tomegoktatas.jpgA kormány elégedetten dőlhet hátra, megvalósította ígéretét: felemelte a pedagógusok fizetését. Vagy mégsem? Miért tiltakoznak a pedagógus-szakszervezetek? Miért nem fogadta kitörő örömmel egy álom beteljesülését a pedagógus-társadalom? Semmi nem elég jó a tanároknak? Mégis mi a fenét akarnak még?

Tanár vagy interaktív tábla?

Tavaly szeptemberhez képest rengeteget változott a közoktatás. Új a tanterv, vannak új tantárgyak, kezdődik a hit- és erkölcstanoktatás, minden általános iskolásnak délután négyig tart majd a tanítás, újabb évfolyamok léptek be a mindennapos testnevelés világába és vannak már bűnmegelőzési tanácsadók („iskolarendőrök”) is. Miért? Mert változtatni kellett. Gyorsan és gyökeresen. Mert valami, valamikor nagyon elromlott a magyar közoktatásban.

Rég nem igaz, hogy világszínvonalú. Valaha az volt, de már nem az. Alkalmazkodtunk a „Nyugathoz”, követelményeket csökkentettünk, hogy mindenki érettségizhessen, egyetemen és főiskolán „tanulhasson” tovább akkor is, ha alkalmas, de akkor is, ha teljesen alkalmatlan. Miért? Mert akkor jól fogunk mutatni a statisztikákban. Ennek azonban megvan az ára. Lebutított tantervek, csökkentett követelmények, pofonegyszerű érettségi a kompetenciák fejlesztésének rózsaszín ködébe burkolva.

És annak is megvan az ára, hogy egyes csoportok sportot űznek tanáraik elagyabugyálásából, ha azok véletlenül nekik nem tetsző jegyet adnak, vagy ha épp arra szottyan kedvük. Meg annak is, hogy sok esetben a családdal szemben az iskola lett az alapvető nevelés színtere is, hisz sokan iskolába kerülve még mindig nem ismerik a civilizált társadalmi együttélés legalapvetőbb szabályait (pl. nem tudnak köszönni), vagy nem tudnak késsel és villával enni, megkeserítve ezzel nemcsak tanáraik, hanem osztálytársaik éltét is. De a legfájóbb mégis az, hogy nemcsak európai összehasonlításban, hanem a magyarországi átlagbéreket tekintve is kiábrándítóan alacsony a magyar pedagógusok bére.

És hogy mi mindezek következménye tanári szempontból? Szinte megállíthatatlan kiábrándulás a szakmából, tömeges pályaelhagyás, a pályán maradok esetében pedig depresszió és végül a teljes kiégés. Erre pedig semmilyen közoktatás és semmilyen jövő nem építhető. Miért? Azért, mert kakaóbiztos számítógépek, csúcsszuper projektorok és e-learning nélkül még működik az oktatás, de tanár nélkül nem.

És ezért kellett volna az átalakítást azonnali és radikális fizetésemeléssel kezdeni - nem véletlen, hogy a pedagógustársadalmat is ez foglalkoztatta elsősorban az elmúlt néhány hétben.

Havi 200 fixszel a (tanár)ember könnyedén viccel?

A tanárok mai alulfizetettsége széleskörűen ismert, azt azonban kevesen tudják, hogy ez nem mindig volt így. Így alakult. Klasszikussal élve „történelmileg”. A Magyarország felemelkedésén fáradozó és e tekintetben az oktatásnak a hadiiparnál is meghatározóbb szerepet tulajdonító Horthy-korszak Magyarországán ugyanis egy középiskolai tanár fizetése még elérte a 454 pengőt, de a korabeli elemi iskolákban (mai alsó tagozat) tanítók is 278 pengőt kerestek. És ugye a korabeli dal szerint az ember „200 pengő fixszel” bizony már könnyedén viccelt. És, ha mindehhez hozzávesszük, hogy akkor élt kollégáink a társadalom kiemelten is megbecsült, sőt „megsüvegelt” tagjainak számítottak és hogy hány Nobel-díjast adott a világnak a Horthy-korszak Magyarországa, akkor biztosak lehetünk benne, hogy valamikor, valami nagyon elromlott. De mikor és hogyan?

A válasz egyszerű: 1945 után. A szovjet hadsereg árnyékában kibontakozó „új rendnek” ugyanis tömegoktatás kellett. Emelkedő számsorok, melyek a mögöttes tartalom nélküli érettségik és diplomák számának növekedését mutatják. Ezért egyfelől feláldozták a pedagógusszakma presztízsét és színvonalát az 1945 után elindított gyorstalpaló tanfolyamokon kiképzett tanárokkal, másrészt az 1946-os bérrendezés során az 1938-as fizetések 20%-ára (!) csökkentették a pedagógusok bérét. Értik? Ötödére. E ponton kezdődött e hivatás kálváriája, presztízsének szinte visszafordíthatatlan csökkenése, megbecsültségének eltűnése. És azóta sem változott semmi.

 A sokfelvonásos béremelés-dráma

Persze nem minden a pénz és nem lehet egyenes arányba tenni az oktatás színvonalát a tanári fizetésekkel. De az elhivatottság, a lelkesedés vagy a szakma szeretete eddig sem hiányzott a magyar pedagógustársadalomból. Sőt! Ez tartotta és tartja ma is életben a magyar közoktatást. Csakhogy örökké nem lehet erre bazírozni. Mert mindenki szívesebben dolgozik akkor, ha meg is fizetik, és nem kell szülői pofontól rettegnie. Ráadásul az oktatás színvonala is jobb, ha a tanár nem a délutáni különóra-dömpingjére relaxál az iskolai tanórák alatt.

Mégsem történt az elmúlt évtizedekben szinte semmi. 2002-ben szavazatszerzés céljából ész nélkül felemelték 50%-kal a tanári fizetéseket, csakhogy ennek költségeit az önkormányzatokra hárították, ráadásul az emelés néhány éven belül elinflálódott.

És aztán a kábításon kívül semmi, évekig. Közben pedig minden romlott. A gyerekek, a munkakörülmények, az idegek, a motiváció. Minden.

Majd jött 2010 és a hoffmanni ígéretek. Aztán az ígéretek elhalasztása. Aztán a köznevelési törvény, mely reményt adott, hisz a pedagógus-életpálya modell bevezetésének időpontját 2013 szeptemberében határozta meg és a mindenkori minimálbér 180%-át ígérte a főiskolai, 200%-át pedig az egyetemi végzettséggel rendelkező pedagógusoknak. Aztán ezt is elhalasztották. És végü, mikor már nem lehetett mit csinálni, mert beindult a 2014-es választási kampány, akkor gyorsan, kiherélve bevezették az életpályát.

 A tanárkodás örök szegénység

És úgy tűnik az is marad. Miért? Azért, mert a 2011-es köznevelési törvényben lefektetettekhez képest most is csak 60%-kal sikerült emelni a pedagógusok bérét, ami összességében 34%-os általános fizetésemelkedést jelent a pályán dolgozók döntő többségének. Igen, ez kétségtelenül emelés. Csakhogy nem erről volt szó.

Merthogy csak 2008 óta 31,2%-kal csökkent a pedagógusok bére az infláció miatt. A tanári fizetéseket ugyanis – szemben például a nyugdíjakkal - nem indexálják inflációt követően. A mostani 34%-os emelés tehát így puszta szinten tartás. Lenne.

Csakhogy az életpálya-modell bevezetésével az eddigi 22-ről 26-ra emelkedett a kötelezően tanítással töltendő/hető órák száma, miközben az is előírás, hogy ezen felül további 6 órát kell minden pedagógusnak az oktatási intézményben töltenie például helyettesítéssel vagy a tanulók felügyeletével. Ez így összesen 32 iskolában töltött órát jelent, a korábbi 22-vel szemben. A heti 40 órás munkakeretig hátra lévő maradék 8 órát fordíthatja a pedagógus például dolgozat-összeállításra, javításra, adminisztrációra, ami lényeges csökkenés a korábbi 18 órához képest. És igen, kell ennyi idő például egy 35 főst osztály 3 oldalas történelem dolgozatának kijavításához. Az iskolai plusz munkát pedig senki sem fizeti meg.

Ráadásul az életpálya-modell eltörölt számos pluszjuttatást is, melyek közül a legfájóbb a tanári fizetés egyetlen eddigi reális kiegészítési lehetőségének, a túlóradíjnak a megszüntetése.

És hogy miért visszás mindez? Azért, mert az eredeti tervek BÉREMELÉSRŐL és nem munkateher-növekedéssel egybekötött kereset-kiegészítésről szóltak. Ez azonban minden, csak nem béremelés. Ha jóindulatúak vagyunk, akkor inflációt követő szinten tartás cserébe a több munkáért, ha rosszindulatúak vagyunk, akkor relatív fizetéscsökkentés. És hogy miért probléma ez?

Azért, mert a beígért fizetésemelés elszabotálásával újra átverték a pedagógustársadalmat. És azért is, mert így lassan nem lesz tanár. Egyébként már most is alig van fizika, kémia vagy matematika szakos kolléga (akinek van esze, mérnöknek megy), sőt, a bölcsész szakos hallgatókat is ösztöndíjakkal kell csalogatni tanárszakra. Értse már meg végre mindenki, hogy ez így nem megy! A pedagógusszakma szocialista típusú felfogása tévút, hiba, főleg mai, tudásalapú társadalmunkban.

Jogos elvárás a társadalom részéről, hogy tanárnak a legjobbak menjenek. De akkor tisztességesen meg is kell fizetni a pedagógusokat. Mert ez így sokáig már nem tartható.

 

Patkós Dániel

 

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr895515679

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Aki tanárnak megy, az idióta? 2013.09.17. 09:26:02

A legfájóbb mégis az, hogy nemcsak európai összehasonlításban, hanem a magyarországi átlagbéreket tekintve is kiábrándítóan alacsony a magyar pedagógusok bére.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pan Modry 2013.09.16. 11:46:57

@shitgun:

egyetertek, en egyetemista koromban angol es matek kulonorakat adtam, egyszerre 1 diakkal foglalkoztam, de elegge faraszto volt, es mivel csak jo munkat szeretek vegezni, ezert fel is keszultem minden kulonorara, de fel ev utan abbahagytam az oktatast, mert a megkeresheto penz nem volt osszhangban az erofeszitessel.

Szerintem ha valaki jol oktat, mondjuk napi 4-6 oraban, az kb olyan mintha ceges meetingen speaker lenne 4-6 oran keresztul, ami azert elegge faraszto.

Szelid sunmalac 2013.09.16. 11:47:26

@d.hardman: Ezt probalom en is magyarazni. Furcsallom, hogy pont mondjuk tanaroknak kell.

@Gyűrött Papír: Egyet ertek. Reszben. Legyen jol megfizetve, de legyen minosegi kontroll is. Hogy mennyit dolgozik, nem erdekel. Ha normalis fizetest kap, vegezze el a munkajat rendesen.

A problemam az onsajnaltatassal van. Ertelmesen el lehet mondani, hogy ez es ez a helyzet, igy es igy kene valtoztatni. Akkor van mirol beszelni, es tamogatom oket, ahol csak lehet. De ha elkezdik magukat sajnaltatni, es azert kene oket tamogatni, mert masokhoz kepest nekik milyen szar, na abbol nem lesz semmi.

2013.09.16. 11:56:09

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: nagyjából egyet is értünk. Én nem a tanári meló mennyiségét tartom fontosnak, annak ellenére hogy egy-két fenti hozzászólásomban azt próbáltam érzékeltetni, hogy az átlag elképzeléssel szemben ez nem olyan sétagalopp - például a te hallgatóságod nyilván nem 26 eleven kamasz volt, de nem ez a lényeg. (Ha hiszed, ha nem, én az voltam, aki önként bent töltötte az idejét késő délutánig, volt filmklub, korrepetálás, vagy csak simán dumálás, és például rengeteget játszottam a kölkökkel a gépteremben, ez sokkal többet ért, mint egy tucat osztályfőnöki óra. Mindezt persze a rendes tanórákon kívül. Sose panaszkodtam, élveztem, én eleve tanár akartam lenni.) A lényeg az, hogy bármely szakmában minőséget elvárni csak a megfelelő ellentételezés mellett lehet. Igaz, hogy a tanárok egy része (szerintem a nagyobbik) alkalmatlan, és pont ők azok, akik sírnak, mint a szopósmalac. Van viszont egy szűk réteg, aki dolgozik, nem az óraszámokat nézi, elhivatott, és ugyanúgy szarba van nézve, mint a resztli. Én őket erősíteném, ehhez kéne ugye az egyetemi oktatás megreformálása, meg a tisztességes kezdőkereset, hogy lassan, két-három évtized alatt le lehessen váltani a selejtrészt a jól képzett, megfizetett adaggal. Ez az ami soha nem fog bekövetkezni, addig marad az acsarkodás, hogy hülye tanár, hosszú nyár, ménemtöbb, ménemkevesebb, éniskeményenmelózom, satöbbi. Az össznép anyázásból sose lesz semmi.

élhetetlen 2013.09.16. 12:12:32

@shitgun: „mintha a mérnökre azt mondanám, könnyű dolga van, hiszen csak rajzolgat egy nagy asztalnál”. Teljesen igazad van. Erről egy megtörtént eset jutott eszembe, mérnők ismerősöm kislánya, mikor megkérdezték az óvodában, hogy mit dolgozik a papája, azt felelte, hogy radiroz. Nos, ez egy óvodástól aranyos, de amit itt felnőtt emberek képesek összehordani, az minősíthetetlen!

Ancilla 2013.09.16. 12:18:50

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Azt nem mondtam, hogy minden tanár ezt teszi. Én ezt tettem. De nem panaszkodtam soha, mert nagyon szerettem és élveztem a munkámat az összes nehézségével és rengeteg szépségével együtt. Most sem panaszképpen írtam, amit írtam, csak úgy érzem, hogy a kívülállók nagyon keveset tudnak a tanárok munkájáról. S amit leírtam, ráadásul csak egy szelete volt annak a sokrétű feladatkörnek, amit végezni kellett és amiről a fentiekben olvasni is lehet).

Tisztában vagyok azzal is, hogy minden foglalkozásnak, szakmának megvannak a maga nehézségei, nem is akarom összehasonlítani magunkat velük, hogy kinek nehezebb, kinek könnyebb. De emberekkel - ezen belül gyerekekkel - foglalkozni a szellemi energiákon kívül nagyon nagy pszichés fölkészültséget és erőt kíván. És főleg ez a fárasztó.

Soknak tartom a heti 26 órát + 6 óra iskolában eltöltött időt. Nem lehet ennyi órára tisztességesen fölkészülni, mindemellett a saját családra is energiát fordítani.Ha igényes egy pedagógus, nem a 10 évvel ezelőtti vázlataiból tanít, hanem folyamatosan képzi magát, frissíti a tudását, alkalmazkodik a folyton változó világhoz. Fogalmam sincs, hogy fogják ezt ma megtenni a tanárok a fenn maradó heti 8 órában. (A dolgozatjavításokra egészen biztosan a hétvége marad, mert miután holtfáradtan hazaérnek, felkészülnek a másnapi óráikra, már nem fognak tudni friss aggyal, figyelemmel javítani.)

Pan Modry 2013.09.16. 12:25:17

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:

Amivel vitatkoznek az, hogy marxista modra a munkaba csak a belefektetett energiat nezed, es ahhoz akarod a jovedelmet venni.
Szerintem viszont a tanarok teljesitmenyenek a hatasa a jovo generaciokra nezve nagyon nagy, reszben rajtuk mulik hogy 10-20-30 ev mulva milyen aranyban lesznek a tarsaddalomban buta, hasztalan emberek, es milyen aranyban a versenykepesek.

En azt mondom, hogy egy jo tanar, keressen sokat, egy kozepes tanar, mondjuk az atlagber korul, rossz tanarokat meg ne alkalmazzunk. Az egesz moge egy merorendszert kellene betenni, peldaul hogy egy adott tanar alatt egy adott evben mennyit fejlodtek a gyerekek a PISA teszten, igy a tanarok motivaltabbak lennenek az innovacioban is ami az oktatast illeti, igy pedig lehetne valodi benchmark modszereket is talalni, es az oktatas milyenje nem fuggne az aktualis partkatona oktatasi miniszter agymenesetol.

Mária 2013.09.16. 12:29:42

@Online Távmunkás:

Figyelj, dolgozni csak annyit kell, amennyit kifizetnek.

Hülyetanár minek töri magát éjszakába nyúló ingyen dolgozatjavítással, ha úgyse fizetik ki?

Dr_utcai_arcos 2013.09.16. 12:30:31

@imres: hú, de hamar ideküldtek a pártszékházből!Még hatásosabb lett volna, ha odaírod: 1ső!!!!!

Erotikus Fantázia · http://felnottfantazia.blog.hu 2013.09.16. 12:30:40

Tragikus, de a pedagógusi pálya lassan már csak a pedofilok számára lesz vonzó :(

halaloszto 2013.09.16. 12:30:43

@d.hardman: Nem tehetek rola, hogy nem mindenki lat iskolat kozelrol. Vannak olyan targyak, amibol egy osztalynak meg heti ket oraja sincs, csak egy. Egy egyszakos fizikatanar az a halal, siman lehet hogy egy iskola minden osztalyaban tanit, es megsincs meg a 26 oraja. De egy fizikia-kemia szak sem egy alom.

Az eloregyartott dolgozatkerdeseket meg oravazlatokat pedig pont most lehet kidobni, ugyanis bejott a nemzeti alaptanterv, uj tanterv van, uj tankonyvek.

De mondom, meg lehet csinalni siman, csak olyan is lesz.

Vajk

Mária 2013.09.16. 12:31:49

@gchg:

"A gyerek meg ne tanuljon meg fogalmazni. Pazar gondolkodás. :("

Ha a tanárnak nem fizetik ki, akkor a tanár nem tanítja meg.

Vágod?

Dr_utcai_arcos 2013.09.16. 12:32:24

@Mária: "Tesztet kell íratni, a, b, c válaszokkal és megoldókulccsal. 10 kérdés, 3 perc per dolgozat, max 2 óra, per osztály a javítás. A halál se olvasna végig osztályonként 105 oldal macskakaparást." -Hülye.

gchg 2013.09.16. 12:33:47

@Mária: Ne magadból indulj ki. Lehet, hogy neked nincs lelkiismereted, de nekem van. Nem gyártok az állam pénzén agyatlan, gondolkodni képtelen zombikat. Vagy jól végzem a munkámat, vagy pályát váltok, de nem fogok szarul dolgozni csak azért, nem szarul fizetnek.

euAgWzgmmtq7K 2013.09.16. 12:38:01

@halaloszto: egyszakos tanárok tudomásom szerint már rég nincsenek. és mondom, én 12 év közoktatás alatt nem láttam 13 osztályban tanító tanárt, de igazad van, biztos hazudok.

"Az eloregyartott dolgozatkerdeseket meg oravazlatokat pedig pont most lehet kidobni, ugyanis bejott a nemzeti alaptanterv, uj tanterv van, uj tankonyvek."

persze, és megváltozik a világtörténelem, az irodalom, sőt a kémia, meg a biológia is, azért mert más lesz a tanterv. csúsztatsz.

halaloszto 2013.09.16. 12:39:42

@d.hardman: Nem hazudsz, hanem egy kis szeletet latod a kozoktatasnak, es abbol altalanositasz. En meg egy masik szeletet latom, es az maskepp nez ki.

Termeszetesen nem a tortenelem meg a biologia valtozik, hanem hogy mit kell belole masodik evfolyamon harmadik oran tanitani.

Vajk

Dr_utcai_arcos 2013.09.16. 12:39:50

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): "A versenyszférában a napi 8 óra ritka, inkább a 10-11 óra megy. 6 órára bejelentve. Hétvégén is. Sokszor diplomával is." Egy ilyen versenyszférás állást mondjál már!!! Mert a sarki pékség meg a Gazsi bt nem az. Másik hülye.(Sőt a Tesco sem az.)

Mária 2013.09.16. 12:41:36

@Dövan:

"Hüje! Mérnemingyá' mindenki üsse be ájfónon a választ, "

A neten nagyszerű edukációs célú online vizsgaszoftver-lehetőségek vannak.

Ha én tanár lennék, és nem fizetnék ki a dolgozatjavítással töltött munkaórákat, inkább regelnék havonta párszáz forintért egy ilyen oldalra, minthogy ingyen mártírkodjak.

Feltenném a tesztet a szájtra, gyerekek egyedi azonosítóval regelnének, és egy-egy dolgozatra lenne X percük, hogy megoldják, otthonról, vagy ahonnan akarják.

A megoldásra fordítható idő értelemszerűen olyan rövid lenne, hogy csak a gyors válaszokra legyen elég, ne a kutatómunkára, és egy szűk időintervallum lenne arra, mondjuk egy adott nap 16-22 óra között arra, hogy a teszthez hozzáférjen egy-egy osztály.

A progi ki is javítaná helyettem a beküldött megoldásokat és még ki is listázná az azonos megoldásokat.

_most_ 2013.09.16. 12:42:23

aki szerint a tanárok keveset dolgoznak, az nem tudom milyen iskolába járt, mert nálunk az óráikon kívül is sokat dolgoztak a tanárok, kivéve persze a tesi tanárt :D Az egyetemen meg az oktatók nagy része nem az egyetemi fizetéséből élt, hanem a különböző magánszférás kutatási projektekből kerestek nem keveset.

Dr_utcai_arcos 2013.09.16. 12:43:02

@d.hardman: francba,már elhasználtam a napi két hülyémet. Pedig lett volna még egyre szükség. Menj keresd meg a line managert, mert kiköltöztek a 3. em 2-ből, kell egy takarítás...

Dr_utcai_arcos 2013.09.16. 12:46:31

@Ancilla: hagyd el kolléga, te ehhez nem értesz, te csak tanár vagy...

Ancilla 2013.09.16. 12:46:41

@Mária: "Hülyetanár minek töri magát éjszakába nyúló ingyen dolgozatjavítással, ha úgyse fizetik ki?"

Azért, mert a "hülye tanár"-ok zöme felelősséget érez a gyerekekért.

euAgWzgmmtq7K 2013.09.16. 12:47:42

@Dr_utcai_arcos: hahaha :)nem, nem takarító vagyok, szellemi munkát végzek. az az, amire te tanár létedre is csak VÁGYNI fogsz egész életedben

euAgWzgmmtq7K 2013.09.16. 12:49:56

@_most_: a tanárok nagy része se kizárólag a pedagógusként felvett havi béréből él - mint ahogy az emberek nagy része az országban és az egész világon.

élhetetlen 2013.09.16. 12:49:59

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: „ertelmetlen jonni a tanaroknak a munka mennyisegevel. A milyenseggel annal inkabb!”. Csak pár gondolat. A mennyiség, és a minőség ebben az esetben kicsit összefügg. Ha nem készülsz, nem lesz jó. A „jopar trening”-en is változtatni kell, ha nem ugyanolyan a befogadó közeg. A másik, a tanár minden órán tréninget tart, félig idegen nyelven, ugyanis olyan fogalmakat, dolgokat ismertet meg, amit addig a diákok nem ismertek, (csak pl általánosban, matekból a törtek, vagy legkisebb közös többszörös). A baj nem ez, erre készült, szereti. A baj az, hogy, mielőtt nyugdíjba mentem, a versenyszférában 630 eft volt a bruttóm beosztottként, amiről egy tanár csak álmodhat, pedig szerintem végez olyan értékes munkát, vagy értékesebbet, mint én végeztem. Azért lenne szükség sokkal magasabb fizetésekre, hogy a jó tanárok ne hagyják el anyagi kényszerből a pályát. (Az orvosokra nem jellemző a pályaelhagyás, bár ismertem orvost, aki informatikusként dolgozott, inkább elmennek. Be kéne látni, hogy szükség van az ápolókra is, három műszakban dolgozva nettó százat keresnek, és tellne erre, ha nem másra költenék el a pénzt.). Bocs, egy kicsit elkanyarodtam!

euAgWzgmmtq7K 2013.09.16. 12:50:51

@Dr_utcai_arcos: onnan tudni, hogy tanár vagy egyébként, hogy az a reakció arra, ha valaki jobban keres nálad, és talán többet ér el, hogy
HÜLYE
és biztos takarító.
Te látod magad kívülről?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.09.16. 12:51:42

@Mária: Vagy azért, mert küldetéstudata van és szeretne tanítani, vagy azért, mert kirúgják, ha nem csinálja.

euAgWzgmmtq7K 2013.09.16. 12:52:53

@élhetetlen: egész Magyarországon mindenki sírhatna ilyen alapon, mert két országgal odébb ugyanezért a munkáért reálértéken minimum kétszer, de inkább két és félszer annyit kapna. nem csak a tanárok fizetését kéne emelni, hanem mindenkiét

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.09.16. 12:55:12

@Mária: Mindenki ismeri az ilyen tesztszoftvereket, viszont aki foglalkozik vele, az ismeri a hátulütőit is. Szerinted miért van, hogy a legnagyobb netes platformon tanulási platformon (Coursera) is egymásnak javítják ki a diákok a projektfeladatokat és az esszéket? Talán azért, mert van olyan tudás, amit nem lehet tesztekkel, automatizáltan mérni?

élhetetlen 2013.09.16. 12:58:41

@d.hardman: Félrementél! Én nem „nyugati” fizetésekkel hasonlítottam össze a tanári fizetést, hanem az itthoni magyar fizetésemmel. Így esetleg megérted, miért sírok? (Esetleg megérted, hogy lehetne másképp?)

Tomasz_a_gozmozdony 2013.09.16. 13:00:24

@Mária: de akkor nem tudnád sajnáltatni magadat, hogy havi 130nettóért heti 200órát kell megfeszülve gürcölnöd. Meg nyári szünetben is. Meg karácsonykor is.

euAgWzgmmtq7K 2013.09.16. 13:03:33

@élhetetlen: te nem értetted meg, mit írtam. magyarországon gyakorlatilag mindenki panaszkodhatna, hogy alul van fizetve. azért hasonlítottam nyugathoz, mert pl keleten kevesebbet keresnek az emberek. a te itthoni magyar fizetésed volt kiemelkedően sok, bár ezt biztos tudod te is.

Flaggx 2013.09.16. 13:08:51

Mellesleg pedagógus körökben az a pletyka terjed, hogy a beígért fizetésemelés csúszik, majd talán novemberben... de nem biztos. Addig is marad a nettó 79. Diplomával.

Azért az életpálya-modell elstartolt, és még a napközis tanároknak is teljesíteni kell a heti 32 óra bent létet. (plusz a hazahordott papírmunka, ami bőven kiteszi a hétvége felét)

Ancilla 2013.09.16. 13:08:55

@Tomasz_a_gozmozdony:"de akkor nem tudnád sajnáltatni magadat, hogy havi 130nettóért heti 200órát kell megfeszülve gürcölnöd. Meg nyári szünetben is. Meg karácsonykor is."

1. Karácsonykor szerintem mindenkinek szabadsága van - fölösleges gúnyolódnod.

2. A tanároknak ugyanannyi szabadsága van közalkalmazottként, mint bárki másnak, csak ezt a szabadságot KIZÁRÓLAG A NYÁRI SZÜNETBEN vehetik ki!!!

Ha év közben jön valamilyen elintézendő feladat, megoldandó probléma (egynapos orvosi vizsgálat, költözés, temetés, lakásfelújítás stb.), akkor nem vehet ki szabadságot, legfeljebb megkér egy kollégát, aki szívességből vagy kölcsönös alapon helyettesíti - ha van ideje. Most már erre sem lesz mód, mert nem lesznek lyukasórák.

Dr_utcai_arcos 2013.09.16. 13:12:53

@d.hardman: vannak. Nyelvtanárok. Csúsztatsz.

Dr_utcai_arcos 2013.09.16. 13:14:11

@d.hardman: Ki mondta, hogy tanítok töki? Árnyékra mentél.

euAgWzgmmtq7K 2013.09.16. 13:16:52

@Dr_utcai_arcos: azért gondoltam, csak mert ennyire személyesen magadravetted, kisfiam

Makkasz 2013.09.16. 13:17:03

A tanárok nem rettegnek a megveréstől, ennyire nem rossz a helyzet, kiragadott a posztoló valamit, ami eseti dolog.

Az oktatás színvonalának csökkenése és a több érettségiző, felsőfokú végzettségű közt nincs ok-okozati összefüggés. Soha, senki nem silányította a követelményeket azért, hogy többen tudjanak megfelelni neki. Egyszerűen úgy változtak az értékarányok, hogy többen tehették meg hogy felsőfokú végzettséget szerezzenk, ami egyébként fontos eredmény.

30 éve is, ma is mérnökeink, orvosaink egész világon elismertek, könnyedén beilleszkednek választott új hazájuk munkahelyein (nem úgy mint focistáink).

Valóban, a fejkvóták bevezetésével egyetemek éredekeltek lettek a tanulói létszám növelésében.

A társadalom tudása ettől sem lett kevesebb.

Bizony a több tanulás, többeknek, jó.
Az igazán kiválóak attól, hogy alacsonyabb a követelmény, nem fogják alább adni. Sőt, szerintem több kiváló kerül ki az egyetemekről mint valaha 8mert nem KELL álatlános után dolgozni menni, mert nem szakad meg tanulmánya 18 évesen mikor lányokat-fiúkat hajtja, még nincs elképzelése).

Tehát a posztoló a "tömegoktatással" kapcsolatos állításai nem helytállóak. Még egyszer, soha, senki nem csökkentett követelményt azért, hogy többen érettségizzenek, fejezzenek be egyetemet.
A több érettségiző, felsőfokú végzettségű pedig hasznos a társadalomnak.

A pedagógus elismertséggel sajnos együtt csökkent az oktatás színvonala, ez már igaz. Kontraszelekció pályaválasztáskor. Később hagyományok átörökítése dohányfüstös szent tanárikban.

Közeben a "gyermek érdekében" romantikája, kiveszett a többségből.

Összehasonlítva más iskolarendszerrel, ahol gyermekeket reggel a tanár mosolyogva várja a terem ajtajában, vagy esőben kinn a parkolóban, ahol az alsósok megölelhetik bármikor a tanáraikat, ahol középiskolában prezentációkat tartanak a gyerekek, ahol sajátossagaiknak megfelelően 1-1 tantárgyból egy osztállyal lejebb vagy feljebb jérhatnak, ahol a sérült gyermekek együtt tanulnak a többiekkel de speciális igényeik kielégítést nyertnek, és ahol a tárgyi tudás kisebb mint Magyarországon, na ezzel összehasonlítva a magyar oktatás csapnivaló, és a magyar pedagógusok megkeseredtek.

Lányom hazament vizsgázni. A matek tanárnője azt mondta, nem adja oda a dolgozatok feladatait, mert az a többiekkel nem lenne fair. Itt fura módon arra készítik fel a gyerekeket, amiből majd vizsgáznak.

A fiamnak 14 vizsgát kellett tenni egy nap (12 éves). A 6. testnevelés volt. A tanár coopert futtatott vele. Megcsinálta. A tanár azt mondta, most megkapod a 4-est, de tudod hogy nem érdemled meg...

Soha többé nem viszem őket magyar oktatási intézmény környékére sem. Nem az oktatás alacsony színvonala, hanem a tanárok hozzáállása miatt.

élhetetlen 2013.09.16. 13:17:39

@d.hardman: Nos, ebből sem jövünk ki egyszerűen. Megértettelek, csak úgy látom, hogy nem érdemes a fizetéseket Németországéhoz hasonlítani, viszont Magyarországon belül el kellene gondolkodni azon, hogyan osszuk fel közös javainkat. A zsebből végtörleszteni tudóknak kell-e 70 ft-ot adni frankonként, (csak egy példa), vagy a tanárokat, ápolókat fizessük meg, neadj isten, a kórházakra költsünk). Azt hiszem, reménytelen a beszélgetésünk.

euAgWzgmmtq7K 2013.09.16. 13:18:49

@Dr_utcai_arcos: nem, mert odaírtam, hogy tudomásom szerint.

Szelid sunmalac 2013.09.16. 13:21:15

@Pan Modry: Egyetertek!

@élhetetlen: Ezzel is egyetertek! :)

Dr_utcai_arcos 2013.09.16. 13:21:32

@d.hardman: Na, most jól visszavágtál. Ja a másik. Ez a legjobb "tudomásom szerint". LOL? Az én tudomásom szerint a Föld lapos és/vagy négy elefánt tartja a hátán. De ettől még baromság.

euAgWzgmmtq7K 2013.09.16. 13:21:39

@élhetetlen: a tanároknak - mint írtam -, szar munkáért szar fizetés jár. a mostani teljesítményért ennyit érdemelnek, és a saját példámon is ezt látom, az értékelhető, értelmes tudást és oktatást külön meg kellett fizetnem. tulajdonképpen a legjobban egy magániskolával jártam. amig ennyiért végzik el a munkát, addig ennyi fognak kapni érte, és annyit is ér.

@Makkasz:

"ezzel összehasonlítva a magyar oktatás csapnivaló, és a magyar pedagógusok megkeseredtek."

ez így van. én jártam nyugat-európában is középiskolába, és onnan nézve lehet igazából meglátni, hogy miért is a velejéig elbaszott az egész magyar közoktatás. szégyellni kellene, nem pedig több fizetést követelni érte.

euAgWzgmmtq7K 2013.09.16. 13:22:44

@Dr_utcai_arcos: igen, ez tényleg baromság, jobban odafigyelhettél volna a középsuliban.
ha majd a személyeskedésen túl képes vagy kipréselni magadból témába illőt,akkor arra reagálni is fogok majd a továbbiakban.

Makkasz 2013.09.16. 13:29:32

@d.hardman: "velejéig elbaszott az egész magyar közoktatás. szégyellni kellene, nem pedig több fizetést követelni érte."

Itt azért van erős okozati összefüggés a társadalmi megbecsültséggel, fizetéssel.
Abban egyetértek, ahogy minden munkahelyen, itt is előbb a teljesítmény kell, utána lehet a markokat nyújtani.

Viszont ez általánosítás, a csapnivaló színvonal mellett vannak kíváló tanárok is.

Mindenesetre a legelső, hogy ne 1,8 millió vállakozásban dolgozó tartson el 10 millió embert, amiből 9,5 millió kiválóan le tudja írni, szerinte mire kellene költeni mások által megkeresett pénzt. Valahoyg furcsa mód mindig a legtöbbet adózóktól akarnak elvenni, és természetesen a nekik kedvező döntések a jók. Ebből él meg a politika 20 éve.

egyenlítő 2013.09.16. 13:33:55

Azért az vicces, hogy a posztoló radikális béremelést követel, majd ezt írja: "2002-ben szavazatszerzés céljából ész nélkül felemelték 50%-kal a tanári fizetéseket".

tonypek 2013.09.16. 13:42:19

@Kodiac: Pedagógusok képtelenek kiállni saját érdekükben. Ezt kihasználja a politika. Míg nem fognak tüntetni, tiltakozni, sztrájkolni, stb. addig ne várják, hogy ez meg fog változni.
Megosztott és megfélemlített társaság.

egyenlítő 2013.09.16. 13:44:07

A tanárok munkáját lebecsülők figyelmébe:

Ha jól emlékszem, a 2004-es diákolimpián kérdezte meg egy magyar kísérő a koreai csapatot vezető miniszterhelyettest(!), hogy minek köszönhető a sikeres szereplésük. A válasz: "Nálunk Isten után első a tanár!"

Egy idei statisztika szerint Koreában a legnagyobb a tanárok (GDP-hez viszonyított) fizetése, kétszeres! Tessék megnézni, hol tartanak.

Az én nettó fizetésem (egyetemi oktató) nem éri el a 150 eFt-ot. A nettó átlagbér Magyarországon tavaly már túllépte a 150 ezret.

Eszter Holinger 2013.09.16. 13:54:10

Nem csak a természettudományokat tanító tanárokból van hiány, hanem például az angol tanárokból is Budapesten. Én sem mentem vissza tanítani, miután megszületett a kislányom, bár nem is lett volna hová, mert lejárt közben a szerződésem. Inkább elmentem egy hivatalba kétszer annyi fizetésért. Most munkanélküli lettem, de a közoktatásba akkor sem megyek vissza, inkább tanítok nyelvtanfolyamokon, magántanítványokat, amíg nincs más.

deruyter 2013.09.16. 13:54:18

@Larry Silverstein: Ja értem, te nem társadalomban, hanem egyénben gondolkozol. Ember embernek farkasa stb. De attól, hogy ez így van, én még gondolhtom azt, hogy nincs ez így rendjén.

deruyter 2013.09.16. 13:59:26

@d.hardman: Te ugye az egyetemekre, posztgradra gondolsz meg a kutatóközpontokra, akik elhappolják a világ egyéb pontjain középiskolákban stb. képzett fiatalokat. De mindegy is tulajdonképpen, mert ha igazad van és az USA-ban minden korosztályban színvonalasabb az oktatás, mint a nála szegényebb országokban, akkor ez csak tovább erősíti az egyértelmű összefüggést oktatás és GDP közt.

Anyátok picsája! 2013.09.16. 14:03:45

Énekórán mindig ezt énekeltette velünk a perverz tanárnő, akit szünetben néha nyolcan-tízen is megkúrtunk a magunkra zárt osztályteremben:

"Julcsa, Julcsa mutasd a pinád,
van-e benne lapostetű, baszom az anyád!
Mert én téged nagyon szeretlek,
hogy a lófasz járja át a rücskös seggedet!"

Minorkavidor 2013.09.16. 14:08:29

Horthy-rendszer és a Nobel-díj:
Magyar, magyar származású vagy Magyarországon annak tartott Nobel-díjasok:
• 1905 Lénárd Fülöp fizikai
• 1914 Bárány Róbert orvosi Ők egyértelműen kiesnek.
• 1925 Zsigmondy Richárd kémiai: Bécsben és Münchenben tanult, Németországban és Ausztriában dolgozott, 1925. évi kémiai Nobel-díjáról a honi Természettudományi Közlöny hírt sem adott. Csak mi tartjuk magyar származású Nobel-díjasként számon.
• 1937 Szent-Györgyi Albert orvosi: 1917-ben diplomázott itthon, 1931-ig külföldön kutatott, 1934-1945 között volt prof Szegeden, ő valóban honi munkájáért kapta a Nobel-díjat, iskoláit még a Monarchiában végezte.
• 1943 Hevesy György kémiai: 1908-ban doktorált Freiburgban, dolgozott itthon is 1920-ig amikor is előadói jogát megvonták, a Műegyetemen volt tanár. Haláláig külföldön dolgozott, Dániában, Németországban és Svédországban dolgozott.
• 1961 Békésy György orvosi: középiskoláit Zürichben és Pesten végezte, 1916-tól Bernben tanult vegyészetet, 1923 Pesten doktorált fizikában, 1946-ig a Postánál dolgozott és ott végezte kutatásait.
• 1963 Wigner Jenő Pál fizikai megosztva: A Fasori Evangélikus Gimnáziumban érettségizett 1920-ban, utána beiratkozott a Műegyetem vegyészmérnöki karára, de 1921 már a berlini műszaki főiskolán találja, 1933-ig marad német földön, majd az USA következett.
• 1971 Gábor Dénes fizika: 1918-ban érettségizett, majd a Műegyetem gépészmérnöki kara, de 1920 már Berlinben találja, 1933-ig Németország, majd 1933-34 itthon az Egyesült Izzóban dolgozott, majd 1934-tól Anglia.
• 1986 Polányi János Károly kémia : 1929-ben született Németországban, 1933-ban Angliába költöztek, a Manchesteri és a Princetoni egyetemen tanult.
• 1994 Harsányi János közgazdasági megosztva: 1938 érettségi a Fasorban, 1942 gyógyszerész diploma Pesten, 1948-től kutatói-oktatói munkásság Ausztráliában és az USA-ban.
• 1994 Oláh György kémiai: 1945-ben érettségi a piaristáknál, 49-ben diploma a Műegyetemen, 1956-tól USA.

Összefoglalva: 2 érettségiztek itthon, egyikük meg a diplomáját is abban a korban szerezte, 2 fő korábban járt iskolába, de itthoni, vagy itthoni munkájáért is kapta a Nobel-díjat.

Több ismert tudós, mint pl. Kármán Todór, Szilárd Leó, vagy Teller Ede éppenséggel a numerus clausus elől kényszerült külföldre.

euAgWzgmmtq7K 2013.09.16. 14:11:53

egyenlítő: melyik Koreában? Észak-Korea? :D és hogy jön ez ide egyébként? Nem hiszem, hogy en bloc a tanárok munkáját becsülte volna le valaki. A magyar tanárok munkáját tartjuk egy kalap bűzlő szarnak. Nagy különbség.
Én se becsülöm le a tanárok munkáját, értékelhető tudásért óránként 2000 forintot fizettem ki, később pedig külföldön egyetemre jártam pénzért. És most három nap alatt megkeresem egy magyar pedagógus fizetését.

@deruyter: pontosan erről az összefüggésről beszélek én is.

Minorkavidor 2013.09.16. 14:14:38

Horthy-rendszer és a Nobel-díj:
Magyar, magyar származású vagy Magyarországon annak tartott Nobel-díjasok:
• 1905 Lénárd Fülöp fizikai
• 1914 Bárány Róbert orvosi Ők egyértelműen kiesnek.
• 1925 Zsigmondy Richárd kémiai: Bécsben és Münchenben tanult, Németországban és Ausztriában dolgozott, 1925. évi kémiai Nobel-díjáról a honi Természettudományi Közlöny hírt sem adott. Csak mi tartjuk magyar származású Nobel-díjasként számon.
• 1937 Szent-Györgyi Albert orvosi: 1917-ben diplomázott itthon, 1931-ig külföldön kutatott, 1934-1945 között volt prof Szegeden, ő valóban honi munkájáért kapta a Nobel-díjat, iskoláit még a Monarchiában végezte.
• 1943 Hevesy György kémiai: 1908-ban doktorált Freiburgban, dolgozott itthon is 1920-ig amikor is előadói jogát megvonták, a Műegyetemen volt tanár. Haláláig külföldön dolgozott, Dániában, Németországban és Svédországban dolgozott.
• 1961 Békésy György orvosi: középiskoláit Zürichben és Pesten végezte, 1916-tól Bernben tanult vegyészetet, 1923 Pesten doktorált fizikában, 1946-ig a Postánál dolgozott és ott végezte kutatásait.
• 1963 Wigner Jenő Pál fizikai megosztva: A Fasori Evangélikus Gimnáziumban érettségizett 1920-ban, utána beiratkozott a Műegyetem vegyészmérnöki karára, de 1921 már a berlini műszaki főiskolán találja, 1933-ig marad német földön, majd az USA következett.
• 1971 Gábor Dénes fizika: 1918-ban érettségizett, majd a Műegyetem gépészmérnöki kara, de 1920 már Berlinben találja, 1933-ig Németország, majd 1933-34 itthon az Egyesült Izzóban dolgozott, majd 1934-tól Anglia.
• 1986 Polányi János Károly kémia : 1929-ben született Németországban, 1933-ban Angliába költöztek, a Manchesteri és a Princetoni egyetemen tanult.
• 1994 Harsányi János közgazdasági megosztva: 1938 érettségi a Fasorban, 1942 gyógyszerész diploma Pesten, 1948-től kutatói-oktatói munkásság Ausztráliában és az USA-ban.
• 1994 Oláh György kémiai: 1945-ben érettségi a piaristáknál, 49-ben diploma a Műegyetemen, 1956-tól USA.

Összefoglalva: 2 érettségiztek itthon, egyikük meg a diplomáját is abban a korban szerezte, 2 fő korábban járt iskolába, de itthoni, vagy ithoni munkájáért is kapta a Nobel-díjat.

Jó néhány ismert, de nem Nobel-díja tudós meg éppenséggel a numerus clausus miatt kényszerült külföldre: nemcsak dolgozni, hanem egyetemet, sőt a középiskolát is elvégezni.

randomuser1 2013.09.16. 14:39:06

lol, ennyi közhelyet, félreértést és butaságot egy cikkben
és még nevet is ad alá

vezér01 2013.09.16. 14:44:18

@Anyátok picsája!: Élénk a fantáziád,írhatnál te is könyvet,mint a
Drágabolgárúr!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.09.16. 14:55:22

PEDAGÓGUS

Tanár ír a fatáblára
Krétával. Mindkettő ára
S vérnyomása is nő. Bére
Csökken csak az évvégére.

Osztályharcol s fáj a háta:
Nagy a gerinckopás ráta.
Ritkán pihenhet meg teste,
Dolgozatot javít este.

Éhbér mellett jövőt épít,
Néha mereng, miért épp itt.
S vonzza bár a Temze partja,
Túró Rudi itthon tartja.

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2011/04/pedagogus.html

John Doe3 2013.09.16. 15:02:22

@Pan Modry: ha halvány fogalmad sincs a marxi munkaérték-elméletről, akkor talán nem kellene szitokszónak használnod. A marxi elmélet szerint ui. a munkabér a munkaerő-áru (jelen esetben: tanár) újratermeléséhez szükséges társadalmi ráfordítás. Tehát NEM a tanár munkáját fizeti meg a társadalom a bérben, hanem azt, hogy a tanár "létrehozásához" mennyi ráfordítás szükséges az adott konfigurációban. Hogy a jó tanárt eszerint az elmélet szerint (is) anyagilag el kell ismerni, az abból vezethető le, hogy az ő jobb minőségű tanítási potenciáljának előállítása -- akár neki, akár másnak -- többe került.

egyenlítő 2013.09.16. 15:35:00

@d.hardman: Hát persze! Észak-Koreában! Tudod, ahol kényszermunkások fejlesztik a Samsungot!

egyenlítő 2013.09.16. 15:39:39

Nemrég olvastam egyébként egy eszmefuttatást arról, hogy minél nélkülözhetetlenebb egy-egy csoport munkája a társadalom számára, annál kevésbé fizetik meg. Az értelmiségiek közül a tanárok szinte mindenhol ide tartoznak, de nálunk pl. az orvosok is.

egyenlítő 2013.09.16. 15:40:53

@d.hardman:

Hadd idézzem Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét:

"Aki mogyoróval fizet, majmot kap."

euAgWzgmmtq7K 2013.09.16. 15:44:01

@egyenlítő: igen, igen, a csóró magyar orvosok. népszaván, meg Marx művein kívül kimehetnél a valóságba is körülnézni :D

na akkor a hasonlatod alapján láthatjuk, hogy a tanárok teljesen megérdemelten kapnak szar fizetést a szar munkáért. ezt magyarázom órák óta, végre sikerült egyetértenünk.

euAgWzgmmtq7K 2013.09.16. 15:46:40

@Pan Modry: szerintem meg inkább Magyarországon inkább ne találjanak már fel SEMMI mérőrendszert, meg módszert, különösen az oktatás kapcsán. Már bizonyították a pedagógusok az elmúlt évtizedekben a dilettantizmusukat. El lehet menni Észak-Európába, tanácsot kérni, segíteni is fognak, és átvenni egy működő rendszert.

elektromosgyalogos 2013.09.16. 16:08:49

@hot-spot: Az online oktatás csak egy technológia. Rosszul kialakított rendszerben, az sem fog eredményesen működni. Ráadásul nem is mindenki számára elérhető, ill életkor függő. A jó rendszer alatt azt értem, hogy a megfelelő ár-érték arány alakul ki.
Az adófizetők költsége, a kifizetett tanári bér és a tanulók tudásszintje (a társadalmi hasznosságot tekintve)igazodjon egymáshoz.
Rendszerekben és folyamatokban (társadalmi szintű)kellene gondolkozni és nem napi problémákban,választási ciklusokban. Olvasva a többi kommentet ettől még messze vagyunk. Mindenki csak a mennyi az annyi és azt hány óráért kapja gumicsontot csócsálja. A legagyatlanabbak pedig a röpdolgozat javítással eltöltött időt próbálják normázni, úgy mintha egy levegőszűrő cseréről lenne szó.

egyenlítő 2013.09.16. 16:09:07

@d.hardman: "A legsikeresebb közoktatással rendelkező országokban a tanárok az egyetemet végzettek felső harmadából kerülnek ki: Dél-Koreában a legjobb 5, Finnországban a legjobb 10, Szingapúrban és Hongkongban a legjobb 30 százalékból"

Mit gondolsz, miért? Ott nem mogyoróval fizetnek.

euAgWzgmmtq7K 2013.09.16. 16:11:56

@egyenlítő: hol mondtam olyat, hogy az idézett helyeken mogyoróval fizetnek?

egyenlítő 2013.09.16. 16:12:09

@elektromosgyalogos:

Egy vezérkari tábornoknak 15 évre előre kell gondolkodnia, addig tart egy haderőreform, egy új fegyvernem rendszerbe állítása. Egy kiképző őrmesternek 3 hónapra, addig tart az alapkiképzés. Egy magyar politikus két hétre sem gondolkodik előre :-(

euAgWzgmmtq7K 2013.09.16. 16:13:07

@elektromosgyalogos: "Rendszerekben és folyamatokban (társadalmi szintű)kellene gondolkozni és nem napi problémákban,választási ciklusokban. "

ilyen a magyar társadalomban konkrétan még soha nem történt közmegegyezés alapján, úgyhogy ítéletnapig lehet várni rá kb :)

egyenlítő 2013.09.16. 16:13:40

@d.hardman: Akkor itt mit kellene tenni először, hogy a legjobbak jelentkezzenek tanárképzésre?

elektromosgyalogos 2013.09.16. 16:14:43

@egyenlítő:
De, csak nem a választók érdekében. :-(

euAgWzgmmtq7K 2013.09.16. 16:15:22

@egyenlítő: leszarom, szálljál már le rólam, szerintem te összekeversz valakivel. egy szót se írtam se finnországról, meg hogy mennyi a fizetés, meg hogy mit kéne csinálni, hogy a legjobbak jelentkezzenek tanárképzésre. nem érdekel, nem az én dolgom kitalálni, az adóból fizetünk pár intézményt és embert erre.

egyenlítő 2013.09.16. 16:18:55

@d.hardman: "velejéig elbaszott az egész magyar közoktatás. szégyellni kellene, nem pedig több fizetést követelni érte."

Ezt nem te írtad? mogyoró->majom

Egyébként pedig miért jársz ide, ha zavarnak a hozzászólások?

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.09.16. 16:19:44

@Dr_utcai_arcos: Ha vetted volna a fáradságot, hogy legalább bemenj a sarki pékségbe, tudnád, hogy az pld pont az..

euAgWzgmmtq7K 2013.09.16. 16:20:59

@egyenlítő: mondtam már, hogy akadj le rólam, nem? nem a hozzászólás zavar, hanem hogy folyamatosan olyan dolgokat kérdezel tőlem, amiről egy kibaszott szót nem írtam. hol írtam én az egyetemre bekerülő legjobbakról?
a fenti mondatomhoz meg hogy kapcsolódik az, hogy Finnországban, meg Koreában mennyi a tanárok fizetése?

elektromosgyalogos 2013.09.16. 16:27:18

@d.hardman:
Nem gondolom, hogy az egész társadalom részéről kell a közmegegyezés, elég csak ha az érintett területek szakemberei, szakmai alapon meg tudnak egyezni a legkisebb közös nevezőben.

bigmax 2013.09.16. 16:30:55

Jókat nevetek a tanárok gondjain,főleg a dolgozat javítás halálosan fárasztó elfoglaltságán....Túl misztikfikálják a fontosságuk ,hogy vajon pirosat vagy csillagot adjanak a nebulóknak vagy egy fekete pontot a rossz gyereknek.Vicc az egész.Sokan vannak akik még ennyire sincsenek megfizetve és elismerve és mégis felelőssőgteljesen végzik a munkájuk .PL az én feleségem napi 8 órában,5-10percenkét dönt életről vagy halálról.Na ezen gondolkodjanak el a tisztelt pedagógusok a fekete és piros pontjaik fontosságáról!Na persze ez érvényes a versenyszférában oly nagyon fontos munkát végzőkre is!Nevetségesek vagytok!

euAgWzgmmtq7K 2013.09.16. 16:31:13

@elektromosgyalogos: és az érintett területek szakemberei, mi a szart csináltak szakmai alapon az elmúlt 24 évben, meg az előtte lévő évtizedekben? szerintem már épp eléggé bizonyították a tehetségüket

elektromosgyalogos 2013.09.16. 16:44:10

@d.hardman: Ok! Akkor szerinted hogy legyen?

euAgWzgmmtq7K 2013.09.16. 16:47:19

@elektromosgyalogos: Már leírtam. Átvenni egy működő rendszert, és a kukába dobni ezt a csődtömeget, ami most van itt. Példák vannak Észak-Európától Koreáig mindenfelé.

egyenlítő 2013.09.16. 17:36:42

@d.hardman: Ezt csak úgy a levegőbe mondom, nem neked:

Meg kell fizetni a tanárokat (lásd Korea, Finnország), és akkor ott fognak tolongani a felvételizők.

U.i. Ez nem személyes ügy. Nem sértegetlek, nem téged akarlak meggyőzni, erre igen kicsi az esély, csupán információt közlök veled és a többiekkel. Ehhez pedig a hivatkozás is hozzátartozik.

egyenlítő 2013.09.16. 17:45:22

@d.hardman: Már megint én vagyok :-)

Már írtam, hogy a tanári fizetés Koreában az egy főre jutó GDP kétszerese. Ez nálunk kb. 730 eFt lenne havonta, Finnország arányában pedig kb. 400 eFt.
www.nyest.hu/hirek/mennyit-er-a-pedagogusok-munkaja

Át lehet venni a módszert.

euAgWzgmmtq7K 2013.09.16. 17:54:54

@egyenlítő: az egy főre jutó gdp kétszerese havonta az pontosan 470559 forint nálunk, úgyhogy valamit rohadtul benéztél. tényleg hagyjál már békén engem a faszságaiddal, ne nekem irogass, nehéz ezt megérteni? direkt lassan gépeltem, hogy megértsd.
a tanárok meg döntsék már el, hogy hivatástudatból dolgoznak, vagy a pénzért. mert én csak ezt a sírást hallom évek óta, hogy csak a hivatás tartja őket a pályán. akkor a fasznak követelnek több pénzt? ha majd nő a gdp, akkor többet ér a fizetésük is. jól is nézne ki, ha bemennék a főnökömhöz, hogy mától kétszerannyi fizetést kérek, és akkor majd jobban fogok dolgozni.

Anyátok picsája! 2013.09.16. 18:19:53

@vezér01: Óóó, a Drágabolgárúr mélységeit sosem sikerülne elérnem, bármennyi szeszt vedelve gyilkolnám az agysejtjeimet. :)
De élsportoló lévén ilyesmiről természetesen szó sem lehet.

Nem tetszett a megtörtént sztori? Pedig folytathatnám a matek-orosz tanárnővel. Az sem volt piskóta... :D

Larry Silverstein 2013.09.16. 20:01:08

@egyenlítő: Az egy főre jutó GDP-nek mi köze a fizetésekhez?

Menj be a főnöködhöz a ládagyárba és mondd meg neki hogy az eladott ládák ára az alkalmazásban állók arányában téged illet...:)

egyenlítő 2013.09.16. 21:55:25

@Larry Silverstein: Hogy összehasonlíthatók legyenek a jövedelmek a gazdagabb és a szegényebb országok között is.

egyenlítő 2013.09.16. 22:04:55

@Larry Silverstein: Ja, igen. Nézd meg, mi az a GDP.

egyenlítő 2013.09.16. 22:13:39

@d.hardman: Vannak, akik hivatástudatból dolgoznak, vannak, akik lustaságból nem keresnek maguknak jobb helyet, és vannak, akik nem is találnának. Tanárból is sokféle van. Mindenesetre tény, hogy a diplomások közül a tanároknak a legalacsonyabb a fizetése, és ez főleg a természettudományok iránt érdeklődő érettségizők számára (akik számolni is tudnak) különösen elgondolkoztató.

euAgWzgmmtq7K 2013.09.16. 22:20:24

@egyenlítő: nem a ppp-t néztem. már csak azt kéne tudni, hogy mi az isten faszát próbálsz ezzel kiszámolni. 733 ezer forintos fizetést a tanároknak? annyiért nem tanítana sokáig senki, félretenné egy évig, aztán 3 évig élne belőle keletázsiában.

"tanárból is sokféle van"
köszönöm ezt a mély bölcsességet, nélküled soha nem tudtam volna meg.
szerintem tanár is tud jól keresni, csak nem az állami suliban, egyébként pedig NE IROGASD MÁR NEKEM A BAROMSÁGAIDAT A GDP-RŐL MEG A TERMÉSZETTUDOMÁNYOKRÓL, MERT EGY KURVA SZÓT NEM ÍRTAM RÓLUK. UGYHOGY NE VITASS MEG VELEM OLYASMIT AMIT
NEM
ÉN
HOZTAM
SZÓBA!

euAgWzgmmtq7K 2013.09.16. 22:21:21

@Larry Silverstein: hagyd, dél óta ismételgeti a baromságait a GDP-ről, meg hogy Koreában mennyit fizetnek a tanároknak. Valami másik dimenzóban lehetnek azok a kommentek, amikre reagál

egyenlítő 2013.09.16. 23:01:07

@d.hardman: Sajnálom, nem tudtam hogy tudathasadásod van és ketten vagy. Ignore on.

euAgWzgmmtq7K 2013.09.16. 23:19:27

@egyenlítő: Ki van ketten? Ez meg a nap vicce, hogy te teszel ignore-ra, miután egész nap kúrogattál az off-topic benyögéseiddel amik nem is az én hozzászólásaimra szóltak. Remélem mostmár TÉNYLEG NEM ÍRSZ TÖBBET

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.09.17. 14:26:08

@DezInf: "Előbb tájékozódj, aztán alkoss véleményt."

Egyenlőre még nem zajlott le olyan érettségi, amiért nem fizettek pótlékot a pedagógusoknak. Azon kívül, mintha az érettségi vizsgák munkaidőben zajlanának...

Ez az a hozzáállás, ami miatt a pedagógusok pedagógusok maradnak. Konkrétan a versenyszférában nem maradnak meg a próbaidő végéig ezzel a hozzáállással.

egyenlítő 2013.09.17. 14:56:11

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): Elmennek egy másik céghez, ahol várhatóan nem verik át őket.

Nyugodj meg, a pedagógusok is elmennek, elmentek (kivéve a megszállottakat, azokat, akik félnek váltani, vagy akiknek nincs rá módjuk). Még inkább oda se mennek.

egyenlítő 2013.09.17. 15:03:57

A magántanárnak fizetett 2000 Ft/óra is nevetséges.

mmk.hu/medi/:

A javasolt napidíj segédtervezőnek, szerkesztőnek (talán még nem is államvizsgázott) 33 eFt, azaz kb. 4000 Ft/óra, az önálló mérnöknek (gyakorlott óraadó tanár) 94 eFt/nap, kb. 12 eFt/óra.

"A díjszabásban ajánlott díjak 67%-ánál alacsonyabb díjak azzal a veszéllyel járnak, hogy azért a tervező már nem tud megfelelő minőséget szolgáltatni, a beruházás-lebonyolítót, illetve a műszaki ellenőrt pedig a korrupció veszélyének tesszük ki. Az ilyen alacsony árak esetében mindig meg kell vizsgálni, hogy a munka megfelelő színvonalon teljesíthető-e."

Toxybácsi 2013.09.23. 20:57:19

Olvasom ezt a rengeteg hozzászólást, és szomorúan látom, hogy ez az egész mizéria, ami itt az elmúlt másfél évben lezajlott, mennyire ellenünk, tanárok ellen hangolta a közvéleményt.

Továbbra sem értem - egyik oldalról sem - miért kell összehasonlítani egyik munkát a másikkal (nem feltétlenül ezt). Senki nem hasonlítja össze egy fodrász meg egy pék munkakörét, pedig ennyi erővel akár itt is tarthatnánk.

A tanárokhoz: szerintem mindenki tudta, amikor ezt a szakmát választotta, hogy ez igenis olyan dolgokkal jár, mint: 1. dolgozatok javítása, 2. diákokkal való foglalkozás (nevelési munka), 3. konferenciák, 4. továbbképzés, stb. Jelen pillanatban én 23 tanórát tartok, kétszer 2 óra szakkört, osztályfőnök vagyok, és minden nap délután 16-ig bent vagyok, és órára készülök. De szeretem csinálni.

Ugyanakkor a másik oldalhoz: az ígért béremelést nem mi harcoltuk ki, ezt az ígéretet kaptuk. Még ha irreálisnak is tűnt egyeseknek, nagyon mondogatták. Persze, lehet mondani, hogy "miért hittük el?". Mert én 4 év után naivan azt hittem, hogy ennek a szakmának van még valamifajta becsülete és tisztessége. Gondolom, senki nem örülne neki, ha éveken át azzal álltatnák, hogy mondjuk nettó 30 ezerrel emelik a fizetését, majd a döntő pillanatban azt mondanák, hogy "bocsi, mégis inkább csak 10-zel". Sőt, az is lehet, hogy még csökkenni is fog (ahogy az pár kollégám esetében történt).

"A tanárok meg döntsék már el, hogy hivatástudatból dolgoznak, vagy pénzért." Erre csak azt tudom mondani, hogy is-is. Én szeretem a munkámat. Örömmel megyek be, és ha egy gyerek odajön hozzám pl. mert sikerült a nyelvvizsgája, az érettségije, és megköszöni, annál nagyobb örömet el se tudok képzelni.

De a számlák a "köszönöm"-ből nem fizetik be magukat.

Remélem, az én hozzászólásom nem gerjeszt vitát, mert nem ez a célom.

leroi 2013.09.23. 22:41:11

Én már tavaly ilyenkor ugrattam a kollégákat, akik a közoktatásban dolgoztak, hogy na, lesznek nagy pénzek, talán én is ott hagyom a maszek sulit, aztán visszajövök gyerekekkel foglalkozni. Zavartan mosolyogtak. Én is. Már akkor tudtuk, hogy átverés az egész, miközben süllyed a gazdaság, megszorítás megszorítást követ, újfent hülyének lesznek nézve a pedagógusok, hiszen őket hülyének LEHET nézni, elnéző mosollyal tűrik ezt is, ahogy a gyerekek rendetlenkedését is.
Toxybácsi, szerintem nagyon jól látod a lényeget, sajnálom, ami veletek történt.
süti beállítások módosítása