióban, ahol a szerencsétlen Ukrajnát húsz éve létrehozták egyszerűen lehetetlen független államiságot teremteni. Legalábbis az elmúlt hét-nyolcszáz évben még senkinek nem jött össze, miért éppen a ’91 óta regnáló maffia-elittől várnánk ekkora teljesítményt?