Megkezdődött a Fidesz házifesztiválja, a Tranzit, Kőszegen. A főleg közéleti kérdésekkel foglalkozó eseményen fontos témákat felvetve, párbeszédre hívják a látszólag ellentétes oldalon álló politikai erőket. Jobban szólva majdnem mindet. 

tranzit2.jpgMit tesz Isten, a szervezők ugyanis nagy igyekezetükben véletlenül "elfelejtették" meghívni a Jobbikot, amely számos kérdést vet fel arról, vajon milyen minőségű is az a párbeszéd is ott Kőszegen, ahol kihagyják a magyar politikai élet egy markáns jelenségét.

Vajon féltek a szervezők a Jobbik hírétől? Esetleg féltek attól, hogy egy-egy radikális politikus felmossa a padlót Ujhelyi Istvánnal, vagy Szijjártó Péterrel?

Aligha.

A valódi ok fájóan pofonegyszerű: kényelmes ugyanis úgy vitázni a másikkal, hogy minden fél tudja, valódi politikai konkurenciaharc alig van a „különböző” felek között, újabb szavazatok megszerzéséért réges-régen nem egymással kell harcolniuk.

A Fidesz esetén leginkább a Jobbikkal (kellene), különösen a fiatalok körében. Ezért, már csak népszerűségénél és súlyánál fogva is illett volna meghívni a pártot, ha másért nem, hát azért, hogy észérvekkel „mossák” le a radikális pártot a porondról -  ha tudják.

Találhattak volna nem is egy olyan másod-harmadvonalbeli jobbikos politikust, akinek egy papírlap felolvasása, vagy egy lakossági fórum megtartása is komoly szellemi erőpróbát jelent, nemhogy egy alapvetően ellenséges környezetben, szakpolitikai kérdésekben való helytállás. De még ehhez is gyávák voltak. Ahhoz meg végképp, hogy a párt húzóembereit elhívják, azokat, akikkel már valódi kihívást is jelentene vitatkozni.

Pedig lehet ez másképpen is.  Két héttel ezelőtt Székelyföldön, Borzonton az Erdélyi Magyar Ifjúság tartott hasonló rendezvényt. Azt is támogatta a magyar állam, sőt RMDSZ-es vezetésű megyei tanács is. Mégis hívtak ide a fideszesek mellé jobbikos, az RMDSZ-esek mellé EMNP-s politikusokat is. És láss csodát, igazi, parázs vitákat láthatott a közönség, valódi, húsba vágó kérdésekről.

Persze, kényelmesebb ez úgy, ahogy Kőszegen csinálják. Konferenciázgattak egy jót a keleti nyitásról. Nota bene, magát a fogalmat is a Jobbik találta ki, s ha nem jut be a parlamentbe, akkor bizony a Fidesz politikusai a mai napig a kizárólagos atlantizmus lánglelkű inkvizítorai lennének, ahogyan 2010 előtt voltak. Most jól elvitatkozgattak a szocikkal arról, ki a nagyobb keleti nyitó kettőjük közül - csak épp az ötletgazdát felejtették el meghívni.

tranzit.jpg

Vagy „vitázgatnak” egy jót az arról az ifjúságról, amely körében a radikális párt meghatározó népszerűségnek örvend évek óta (és amelyet, minden igyekezetük ellenére sem sikerült még elveszteniük). Az ő kihagyásuk – finoman szólva – is jelzi, újabb nyilvánosságot nem enged a Fidesz, ez az ő rendezvénye, ő diktálja a szabályokat.


A szervezők nem kockáztattak. Inkább meghívták a fél magyar politikai elit levitézlett, hiteltelen, esetleg a népszerűségi lista mérhetetlen tartományában hosszú évek óta tanyázó képviselőit.

Elvégre kényelmes dolog elmúltnyolcévezni, egy jót matolcsyzni, így mindenki boldog, mindenki jól érzi magát. Sehol egy disszonáns hang, sehol egy kínos kérdés, egy még kínosabb válasz, mindenki elmondja a maga mondókáját, ahogyan azt tette korábban is.

A következmény?  Semmi.

Finom a bor, szépek a lányok, kis üzlet is belefér, és ha kikapcsolt a kamera, jót röhögünk majd az idiótákon, akik még mindig azt hiszik, van választás.

Volt egyszer egy világ, amelyik pontosan így működött. Vérvörös, piros és rózsaszínű elvtársak vitatkoztak arról, hogyan lehetne másképpen folytatni ugyanazt a csődtömeget. És volt pár fiatal srác, akiknek elegük lett ebből. Fidesznek hívták őket. Mára jól megférnek egy asztalnál az elvtársakkal, és nem kíváncsiak azokra a srácokra, akiknek meg ma van elege ugyanebből.

Sic transit gloria...

Bazsó Bálint - Balogh Gábor

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr145472521

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pár(t)beszéd – sic TRANZIT gloria 2013.08.26. 16:26:02

Vajon féltek a szervezők a Jobbik hírétől? Esetleg féltek attól, hogy egy-egy radikális politikus felmossa a padlót Ujhelyi Istvánnal, vagy Szijjártó Péterrel?

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.08.25. 11:39:05

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dzsentrisvihák 2013.08.24. 13:36:21

Hát, így néz ki, amikor az elmúlt 20 év összezár. Nincs ezen mit csodálkozni, az ukáz igen egyszerű, a Jobbiknak még ilyen minimális teret sem szabad adni a megjelenésre. Sajnos ez kifejezetten jól működő taktika.

Gondoljunk bele, ha a párt legalább a választásokon elért eredménye arányában rendelkezne hagyományos médiaeszközök felett (nem csak egy hetilappal, meg egy tessék-lássék Hazai Pályával)! Már rohadtul nem az lenne az érdekes, hogy Szarházy, vagy Gordonka indul-e csatába OV ellen jövőre, hanem hogy csúnyán, vagy nagyon csúnyán veri-e le Vona a vezénylőtábornokot. És ezt bizony a Fideszben is tudják.

sztd 2013.08.25. 15:23:27

Nos, én örülnék, ha egyébként a radikális jobboldalon pezsgő szellemi élet lenne, és azt hagyták volna ki Kőszegről. Szerintem nem ez történik.
A Jobbik honlapját nézve az az érzésem, hogy 2010 óta nem csináltak semmit, egy nagy adag egyre céltalanabb cigányozáson és zsidózáson kívül.

A Magyar Tavasz Mozgalom Facebook oldala aránylag aktív, de a honlapon nem történt kb. egy hónapja semmi.

Szóval a Jobbik meg sem próbálja komolyan vehető párt képét mutatni, és sem szalonképességre nem törekszik, sem vízióra. Víziója szerintem van a Fidesznek (bár kezd fáradni), az LMP-nek, talán az MSZP-nek is lesz, ha nem kerül 2014-ben kormányra, de a Jobbikban ilyet még nem látok. - sajnos.
A szalonképességről pedig annyit, hogy tudomásul kellene venni, hogy nem ők fújják a passzátszelet. A ballib értelmiségi holdudvar nem érdekel, de a magyarság egésze fele lehetnének igényesek.

Szóval kéretik a víziót kialakítani, a szakpolitikai elképzeléseket az elmúlt 3-4 év tanulságai alapján aktualizálni vagy megújítani. Nem ártana értelemmel megtölteni, vagy a meglepő gondolatokat értelmesen adagolni, hogy akit érdekel, az tudjon az indokokra is reagálni.
Pl.: mégis miért gondolja a Jobbik, hogy a zsidó világuralmi törekvések ellen küzdenie kell, miközben Oroszországgal erősítenék a kapcsolatokat? Oroszországról 2008-as grúziai háború óta mindenki tudja, hogy a hadserege is itt lenne, ha lenne hozzá ereje. Lehet, hogy Izrael is így van vele, de neki az ilyen irányú esetleges szándékai sokkal messzebb állnak a realitásoktól. Gázvezetéket sem Izrael vezet ide, és elzárni sem ők szokták - ha emlékszünk. Szóval az oroszbarátságot illik magyarázni. A palesztin helyzetről pedig az a kérdés, hogy Egyiptom, Szíria vagy a Hamasz bánik szerintük emberibben a saját polgáraival? Egyáltalán miért kell nekünk a világpolitikába beleszólni és ott ellenségeket szerezni? Nem kellene a Kárpát-medencében talpraállni előtte?

u.i.: azért köszönöm, ha valaki végigolvasta a kommentet. :)

Dzsentrisvihák 2013.08.25. 17:57:13

@sztd:

Nem tudom honnan szoktál tájékozódni, de valószínűleg nézőpontod kialakulásában főleg a rossz információforrások játszhatják a főszerepet.

"A Jobbik honlapját nézve az az érzésem, hogy 2010 óta nem csináltak semmit, egy nagy adag egyre céltalanabb cigányozáson és zsidózáson kívül." - Te mégis melyik Jobbik-honlapot olvasgatod? Csak azért érdekelne, mert a hivatalos oldalukon egy deka céltalan cigányozást/zsidózást nem találtam, ha neked sikerült, ugyan légy oly kedves, és linkeld!

Ha pedig többet akarsz tudni a tevékenységükről, akkor ne a fősodratú médiából próbálj tájékozódni, hanem nézegesd az Alfahírt, olvass Barikádot, vagy akármelyik nemzeti radikális hírportált, akkor nem lesznek ilyen tévképzeteid.

A "szalonképességről" csak annyit, hogy a markáns fogalmazás nem jelent sem alpáriságot, sem képzetlenséget. Tessék elolvasni a 2010-es programjukat, vagy a hamarosan publikussá váló Hét Vezér tervet, azokban minden szakmai kérdés benne van/lesz, ami a párt célkitűzéseit érinti.

Az, hogy nyáron, de főleg augusztusban inaktívabb egy párt, teljesen normális. Nem véletlenül van ám ilyenkor uborkaszezon az európai politikai kultúrában. Nyár van, és mivel a politikusok is emberből vannak, hát képzeld, ők is ilyenkor kapcsolódnak ki, és nyaralnak (bár az idei nyár még így is aktívabb volt a sokéves átlagnál, hiszen kampány előjáték van, és ebből a Jobbik sem maradt ki).

Hogy nem látsz víziót, szintén tájékozatlanságra utal. A Jobbik jelenleg az egyetlen magyar párt, aki valóban egy erős, független, élhető, középhatalmi státuszú Magyarország megteremtésén fáradozik, és ehhez konkrét elképzelései is vannak (nem véletlenül az ő programjukból csemegézik a Fidesz, amikor már nagyon szorul a hurok, és fenn kell tartani a látszatát, hogy csinálnak is valamit...).

Erőltesd meg magad, olvass utána, hogy pontosan hogyan is gondolják a dolgokat, ne várd, hogy futószalagon tolják az orrod alá a róluk szóló infókat! A hagyományos, többi párt kezében lévő hírforrásoktól csak dezinformációra, és alaptalan rágalmakra számíthatsz, a párt valódi tevékenységének bemutatására semmiképp.

Külpolitikai téren pedig roppant naiv elképzelésekkel rendelkezel, ha azt hiszed, hogy a mai Oroszország még mindig a nagy, gonosz Szovjetunió, és hogy nekünk az orosz hadseregtől kellene tartanunk. (A gázvezetékügy kapcsán sem pont ellenük kellene ágálni.)

Egyébként nonszensz, hogy szerinted a világpolitikából csak úgy ki lehet maradni. Sajnos nem így van, és ahhoz, hogy ne megint mi legyünk szopóágon, amikor fordul a globális kocka, szövetségesek, és barátok kellenek. Méghozzá olyanok, akik az új gazdasági, és politikai értelemben vezető nagyhatalmak lesznek az eljövendő évtizedekben. Ezek pedig bizony Oroszország, Kína, Japán, Törökország, és egyéb arab államok lesznek, de még Indiát, és Dél-Amerikát is ide sorolhatjuk.

Ezek a hatalmak többnyire szimpátiával tekintenek ránk, sőt, sok helyen testvérnépnek tartanak minket (jobban mondva, tudatában vannak, hogy azok vagyunk). Ezt egy felelős kormánynak kötelessége gazdaságilag kihasználni, és a Jobbik már ellenzéki pártként is sokkal többet tett ennek érdekében, mint mondjuk a Fidesz.

A palesztin kérdés kapcsán irreleváns, hogy melyik arab ország, hogyan bánik az állampolgáraival, mert még mindig emberibben, mint az izraeliek Gáza lakosságával.
A helyzet egyébként egy egyértelmű párhuzam, mi is a zsidó hódítási törekvések célkeresztjében vagyunk, épp úgy, ahogy egykor Palesztina is állt. Nézd csak meg, mi lett az ő sorsuk! Ha nem akarjuk, hogy a miénk is ez legyen, akkor nem mehetünk el szó nélkül a dolog mellett.

sztd 2013.08.25. 23:04:44

@Dzsentrisvihák:
A hét vezér tervre kíváncsi vagyok. A Jobbik kommunikációjából valóban a főbb médiumokból tájékozódom, de a programjuk elméletileg a honlapjukon van címszavakban.
Ebből egy gondolatot idéznék:
"A nyugdíjrendszer átalakítása: A kötelező magánnyugdíj-rendszert megszüntetjük és visszavezetjük az állami rendszerbe oly módon, hogy az egyéni számlavezetés megmarad."
Forrás: jobbik.hu/programunk/csalad-es-nepesedespolitika
Ez egyébként akár elfogadható gondolat is lehet, csak éppen elavult.
"Minden magyarnak magyar állampolgárságot és a magyar közügyekbe való beleszólást biztosítunk."
Forrás: jobbik.hu/programunk/kulpolitika
Ez is szép, de szerintem zajlik.
Egyébként tele van "az elmúlt 20 év" hibáival, ami szintén arra utal, hogy nem most írták, nem aktualizálták.

A markáns megfogalmazásról pedig az a véleményem, hogy Gyöngyösi Márton gondolata a kettős állampolgárokról akár elfogadható is lehet, de Novák Előd mentőakciója elég árulkodó. Nem egy önkormányzati képviselőről van szó, hanem az alelnökről!
A tanulatlanság (ahogy figyeltem) nem általánosan jellemző, de több vezető politikus esetében szembetűnő. (Mondjuk ez más pártoknál is így van.)
Nem állítom, hogy bűnügyben minden rendben van, de egy ilyen állításnál:
jobbik.hu/hireink/bunuldozes-helyett-tovabbra-sarcolasra-kolt-belugyminiszterium
két dolog hiányzik:
- statiszikai adat forrással (az, hogy felsorol 3 esetet, és gondolom 30-at nem, nem jelenti azt, hogy a helyzet tényleg romlott)
- miért csak a cigányok bűnözésével van baj?
Ha már műveletlenség:
jobbik.hu/hireink/ostorteneti-intezet-felallitasat-javasolja-jobbik
Nem ártana, ha olyanokat is szóhoz engednének jutni ilyen témákban, akik közelről láttak már történeti kutatást, esetleg a korszakot is bizonyíthatóan ismerik (és olvasni tudnak azokon a nyelveken, amelyeken akkor írásbeli források fellelhetők). Elég baj, ha egy egyetemet nem végzett ember politikusként tudományos paradigmaváltást sürget.

Az igazság az, hogy a Jobbiknál sem láttam szerencsére leírva a középhatalom szót.
A középhatalmi státusz iránti vágy csak galibát szül ebben a formájában. Középhatalom mondjuk Dél-Korea, de maximum Lengyelország. Gazdasági alapon lenne elérhető 30-40 év alatt tökéletesen ideális esetben (amitől elég messze vagyunk). Addig csak hiteltelenít bárkit egy ilyen célkitűzés.

Nem védeni akartam Izraelt, de az ő támadásai a Gázai övezet ellen a maguk tízes nagyságrendű halottjával hol vannak a szíriai vagy a libanoni áldozatok számától? Ráadásul az utóbbiak a sajátjaikkal bánnak így, és azonos nagyságrendű ezeknek az országoknak a lakosságszáma! Ezzel lehet őket összehasonlítani. A zsidó hódítások célkeresztje pedig ebben a formában rémmese. Ők is ismerik a lehetőségeiket, és láttak már térképet.

A mai Oroszország szabályosan lerohanta Grúziát 2008-ban, és lényegében elszakított onnan két tartományt, amit de facto annektált. Ráadásul 200 éve a
földközi tenger felé próbál terjeszkedni, és nyilvánvalóan nem adta fel. Nekik tényleg a célkeresztben lehetünk rövid időn belül. Velük szemben egyedül a hőn utált EU és NATO védhet meg (hacsak, nem mi magunkat, de katonai fejlesztésekről szintén nem találtam semmit a honlapon).

Kína és Dél-Kelet Ázsia valóban felemelkedik (mondjuk Japán inkább süllyedni fog), de hosszú távon Oroszország felemelkedésére nem lehet komolyan építeni. A lakosság létszáma és állapota ezt egyszerűen nem teszi ott sem reálissá. Addig viszont komoly bajt csinálhatnak.
Hogy az araboknak mi lesz a sorsuk, arról maximum jósolni lehet. Egyes területeken biztos a felemelkedés, máshol biztos a lesüllyedés, de a többség jövője még mindenhogy alakulhat. Majdnem teljesen mindegy, hogy milyen a kulturális kapcsolat, az üzletet és a barátságot ők is külön kezelik.

Dzsentrisvihák 2013.08.26. 16:20:24

@sztd:

A címszavakban felsorolt dolgok inkább csak a fő irányvonalakat jelzik, a friss konkrétumokat nyilván a Hét Vezér tervben fejtik majd ki bővebben. Ebből a szempontból a honlap még tényleg a 2010-es állapotokat tükrözi, de ne aggódj, ha kész az új cucc, az is frissítve lesz.

"Ez is szép, de szerintem zajlik." - Csak a mértéke nem mindegy. Hisz a határon túliak még mindig kevesebb beleszólással bírnak, mint az anyaországiak, a Jobbik nekik is szélesebb jogokat adna.

"nem aktualizálták" - Mert a pártprogram nem is olyan dolog, amit évente aktualizálgatni szokás. A többiek sem úgy csinálják ám. De ne félj, hamarosan a jelenhez konvergáló dolgok lesznek az oldalon is. (Amúgy ha utánajárnál az infóknak, ahogy tanácsoltam, tudhatnád, hogy azóta miben, és mely irányokba változtak a párt elképzelései.)

Azért azt ne felejtsük el, hogy alapvetően itt nem olyan emberekről van szó, akik egész életükben politikusnak készültek, és hosszú évtizedek (Soros Gyuri bácsi által finanszírozott) képzései, és közéleti tapasztalatai vannak a hátuk mögött. Ami szerintem nem is baj, a rutin csak idő kérdése. Plusz azt hiszem az elmúlt 20-30 évben elég volt az olyan arcokból, akik mindenre tudták a simulékony, pont oda klappoló rablódumát, és azzal jól félre is vezették a népet...

A sarcolós témával kapcsolatban a közleményből világosan kitűnik, hogy a belügy 300-365 új, fix sebességmérőt vesz, horror pénzekért. Mikor aki rendszeresen jár az utakon, tudhatja, hogy a nagy csinnadrattával szolgálatba állított, mit tudom én hány ezer rendőr zöme mással sincs elfoglalva, mint a traffipaxozással. Erről pedig nehogy azt hidd, hogy bárhol is hivatalos statisztikákat fogsz találni, hülyék lennének ilyet beismerni (amúgy ha akarsz készíteni egyet, ajánlom szűrd le az elmúlt 3 év közlekedési/rendőrségi anyagaiból, hogy hányszor volt hivatalosan bejelentett, rendkívüli, vagy fokozott közúti ellenőrző akció, én úgy emlékszem indokolatlanul sokszor).

Az Őstörténeti Intézet fölvetése hol műveletlenség neked? Maximum saját tudatlanságodat bizonyítod azzal, hogy még mindig a rég hiteltelenné vált, és már külföldi szakértői körök szemében is blőd finnugor hülyeséget véded. Jobb, ha tőlem tudod, hogy az egésznek egy deka alapja sincsen, bárhogy is sulykolják azt az iskolától a kultúrpolitikáig mindenhol (minket is ezzel etettek magyar szakon, és kb. másodévre simán mindenki levágta, hogy teljes baromság az egész).

Amúgy, ha annyira szkeptikus vagy (és esetleg hiszel a modern genetika eredményeinek), javaslom nézz utána mondjuk Bíró András Zsolt munkásságának, esetleg olvass utána a Budenz József és Benkő Loránd fémjelezte nyelvészeti svindli valódi történetének (őtőlük ered ez az egész finnugor hülyeség, mára pedig azt is nagyszerűen feltárták, hogy miért találták ki, és miért nem igaz egy szó sem az egészből).

"Gazdasági alapon lenne elérhető 30-40 év alatt tökéletesen ideális esetben (amitől elég messze vagyunk). Addig csak hiteltelenít bárkit egy ilyen célkitűzés." - Ja, hogy akkor már törekedni is fölösleges rá, értem... Kell egy világos cél, és ennél lejjebb nemigen adhatjuk, ha meg óhajtunk maradni. Hogy ez áldozatokkal jár? Na bumm, igazad van, megdögölni könnyebb. Szerencsére a Jobbik tervei a fejlődés, és az erősödés irányába mutatnak, és ha beválnak, akkor nem lesz irreális a középhatalmi státusz visszaszerzése.

"maguk tízes nagyságrendű halottjával" - Remélem most csak viccelsz... Ez a megjegyzésed akkora tájékozatlanságról tanúskodik, hogy inkább nem is kommentálnám, viszont fölveti a kérdést, érdemes-e nekünk külpolitikáról beszélni egyáltalán, mert vészesen félreinformált vagy (ez a többi megállapításodból is remekül kitűnik).

milyen szép a Vértes, ó 2013.08.26. 17:58:11

@Dzsentrisvihák:

Hümm, milyen "magyar szakon" lehet eljutni másodévig ilyen helyesírással?

Dzsentrisvihák 2013.08.26. 18:36:29

@milyen szép a Vértes, ó:

Hümm, csodálom, hogy te ebben a 65 karakteres gigamondatban egy hibát sem ejtettél, ó, vértesi rém... (egyébiránt ELTE, tisztelettel :D )

sztd 2013.08.27. 22:13:32

@Dzsentrisvihák:
"viszont fölveti a kérdést, érdemes-e nekünk [...] beszélni egyáltalán, mert vészesen félreinformált vagy (ez a többi megállapításodból is remekül kitűnik)"

Nos, lehet, hogy nem érdemes. Az összeesküvéselmélet ugyanis az egyetlen műfaj, amit a vitában nem tartok elfogadhatónak.
Először is nem védem a finnugor... mit is?
A jelenlegi tudományos állítás tudtommal az, hogy a magyar finnugor eredetű nyelv. A vita a XIX. században lényegében lezajlott, azóta ez az állítás még tartja magát. Mivel ismereteim szerint tudományos alapokon alakult így (előtte tudtommal a török-magyar nyelvrokonságot gondolták igaznak), ezért nyelvészeti úton tudományosan lehet az állítást komolyan cáfolni. Genetikailag nem.
Genetikai úton vizsgálni a nyelvészetet olyan, mintha 1000 év múlva egy afroamerikai közölné, hogy az angol és a zulu rokon nyelvek, hiszen az angol-ajkúaknál nagy számban lehet zulu géneket találni.

Ha már tudomány: Budenz József a maga véleményét tudományos kutatás után tette (amennyire ennek utána tudtam járni). Vámbéry Ármin is tudományos kutatást követően állította az ellenkezőjét. Mivel én nem vagyok nyelvész, nem tudok egyenrangú véleményt megfogalmazni velük, és ezért nem is akarok.

Az őstörténetis ötlettel három komoly baj van.
- Az egyik, hogy egy politikus, aki szintén nem nyelvész akar egy tudományos vitába beleszólni.
- Másrészt amit akar az bizonyos értelemben létezik, és nem először dönget nyitott kapukat nagy lendülettel. Egyszerűen arról van szó, hogy mivel nincs benne a tudományos közéletben, fogalma sincs arról, hogy mi zajlik ott, de azért kelti a hangulatot lelkesen.
- Harmadrészt a magyarság történelme nem csak őstörténetből áll. Miért kellene a teljes kutatási spektrumot (a történeti intézet szétverésével) szétverni? Fél, hogy olyasmi derül ki, ami kellemetlen? Nem gondolom, hogy a magyarságnak van a történelemtől félnivalója, akármi is volt a múltban.

A lényeg, hogy a fenti események nem elszigeteltek, és legkevésbé sem a felemelkedés irányába mutatnak. Épp ellenkezőleg.

Ahogy az ellenségek mániákus gyűjtése sem vezet előre. Magyarország amúgy is szépen el van látva természetes ellenségekkel a közelben, akik óvatlanság esetén előbb eltiporják, mint ahogy bárki árthatna neki a távolból.
Pl.: minek kellene betiltani a Simon Wiesenthal központot? Muszály mártírt csinálni belőlük? Alapból nem veszik még a zsidóság körében sem komolyan őket, erre rögtön egy kis reklám!
(alfahir.hu/nincs_vege_az_uefa_nal_vamzerkodnak_a_zsidok_a_fradistak_molinoja_miatt)
Egyáltalán miért kellett megszólalni a Fradi ügyében? Tényleg ez az út vezet a középhatalmi státuszhoz? Nem hiszem.

A helyzet alakulására pedig igenis vannak mérések. El lehet olvasni azokat, politikusok számára még az egyéni értékelés is működik.

Ettől még lehetek tájékozatlan (a kül- és belpolitikában is), csak cáfolatokat eddig nem láttam.

Ami miatt kevésbé számít az Alfahír, az olvasottsága miatt. A Jobbik akkor tűnhetne ki a jövőben, ha az izraeli és iszlámügyi kérdéseket évtizedekre békén hagyná, látványosan nem érdekelné, cserébe csak(!) olyan dolgokkal foglalkozna, ami az embereket érdekli, érinti és róluk szól. A cigányokat is lehet már hanyagolni, elég helyben cselekedni szükség esetén, amúgy érdemes hallgatni.
Mindent ötletet és tervet ki lehet kezdeni szakmailag, de akkor is meg kell tudni védeni. Létező intézményeket lehet követelni, de akkor szóba kell hozni, hogy mi a vélemény arról, ami van (vagy létezést imitál).
Legkevésbé sem számít, hogy nem készültek politikusnak (bár szerintem annak készültek), és igenis mindenre kell tudni válaszolni, udvariasnak kell lenni, mind személyesen, mind a nagy nyilvánosság előtt. Most van kb. az utolsó utáni esély, hogy a Jobbik váltópárttá váljon (a választási rendszer kétpárti, de a ballib oldal nem tudta ezt még kihasználni), de ezt a csatát nem az Alfahíren vívják meg, és a magyarázatok is érdektelenek lesznek.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.08.28. 09:30:55

@sztd: A jelenlegi tudományos állítás tudtommal az, hogy a magyar finnugor eredetű nyelv.

en.wikipedia.org/wiki/Hungarian_language#Lexicon

Egy olyan nyelv, aminek legnsgyobb részét - 31% - "ismeretlen eredetű szavak alkotják, nwm lehet semmilyen eredetű nyelv --egyelőre. az ismeretlen eredetű nyelv.
A második legnagyobb klaszter a finnugor, a maga 21%-ával, amely a szókészlet egyötöde. Az alapján is bajosan lehet kijelenteni -maradjunk annyiban: lehetetlen - hogy amgyar nyelv finnugor eredetű.

egyetemen (magyar szak) nekem is megtanították a finnugor maszlagot, nem volt benne köszönet. Ha érdekel a nyelvészeti cáfolat:
maraczlaszlo.atw.hu/maracz_finnugor.html

Ami a magyar és a manysi-hanti nyelvek közti egyezéeket ileti: lehetnek kölcsönszavak is. mivrl- manysi-hatik emberemlékezet óta gyűjtögető színvonalaon élnek, a magyar pedig már erős lovasnép volt több mint ezer éve is, így tehát ésszerű, hogy ezen népek a fejlettebb magyaroktól vettek át nagyon sok szót, amt aztán a XIX. századi finnugristák "megtaláltak", és máris kész volt a torz elméletük.

"- Az egyik, hogy egy politikus, aki szintén nem nyelvész akar egy tudományos vitába beleszólni. "

Valójában: a tudományos vitáknak akar fórumot biztosítani. a "bele akarna szólni"m akkor amatőr őstörténeti cikkeket-tanulmányokat írogatna. Logikailag ez jelenti a "beleszólást".

Ha fórumot biztosítunk akkor lehetővé tesszük hogy a fősodratú véleményeken kívüliek is megjelenhessenek. Ez a legkevesebb amit megtehetünk, tekintve hogy a tudományra mint olyanra mindig ráfér egy kis vérfrissítés, ötletbörze, amiből persze aztán sok tévesnek bizonyul, te a tudomány így működik.

"Másrészt amit akar az bizonyos értelemben létezik, és nem először dönget nyitott kapukat nagy lendülettel."

Ezzel egyetértek, bizonyos értelemben valóban létezik, más értelemben, mint Novák Előd szeretné, és amire én is utaltam (ti.: fórumot biztosítani).

Az "MTA történettudományi intézete" tele van régről habilitált kommunista ősbölény káderekkel, szinte törvényszerű, hogy minden vitát megfojtanak.

"A lényeg, hogy a fenti események nem elszigeteltek, és legkevésbé sem a felemelkedés irányába mutatnak. "

Egyetlen egy dolgon, Novák törvényjavaslatán rugóztál, majd ebből levontad az "óriási" következtetést. Ez így nagyon kevés.

"Muszály mártírt csinálni belőlük? "

"muszály"? Brrrr....hol tanultál írni?

"A Jobbik akkor tűnhetne ki a jövőben, ha az izraeli és iszlámügyi kérdéseket évtizedekre békén hagyná, látványosan nem érdekelné, cserébe csak(!) olyan dolgokkal foglalkozna, ami az embereket érdekli, érinti és róluk szól."

Mivel az átlagembert messze hidegen hagyják a palesztinok és zsidók egyaránt, ezért lényegtelen, ha a Jobbik néha megejt egy-két ilyen kommentárt: az átlagember ettől nem fog elhidegülni a Jobbiktól.

"Mindent ötletet és tervet ki lehet kezdeni szakmailag, de akkor is meg kell tudni védeni."

Magyorországon egyszerűen mindenféle szakmai vita hiányzik. bból áll a vita, hogy az újságírók kútmérgező, karaktergyilkos, lejárató kampányokban vesznek részt. szakwmberek közti politikai vitát médiában én még nem láttam. Volt mondjuk egy Vona-Pintér vita az Eltén ha jól emlékszem, d az egy jutúb-videó volt.

Vitának MO-n érdemi lehetőségét is megfojtják. Helyette az egymásra kiabálás, a sár (szar-)dobálás megy.

Technikai jellemző: Ha 95%-os kormánypárti média-lefedettség van, akkor ott az megy át a tévébe, rádióba, amit a kormánypárt akar. Akkor ott nem lehet 'grassroots'-mozgalmat csinálni, és ellenzéki tömegpártot építeni sem.

Amikor bármely napi hírfolyam összegzése 67%-ban a fidesz és orbán viktor győzelméről szól a haldokló nyugat, felett, meg hogyan 'szopatta meg' az ellenzéket megint, ott nincs demokrácia. Ott médiadiktatúra van.

A Jobbik igazi esélye nem 2014-ben lesz. Ezt a fidesz a trükkjeivel (a választási rendszerrel való trükközés, a rezsitrükközés stb) sikeresen behúzta magának. 2014 után nyílik meg a lehetőség, amikor a fidesz a hibái révén sikeresen lejáratja magát.

sztd 2013.08.28. 19:53:19

@Nemzetstratégia:
"A második legnagyobb klaszter a finnugor, a maga 21%-ával, amely a szókészlet egyötöde. Az alapján is bajosan lehet kijelenteni -maradjunk annyiban: lehetetlen - hogy amgyar nyelv finnugor eredetű."

Mint említettem, ezt a vitát nem én döntöm el.
Bár úgy tudom, hogy az alapszókincs finnugor eredetű, de ennek is lehet sok oka (meg annak is, hogy így gondolják).

"mivrl- manysi-hatik emberemlékezet óta gyűjtögető színvonalaon élnek, a magyar pedig már erős lovasnép volt több mint ezer éve is,"

Amikor én tanultam, még azt tanították, hogy a magyarok minimum 2500 éve nem találkoztak finnugor népekkel. Szóval a két kultúra közötti különbség mást is jelenthet. Ettől függetlenül a Manysik biztosan tenyésztettek állatot az 1990-es években.

A belinkelt nyelvészeti cáfolat érdekes. Nekem elfogadhatónak tűnik. Az általam (egyébént sokkal korábban) kérdezett nyelvészek is fogalmaztak meg hasonló aggályokat.

"Valójában: a tudományos vitáknak akar fórumot biztosítani. a "bele akarna szólni"m akkor amatőr őstörténeti cikkeket-tanulmányokat írogatna. Logikailag ez jelenti a "beleszólást". "

Ennek ez nem a módja. Egyrészt feltalálták a tudományos folyóiratokat, vannak ezeknek profiljai is. Vannak olyan lapok (jellemzően a nagy nevűek), amelyek csak a biztos elméleteket és elemzésüket merik megírni. Egyes kisebb lapok meg merik írni a kockázatosabb elméleteket, és vállalják az ezzel járó sikert, vagy a lebőgést. A fórumhoz elegendő egy ilyen lap létrejöttét támogatni. A Jobbikhoz kötődő tudományosan elismert nyelvészek el fogják végezni a többit.
Egyébként ez nem a nyelvészet sajátja, más (pl. természet)tudományos területeken is megijednek a nagyon új elméletektől, és azonnal gyanakodni kezdenek. Ezért kell türelem is! Tudósok nélkül nem lehet tudományos eredményt elérni, de sokat lehet gátolni.

"Az "MTA történettudományi intézete" tele van régről habilitált kommunista ősbölény káderekkel, szinte törvényszerű, hogy minden vitát megfojtanak."

Ez ebben a formában nem igaz. Abban a formában igen, hogy a nagyon új elméleteket ösztönösen sehol sem szeretik (erről annak idején Heisenberg is nyilatkozott, és csodálta, hogy ezek után bármilyen tudományos eredmény is megszületik, vagy megmarad).
Az is igaz lehet, hogy sok öreg kommunista lehet ott. A feleségem ismer ott embereket, de ő kora-újkoros, ezért nem hiszem, hogy bármit tud a más korszakok kutatóiról. A kora-újkorosok esetében a kijelentés egyértelműen valótlan.

""muszály"? Brrrr....hol tanultál írni?"
Tőled. :P ("szakwmberek")

"Mivel az átlagembert messze hidegen hagyják a palesztinok és zsidók egyaránt, ezért lényegtelen, ha a Jobbik néha megejt egy-két ilyen kommentárt: az átlagember ettől nem fog elhidegülni a Jobbiktól."

Ez szerintem nem igaz. Egyszerűen ez olyan téma, amire az érzékenység beleégett a társadalomba. Tök mindegy, hogy amúgy érdekelné-e, mert erre mindenki sikít, így annak is ezt kell hallgatni, aki amúgy ettől elalszik, ráadásul megint a Jobbik bánt valakit...
Szóval ebből szerintem csak rosszul lehet kijönni.

"Egyetlen egy dolgon, Novák törvényjavaslatán rugóztál, majd ebből levontad az "óriási" következtetést. Ez így nagyon kevés."

Nem szeretnék bűnlajstromot összeállítani, és nem szemétkedésből írom a véleményemet. Legyen egy elég!
Azt is mondhatnám, hogy majdnem minden hónapra jut mostanában egy zsidózós vagy cigányozós eset, de ennek eszemben sincs utánajárni.
Műveletlenségre utalhat az az eset is, amikor kifogásolta, hogy miért nincs az egyházügyi törvénybe bejegyezve a görög-katolikus egyház.
(Novák Előd jó humorú, frappánsan reagáló értelmes politikus lenne, de ezek fájnak az embernek.)

"Vitának MO-n érdemi lehetőségét is megfojtják. Helyette az egymásra kiabálás, a sár (szar-)dobálás megy."

A sárdobálásban is lehet az ember frappáns, a szakmaisággal pedig ilyen mezőnyben ki lehet tűnni. A Haza és Haladás pl. az én szakterületemen akkora baromságokat állít, hogy leesek a székről, mégis számít, hogy szakértőnek prezentálja magát. A Jobbikról is más lenne a vélemény egy idő után, ha ettől nem térne el. Szakmai dolgokat is meg lehet népszerűen fogalmazni, voltak is erre jó próbálkozások (Bős-Nagymaros felvetése), de ebből több kell.

"Technikai jellemző: Ha 95%-os kormánypárti média-lefedettség van, akkor ott az megy át a tévébe, rádióba, amit a kormánypárt akar."

Ez igaz. Magyarországon viszont médiafölénye sincs a kormánypártnak (bármit sír erről a ballib sajtó). Ettől függetlenül adott az internet, ezt a blogot is behozta már a Mandiner és az Index is.

"A Jobbik igazi esélye nem 2014-ben lesz."

Ezért szólok. A megfelelő kommunikáció és a megalapozott szakmaiság szerencsés esetben arra lehet elegendő, hogy a Jobbik 2018-ra egyértelműen váltópárt legyen. Ez után már inkább a Fideszen múlik, hogy mikor kerül kormányra, de ez csak idő kérdése. Kormányozni is csak szakmai úton és annak megfelelő kommunikációjával lehet.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.08.28. 20:43:28

@sztd: a szakmaiság erősítésével egyetértek, bár korántsem hiszem hogy e téren akkora nagy hatalmas adósságok lenének. Én azt érzem hogy értelmiségi voltodból fakadóan gondolod ezt érzékeny területnek.

"Magyarországon viszont médiafölénye sincs a kormánypártnak"

Akkor nem tudom melyik országban élsz. Az összes híradó a sztálinista MTI hírei alapján dolgozik. A szociknak nem volt ekkora fölényük legvirágosabb napjaikban, mint most a fidesznek. Néha kíváncsiságból megnézhetnél egy-két híradót.

"Ettől függetlenül adott az internet, ezt a blogot is behozta már a Mandiner és az Index is."

Max 20-30 ezer ember politikailag aktív az interneten, bár a kommentelők számát nézve tán még ez is erős túlbecslés. A többit egyszerűn nem érdekli. Valószínűleg megint magadból indultál ki.
Nézd meg kik kommentelnek a blogokon. ugyanazok az arcok szinte mindenhol. egy cikkhez ha 30-40 különféle nick hozzászól, az már Fesztivál. Az egyszeri Mari néni meg Jóska bácsi biztos nem innét tájékozódik, hanem a jó öreg királyiból.

"Egyszerűen ez olyan téma, amire az érzékenység beleégett a társadalomba. Tök mindegy, hogy amúgy érdekelné-e, mert erre mindenki sikít, így annak is ezt kell hallgatni, aki amúgy ettől elalszik, ráadásul megint a Jobbik bánt valakit..."

Ez teljes tévedés. Amikor 4 millióan élnek a létminimum alatt, akkor az embernek ez az utolsó problémája. Az embereket a megélhetés érdekli, hogy kereshet ő többet, ha az x párt kerül hatalomra.

Amikben igazad van, majd a 2014-s választás után ráébredve és önvizsgálatot tartva (hiszen győzni megyünk neki a választásnak, de valszeg még a szocik is előttünk lesznek, pont mint 2010-ben), abból a Jobbik képes lesz levonni a tanulságokat, jelesül hogy parlamenti jelenlét szinte semmit sem ér, továbbra is az utcai agitáción kell hogy legyen a hangsúly(ami 2010 óta sajnos eléggé a háttérbe szorult).

A Jobbik igazi ideje szerintem 2016-ra jön el. Addigra pedig minden esély adott, hogy mostani gyermekbetegségeit levetkőzze, és igazi alternatívája legyen a Fidesznek.

sztd 2013.08.29. 15:09:57

@Nemzetstratégia:
"a szakmaiság erősítésével egyetértek, bár korántsem hiszem hogy e téren akkora nagy hatalmas adósságok lenének."
Azt természetesen nem tudom, hogy a vezetésbe nem szivárog be, kellő mértékben, vagy nincs is. Én is érzékelem, hogy a másodvonal mintha nagyon felkészült lenne. Lehet, hogy a kommunikáció nem tetszik.

"Én azt érzem hogy értelmiségi voltodból fakadóan gondolod ezt érzékeny területnek."
Lehet. Az viszont probléma, ha a többség is csak a hőzöngést érzékeli.

"Akkor nem tudom melyik országban élsz. Az összes híradó a sztálinista MTI hírei alapján dolgozik. A szociknak nem volt ekkora fölényük legvirágosabb napjaikban, mint most a fidesznek. Néha kíváncsiságból megnézhetnél egy-két híradót."

Hányan néznek híradót? Szerintem kevesebben, mint ahányan Indexre vagy Origora kattintanak. Mondjuk az igaz, hogy nincs tévénk, szóval ez maximum időnként történhet meg. (Nekem úgy tűnik, hogy az RTL Klub és a TV2 híradói a legnézettebbek, és azok tényleg nem szóltak semmiről, amikor még néztem.)

"Ez teljes tévedés. Amikor 4 millióan élnek a létminimum alatt, akkor az embernek ez az utolsó problémája. Az embereket a megélhetés érdekli, hogy kereshet ő többet, ha az x párt kerül hatalomra."

Cirkusz is kell a kenyér mellé. Ha a Jobbik a bohócszerepet vállalja, abban az esetben akkor sem fogja az átlagember sem komolyan venni, ha éppen értelmeset mond, mert várják, hogy mikor jönnek elő a zsidók meg a cigányok a retorikában. Ezért kellene kerülni. (2010 elejéig nagyjából sikerült, pedig akkor még sokat cigánybűnözőztek.)

"ráébredve és önvizsgálatot tartva"
OK. Én ennek örülnék. Veled ellentétben én azt gondolom, hogy az utcai agitáció is kevés. Az lenne hatékony, ha társadalmi hátteret építenének családokkal, alapítványi iskolákkal, szociális intézményekkel és a politikai párt ennek csak egy egysége lenne. Amennyiben ez a társadalom növekedésre képes, akkor lesz esélyük. Ettől még a parlamenti politizálásnak és az utcai agitációnak is van szerepe.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.08.29. 15:47:23

@sztd: "Hányan néznek híradót? Szerintem kevesebben, mint ahányan Indexre vagy Origora kattintanak."

Szerintem meg óriási mértékben félreismered a mai magyar valóságot, e szempontból bizonyosan.

Ami a zsidókat és cigányokat illeti retorikában: a Jobbik jelentősen visszavett belőle 2010 óta.

Mitől vagy miért lenne a Jobbik "bohóc"? semmi ilyet nem érzek.

háttérintézmények (család-iskola-szervezetek) fölállítását én is hiányolom. Minden kétséget kizáróan pénzhiányról van szó,mint technikai ok, de ez nem mentség. Ez elsőrendű stratégiai cél kellett volna legyen, már 2010-től. Totálisan, intézményi szinten, összes fronton kell támadni. A parlamenti beszédek kis túlzással, kidobott szavak az ablakon. Nem a Fidesztől kell várni, hogy majd megerősíti a Jobbikot. Persze a pénzhiány továbbra is pénzhiány...

A Jobbiknak célként kell kitűznie, hogy nemzetállamot csinál Magyarországon, ahol nem a különböző személyi hűbéres kapcsolatok (rokon-barát-üzletfél), hanem érdem alapján (meritokrácia) dőlnek el a dolgok. Vagyis: a törvény előtt mindenki egyenlő kell hogy legyen.

Bízom benne hogy ez meg lesz fogalmazva a kampányban.

"Amennyiben ez a társadalom növekedésre képes, akkor lesz esélyük."

Egy fogyóm öregedő, kivándorló, depressziós, mér most is végletekig terhelt társadalom? ki van zárva.

sztd 2013.08.29. 23:28:12

@Nemzetstratégia:
"Szerintem meg óriási mértékben félreismered a mai magyar valóságot, e szempontból bizonyosan."

Lehet, de mivel nem jöttél számokkal, és én sem tudok most semmit (próbáltam rákeresni, de összehasonlíthatatlan adatokat találtam), további konkrétumig a magam részéről itt lezárom a vitát.

"Egy fogyóm öregedő, kivándorló, depressziós, mér most is végletekig terhelt társadalom? ki van zárva."

Pontatlanul fogalmaztam. A társadalom alatt a szubkultúrát is értettem. A legfontosabb szerintem, hogy a szubkultúra önmagában ne legyen fogyó, a második, hogy jól be tudjon külsősöket integrálni. Azt gondolom, hogy a kettő együtt vezethet el egy tartós társadalmi építkezéshez.
Az igaz, hogy az egészhez pénz is kell. Azt nem tudom, hogy a párt (vagy a hozzá kapcsolódó alapítvány) mennyire kezeli (hozam érdekében) a hozzá beérkező pénzeket, vagy mennyire költi el azt. Ez hosszú távon lesz fontos (persze ahhoz a hosszú távot meg kell érni).

Dzsentrisvihák 2013.08.30. 00:46:43

Ejj, látom eszkalálódott a diskurzus, ami nem baj. Engedtessék meg nekem, hogy egy darabig még ne szóljak hozzá, hajnal tájban nem lenne az igazi, egyelőre másképp pedig nincs rá módom, viszont érdekfeszítő végre kulturált eszmecserét látni.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.08.30. 12:07:28

@sztd: internetezők száma vs tévénézők száma

Konkrét pontos adataim nekem sincsenek, de meg kell nézni a tévé-lefedettséget (mindenhol van tévé, minden egyes házban), ahol pedig van, ott 99%-ban nézik is. Ellenben az internet hány háztartásba van bekötve? nyilván sokkal kevesebbe.

Persze én sem ragaszkodom hogy továbbmenjünk, ez tényadatnak valóban kevés, inkább csak utalás.

A szubkultúrákról annyit, hogy posztmodern, fragmentálódott társadalmakban tipikusan NEM szoktak növekedni, sőt, inkább tovább bomlanak.

A Jobbiknak a mai médiahelyzetben nagyon nehéz sora van.
Tegyük föl igaz az indexes-origós példád: az index, origó vajon milyen politikai irányultságú? Erősen liberális. Ott rúgnak bele a Jobbikba, ahol tudnak.

Lehet hogy eddig elkerülte a figyelmedet, de még egy internetes médiumot is kemény pénzekbe kerül fenntartani. Egyébként már van ilyen, az Alfahír.

Én személy szerint egy híroldalba oltott fórumot hiányolok. Csak úgy tud erős jobboldali internetes KÖZÖSSÉG kialakulni, ha átmegy a közösséggé válás folyamatain. Forming-storming-norming-performing. Mint a BGY esetében is volt. Enélkül nem lehet jobboldali közösségről beszélni.
Nem igaz hogy ez 2013-ban még probléma lehet.
Ha ez megy tovább, akkor majd lehet csodálkozni, mikor a "nevemsenkik" meg a "Magyar Hajnalok" elorozzák előlük az olvasótábort.

sztd 2013.08.30. 14:58:21

@Nemzetstratégia:
Két észrevétel:

"A szubkultúrákról annyit, hogy posztmodern, fragmentálódott társadalmakban tipikusan NEM szoktak növekedni, sőt, inkább tovább bomlanak."
Azt pozitívumnak gondolom, ha azonyos gyökerű csoportok a növekedés hatására bomlanak (amennyiben az alapelveket és a kapcsolatot megtartják). Ez színesíti az oldalt, és ellenállóbbá teszi.
A netes fórumok jók lehetnek toborzásra, de szerintem az ilyesminél egy komolyan vehető közösség csak személyesen alakulhat ki. Azt "csak" erősítheti a net, de nem alakíthatja ki.

"Tegyük föl igaz az indexes-origós példád: az index, origó vajon milyen politikai irányultságú? Erősen liberális. Ott rúgnak bele a Jobbikba, ahol tudnak."

Az index és az origó arra volt példa, hogy nem értettem egyet azzal, hogy a Fidesz irányítaná a média 95%-át. Ettől a Jobbiknak persze nem lesz könnyebb, sőt!
Ettől függetlenül az Index többször hozta pozitív kontextusba a Jobbikot (pl. egy értelmes felszólalás, vagy normális, kifejtett gondolatkör után), volt, hogy akaratlanul.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.08.30. 21:25:42

@sztd: "Ettől függetlenül az Index többször hozta pozitív kontextusba a Jobbikot (pl. egy értelmes felszólalás, vagy normális, kifejtett gondolatkör után), volt, hogy akaratlanul. "

Te is tudod hogy a túlnyomó, Jobbikról szóló tudósítások nem ilyenek.

az index és origó cseppek a tengerben, nézd meg a webaudit-os statisztikáikat.

egyébként szerintem minden lényeges problémát megbeszéltünk, a Jobbik nagyjából jó úton jár, persze mindent lehet még jobbá tenni,magam is azon vagyok hogy ez így legyen.
süti beállítások módosítása