Kilenc éve kell elviselni december 5-e traumáját. Kilenc éve le kellett nyelnünk a keserű pirulát: a magyar társadalom felének önzése és lelki üressége minden képzeletet felülmúlt.

kettos_allampolgarsag_uszitas.jpgKilenc éve próbáljuk megmagyarázni magunknak, hogyan volt képes néhány politikus alantas céljaira felhasználni a kádárizmusban rekedt rétegek rejtett vagy nem is annyira rejtett idegenkedését saját nemzetükkel szemben.

Időnként vitázgatunk még róla, mentegetjük Átlag Bélát, aki semmit nem ért Erdélyből, Felvidékből, Trianonból, aki napi keserűségét, megélhetési gondjait, életének szellemi céltalanságát boldogan irányíthatta, legalább egy napon, 2004. december 5-én, valakik ellen.

Akkor az az ellen a határon túli magyarság volt. Az, amelyik ugye ingyenélő, kapja a magyar adófizetők milliárdjait, sőt, még a munkát is elveszi a magyar melóstól. Az a határon túli, aki amúgy egy büdös román, szlovák vagy szerb, csak valamiért jól megtanult magyarul.

Neki ez a világ. Tudjuk, miből fakad, tudjuk honnan táplálkozik még mindig, s tudjuk, kik szítják fel bennük újra meg újra ezt az acsargó gyűlöletet. Ez az önző, évtizedek óta az állam csecsén csüngő parazitalény torz világa, aki szomszédja legkisebb sikerére, boldogulására is irigy gyűlölettel tekint, aki minden fillért sajnál másoktól, mert azt hiszi, azt tőle veszik el. Ő az, akit bármikor, bárhol a testvére ellen lehet fordítani.

Ezt mind tudjuk. Számtalanszor írtunk róla, szerény eszközeinkkel próbáltunk változtatni rajta. Kevesebbet beszéltünk róla, de december 5. nemjei mellett milliónyi néma is volt. Az ő szavazatuk a távolmaradás volt, egy könnyed, de végzetes vállrándítás.

Ez talán még a nemnél is szomorúbb. Mert aki nemet mondott, legalább gyűlöl, ha mást nem, hát saját fajtáját. A távol maradó üres tekintetében még ez sincs. Kilenc éve próbáljuk megfejteni, mi zajlik az ő fejükben, de ha belépünk a világukba, hitelre vett lapos tévék, iPhone-ok, Való Világok vulgarizmusába, a közhelyekből összerakott életek felszínességébe, gyorsan ki is menekülünk onnan. Ez az „értékrend” és társadalmi réteg, amelyre nem tudunk hatni, s amely kőkemény elszánással tartja magát távol mindentől, ami egy kicsit is összetett gondolatiságot feltételez.

A magyar társadalom szomorú bizonyítványt állított ki magáról: elsősorban azt, hogy még saját magával szemben sem toleráns. A gyűlölet, az önzés, a nemtörődömség, az olcsó felszínesség országa vagyunk.

Vagytok ti, és vagyunk mi. Köztünk éltek, de nem velünk. Szörnyű sebet ejtettetek rajtunk és magatokon. Sokatok még büszke is rá, még többen nem is törődtök vele.

Ti, akik nem vagy nemmel szavaztatok, nap mint nap elvárjátok a szolidaritást, a társadalom gondoskodását, figyelmét, részvétét és segítségét. Eközben épp ti szakítottatok mindennel, amit e pár szó jelent.

Sajnos sokan vagytok. Mi pedig kevesen.

Bazsó Bálint

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr755676950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Veridicus76 2013.12.05. 13:45:48

Egy csomó megvezetett, tudatlan, információktól elzárt szerencsétlen maradt távol vagy szavazott nemmel. Töredék lehetett azok száma, akik meggyőződéses magyargyűlöletből szavaztak a magyarság ellen. Találkoztam olyannal, aki nemmel szavazott, és keservesen megbánta. Máig lelkiismeret-furdalása van. Ami azt jelenti, hogy van lelkiismerete. Közülük kell minél többeket missziós jelleggel elvinni az elszakított országrészekbe, megismertetni őket a valósággal. Annak idején feneketlen düh tombolt benne, puszta kézzel meg tudtam volna fojtani a nemmel szavazókat. Az elmúlt 9 évben megtanultam sokkal árnyaltabban látni a világot és benne az embereket. A nemmel szavazók nagy része és a távol maradók is magyarok. Szerencsétlen, árva, megvezetett magyarok. A gerjesztett testvérháború áldozatai ők is. Böjte Csabával vallom, hogy a sötétség ellen nem lehet hadakozni, csak egy módon: fényt kell gyújtani. És bizony elfut a víz, de a kő marad.
A kő marad!

CsakMintTe 2013.12.05. 14:21:17

Kilenc évnek kellett eltelnie, hogy valaki végre észrevegye a nem szavazókat is - nem egészen másfél millió nemmel szavazóhoz képest több mint ötmillió nem szavazó volt, s mégis, ebben a kontextusban talán itt esik róluk szó először.

S ezt az ötmilliót még annyira sem lehet egyetlen skatulyába dugni, mint amazt a másfél milliót. S vannak - ki tudja, hányan -, akiknek az önként felvett skatulya-címke mellé sehogyan sem passzol a nem szavazás. Én ezt kilenc éve nem tudom hova rakni.

Amadeus62 2013.12.05. 14:21:20

Csak ez manapság senkit sem érdekel.

Albu 2013.12.05. 20:04:59

Várom az írást, hogyan lett Böjthe Csaba másodmagával az ötszázezredik.

Dzsentrisvihák 2013.12.06. 06:17:58

@Albu:

Miért fáj az neked? Szerinted nem érdemli meg? Nem tett le annyit az asztalra, hogy legalább ennyivel honorálja az állam? Mégis?

vjo 2013.12.06. 09:22:04

@Albu: Tisztelettel!
Szerény véleményem, hogy a trianoni diktátum miatt elszakított országrészek Magyarjai sosem mondtak le állampolgárságukról. 2005-ben a gúnyhatáron belülieket osztotta meg az aljas pol.elit, most pedig az azon kívüliekkel teszi azt, ráadásul most már két legyet üt egy csapásra. Egyébként pedig nem adminisztrciós kérdés, hogy ki a Magyar, nem a papír teszi az embert azzá!

szubbulvar 2013.12.06. 13:14:07

Még mielőtt megkövezitek azt a 5 millió embert: 98-tól tudatos építette fel a jobboldal a nemzeti identitás pátoszát, a népszavazási kampányban is támogatói oldalról érzelmi érvek hangoztak el, racionális indoklással adós maradt Világszövetség. Ha tetszik, ha nem, a témát a politikai szubkultúránk bedarálta, politikai irányultság szerint felosztotta, ezzel az egyszerű polgárnak érdektelenné tette. Milliók nem akartak közösködni sem a frissen szentelt nemzeti szín rovásmintás szalaggal operáló, sem az EU-s zászló mögé meglapuló barakkal. Állítom, az előkészítők kommunikációja volt a szar.

Patrubány nem volt az a hiteles és ismert ember, akivel közszereplők tömege önszántából közösséget vállalt volna, így a mainstream médiában sem jelent meg a téma közös ügyként. Nem csak az üveges szeműek maradtok otthon, hanem azok is, akik ezt a kormányzati félidős erőpróbát rohadtul lenézték karácsony előtt, mert megint csak a két tábor ügyeként jelent meg a kérdés.

toportyánzsóti 2013.12.06. 17:02:39

Ma is kevesen vagytok és analfabéták mindenhez félművelt szociopata jobberek,akik csak gyűlölködni szerettek.

Dzsentrisvihák 2013.12.06. 20:26:04

@toportyánzsóti:

Mondja ezt egy olyan artikulálatlan balhere, aki csak gyűlölködni jár ide :D

toportyánzsóti 2013.12.07. 07:16:40

@Dzsentrisvihák: Gyenge volt szokás szerint ellőtt jobberhere.Produkciótok oly gyenge amit gyilkosozással sem lehet kompenzálni.Nagytőke csicskái vagytok csak,jobber analfabéták.

Dzsentrisvihák 2013.12.07. 08:17:03

@toportyánzsóti:

Úgy érzem kezd kiveszni a tűz a kapcsolatunkból, már nem tudsz úgy kielégíteni, mint régen. Itt az ideje, hogy visszaköltözzek anyádhoz... :P

elektrodinamika 2013.12.09. 13:13:08

Jó lesz ha az agyatlan mocskolódó cigány stb. retardáltak megjegyzik: Már kb két hete büntethető az internetes trollkodás!

öreg zsidó blogger 2014.01.25. 18:38:59

@szubbulvar:
Az, hogy eléggé hiteles ember volt-e Patrubány: közömbös.
Mindenesetre ránk tette a döntés felelősségét. Amint a tatárjárás idején se kérdezte senki, hogy IV.Béla, illetve Magyarország most éppen alkalmas állapotban van-e a hadviselésre.
A jobboldal kissé lagymatag volt a harcban. Mintha kicsi gondja is nagyobb lett volna annál, mintsem túlságosan elkötelezze magát az eldöntendő kérdésben.
Én ezt kemény hazaárulásnak értékelem.
Kevésbé vagyok szigorú Gyurcsány elvtárs működésével kapcsolatban: ő bizonyára sosem érezte magát magyarnak, és ennek meg is felelt.
A nemszavazók és nemmel szavazók azt a söpredéket alkotják, akik minden népnek a többségét teszik ki.
Egyébként az én családomban is volt nemmel szavazó: "Y mondta, hogy a nyugdíjunk védelmében..."
Bocsi, hogy csak ma vettem észre ezt az írást.
süti beállítások módosítása