Két magyart támadott meg egy hatfős szerb csoport a vajdasági Temerinben, egyikük súlyos sérülést szenvedett. A fiatalok egy szórakozóhelyről hazafelé tartva magyarul beszélgettek, amikor elhaladt mellettük egy hatfős csoport, amelynek tagjai hirtelen visszafordultak, és rájuk támadtak.

colosseum.JPGAz egyik magyart üveggel fejbe vágták, a másikat a földre teperték, és összerugdosták. A támadók a fiúk bántalmazása közben a magyar anyjukat szidalmazták szerbül.

Az eset után a magyar pártok, a kormány, különböző civil szervezetek és az Európai Parlament is az eset azonnali kivizsgálást sürgette Szerbiától, egyben határozott és egyértelmű elhatárolódást várnak a magyargyűlölő fasiszta és neonáci csoportoktól.

Bauer Tamás, a Demokratikus Koalíció alelnöke közleményben hangsúlyozta: elfogadhatatlan, hogy ma Európában származás alapján bárkit is agyba-főbe verjenek, ezért a párt hamarosan nemzetközi tiltakozást kezdeményez a Szerbiában tapasztalható magyarellenesség miatt, és felszólította a többi pártot a csatlakozásra.

Emanuele Fiano, az olasz balközép Demokrata Párt parlamenti képviselője, a milánói zsidó közösség tagja, akinek édesapját Auschwitzba deportálták, "borzalmasnak" nevezte a "soviniszta, újfasiszta szerb csoportok nyílt és erőszakba torkolló magyargyűlöletét, mielőbbi, határozott válaszokat vár ezért Szerbiától, hogy a jövőben hasonló esetek ne következhessenek be.

Fiamma Nirenstein, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) és az Európai Néppárt képviselője hangsúlyozta: jövő héten a magyarverések miatt ismét elsötétedik a Colosseum két órája. Mint mondta: minden alkalommal fel fogják hívni a figyelmet a Szerbiában, Romániában, vagy Szlovákiában tapasztalható tettlegességig fajuló magyargyűlölet, kirekesztés és jogfosztással szemben.

Horváth Csaba, az MSZP alelnöke és fővárosi frakcióvezetője Schmuck Andor, az MSZDP elnöke mai közleményében leszögezte: elfogadhatatlan az a nyílt és agresszív magyargyűlölet, ami Szerbiában tapasztalható. A politikusok ezért kezdeményezik a királyi palota és a Lánchíd díszvilágításának lekapcsolását.

Az Európai Parlament reakciója sem maradt el: Martin Schulz, a testület elnöke éles hangú közleményben figyelmeztette Szerbiát: addig nem lesz az Európai Unió tagja, amíg az országban hátrányos megkülönböztetés éri a magyar lakosságot. Schulz emlékeztetett: Szerbia a mai napig nem nézett szembe múltjával, a kisebbségek másodrendű állampolgárként naponta ki vannak téve a többségi lakosság atrocitásainak.

Ennyi elég is, képzelgés, fantazmagória, álmodozás volt a fenti pár sor.  Mind tudjuk, hogy ezek a mondatok soha nem fognak elhangzani. Mert csak magyarokat vertek, csak magyarok tengődnek börtönben évek óta, csak magyarok élik életüket kisemmizettként saját földjükön.

Értük nem kapcsolják le a díszvilágítást a Colosseumban, értük nincs lobbiharc az Európai Parlamentben, értük nem szólal fel a magyar nagykövet sehol. Értük nem emel szót a tudatos ájrópai értelmiség, nem tiltakozik a "mértékadó" magyar írástudó, értük nem harcol a magyar külügy.

Persze ez a hallgatás is nagyon beszédes tud lenni.

Aromó

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr415048520

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.01.29. 10:13:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jupiter-8 2013.01.28. 15:24:00

Mert vannak fontosabb, egyenlőbb népek! A napjainkban történő VALÓS magyar holokauszt valahogy nem mozdítja meg az tömegeket. Egyesek jól irányítják a médiát odafent.

GáborÚT 2013.01.28. 16:23:50

A hülyeség határtalan a 20. század óta töretlen, az igazság szerencsére változatlanul felszabadít. Jobb és rosszabb filmek is rávilágítanak erre, aki ilyen módon tanulja az életet, az ne a híreket bújja. :)

Egyre jobbakat, fejlődést és tudást!

mement 2013.01.29. 17:26:39

Szerintem te magad is tudod a választ. A temerini esetet elszigetelt eseménynek lehet tekinteni, mig a jobbik egy parlamentbe jutott náci párt.

Ha a magyarverésnek lenne szerbiai parlamenti pártja, akkor érdemben lehetne "lobbizni" hogy a "nemzetközi közvélemény" nyomást gyakorljon az országra.

Aromó, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl 2013.01.29. 18:21:38

@mement: kedves mement, szerintem te magad is tudod a választ, hogy a temerini eset nem "elszigetelt" - ha nehéz kutakodni, segítek, üsd be gugli barátunkba, hogy "temerini fiúk" - hogy Szerbiában milyen parlamenti pártok is vannak, hogy mi folyik úgy általában a Délvidéken.

Azt a nettó ostobaságot unalomig hajtogathatjátok, hogy a náci Jobbik, de ettől még nem lesz az. Nem láttál még nácit kedves mement, és remélem, hogy nem is fogsz.

mement 2013.01.29. 18:25:59

@Aromó, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl:

Én tudom, hogy nem elszigetelt eset, azt irtam, hogy lehet annak kezelni.

Ettől a Jobbik még náci marad, mármint a szó közbszédben elterjedt jelentéstartalmát tekintve (mert hogy bár sok a sváb és nem magyar származású politikus, mégsem német nemzetszocialisták), és tevékenységükkel, jelenlétükkel rést nyitottak hazánkon, az ilyesfajta kritikáknak, és nyomásgyakorlásnak.

Bí Dzsí 2013.01.29. 18:33:11

Oké, fogadjuk el, hogy a Jobbik "náci párt". (Nettó baromság, nem az, de fogadjuk el, csak 2 percre). Ebben az esetben Magyarországon a zsidóverésnek van parlamenti pártja - de nincs zsidóverés. Délvidéken viszont nagyon is van magyarverés, és ennek nem egy, hanem SZÁMOS pártja van a belgrádi parlamentben. Csak nyíltan, és a "mértékadó nyugati sajtó" (amelyik nácizza a Jobbikot) által is nyíltan szélsőjobboldalinak tartott pártból van benn kettő. A nem nyíltan szélsőjobbosok is szinte kivétel nélkül masszívan magyarellenesek. És, ami még fontosabb: a szerb igazságszolgáltatás enyhe ítéleteivel felülről is bátorítja a magyarellenességet. Ergo: Tegyük fel, hogy Mo-n van a parlamentben egy "náci párt". De, ha ezt a feltevés elfogadjuk, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy Szerbia de facto "náci állam".

mement 2013.01.29. 18:45:01

@Bí Dzsí: "akkor azt is el kell fogadnunk, hogy Szerbia de facto "náci állam". "

Majdnem. Azt kell elfogadni hogy szerbiára jobban jellemző a nácizmus (egyébként helyesen a fasiszta eszmerendszer) álltal erőltetett nemzeti sovinizmus, kirekesztés és szubjektiv értékek alapján való megkülönböztetés mint magyarországra.

Amúgy helyesen látod, bár megtévesztően kezded: Ezen pártok üzenetei, attitűdje, programja és kifejezett szimpátiája legalább annyira lényeges szempont, mint a tényleges tetlegesség.

A jobbik ostobán és dacosan csinálja mindezt, és magára vonja a kapcsolataink "dühét" és "tüzét", gyakran úgy állitva be, mintha minden Magyar állampolgár hasonlóan agressziv és vérszomjas lenne. Ezért van az hogy a jobbik ellen tiltakozik a romai pójáca, és a vajdasági magyarveréseket meg lehet elszigetelt, nem tömegjelenségként kezelni.

Dzsentrisvihák 2013.01.29. 19:20:49

@mement:

"fasiszta eszmerendszer" - Ezt kifejtenéd bővebben, légyszi! Tudtommal még Mussolininek sem igazán sikerült meghatároznia hasonlót, de téged nézlek akkora hatalmas teoretikusnak, hogy csont nélkül menni fog... (A többi fogalomzavaros, politikailag alulművelt kreténhez hasonlóan neked is örömmel ajánlom Jonah Goldberg Liberálfasizmus című könyvét, de vigyázz, gondolkodni is tudni kell ám hozzá.)

"magára vonja a kapcsolataink "dühét" és "tüzét"" - Mi a baj, csillagbogár? Diszlájkolt a Moszad Facebookon, vagy Netanjahu nem áll veled szóba a Love.hu-n?
Amúgy mégis ki a francot érdekel, hogy nyugaton mit gondolnak rólunk? 90%-uk azt se tudja, hogy a világon vagyunk, aki pedig igen, azt nem érdekli.
A colosseumos mizériákat egy elhanyagolható kisebbség kreálja, jobbára a maga szórakoztatására, az itthoni "média" pedig úgy állítja be, mintha valami óriási világfelháborodás lenne. Az elsötétítést is pont leszarta mindenki, max. néhány turista háborgott miatta.

Ha pedig a Jobbik erőszakos/vérszomjas neked, akkor javaslok egy rövid kis tanulmányutat Görögországba az Arany Hajnalhoz. Garantálom, hogy ők majd helyreteszik a kis fogalomzavarodat.

tarackos 2013.01.29. 21:09:11

"értük nincs lobbiharc az Európai Parlamentben, értük nem szólal fel a magyar nagykövet sehol. Értük nem emel szót a tudatos ájrópai értelmiség, nem tiltakozik a "mértékadó" magyar írástudó, értük nem harcol a magyar külügy"

Értékelem az önkritikát! De hát ki tehet erről, az olaszok?

mement 2013.01.29. 22:00:34

@Dzsentrisvihák: Úgy látom a kis siralmas életed keltette frusztráltságod képtelen vagy félretenni, és rendre személyeskedésbe fulladsz, ahelyett hogy világosan rámutatnál mely pontokal van problémád, majd kifejtenéd az álláspontod, amivel mindent kizároan bebizonyitanád annak relevanciáját.

Dzsentrisvihák 2013.01.30. 09:10:12

@mement:

Kifejtettem. Az már más kérdés, hogy nem tudod értelmezni. De jó, legyen, csak, hogy a papucsállatkák is megértsék:

1. Nincs olyan, hogy "fasiszta eszmerendszer", tehát ezzel vagdalkozni baromság. (Amit annak szoktak tulajdonítani, annak sincs semmi köze a nácizmushoz; ahogy írtam, tessék elolvasni a fent említett könyvet, bár ahogy elnézem, részedről masszív időpocsékolás lesz...)

2. Nagy ívben tenni kéne végre a nyugati háborgásokra, mert azok korántsem tükrözik a nyugati közvélemény álláspontját, csak annak egy mikrominiatűr részét. Pont mint nálunk az örökös habverők.

3. Akinek a Jobbik erőszakos/vérszomjas, az még nem látott erőszakos/vérszomjas pártot, de embert se nagyon. Nézd meg nyugodtan az Arany Hajnalos srácokat, na ők erőszakosak; ugyan hol van hozzájuk képest a Jobbik?

Bobellino 2013.01.30. 13:50:32

Majd kezdeményezni kellene mondjuk egy internetes petícióban - elvégre ez egy internetes közösség ami ha akar csinál is valamit a sopánkodáson kívül - , hogy június 4.-e emléknapján kapcsolják le a Parlament és a Hősök tere díszvilágítását!
Elvégre nem az a lényeg, hogy a közel kétezer éve(!) zsidó közösséggel rendelkező Romában mi történik hanem nálunk Pesten ahol Tarlós Tyutyu nem kapcsoltatta le ezért a valamiért a díszvilágítást.
Szerintem ennyi.

kifordított nagyanyó 2013.01.31. 12:29:22

Azon gondokodom ,ha már megy a náczizás akkor mehet nyugodtan ehelyett a komcsizás is.
Mindkét rendszerben ugyanúgy ok nélkül öltek meg milliókat.
süti beállítások módosítása