laptop.jpgA kormány 17 ezer laptopot kíván eljuttatni a rászorulókhoz. A 17 ezer laptopból 16 ezer darab a megadott célcsoportból pályázó magánszemélyekhez, a többi pedig meghívásos tender révén hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók oktatását célzó intézményekhez, a Digitális Középiskola programban résztvevő iskolákhoz és a Miskolci Egyetem elsőéves hallgatóihoz kerül.

A gépek az észak-magyarországi régióban kerülnek majd kiosztásra. Összesen négymilliárd forintot költenek egy olyan programra, amely már most kijelenthető, hogy kudarcra van ítélve. A laptop-osztogatással a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók oktatását kívánják javítani. Ne kerülgessük a forró kását, mindannyian tudjuk, hogy ez azt jelenti, hogy többségében cigánygyerekeket szeretnének megörvendeztetni egy-egy új laptoppal. A cél nemes, tagadhatatlan, hogy valamilyen módon el kell kezdeni e társadalmi csoport ifjú tagjainak felzárkóztatását, de talán mégsem egy nekik ajándékozott számítógéppel kellene elkezdeni.

Olyan családokról beszélünk, ahol a szó legszorosabb értemében mindennapi kenyérgondok vannak, és sajnos a legtöbb esetben a bűnözés is a mindennapjaik részét képezi.  A gyerekek teljesen ingerszegény környezetben élnek és számos esetben olyan alapvető tudásoknak is híján vannak, mint a késsel-villával történő evés, vagy az angol vécé használata. Egyelőre nem laptopokra lenne szükségük, hanem megfelelő, külön rájuk szabott oktatásra és egy olyan rendszerre, amely minden lehetséges eszközzel a tanulásra kényszeríti őket. Annyi értelme van ennek a kezdeményezésnek, mint amikor a nem túlságosan szépemlékű Magyar Bálint (akkor épp a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség államtitkára) kezdeményezésére, elkezdték digitális táblákkal felszerelni az iskolákat. Olyan intézmények is kaptak ilyen eszközöket, ahol még fűtés is alig volt, a falak penészesek voltak, ha éppen nem dőltek ki. De legalább csilli-villi táblájuk, az volt.

Az is egy érdekes kérdés, hogy ugyan mit fognak kezdeni a laptopokkal a hátrányos helyzetű gyerekek? Sokan közülük olyan házakban élnek, ahol még áram sincs, vagy ha éppen van, akkor azt többnyire a szemközti póznáról lopják, az internetet-hozzáférést már meg sem merjük említeni. Nagyjából sejthető, hogy a legtöbben nem sokat tudnak majd kezdeni a gépekkel.

A kormány adott nekik egy ziccert, amit természetesen ki fognak használni. Senkinek ne legyenek illúziói azzal kapcsolatban, hogy a laptopok többsége rövid időn belül gazdát fog cserélni. Olcsó gépek százait fogják eladásra kínálni a forgalmasabb piacokon, vagy az internetes oldalakon. Bizonyára lesznek olyan családok, amelyek felismerik majd a laptop-osztogatásban rejlő lehetőségeket és nagy tételben fogják begyűjteni, majd továbbértékesíteni azokat. Nem lepődnénk meg, ha e famíliák jelentős átfedést mutatnának az uzsorázást és boltocskázást folytató bűnbandákkal.

Ennek a rengeteg számítógépnek lenne jobb helye is. Legalább ezer darab jó helyre kerül, iskolákba, esőéves egyetemistákhoz, akik biztosan meg fogják becsülni, és nagy hasznát is veszik. Tudjuk jól, hogy az utóbbiak sem dúskálnak az anyagi javakban, sokuknak esélye sincsen, hogy saját laptopot vásároljon, szüleik pedig nem tudnak nekik segíteni. Hasznosabb lett volna, ha inkább őket célozza meg a program.  Azt, meg csak tényleg mellékesen jegyeznénk meg: valakinek biztos jó üzlet volt 17 ezer laptop beszerzése.

 

Széljegyző

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr325652770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tobeor 2013.11.24. 20:40:21

@Nemzeti Dohányos: ha garancián belül száll el bármelyik hw rész, azt bizony cserélni kell. az említett jelenség egyébként nem tömeges.

Lucky Larry Silverstein 2013.11.24. 20:40:43

@_most_: A magyar oktató szoftverek jó része csak @tobeor: cd-n, dvd-n van, pl. nyelvoktató szoftverek.

_most_ 2013.11.24. 20:42:37

@zobod: a windows meg az office ingyenes szoftverek :D

Lucky Larry Silverstein 2013.11.24. 20:42:38

@tobeor: Milyen célra?

1993ban volt először PC-m, 14es VGA monitorral.

20 éve!!!!

Ezen 11es monitor van.

tobeor 2013.11.24. 20:43:12

@Nemzeti Dohányos: Nem csak azt, sok embernek van, teljesen jó gép. Az aksit magasról leszarom. Mondtam, aki az erdő közepén akar gépezni, az vegyen magának extra aksit. neked még rémlik, hogy ez egy hátrányos helyzetűeknek szánt állami segítség? Vadi új iphone-t nem akarsz nekik venni?

@Lucky Larry Silverstein: Aksi leszarós, használják otthon, nem kempingezőket támogat az állam, ha mégis vegyenek maguknak pótaksit.

tobeor 2013.11.24. 20:44:54

@Lucky Larry Silverstein: Egy csomó van online is, még ingyenesek is, meg letölthető is van, amit lekapsz aztán nettől távol is használod. Hagyjuk már...

Nemzeti Dohányos 2013.11.24. 20:44:54

@tobeor: És itt jön be az a rész, hogy milyen a szervízháttér. Hogy akár napon belül javítanak és kinyalják a segged, urambocsá házhoz jönnek, vagy hónapokig szívsz, alkatrészre vársz, és mindenbe belekötnek, hogy ne kelljen gariztatni.

És mivel a kommentekben linkelt anyagokból kiderült, ez egy három éves project, illik három éves garanciával gépeket venni. Ezt helyből rádobhatod az árra, ha egyáltalán lehet Acerhez garanciakiterjesztést venni.

$pi$ 2013.11.24. 20:45:35

@tobeor: "te láthatóan a közpénzszórásban vagy érdekelt, nyilván ezért imádod a stadionokra elszórt 140 milliárdot is. "

Nem. Ellenben én már szereztem be nagy tételben számítógépeket. Én pl. tudom, hogy akiket kinéztél, azoktól nem lehet közbeszerezni és azok nem is tudnak neked ennyit leszállítani pláne nem megfelelő garanciális szervízt biztosítani. Azt is tudom, hogy amiket itt árkedvezményben elképzeltél magadnak az egy vicc.

Ha rád bíznák ezt a dolgot, akkora bukta lenne mint ide lacháza.

Persze, a kormány mindig is pazarló volt meg visszaélések is vannak. Szó se róla, tudom. Amit azonban itt előadsz az nem más mint a jó magyar "majd én aztat tudom" hozzállás mindenféle hozzáértés vagy tapasztalat nélkül.

_most_ 2013.11.24. 20:46:58

@Lucky Larry Silverstein: úgy halottam, hogy a cd-n, meg dvd-n lévő szoftvereket viszonylag egyszerűen fel lehet másolni például az internetre :D

$pi$ 2013.11.24. 20:48:40

@tobeor: "Vadi új iphone-t nem akarsz nekik venni?"

Jut eszembe hogyan akarsz ezekre a gépekre internetet varázsolni?

Nem ártana olyat venni, amibe lehet SIM kártyát tenni vagy kezdheted behúzni a kábelt a hátrányos helyzetűekhez. Az szép kis project lesz... oh, várj, nincs ethernet csati... :)

tobeor 2013.11.24. 20:49:04

@Nemzeti Dohányos: Ha az állam vesz 17000 gépet, nem csak az árban de a gariban is van tárgyalási pozíciója. Ez kurva sok, mondom mintha egy kisváros minden tagjának vennénk gépet. Azért nem kéne kinyalni a segélyezettek seggét, a segítség jó dolog, a pazarlás rossz, lehetne ezt normálisan is csinálni.

Nemzeti Dohányos 2013.11.24. 20:49:10

@Lucky Larry Silverstein: Ez ízlés dolga. Nekem 13.3-as van, de sokallom, csak a 12.5-ösből egy hasonló felszereltség kétszer olyan drágán kezdődött.

_most_ 2013.11.24. 20:49:46

@Lucky Larry Silverstein: ez laptop, ügye vágod, hogy ezeknek kisebb a képernyője, mint az asztali gépeknek, meg ügye a 7 colos táblagépek is teljesen jól használhatóak.

tobeor 2013.11.24. 20:50:23

@$pi$: "wifi" - ismerős?
És része a cuccnak a net is?

$pi$ 2013.11.24. 20:51:12

@tobeor: "Ha az állam vesz 17000 gépet, nem csak az árban de a gariban is van tárgyalási pozíciója."

Kivel? Szerinted melyik az a cég, amelyik holnaptól fel tud vállalni +17000 garanciális gépet?

Lucky Larry Silverstein 2013.11.24. 20:51:37

@_most_: Hát a magyar oktatás/jog azért ennyire nem rugalmas, még a CD/DVD is modern dolog.

Lucky Larry Silverstein 2013.11.24. 20:52:13

@_most_: 'ez laptop, ügye vágod, hogy ezeknek kisebb a képernyője, mint az asztali gépeknek, meg ügye a 7 colos táblagépek is teljesen jól használhatóak.'

Kérdés hogy mire.

Lucky Larry Silverstein 2013.11.24. 20:53:10

@tobeor: Van ilyen is, de az állami nem abból oktat ami ingyenes hanem abból ami akkreditált.

Robiekin · http://megfizethetetlenegeszseg.blogspot.hu/ 2013.11.24. 20:53:27

@Androsz: ja egyetértek, lassan ráállok olcsó laptopokra a vaterán:-)

$pi$ 2013.11.24. 20:54:08

@tobeor: "wifi" - ismerős?

A wifi az jó, csak gondolom ezek a hátrányos helyzetűek nem egy házban laknak. :) Szerinted 17000 géphez hány wifi access point kell? :)

Mondom, hogy elintéznéd te az egészet, mindenki aki internetezni akar utazzon Miskolcra a főtérre, ott biztosítunk internetet. :)

"És része a cuccnak a net is?"

Hát azt hiszem megbeszéltük, hogy anélkül nem sok értelme lenne.

tobeor 2013.11.24. 20:55:06

@$pi$: Amiket belinkeltem azok példák voltak, egy szóval sem mondtam hogy azokat KELL megvenni, csak a sok idióta vadbarom 200 ezres gépekkel jött. Nem hiszem el hogy egy 17000-es tétlnél ne lehetne min. 10%-ot, de inkább többet alkudni. De tőlem lehet venni 80 ezre gépet is, sőt, mivel nagylelkú vagyok, akár 90-est is, csak a 200e körüli számokról pattanjanak már le a barmok amiket annyira védtek itt az elején, mert ez az eszetlen pénzszórás (meg lenyúlás) kategóriája.
valóban nem tudnék beszerezni 17000 gépet, ilyet nem is állítottam, még csak kínosnak sem tarom, miért is kéne ilyet tudnom, azért tartjuk az államot hogy ezt megoldja szakemberekkel. ettől még nem vagyok hülye hogy elhiggyem hogy nincs ekkora tételnél kedvezmény. ekkora tételtől bármelyik eladó bepisil a gyönyörűségtől. még 100 gépre is simán ki lehet alkudni egyéni árat.

tobeor 2013.11.24. 20:56:40

@Nemzeti Dohányos: nem adok, ott van a suliban (meg az utcán is sok helyen mellesleg), ami kell szedjék le. ha szerepel a tervben router, akkor az is érdekelne mennyiért szerzik be, meg melyik cégtől veszik mennyiért a netet...

Lucky Larry Silverstein 2013.11.24. 20:56:43

@_most_: Mondok egy példát hatályos jogtár a mai napig csak DVD-n hivatalos. Minden ügyvéd megveszi, hiába van 10 helyen a neten ingyen, nem lehet tudni hogyan frissítik.

_most_ 2013.11.24. 21:00:11

@Lucky Larry Silverstein: amit nem lehet letölteni az internetről az hivatalosan nem létezik :D

Lucky Larry Silverstein 2013.11.24. 21:00:41

@tobeor: Nem az oktatást fogják a neten elérhető ingyen anyagokhoz igazítani gondolom.

Kászon Tomi · http://kulturjunkie.blog.hu 2013.11.24. 21:01:19

És mióta kell rászorultaknak laptopot adni? :\ Miért lesz ez jó?

$pi$ 2013.11.24. 21:01:57

@tobeor: "Nem hiszem el hogy egy 17000-es tétlnél ne lehetne min. 10%-ot, de inkább többet alkudni."

Okés mennyit? Én csináltam ilyen üzleteket, tudom, hogy a kereskedő nem adhat a 10% hasznából 30% kedvezményt.

"sak a 200e körüli számokról pattanjanak már le a barmok amiket annyira védtek itt az elején"

A 200 ezer valóban túlzás. Csakhogy neked itt egy komplett infrastruktúrára van szükséged, az pedig nagyon hamar eléri ezt. Szoftver kell, mert ha linuxot raksz rá, akkor a gyurcsány feri harakirit követ el meseházi meg izraelbe menekül. office kell, mert különben feljelentenek az eu parlamentnél. internet kell, mert különben fékek és ellensúlyok rendszere.

Ha nincs profi szervíz, akkor magyar nemzeti szervízmutyit hirdet mindenki.

Ha a legolcsóbbat veszel, akkor a tasz sírva fakad, hogy a cigányoknak már csak tetü lassú gépet adnak a fasiszták...

Mindig így van, mindig mindenkinek sír a szája, hogy miért így, miért nem úgy... Érted az álláspontomat, ugye? :)

"még 100 gépre is simán ki lehet alkudni egyéni árat."

Vettem már 100 gépet. És te?

Lucky Larry Silverstein 2013.11.24. 21:01:59

@_most_: Letölthetsz te mindent de nem jellemző hogy akár a cégek/közületek a netről szednék le az ofiszt.

tobeor 2013.11.24. 21:02:37

@Lucky Larry Silverstein: konkrétan mit tanítanak, ezt kérdem, erre van bármi infó vagy csak köd?

Lucky Larry Silverstein 2013.11.24. 21:04:15

@Tomi9046: Nem adnak senkinek semmit (kivéve az 1000 db. iskolának), hanem pályázni lehet rá. Nem ugyanaz.

Lucky Larry Silverstein 2013.11.24. 21:05:43

@tobeor: Csak köd. De lesz még erről a programról szó.

tobeor 2013.11.24. 21:06:40

@$pi$: nem vettem, mi tagadás, nekem elég egy gép. sőt, nehezen tudnék egyszerre 100 géppel dolgozni. akkor te most mint nagybani kereskedő állítod, hogy ha valaki akar venni 100 db gépet, az ekkora tételre nem kaphat kedvezményt? ezzel ne is próbálkozz mert kurvára nem hiszem el.

a winszarról meg annyit hogy lehet venni egyenesen a cégtől, kurva nagy kedvezmény fognak adni, ezt tutira mondom.

és ha ekkora guru vagy akkor mond meg te melyik gépet kéne megvenni?

_most_ 2013.11.24. 21:10:01

@$pi$: most akkor cigányok kapják a laptopokat? Mert a fideszes kommentelők rasszista kontingense éppen arról győzködi a többieket, hogy kizárt dolog, hogy az igazságos Orbán Viktor a bűnöző cigányokat támogatná, hisz ez olyan szdsz-es húzás lenne :D

Valóraváltógép 2013.11.24. 21:10:40

@$pi$: Csodálatra méltó a türelmed. Tényleg.

tobeor 2013.11.24. 21:13:19

@$pi$: a cigányozást szerintem hagyni kéne. van sok csóró rászoruló cigány és nem cigány is.

a "lassú" gépet is hagyni kéne. pont most szétnézve a legolcsóbb laptopok között, szembesületem vele hogy én több éves gépem a legolcsóbb mostani laptopnál is jóval gyengébb. és tök jó. még évekig nem akarom lecserélni. nem lassú, nem akad, semmi baja. nyilván karbantartom, nem ütögetem féltéglával, stb. de bőven elég átlagos felhasználása.

Lucky Larry Silverstein 2013.11.24. 21:13:25

Volt itt már államilag támogatott digitális kamera vásárlás is SuliNetben:

index.hu/tech/hardver/sulinett0912/

$pi$ 2013.11.24. 21:21:47

@tobeor: "az ekkora tételre nem kaphat kedvezményt? ezzel ne is próbálkozz mert kurvára nem hiszem el."

Besz@rok neked, ugyanabban a mondatban mondod, hogy fogalmad sincs hogyan megy, ellenben tudod, hogy mit akarok mondani és azt is, hogy már most megmondod, hogy nem igaz.

Ez a baj a magyarokkal. Utálom ezt mondani, de ez a hozzáállás annyira jellemző a magyarokra és annyira kiakaszt, hogy azt elmondani nem tudom.

Igen, tudsz kialkudni valami árkedvezményz *általában*, de baromira nem annyit, mint amire itt gondolsz.

1. Állami pénz, központosított közbeszerzés. Innentől kedve meg vagy lőve, fix az ár, csak bizonyos szállítótól tudsz beszerezni, kötött áron. Amiket kinézel a neten, azokból nem is vehetsz.

2. Saját közbeszerzési eljárást folytatsz. Annak persze költségei vannak és a vesztes kereskedők csak azt nézik, hogy hogyan tudnának belekötni.

3. Csalsz. Kockáztatod, hogy börtönbe kerülj, hogy olcsóbban szerezz be gépeket. Rohadt veszélyes.

És miért erőlködsz, mi a cél?

Ha egy gépet veszel, akkor találsz száz céget, aki hajlandó neked eladni. Ha százat, akkor találsz hármat. Ha 1000-et, akkor találsz kettőt akik ugyanannak a gyártónak a viszonteladói.

Ha arra számítasz, hogy kezüket lábukat törik, hogy egymás alá ajánljanak, akkor nagyon tévedsz. Ismerik egymást, nem fognak a kedvedért szabad versenyes kapitalizmust játszani.

A végén örülsz a 4% árengedménynek vagy annak, hogy 1 év gari helyett adnak 3 évet.

Aztán a végén fellélegezhetsz, hogy nem kerültél börtönbe valami hamisított bizonyíték alapján.

Így megy ez nagy vonalakban, de könyvet lehetne írni róla. Ezér kérdeztem, hogy csináltál -e már ilyet. :)

$pi$ 2013.11.24. 21:23:44

@tobeor: "a cigányozást szerintem hagyni kéne"

Nem cigányoztam. Elmondtam, hogy a tasz miket fog írni. De tudod mit, ha neked ez gond, akkor csá.

$pi$ 2013.11.24. 21:24:32

@Valóraváltógép: "Csodálatra méltó a türelmed. Tényleg. "

LOL épp most fogyott el. :)

Valóraváltógép 2013.11.24. 21:29:11

@$pi$: Gratulálok az első találkozásodhoz az átlag választópolgárral. :D

(elnézést, kihagyhatatlan volt.)

tobeor 2013.11.24. 21:35:11

@$pi$: most mért adod az ostobát? ha nem adtam el még életemben egyszerre száz laptopot, akkor nem tudhatom hogy jár-e erre egyedi ár? ne röhögtess már. vettél már egyszerre száz autót? nem? akkor gőzöd sincs adnak-e rá kedvezményt... lol. ha már játszani akaord az agyad akkor valami reálissal próbálkozz már.

"Igen, tudsz kialkudni valami árkedvezményz "
hű b+ akkor kurva nagy értelme volt verni a hisztit.

"de baromira nem annyit, mint amire itt gondolsz." ja, mert 17000 gépnél 10% az tök irreális... ezért b+ a kereskedő külön hozat neked konténerben.

"1. Állami pénz, központosított közbeszerzés. Innentől kedve meg vagy lőve, fix az ár, csak bizonyos szállítótól tudsz beszerezni, kötött áron. Amiket kinézel a neten, azokból nem is vehetsz."
Már miért is lenne fix ár? Szépen versenyeztetni kell őket a jobb árért.
És miért nem lehet venni azokból amiket kinéztem? na nem mintha ne lehetne mást is venni tőlem.

"2. Saját közbeszerzési eljárást folytatsz. Annak persze költségei vannak és a vesztes kereskedők csak azt nézik, hogy hogyan tudnának belekötni. "
Nem csak azok nézik, hanem mindenki aki utálja a lenyúlást. Talán tisztességesen kellene csinálni...

"3. Csalsz. Kockáztatod, hogy börtönbe kerülj, hogy olcsóbban szerezz be gépeket. Rohadt veszélyes"
Ne csalj. Eddig egy árva szó nem volt semmilyen csalásról...

"Ha arra számítasz, hogy kezüket lábukat törik, hogy egymás alá ajánljanak, akkor nagyon tévedsz. Ismerik egymást, nem fognak a kedvedért szabad versenyes kapitalizmust játszani." Ja, hogy az állam nem tudja letörni a kartellezést? Lol, ez ám az érv...

"A végén örülsz a 4% árengedménynek vagy annak, hogy 1 év gari helyett adnak 3 évet. "
4%? :) Sima egygépes akciók vannak 5%-kal. Most komolyan linkeljek egyet?

tobeor 2013.11.24. 21:36:31

@Valóraváltógép: Az hogy fasz vagy, az egy dolog, de hogy ennyire sunyi és még gyáva is? :) Órák óta nem bírsz mondani egy progit sem amihez ne lenne elég a belépő gép, de azért játszod az agyad :))
szánalmas...

Lucky Larry Silverstein 2013.11.24. 21:40:52

@tobeor: Azért ezt hagyjuk már.

Itt nem gépet veszel hanem gépet+szoftvert+szervízt+garit, ezt ténylegnem tudja a sarki bótos megoldani 1000 gépre.

Az akció jó dolog, a TESCOban is az étolaj 399 Ft 20% akcióban, a köv héten meg 399 Ft akciómentesen.

tobeor 2013.11.24. 21:45:14

@Lucky Larry Silverstein: nem is a sarki bótos indul egy ekkora tétlenél, hanem minimum országos forgalmazó.

mellesleg kurvára unom ezt a tipikusan magyar mentalitást. így se megy úgy se megy. ez itt egy giga-beszerzés. maga az állam a beszerző. ha valahol, akkor itt aztán van lehetőség jó boltot csinálni, nem pedig a sarki bótos árán beszerezni. erre legalább hárman magyarázzák hogy miért nem lehet. talán inkább azt kéne magyarázni, hogy miért lehet.... több milliárdos tételről beszélünk.

Lucky Larry Silverstein 2013.11.24. 21:46:31

@tobeor: 2005ben az ING szerzett a pénzügy tanácsadóinak laptopokat.

Meg kellett venni a vállalkozóknak 3 év részletre céges szoftverrel, szervízzel stb. A piaci ár (nem a legalja laptopok ára) 3xosa volt 3 évre kompletten, és az egy magáncég. Mondjuk ki is akadtam rajta.

tobeor 2013.11.24. 21:48:49

Mellesleg az egész vita tök periférkus dolgokról szól. Mint írtam én leszarom hogy 70 vagy 80 vagy 90. Amíg 100 alatt bírnak maradni, addig elviselhető. Ismétlem, már 70-ért is sokkal jobb gépet lehet kapni, mint az én régi gépem, simán megy rajta minden szóval ilyenekbe senki ne kössön bele. de mondom, lehet szó 80-as, 90-es gépekről is, leszarom. De a 100 fölötti meg pláne 200 körüli gépekkel mindenki elmehet az anyjába, az a közpénz kibaszott elszórása.

mondjuk ennek az országnak oly mindegy 1-2 milliárdocska, százasával megy a pazarlás meg a elnyúlás.

Lucky Larry Silverstein 2013.11.24. 21:49:28

@tobeor: Persze, bár sosem csináltam ilyet. És lehet hogy nem sok cég vállalja.

A kisker árrést pl. meg lehet(ne) spórolni, kérdés van-e a nagykernek kedve/embere a szervizzel foglalkozni ill. megkötni az ehhez kellő szerződéseket külsősökkel záros határidőn belül?

tobeor 2013.11.24. 21:50:28

@Lucky Larry Silverstein: a céges sw dobta meg? vagy mi indokolta ezt, mert ez durva.

tobeor 2013.11.24. 21:51:42

@Lucky Larry Silverstein: na, alakul.... ez már a konstruktív irány, ezen kéne tovább menni...

Elli Vízel - The Ultimatе Survivor 2013.11.24. 21:52:41

Ez tisztára olyan mint a Sulinetes eszdéesz buli. Kóka, Magyar. Remélem ezek is oda jutnak mint az eszdéesz.

$pi$ 2013.11.24. 21:56:56

@tobeor: "Már miért is lenne fix ár?"

Központosított közbeszerzésre írtam ezt. Tudod mi az? Nem? Azt jelenti, hogy az közbeszerzést már lefolytatták és az árat meghatározták.

"4%? :) Sima egygépes akciók vannak 5%-kal. Most komolyan linkeljek egyet? "

Közbeszerzéses cég? Tud nagy tételben szállítani? Vállalja a közbeszerzési eljárást? Milyen a szervízhálózata? Adótartozása van -e? Vállalja az atom hosszú utólagos fizetést? Képes egy korrekt közbeszerzési eljárást végigcsinálni?

Mit fog csinálni ez a te talált céged, amikor a másik cég elmegy a gyártóhoz és kidumálja, hogy nehogy már a te általad kinézett cégen keresztül adjanak el ennyi gépet, azok nem akkreditáltak, nem megbízhatók és piaci ár alatt nyomulnak? Azt hiszed ilyen nincs?

Gondolom te azt hitted, hogy bemész, lerakod a zsét az asztalra, bepakolod a 17 000 laptopot a hátsó ülésre és szevasz, ugye?

"ezért b+ a kereskedő külön hozat neked konténerben."

Te valamit félreértesz. Ekkora tételben ez a minimum, meg az, amikor a Londoni ügyvédi irodának megpróbálod elmagyarázni, hogy a hat hónapos fizetési határidő éppen olyan kóser mint a 8 napos. Gondolom ilyet is csináltál már. :)

"Nem csak azok nézik, hanem mindenki aki utálja a lenyúlást."

Ebben sem sok tapasztalatod van. Akik útálják a lenyúlást, azoktól nem kell félned, mert azok maximum elmennek tüntetni. Tudod, "majd megunják, hazamennek".

Tudod kitől kell félned? Azoktól akiknek a lenyúlását elcseszed. Azok fognak hat tanút hozni ellened, hogy csaltál akkor is, ha eszedbe sem jutott.

Tényleg hagyjuk abba. Biztos minden jó szándék megvan benned, de hidd el a világ sokkal bonyolultabb annál ahogyan itt elképzeled. Nyilván jó lenne, ha ilyen egyszerű lenne, meg gondolom az emberek nagy része tényleg így képzeli, meg az egész lmp, meg aztán lehet is ezzel hülyíteni az egyszerű "demokrata" választót, de ezek a dolgok nem így mennek.

Elli Vízel - The Ultimatе Survivor 2013.11.24. 21:57:16

@tobeor: @Lucky Larry Silverstein: Ti jól vagytok? Szervíz a cigók gépeinek? Ha mi az arab melósóknak kiadunk egy gépet, nem kötünk rá szervíz szerződést. Megy ameddig megy, arról a gépről már lemondtunk. Mondjuk a sofőrök akik viszik az árút Jordániába, azoknak van GPS a gépében, de akkor is felesleges szervízt kötni. Az arabok annyira szétbarmolják, hogy a garanciát úgyse tudjuk érvényesíteni. gyanítom itt is ez lesz a gépek sorsa.

Elli Vízel - The Ultimatе Survivor 2013.11.24. 22:00:06

@Lucky Larry Silverstein: "2005ben az ING szerzett a pénzügy tanácsadóinak laptopokat."
- Hülye vagy. A rabbidnak kellett volna szólnod, hogy beszéljen az érdekedben a hitközségben.

Valóraváltógép 2013.11.24. 22:01:37

@tobeor: így a proletár kurvaanyádnak ugatsz, és nem nekem, megértetted? Hogy manapság minden nyolcáltalánoson átvert féreg mit nem képzel magáról...

$pi$ 2013.11.24. 22:03:06

@Lucky Larry Silverstein: "A kisker árrést pl. meg lehet(ne) spórolni, kérdés van-e a nagykernek kedve/embere a szervizzel foglalkozni ill. megkötni az ehhez kellő szerződéseket külsősökkel záros határidőn belül? "

Azt nem lehet, mert a nagykernek nincs kiskereskedelmi jogosultsága. Ha mondjuk az IBM megtudná, hogy a nagykereskedője kiskereskedelmet folytat, akkor valószínűleg azonnal dobná a kapcsolatot vele.

Ilyet is láttunk már, a gyártó azt mondja, hogy "ne akard már tönkretenni a ksikereskedelmi partnereimet, holnap ki fog nekem gépet eladni"? Szerződések vannak ezek közt a cégek közt amiket a vevő nem fog átszervezni akkor sem, ha sokat vesz.

Valóraváltógép 2013.11.24. 22:03:27

(az én türelmem most fogyott el.)

$pi$ 2013.11.24. 22:11:06

@Valóraváltógép: "Öregszem, úgy tűnik."

Nem hiszem hogy ez lenne az oka. :)

tobeor 2013.11.24. 22:13:15

@$pi$: Te, ne tegyünk már úgy, mintha egy kereskedő kifejezetten megsértődne, ha egy óriás tételű megrendelés villanna fel előtte, úgy meg pláne ne, hogy ha valamit nagy tételben akarunk venni, akkor az NÖVELI az árat. ne add nekem a fellengzős dumát, a közgazdaságtan és a józan ész törvényeiről nem fogsz lebeszélni, és egyúttal azt is el kéne felejteni, hogy jobb szervízt kéne igényelni egy segélyes géphez, mint amit alapból kap bárki a boltban. a segély nem arról szól, hogy jobbat adunk valakinek mint az átlag, hanem hogy egy korrekt alapot.

egyébként nem kötelező minden egy forrásból beszerezni, ez még 17 felé vágva is szép tétel (ez csak egy hasra ütött szám volt mielőtt belekötsz, a lényeg hogy szétszedhető)

az ismert világmárkák tudnak nagy tételben szállítani, nem másnapra, és nem is jövő hétre, de tudnak. amúgy lehet ezt időben is szakaszosan is csinálni, pl. ezresével is. és vannak ismert márkák 100 alatt belépő géppel.

az nem érdekel mit kavar a háttérben egy másik cég a gyártónál. az államnak képesnek kell lennie leszerződnie egy vagy több céggel. egyébként pár ezer gép csak itt tűnik soknak, a világpiacon nem egy truváj, évente 200 millió laptopot adnak el, ennyit gyártanak a gyártók, nálunk fogy évi több tízezer, nem 17e-n fog lefagyni a piac.

A direkt csalásos részekkel nem tudok mit kezdeni, ilyen alapon nem lehet csinálni semmit soha semmilyen beszerzést mert megfúrják, stb.

tobeor 2013.11.24. 22:14:28

@Valóraváltógép: nyüszíts csak gyáva féreg, addig is vicces vagy ahogy tetted a hülyét és vakot.

Valóraváltógép 2013.11.24. 22:16:52

@$pi$: Volt valami közmondásos poén a sajtreszelővel rejszolásról. Na, ez pont olyan.

Na, szóval visszatérve építőbb jellegű dolgokhoz... ha mondasz pár tippet a hajdanvolt ötleteidről, akkor én is az enyémekről. ;)

Lucky Larry Silverstein 2013.11.24. 22:17:51

@tobeor: Szerintem mutyi volt.

Mivel nem a cég (ING) vette, hanem az egyéni vállalkozók az ING partnerei (a szoftver miatt nem válogathattak máshol, mert nem tette fel a cég a saját gépeikre) + a szolgáltatások + a hitel + jó gépek voltak.

Valóraváltógép 2013.11.24. 22:20:13

@tobeor: Nézd tobi, nagyon, nagyon buta és földhözragadt módon gondolkodsz. Vegyél egy kapát, vagy egy talicskát, vagy mit tudom én mivel tudsz a saját szintednek megfelelően jól működni... és foglalkozz azzal. Ezzel ne. Nem neked való.

Lucky Larry Silverstein 2013.11.24. 22:21:18

@$pi$: Hát te tudod. Ebben az ágazatban nincs tapasztalatom más ágazatban gyakran ugyanaz a cég nagyker és kisker is egyben.

Az én cégem is pl....:) De közbeszerzésben nem veszünk részt ahhoz kicsik vagyunk.

$pi$ 2013.11.24. 22:24:34

@tobeor: "ha valamit nagy tételben akarunk venni, akkor az NÖVELI az árat"

Ilyet nem mondtam. A közbeszerzés növeli az árat nem a nagy tétel.

"nem 17e-n fog lefagyni a piac."

Ilyet sem mondtam, azt mondtam, hogy az a kiskereskedő nem bírja, akit kinéztél.

"el kéne felejteni, hogy jobb szervízt kéne igényelni egy segélyes géphez, mint amit alapból kap bárki a boltban"

Ilyet sem mondtam, azt mondtam, hogy a 17000 géphez kell nagyobb szervíz mint az egy géphez.

$pi$ 2013.11.24. 22:25:33

@Valóraváltógép: "Na, szóval visszatérve építőbb jellegű dolgokhoz... ha mondasz pár tippet a hajdanvolt ötleteidről, akkor én is az enyémekről. ;)"

Jah, lehet róla szó, de ma már késő van, holnap meló.

tobeor 2013.11.24. 22:26:17

@Valóraváltógép:
Te gyáva nyúlként meddig akarsz menekülni a kérdés elől: melyik program nem fut szerinted a 70- ezres gépen?

Légy gyáva, és terelj tovább meg személyeskedj :)
istenem de eccerű egy kis pondró vagy...

$pi$ 2013.11.24. 22:27:00

@Lucky Larry Silverstein: "Hát te tudod. Ebben az ágazatban nincs tapasztalatom más ágazatban gyakran ugyanaz a cég nagyker és kisker is egyben."

Persze olyan is van. Mondjuk valóban általában a kisebbek. Talán lehetne is ilyet találni... nem tudom, nekem annó nem sikerült, mert nagyon erősen leosztott lapok voltak.

tobeor 2013.11.24. 22:33:02

@$pi$: a közbeszerzést oldja meg az állam, ebben elvileg nagy rutinja van, és egyébként is nehogy már a nagy tétel kedvezménye kevesebb legyen mint a közbeszerzés miatt növekedés.
mint írtam nem kötelező egy kiskeren át beszerezni, meg tételekre és időben is szétszedhető, csúsztatható. nem igaz hogy nem lehet ezekre megoldást találni.
ami a szervízt illeti, 3 év gari alatt nem mind a 17 ezer gépet kell szervizelni, és léteznek ma is szervizhálók, amiket a mostani forgalom tart el, ez benne van az árukban. ha nő a forgalom, arányosan tudják növelni a hálót is. milliós nagyságrendben vannak az országban laptopok, nem 17000 elvileg vadi új gépbe rokkan bele. mellesleg normális használat mellett nem füstölnek el sorban az új gépek.

Valóraváltógép 2013.11.24. 22:36:56

@$pi$: Én is hulla vagyok... várok egy mailt, ha megjött, leléptem.

@tobeor: TA-LICS-KA!

$pi$ 2013.11.24. 22:37:56

@tobeor: Elmondtam hogy mennek ezek a dolgok. Nem hiszed el, azt gondolod, hogy hazudok.

Jól van, megértettem. Minek erőlködnék tovább?

Valóraváltógép 2013.11.24. 22:38:24

Btw, szerintem tobi egy troll. Ennyire hülye nemdirekt senki nem lehet. Elfelejtene levegőt venni...

tobeor 2013.11.24. 22:39:36

@Valóraváltógép: melyik program nem fut szerinted a 70- ezres gépen? :)

@$pi$: szerintem írtam dolgokat amikre reagálhatnál, de ha nem akarsz nem erőltetem.

$pi$ 2013.11.24. 22:41:42

@Valóraváltógép: Nem akarok rá rosszat mondani, mert minek.

Vannak emberek, akik nehezen fogadják el, hogy valamihez nem értenek, azt hiszik, hogy ha elismernék, akkor kevesebbek lennének... pedig nem, szerintem többek lennének tőle, de mindegy.

$pi$ 2013.11.24. 22:42:31

@tobeor: "szerintem írtam dolgokat amikre reagálhatnál"

Nem teszem, mert eddig bármit mondtam semmit nem hittél el. Akkor meg minek?

Valse Triste 2013.11.24. 22:45:04

A laptop nem a legalkalmasabb eszköz, ez vitathatatlan. De az ötlet nem ördögtől való: index.hu/tech/2012/10/30/tanar_nelkul_tanultak_az_etiop_gyermekek/
A tanulásra "kényszerítés" esetében is borítékolható a kudarc. A linken szereplő cikkben leírt kísérlet azért szimpatikus nekem, mert a gyerekek kíváncsiságára, kreativitására épít és ez működik. Az más kérdés, hogy ártunk és ormányunk érdeke a birkák biztosítása bégetőmenetükhöz és ahhoz ez a projekt kiváló. Sok legyet ütnek egy csapásra: megint pénzt áramoltatnak egy méltatlan zsebébe, a gyerekek és családjuk ismét bűnbakká tehető és még sorolhatnám...

Az idézett kísérlet egyébként az oktatás jövőjét is felvázolja... de hát ez is sok érdeket sértene...

Valóraváltógép 2013.11.24. 22:47:12

@$pi$: Szerintem azt feltételezni róla, hogy nem ez a szokásos szintje, az adott helyzetben kimondottan pozitív felhangokkal bíró meglátás. :)

Persze tévedhetek is, szoktam. Nem is túl lényeges az egész... tényleg vannak ilyen emberek. Ha paródia, ha nem.

Valóraváltógép 2013.11.24. 22:50:11

@Valse Triste: "Az idézett kísérlet
egyébként az oktatás jövőjét is felvázolja... de hát ez is sok érdeket sértene..."

Ahogy te azt elképzeled...

tobeor 2013.11.24. 22:50:22

@$pi$: ez nem így volt, de látom részedről ennyi. csá.

$pi$ 2013.11.24. 22:50:28

@Valóraváltógép: A politika fura dolgokat művel az emberekkel.

Na, me'ek alunni, csá!

$pi$ 2013.11.24. 22:51:11

@tobeor: Bocs ha megbántottalak volna, nem ált szándékomban. Csá!

tükörfúró 2013.11.24. 22:56:20

@tobeor: Életedben nem láttál közbeszerzést. Ott ha végig kell vinni a nyilvános min. 3+ szereplős játékot, az egy év alaphangon, mert törvényi határidő van mindenre, és utána a kihirdetett nyertes több lépésben megtámadható.
A végső szót ha a vesztesek odáig mennek, akár az LB (kűria) mondja ki,... tudodmikor majd.., kb már a muzeumba vihetnék azt a hardvert egyenesen.

Nem tudja az állam a csunyagonos kartelezést letörni?

Ember, nézz már egyszer körül a közszférában picit, nem is AKARJA letörni, hiszen mindeki kétpofára lop, pláne a politika és a pártok, újabban főleg persze a PÁRT és csókosai.

A pályázatok 98%-a vagy un. "lezsirozott", vagy miota ilyen abszolut önkényuralomszerű forradalmi izéNERmicsoda van, azota nemzetbizti okbol (LOL) meghivásos közvetlen beszerzés 3x-os áron, titkos feltételekkel, 100évre titkositott dokumentácioval, és mindenkinek kuss.

tobeor 2013.11.24. 22:58:53

@Valóraváltógép:
na azért te nem úszod meg ilyen könnyen. későn csatlakozó kommentelők kedvéért elmondom, hogy te itt még jó sok kommentel ezelőtt amellett kardoskodtál, hogy nem elég a 70 ezres gép tudása. amikor többen megkérdeztük, hogy mégis milyen program az, amire nem elég, sorozatos személyeskedés és terelés meg hasonló gyáva szarságok voltak a válaszok.

az ilyen gyáva szarok mint te nem is lennének érdekes, de te mindezt büszkén nyomod, és láthatóan még mindig neked áll feljebb :) válaszod persze továbbra sincs, de sebaj, én megkérdezem századjára is, hogy ugyan mire is kevés annak a gépnek a tudása, ami miatt semmiképpen nem lehet olyat venni? :)

jól tudom mi lesz a válasz, kb. egy félsoros személyeskedés, ahogy eddig is :)

fuss tovább, a gyávaságod elől nem futhatsz el :)

tobeor 2013.11.24. 23:00:42

@tükörfúró: te azt hiszed ellenem beszélsz, holott pont arra lyukadtál ki amit én az elejétől mondok: hogy mutyi lesz az egész. naná hogy az lesz. én arról beszéltem, hogy akarná, akkor csinálhatná rendesen. de hát ki akarná? ez egy mutyiország.

tükörfúró 2013.11.24. 23:20:52

@Lucky Larry Silverstein: A garancia az legyen benne, de sosem kell közbeszerzésben komolyan venni.Bár annyi forintom lenne, ahánszor ezt hallom, ország gazdag nagyvállakozói közt lennék.

Már ott indul hogy a gyártó hazai szervize a garanciális szerviz.És pont. Ha az egy két fős zugbt egy pincében? akkor az..csá. Persze, vizsgálhatná a pályáztató, csakhát...
:)

A zugbt, ahol már a fogalmatlan pultosnéninél elakadsz, hogy hol a szériaszámos kiskerszámla(!) az egy darab(!) gépről külön.., anélkül simán szóba sem ál veled.

És kész, vége, pont.
Mehetsz a mennyei atyához panaszra, ő max meghallgat, a rosz gépet meg szépen selejtezed idővel.

Azthiszed ez vicc, ilyen nem lehet, ez botrány?

Nem kérlek,ez napi rutin, közbeszerzett dolgokra a bármiféle garancia gyak. értelmezhetetlen.

Elli Vízel - The Ultimatе Survivor 2013.11.25. 04:55:20

@Valóraváltógép: Szerintem meg te vagy hülye. Minek a cigóknak drágább gép? Mit fognak futtatni rajta? Eclipset? Vagy SETI programot?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.11.25. 09:27:50

@Valóraváltógép: Átlag kisker árnál volt jóval drágább, az akciós meg nem is beszélve. Persze ebben az is közrejátszhatott, hogy még előző évben kellett a konfigurációkat összeállítani... Az pedig hazai sajátosság, hogy errefelé közbeszerzéseknél nagytételben minden drágább, mint egyesével megvenni.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.11.28. 10:53:47

@Lucky Larry Silverstein: Cigány lesz közöttük? 45 napnál régebbi közüzemi tartozás nem lehet, kell áram a lakásban és még van néhány feltétel.

@tobeor: Nem szórnak ki felső kategóriás luxusgépeket, 110 ezerbe kerül egy gép szoftverrel együtt és raknak rá távfelügyeleti programokat is. Ami sok, az inkább az, hogy az akcióra elköltött pénz felét költik a laptopokra...

Hominidae 2013.11.29. 21:10:15

Még több infó:

index.hu/gazdasag/2013/11/29/digital_punks_of_miskolc_city/

A polgármester milyen színekben játszik? Most nem jut eszembe...

Valóraváltógép 2013.12.01. 10:15:43

@Online Távmunkás: Még jó, hogy drágább. Ezen mit vagy megakadva? A közbeszerzés nem TrotykosTóni bótjából megy.
süti beállítások módosítása