Szerdán szívinfarktust kapott a Fradi védője, Akeem Adams. Egy héttel ezelőtt még az ősi rivális Újpest jobbszélsőjével küzdött a pályán, most pedig az életéért harcol.
Több életmentő műtéten is átesett, jelenleg gépek tartják életben. Az élet és a halál mezsgyéjén jár, de nincs egyedül. Vele vannak a csapatársai és az összes hazai labdarúgó. Ahogy, mellette állnak klubszimpátiától függetlenül Nyíregyházától Szombathelyig a szurkolók is. Elég csak az újpestiek szívbemarkoló üzenetét elolvasni:
26
sze
Radikális párt nem tud választást nyerni?
Címkék: választás pártok 2014 party hard Jobbik MSZP LMP Fidesz havas jon Boros Tamás Policy Solutions Balogh Gábor Együtt 2014 Iránytű Intézet Kiszelly Zoltán Kovács János
Tweet
Lehet-e választást nyerni a rezsiharccal? Van-e reális esélye a baloldalnak 2014-ben? Meddig tartható a Jobbik radikalizmusa? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről vitatkozott szerda este Kiszelly Zoltán politológus, Boros Tamás, a Policy Solutions igazgatója és Kovács János, az Iránytű Intézet vezető elemzője a Magyar Tavasz és a Jobbegyenes közös kerekasztal-beszélgetésén.
Meggyőző fölénnyel vághat neki a 2014-es „szuper választási évnek” a Fidesz, amely a nyári közvélemény-kutatási adatok szerint mind a három (uniós, országgyűlési, önkormányzati) választást besöpörheti. A várható eseményekről a három meghívott szakértőt Balogh Gábor, a Jobbegyenes blog szerkesztője kérdezte.
Boros Tamás szerint Orbán Viktort szavait kell szem előtt tartani, aki 2014-et a rezsiharc évének nevezte. A közműdíjak csökkentésével a Fidesz több százezer szavazót szerzett vissza, és azt gondolják, hogy ez a lendület 2014-ig ki fog tartani. A Policy Solutions igazgatója azonban úgy véli, ha a kormánypártoknak nem sikerül újabb témákat beemelniük, akkor a jól felépített, de korán kezdett kampány idő előtt ki fog fulladni. A Jobbik és az LMP csak egy-egy ügyet tud majd megfogni és kis szerencsével tematizálni, a baloldalnak pedig elemi érdeke, hogy a választást arra az egy kérdésre szűkítse le: Orbán marad, vagy valaki más (értelemszerűen ő maga) jön? – magyarázta Boros. Bajnai Gordon kormányfői esélyeiről szólva úgy fogalmazott: „ez a vonat már elment”.
Megfújták a kertből a szőlőt. Kivágták a kerítést, leszedték és elvitték. Érdemes lett volna várni vele még egy hetet, mert éretlen volt, talán majd jövőre sikerül pont időben elvinni.
Abban, hogy dézsmálják a termést, semmi meglepő nincsen. Az ország számos területén úgy hozzátartozik ez a gazdálkodók életéhez, mint a levegővétel. Csakhogy most a szőlőt nem Borsodból vitték el. A lopás Budapesten történt a II. kerületben, annak ráadásul azon részén, melyet a köznyelv csak Rózsadombnak nevez.
Nem kell megdöbbenni, a Rózsadombon sem csak Gyurcsányok laknak. Ha már csak szórványban, de ott is élnek még normális, derék magyar emberek, akik közül néhányan már csak elsősorban hobbi céllal „gazdálkodnak” is. Éppúgy, mint vidéken, ápolgatják a növényeiket, öntözik, permetezik, kapálják és éppúgy dühöngenek, amikor ellopják, mint akármelyik vidéki gazdálkodó.
A polgárijobbos sajtó az elmúlt napokban tűéles szemű réti sasként csapott le arra a tényre, hogy az MSZP és a Jobbik közösen kezdeményezte az E.ON visszavásárlását vizsgáló parlamenti bizottság létrehozását. Zúgnak a fideszes légószirénák, elő lehet ásni a „Jobbikot az MSZP ügynökei hozták létre" című konteót, és persze hatásosan el lehet énekelni a „két pogány közt..." kezdetű narancsballadát is. Holott a történet teljesen másról szól.
Nyilvánvaló, hogy a cég visszavásárlása sem a komcsiknak, sem a radikáljobbosoknak nem tetszik. Csakhogy nem ugyanazért! A ballibsi észjárás nyilván képtelen megbarátkozni a gondolattal, hogy az „állam a legrosszabb gazda" hazug jelszava alatt fillérekért elkótyavetyélt állami vagyonból bármit is visszaszerezzünk. Képviselőik és sajtójuk máris az államszocializmus visszatérésével riogatnak. (Hogy az Unió számos országában vannak közösségi tulajdonban a közművek, az ezeket a jóembereket persze nem érdekli.) A neoliberális dogmatikában az állam örül, ha lyuk van a seggén, és a nemzetközi nagytőke egyelőre megtűri a létezését. Minden ellenkező irányba tett lépés „retrográd, populista, demagóg", kommunista és talán még egy kicsit fasiszta is
No, most, aki úgy véli, hogy az állami vagyon elszórása ellen legkeményebben felszólaló, annak feltárását, és a felelősök megbüntetését is követelő Jobbik e fenti hozzáállással azonosulni tud, az az elmúlt három évben nem ezt a csatornát nézte.. A radikálisoknak egészen más miatt vannak kellemetlen sejtései az E.ON visszavásárlásával kapcsolatban. Nagyjából azért, amiért nekem is. A helyzet ugyanis az, hogy a szoci rinyálással ellentétben semmilyen államosításról nincs szó. Sőt!
A jelek szerint az állam, amely annak idején bagóért, fekete-afrikai privatizációs feltételekkel adott túl a cégen, most piaci áron vásárolja azt vissza. Sőt, lehet, hogy még többért. Tetszikérteni? Günther 50 forintért bevásárolta magáét a hazai energiaszektorba, most pedig szíveskedik kiszállni belőle – 150-ért. Ez nem, hogy nem „államosítás", de még a kormány által előszeretettel mantrázott „gazdasági szabadságharctól" is mérföldekre van.
Okés, eddig világos - mondhatja az olvasó. De azt még mindig nem értem, hogy a viharba lehet, hogy a parlament, egymástól legtávolabb álló két pártja most mégis együtt követeli az ügy kivizsgálását? Ennek oka mindössze egy szó: matek. Egy parlamenti vizsgálóbizottság felállításához a képviselők legalább egyötödének aláírása kell. Elég csak rápillantani az országgyűlési erőviszonyokat ábrázoló kis grafikonra, hogy lássuk: egyetlen ellenzéki párt sem tud egyedül kiállítani ennyi autogramot. Ez van, honpolgárok, ilyen a kétharmad. A maradék egyharmad szét van dobva három pártba, és akkor még ott vannak a függetlenek is. Ha a jobbikosokon kívül minden egyes honanya és honatya aláírná a kezdeményezést, akkor lenne csak meg nélkülük a szükséges 20%. Csakhogy a függetlenek közül számosan (Szili Katalin, Molnár Oszkár, Rozgonyi Ernő vagy épp a jobbikból dobbantott, azóta szuperfideszessé vált Pősze Lajos) közel sem biztos, hogy szembe akarnának/mernének menni a kormánnyal. Marad tehát a kényszerű „összefogás".
Hogy ebből botrány lett, annak alapvetően két oka van. Az egyik, hogy a kormánypárti kommunikáció sunyi és kétszínű volt az ügyben - a másik, hogy a jobbikos meg béna. A párt vezetőinek tisztában kellett lennie azzal, hogy saját szavazóik körében a komcsikkal való bármilyen együttműködés a sátánizmus minősített esete. Ha a parlamenti matematika mégis erre kényszeríti őket, akkor talán nem ártott volna erre előre felhívni a figyelmet, három mondatban kibontva, hogy erre miért van szükség - és nem utólag magyarázni a bizonyítványt.
Az E:ON ügy a hazai közélet orvosi gebéje. A baloldali ellenzék gátlástalanul hazudozik és riogat, miközben halált megvető bátorsággal védi gazdája, a nemzetközi nagytőke érdekeit. Saját agymosott táboruk erre soha nem fog ráébredni, ha a Párt azt mondja, hogy a lenini út most a vadkapitalizmusba vezet, akkor is követni kell! A kormány a gazdasági szabadsághős glóriájával övezve az asztal alatt okosba' kiegyezik a multikkal, majd látványosan ajtót mutat nekik. Ők mennek persze, csak épp viszik a családi ezüstöt is. Az egész kétszínű színjátékot egyedül a radikájobbosok veszik észre – akik meg tátognak a sarokban, és nem tudják normálisan elmondani, mi a bajuk, így aztán a többiek röhögve mutogatnak rájuk, hogy hülyék. A maradék tízmillió meg csak ül a nézőtéren és egyre kevésbé érti ezt az abszurd darabot...
Balogh Gábor
Sajnos szinte mindnyájunknak vannak olyan rokonai, vagy barátai, akik a reménytelennek ítélt hazai gazdasági helyzet miatt nálunk szerencsésebb országokban kénytelenek szerencsét próbálni. Ők, azok, akik akár napi 10-12 órát is güriznek, és zsíros kenyéren élnek, hogy egyszer, valamikor hazajöhessenek, és emberhez méltó életet teremthessenek maguknak itthon. Ez a cikk NEM RÓLUK szól. Hanem az idegenbe szakadt hazánkfiának egy másik, halálosan irritáló típusáról: a wannabe emigránsról.
Aki nem külföldre kényszerült, nem is ment, egyenesen menetelt. Diadalban. Végre megvalósult a késő kamaszkor óda dédelgetett vágy: itt hagyni ezt a mucsai paraszt országot, és elmenni naaagy betűs Nyugatra. Mert ebben a szarfészekben, ugye nem lehet élni.
A wannabe emigráns kritikus ember. Kritikus a többi embertársával és a hazájával szemben, de - kitalálhatják - magával szemben a legkevésbé sem.