lazarjanos.jpgLázár János erős hónapot zárt. Támadásba lendült a Norvég Alap ellen, majd leperkált 2 milliót a költségvetésbe zsebből egy máig tisztázatlan hátterű külföldi utazás miatt, végezetül gyorsba ki is rúgatta az ezt napvilágra hozó portál főszerkjét, állítólag.

Állítólag és ezt nem csak azért fontos megjegyezni, mert szeretném elkerülni, hogy feljelentsen becsületsértésért, hanem mert ezzel kapcsolatban közvetlen bizonyítékkal még senki sem állt elő, csupán pletykálnak róla. Bár kétlem, hogy erről elő lehetne ásni bizonyítékot. Mindenesetre sokat mondó az, hogy a magyar média, ha nem is tényként, de valószínű forgatókönyvként könyvelte el a dolgot. Hogy miért? Mert Lázár Jánosból kinézzük ezt, hihető a sztori. Nem tudom, hogy ebben mi az ijesztőbb: az, hogy az illető egy frissen kinevezett miniszter, akinek a kinevezését ez várhatóan a legkevésbé sem fogja befolyásolni, vagy az, hogy a híresztelést még csak nem is tagadta az érintett.

Lázár János az élvonalbeli politikában töltött tizenkét éve alatt számtalan okot szolgáltatott rá, hogy ez a kép alakuljon ki róla. A nagy vihart kavart kommentper, a lézerblokkoló-gate, a szerencsétlen sorsú honfitársainkról alkotott véleménye, valamint a kisállatok úri társaságban végrehajtott tömeges lemészárlása, a TV2 tulajdonosváltását követően a hirdetésszervezők állítólagos bezsarolása mind közrejátszott ebben. Olybá’ tűnik, hogy a hódmezővásárhelyi politikus tudatosan bújt az archetipikus machiavelliánus politikus bőrébe. Ilyen a Frank Underwood-i kegyetlen pragmatizmus találkozása a balkáni vastagbőrrel. Nyugat-Európában már spin doctorok hada támadna vissza a hírt napvilágra hozó 444-re és a szimpátiatüntetés szervező Kettős Mércére. A habonyizmusban ez azonban szükségtelen. Lázár még hamis vád esetén sem tart majd vélhetően erre igényt. Mert ennél is fontosabb, hogy a mitugrász újságírók egy életre megtanulják: a kegyetlen pragmatizmus félelmet szül, a félelem pedig tiszteletet.

Márpedig annál kevés félelmetesebb dolog van, hogy az árbevétele alapján a tíz legnagyobb vállalat közé tartozó Magyar Telekom Nyrt. tulajdonában álló Origo főszerkesztőjét a kormány egyik tagja pikk-pakk el tudja távolítani, ha szükségesnek látja. Miként érezze magát a mezei, beszámlázó, vagy megbízási szerződéssel dolgozó politikai újságíró, vagy horribile dictu, a közszolgálati média alkalmazottja ezek után? A hatályos médiatörvény elfogadása előtt az öncenzúra rémével fenyegettek a baloldali bérrettegők. Az akkor igaztalan félelmek viszont ilyen hírek után sajnos valósággá válhatnak. Az újságíró akkor tudja a munkáját a társadalmi elvárásoknak megfelelően végezni, ha nem kell félnie attól, hogy feltárt tények miatt őt bármilyen retorzió érheti. Ennek a félelemnek a közmegegyezésen alapuló kiiktatása a garanciája a média hitelessége megőrzésének (az már egy másik és tán hosszabb cikk témája, hogy ez vajon fennáll-e még). Ezért fontos az, hogy mi magunk is kiálljunk Sáling Gergő mellett. A turbóliberális megmondó emberek a „rekesszük ki a kirekesztőket” doktrínától elhomályosulva, ezt sokszor elfelejtik, de a szólásszabadság valójában a tőlem eltérő véleményen állók szólás- és véleménynyilvánításának szabadsága.

Nem mellékesen mindez pont akkor történik, amikor a kormány aprópénzért - és a kormánypárti média kritikája ellenére - a hirdetési piac legnagyobb részvevőinek kizsigerelésére készül. A médiaadót kritizáló cikkek ugyanis csak az RTL csoport veszteségeit taglalják, pedig legalább ekkora, ha nem nagyobb vesztese lesz a tervezetnek a hamarosan egyesülő Ringier-Axel-Springer is, hiszen a leendő cégcsoport árbevétele jócskán meg fogja haladni a 40%-os adókulccsal járó 20 milliárdos értékhatárt. Ne legyenek illúzióink arról, hogy az e kettő, kormánypárti elfogultsággal nehezen vádolható cégcsoportot nehéz helyzetbe hozó törvényt, akkor vajon kire is írták. A gyakorlatban ez azzal fog járni, hogy a nagy árbevételű vállalkozások növelik a hirdetési díjaikat, így ár/érték arányban jobban járnak a hirdetők, ha a kisebbekhez fordulhatnak. Ebben a szegmensben azonban már a kormány számára politikailag kedvezőbb éghajlat uralkodik.

Silhavy Máté

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr736262720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2014.06.03. 15:37:27

Szegény RTL és TV2!
Borzasztóan sajnálom őket!
A könnyem majd' kicsordul!
Beszántani és behinteni sóval a helyüket!

Aurelius Respectus 2014.06.03. 16:56:46

Szerintem nem kár a két szennytévéért, ugyis hazudtak eleget és rombolták az erkölcsöket. Az interneten meg lehet találni a hiteles információkat.

Heep Uriás (törölt) 2014.06.03. 17:17:19

Össze-vissza hazudoztok, és ezután is ezt fogjátok tenni, nem féltelek titeket.
Azt, hogy Lázár rúgatta ki az origo főszerkesztőt azt is, mint tényt közlitek, nulla bizonyítással. Mert az minek, a hülye pórnépnek arra úgysincs szüksége.
A politikánál már csak az újságírás erkölcstelenebb dolog Magyarországon.

vinyard 2014.06.03. 18:48:27

hű, te Lézer, mibe tenyereltél...

Old Shatterhand is Dead 2014.06.03. 19:52:44

láttam a blog nevét a csatlakozók között, gondoltam benézek, mit is írhat ilyenkor egy "jobboldali" médium.

őszintén meglepődtem, méghozzá kellemesen. ugyanakkor a kommenteket végigolvasva elgondolkodtam, azért azt valahol mélyen ti is tudjátok, megérdemlitek őket.

WLaci 2014.06.03. 19:58:10

Hol van ez a paraszt Frank Underwood-hoz képest...

Bí Dzsí 2014.06.03. 20:08:17

@libbant: 2010-ben és most '14-ben a Kovács Béla körüli botránykeltés idején is elsősorban a fideszes média gyalázta a Jobbikot, a liberális, illetve a fősodratú média csak asszisztált hozzá. A frontvonalak átalakultak, nem 2002-ben vagyunk. Wellcome to the 21 th century...

ulloiut · http://orulunkvincent.blog.hu/ 2014.06.03. 22:18:11

@Old Shatterhand is Dead: + 1

A "balkáni Frank Underwood"-ért különdíj jár.

@WLaci: "Hol van ez a paraszt Frank Underwood-hoz képest..."

Vö. magyar narancs. Primitívebb, mohóbb, de a miénk.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.06.03. 22:19:07

Lázár János erős 4 évet zárt, mégis megválasztották a körzetében pont annyival, mint amennyit a fidesz kapott országosan (~44%), ez mindent elmond az ország lakóiról.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.06.03. 23:19:22

Az Origó eddig fullba nyomta a ballibsi kreténséget, próbált lépést tartani a Zsindexxel.

Pedig állítólag fideszes tulajdonosa van.

A TV2 meg ma 15 percet setét volt a reklámadó miatt, pedig az is állítólag fideszes.

Most meg állítólag kirúgatta a Lázár a főszerkesztőt.

Érzem népfelkelés lesz ebből (is).

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.06.03. 23:20:43

@Kón Bandit: Mondjuk aztán lehet hogy fideszesek, de hát állítólag qrva ciki ballibsinek lenni manapság.

Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van? 2014.06.04. 00:35:54

@Kón Bandit: Azért érdekes, hogy a magadfajta bolsi fideszbirkák milyen "elegánsan" átsiklotok afölött, hogy Lázár János:

- közpénzből hűtlen kezeléssel elsikkasztott 2 millió forintot és még nem volt bírósági tárgyalás sem !!! (nono! mielőtt okoskodnátok, Cuslág is visszadta, mégis 8 évet ült, mert megérdemelte:)

- Lázár János cégvásárlási zsarolása KÖZPÉNZBŐL FENNTARTOTT FEGYVERES NAV megfélemlítés után egy ember halálával zárult,

- a halálos autóbalesetéről már ne is beszéljünk,

- Welsz meg öngyilkos lett, tudjuk. Már egy héttel előtte is öngyilkos akart lenni, csak akkor nem találták otthon Orbán Viktor rendőrei :)

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.06.04. 00:38:55

@Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van?: '- közpénzből hűtlen kezeléssel elsikkasztott 2 millió forintot és még nem volt bírósági tárgyalás sem !!!'

De ez nem a Rákosi korszak úgyhogy ezért a beszólásért feljelenthet téged.

'- a halálos autóbalesetéről már ne is beszéljünk,'

Szerintem él.

'- Welsz meg öngyilkos lett, tudjuk.'

És még sokkal izgalmasabb dolgokat is megtudunk majd Simon vallomásából, az őszi kampányban.

Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van? 2014.06.04. 00:40:06

@Nyekenyóka:

Merték volna nem megválasztani... már régen a nyakukon lenne a NAV TEK-estől, meg az idézés a FÜGGETLEN ügyészségtől...

HA-HA-HA :)))

Beszarás, még belegondolni is vicces, hogy "független"... A bucifejű Polt Péter, mindig olyan a feje mintha most húzta volna ki Orbán seggéből, vagy egy csokiszökőkútból..:)))

Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van? 2014.06.04. 00:46:00

@Kón Bandit:

Értem, tehát te tapsolsz ahhoz, hogy Lázár János közpénzből hűtlen kezeléssel elsikkasztott kétmillió forintot (mégha vissza is adta).

Nem véletlenül rúgatta ki az Origo főszerkesztőjét sem ez a köcsög.

Aha. Akkor mi a bajod például Simonnal? Ő egy fillért nem lopott el a közpénzből.

Tudod SDimon miért ül? Közokirathamisításért, a vagyonnyilatkozata miatt. Tudod hogy Rogán Antal PONTOSAN UGYANAZT A KÖZOKIRATHAMISÍTÁST követte el?

Jó, nem kell válaszolnod, tudom hogy mindent tudsz, tudom hogy a seggüket nyalog iszonyú pénzért, tudom hogy azért vagy, hogy a fideszgörények mocskát megpróbáld kimosni.

Addig menni fog, amíg fenn tudjátok tartani a HAZUGSÁGOT. Lelketek rajta, kommunista patkányok.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.06.04. 00:50:06

@Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van?: 'Értem, tehát te tapsolsz ahhoz, hogy Lázár János közpénzből hűtlen kezeléssel elsikkasztott kétmillió forintot (mégha vissza is adta).'

- most mondtad hogy nem volt bírósági tárgyalás

'Nem véletlenül rúgatta ki az Origo főszerkesztőjét sem ez a köcsög.'

- még a pletyka szerint is a tulajdonos rúgatta ki, amihez nincs sok közöd

'Aha. Akkor mi a bajod például Simonnal? Ő egy fillért nem lopott el a közpénzből.'

- pl. az hogy vád alatt áll, adócsalásért+közokirathamisításért+nyomozás alatt Ausztriában

Rogán ellen sincs vád, ahogy Lázár ellen se.

Pan Modry 2014.06.04. 07:15:53

@Kón Bandit:

de akkor mi a bajod a gyrucsannyal, hiszen o ellene sincs?

Tehat akkor Rogan=Lazar=Gyurcsany?

Pan Modry 2014.06.04. 07:18:17

Egyebkent riszpekt a postert, oromteli dolog lenne a jovoben ugy megvitatni a kulonbozo nezopontu emberek kozott ugy a dolgokat hogy nem mennek a dolgok libsizesbe, nacizasba stb...

Szevasztok 2014.06.04. 08:04:49

@Kón Bandit: "De ez nem a Rákosi korszak úgyhogy ezért a beszólásért feljelenthet téged."

Csak szólok, hogy azzal hogy visszafizette az összeget tkp elismerte, hogy sikkasztott.

A bűncselekmény meg attól még bűncselekmény marad hogy az elkövető később megtéríti az okozott kárt. Ez csak enyhítő körülmény.

oszt jónapot 2014.06.04. 08:16:32

Bérrettegők, mi bazmeg? Én most már kifejezetten örülök, hogy a fidesz nyert ismét, végre eljött az idő, hogy az ellenfelek után a saját seggnyalóit is szétszopassa. Élvezet lesz nézni, ahogy sírtok.

Netuddki. 2014.06.04. 08:33:10

@Nyekenyóka: Nemcsak az, hanem bűncselekmény is egyben.

Igazi:
jobbegyenes.blog.hu/user/37419

Nicktolvaj:
blog.hu/user/862817

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.06.04. 08:50:04

@Pan Modry: Miért, egy politikussal csak az lehet a bajom hogy rabosították? Mondjuk igaz a baloldalon az már komoly fegyvertény ha vkit nem.

Egyébként gyurcsány is elítélt bünöző, mint az köztudott. Csak nem büntethető, de elítélték.

Netuddki. 2014.06.04. 09:04:03

@kovi1970: "300/C. § (1) Aki számítástechnikai rendszerbe a számítástechnikai rendszer védelmét szolgáló intézkedés megsértésével vagy kijátszásával jogosulatlanul belép, vagy a belépési jogosultsága kereteit túllépve, illetőleg azt megsértve bent marad, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő."

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.06.04. 10:00:31

@Kón Bandit:

"Egyébként gyurcsány is elítélt bünöző, mint az köztudott. Csak nem büntethető, de elítélték. "

neked mennyit fizetnek azért hogy hazudozz?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.06.04. 10:01:55

@libbant:

édekes, pont a te fajtád szokott ajvékolni, hogy felejtsük el a 70 éve történt holokausztot, de a 100 éves trianoni lófaszt azt bezzeg nemenemsoha.

Blogger Géza 2014.06.04. 11:39:15

Szerintem ezzel Lázár feladta a labdát:

www.magyarhirlap.hu/lazar-nyilatkozzon-az-origo-tavozo-foszerkesztoje

Mert persze a sejtelmes hallgatással azt sugall a kirúgott főszerkesztő, amit akar.

Darth_Vader 2014.06.04. 12:17:07

@mavo:

Napi szinten holokausztozni és egy évfordulóról megemlékezni az azért nem ugyan az.
Bár ezt te is pontosan tudod, de a napi faszkodás áll az érdekedben.

Veridicus76 2014.06.04. 19:53:44

Nincs olyan magyar szó, hogy bezsarolás. Tartsuk tiszteletben édes anyanyelvünket, beszéljünk magyarul!

TrollSlayer 2014.06.05. 16:22:18

@Old Shatterhand is Dead: "azért azt valahol mélyen ti is tudjátok, megérdemlitek őket."
+1000

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.06.14. 11:06:17

na most kell silhavy mátét, az echo tv gyöngyszemét kirúgni a jobbikból.

"Ezért fontos az, hogy mi magunk is kiálljunk Sáling Gergő mellett. "

HOGY? HOGY MI VAN? mi is álljunk be a belliberális rettegdébe? máté takarodj már át az lmp-be, te kis fodorgábor.

kkbk.blog.hu/2014/06/11/a_mediaado_bosszuja

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.06.14. 11:14:47

na most kell silhavy mátét, az echo tv gyöngyszemét kirúgni a jobbikból.

"Ezért fontos az, hogy mi magunk is kiálljunk Sáling Gergő mellett. "

HOGY? HOGY MI VAN? mi is álljunk be a belliberális rettegdébe? máté takarodj már át az lmp-be, te kis fodorgábor.

(a jó link)
kkbk.blog.hu/2014/06/04/origoban_az_apologetak
süti beállítások módosítása