arab.jpgMég 2011-tavaszán rajongva köszöntötték világszerte a zsarnok,Zinel-Abidin Ben Ali tunéziai elnök elűzésével elkezdődő arab tavaszt. Ezt követően egymás után omlottak össze a több évtizede fennálló fél, vagy teljesen diktatórikus, korrupt rezsimek. Elbukott az Egyiptomot három évtizeden át vezető Mubarak, véres harcok után pedig a líbiai diktátor Moammer Kadhafi is. Akkor úgy tűnt, a szíriai Aszad-rezsimnek is gyorsan vége lesz, de nem így történt, Szíria véres polgárháborúba süllyedt.

Bő két év távlatában érdemes végigtekinteni, hogy mit hozott a forradalmi hullám az arab országokban. A világ nyugati része elhitte, vagy el akarta hinni, hogy ezek az államok egy rövid átmeneti, zavaros időszak után, minden komolyabb nehézség nélkül átállhatnak a modern, demokratikus államberendezkedésre. Ez az illúzió azonban rövid idő alatt úgy szállt tova, mint nyári szellőben a pipafüst. A Jázminos forradalom kirobbanásának ugyanis elsősorban gazdasági okai voltak, magas munkanélküliség és élelmiszerárak, alacsony életszínvonal. Az olyan nemes eszmék, mint a szólás vagy gyülekezési szabadságjogok kivívása csak másodlagos célok voltak.

A forradalmak győzelme után az egyik legnagyobb problémát az jelentette, hogy a diktatórikus rezsimeket megbuktató erők korántsem voltak olyan homogének, mint ahogyan a televízió képernyőin és a sajtóban látszódtak. Legtöbbször csupán abban értettek egyet, hogy a fennálló rendszert meg kell buktatni, az azt megtestesítő diktátort el kell űzni.  Viszont, amint ez sikerült, egymás torkának estek. Felszínre kerültek a sok esetben évszázados vallási és etnikai ellentétek.

A másik, jelentős akadály, hogy a térségben élők többsége egyszerűen nem érti a demokráciát. Azért nem, mert kulturálisan és gondolkodásmódban mintegy három-négyszáz évvel vannak lemaradva Európától. A különböző konfliktusokat kizárólag erőszakosan tudják rendezni. A térségben szép számban élő vallási szélsőségesek csak a más hitet vallók kiirtásában látják az egyetlen megoldást. Elég, ha az Egyiptomban élő kopt keresztények ellen elkövetett terrorista akciókat említjük. A nőkkel kapcsolatos ott elfogadott viselkedési normák pedig a középkori Európát idézik. Ma már világosan látszik, hogy az arab tavasz úgy indult el, hogy az érintett társadalmak még nem álltak készen az átalakulásra.

Száz évvel az I. Világháború kitörése után ma a világ Balkánja a Közel-Kelet. Különböző érdekek mentén, ezen a valójában nem túlságosan jelentős területen feszülnek most egymásnak a világhatalmak. Ez pedig csak fokozza a kialakult konfliktusokat. Az amerikaiak Szíriában is erőltetett demokrácia-exportja épp annyira lehet sikeres, mintha valaki Szaúd-Arábiában akarna homokot eladni. 

Irak és Afganisztán példájából tanulva a Nyugatnak végre be kellene látnia, hogy bizonyos országokra egyszerűen nem lehet ráerőltetni a demokráciát. Azért nem, mert az ott élők többsége egyszerűen nem érti annak lényegét, így pedig képtelenek magukévá tenni azt. Nyugati szemmel nézve szinte hihetetlen, de ettől még igaz: arra, amit mi szabadságnak hívunk, tulajdonképpen nem is vágynak. A jogállamiság, az emberi jogok, vagy a szólásszabadság számunkra evidens értékei ezekben az országokban egy hártyajég vékonyságú értelmiségi elit fétisei csupán.

Bármennyire is szörnyű kimondani: az évek távlatából már jól látszik. hogy az arab tavasz országaiban élőknek jobb sorsuk volt, míg korrupt diktátorok uralkodtak felettük. Kezükbe vehették ugyan saját sorsuk irányítását, de ezzel láthatóan nem tudtak mit kezdeni.  Ennek a kudarcnak az árát pedig az óriási menekültáradat miatt részben Európa fizeti majd meg.

Jurenkó Ferenc

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr335482051

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: surat dukungan online 2016.01.16. 15:30:05

Nemrég szíriai borbélyomnál ültem a szalonban, és ahogy az lenni szokott, ment nála az arab hírcsatornák egyike. ÃœlésembÅ‘l adódóan nem láthattam a tÅ‘lem balra, a hátam mögött lévÅ‘ készüléket, azonban szavak, mondatfoszlányok megü…

Trackback: Arab tavasz – egy illúzió vége 2013.08.29. 15:26:01

Az amerikaiak Szíriában is erőltetett demokrácia-exportja épp annyira lehet sikeres, mintha valaki Szaúd-Arábiában akarna homokot eladni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lord Viktor 2013.08.28. 15:32:18

És ebben mi az újdonság? Már ezeknek a forradalmaknak a kirobbanásakor is látható volt, hogy sok értelme számukra nincs. Az oktatás színvonala siralmas (ha egyáltalán van), a társadalom műveltsége alacsony és ezáltal könnyen irányítható különböző eszmék és karizmatikus vezetők által. Náluk akkor van béke, ha egy erős kezű vezető irányítja az országot és tartja fenn a rendet. Ha a diktátor nem túl elnyomó népével szemben, akkor ez náluk tökéletesen működik. Néha lesznek lázadások, de ezeket hamar le lehet verni, kis engedmény talán a népnek és minden megy tovább. Náluk ez működik. Irak és Afganisztán a legjobb példák: a mai napig nincs rend.

Persze ez a Nyugatot nem hatja meg. Nekik olyan diktátor kell, aki fejet hajt nekik és eladja az olajat lehetőleg minél olcsóbban. Ha nem teszik, akkor jöhet a lázadás szítása, aminek úgyis az lesz a vége, hogy vagy odamennek az amcsik személyesen felügyelni a "rendet", vagy jön egy újabb diktátor, aki kiszolgálja őket.

AdMiRaL4488 2013.08.28. 21:36:32

Nem értik a demokrácia lényegét? Mintha lenne lényege. Mintha a dekadencián kívül Európa bármit is profitált volna a demokráciából.

gabesz7004 2013.08.28. 21:49:38

Demokrácia? Halott ügy! Erős vezetővel lehet csak sikeres egy ország!

Eleve 2013.08.28. 23:17:27

Hölgyeim, mielőtt némi további egyéni vélekedéssel terhelném a Nagyérdeműt, íme:
eleve.blog.hu/

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.08.29. 12:09:01

A lényeg az oktatók oktatásán van, akik majd megtanítják a népnek a demokráciát.

Felagund 2013.08.29. 12:23:41

Ez kinek újdonság?

Ősrégi poén, hogy a világ legrövidebb könyvei között van az "Útmutató az arab demokráciához" című opusz...

bontottcsirke 2013.08.29. 12:26:49

nem hogy nem érti a demokráciát, de világképével összeegyeztethetetlen.

Ebből adódóan nem is fog elérni semmit, amíg a világképét nem modernizálja. Viszont lőszert meg kalasnyikovot a világ végéig lehet gyártani.

delano 2013.08.29. 12:32:42

@gabesz7004: "Demokrácia? Halott ügy! Erős vezetővel lehet csak sikeres egy ország!"

A világ összes gazdag országában demokrácia van. Ide akarnak százmilliók bevándorolni folyamatosan.

Mondj egyetlen gazdag országot, ami demokrácia nélkül, erős vezetővel lett sikeres. (Dubai szerű mini olajbirodalmakat most hagyjuk.)

delano 2013.08.29. 12:33:39

@AdMiRaL4488: "Mintha a dekadencián kívül Európa bármit is profitált volna a demokráciából." Mondjál egyetlen jó helyet a világban, ahol nincs demokrácia

majd_en_megmondom 2013.08.29. 12:34:10

"Irak és Afganisztán példájából tanulva a Nyugatnak végre be kellene látnia, hogy bizonyos országokra egyszerűen nem lehet ráerőltetni a demokráciát."

Milyen demokrácia exportról beszélünk? soha egyetlen háborút nem vívtak még a "demokráciáért" :D - megjegyzem nem is fognak.

vittore 2013.08.29. 12:42:41

Mire számít a nyugat? Odamegyünk, rendet teszünk, oszt' hopp lészen demokrácia olyan országokban, ahol a társadalmi berendezkedés évezredek óta diktatúrán alapul?
Ez a demokratizálás csak nyálas maszlag. Milyen érdekes, hogy senki nem akar olyan országokat demokratizálni, ahol nincs olaj, réz, gyémánt... stb.

nem várt fordulat 2013.08.29. 12:52:24

@delano: öööö, ororszország - putyin?

de a poszthoz is:
"bizonyos országokra egyszerűen nem lehet ráerőltetni a demokráciát"

nem, itt az a gond, hogy bizonyos fejlődési lépéseket nem lehet átugorni. amúgy ez a demokrácia egy bullshit, arról szól, hogy megnyissa a kaput a kapitalizmus előtt, és akkor mehet a szabadrablás, amiből nyilván nem a helyiek fognak profitálni.

rockjano 2013.08.29. 12:58:43

És az hogyan van hogy Magyarország meg most távolodik a demokráciától???

clegane 2013.08.29. 13:02:12

számomra az a félelmetes, hogy akkor most mire is akart kilyukadni ez a cikk?
hogy a demokrácia igazából az amerikaiak eszköze arra hogy bábozzanak a világgal? hogy nekünk igazából a viktatúra kell? hogy a legrosszabb az egész közel-keleti háborúban az, hogy idejönnek a bevándorlók?

sparklie (törölt) 2013.08.29. 13:09:16

A demokoracia exportja egy hazugsag. Erdekes modon elsosorban olajban es asvanykincsekben gazdag orszagokban akar a nyugat demokratizalni fegyverekkel.
Azonban ha eppen egy termeszeti eroforrasokban gazdag orszag vezetoje egy veres kezu diktator, de egyuttmukodik a nyugattal, akkor teljesen rendben van minden, oda nem kuldenek tankokat, anyahajokat a nyugati hatalmak.

Politikai korrektsegre torekves megy a haboruban is ma mar. Nem lehet kimondani, hogy "kell az olajad", "kell az uranbanyad", "kell a piacod".
Keresni kell valami hangzatos bullshit szoveget, amivel lehet indokolni a katonai fellepest. Regen ez a bullshit indok a keresztenyseg, iszlam, akarmilyen vallas terjesztese volt. Akkor is csak a penzrol, hatalomrol szolt a haboru, dinasztikus ellenteteket oltoztattek vallasi kontosbe, hogy igy elfogadhatobba tegyek a haborut.
Ez a kamu indok mostanaban a demokracia terjesztese, az emberi jogok vedelme, civilek megovasa.
Erdekes, Eszak-Korea, Szaud-Arabia eseteben annyira nem szurja a nyugatg szemet az emberi jogok sarba tiprasa.

Ha nem lennenek ilyen gazdasagi, katonai, strategiai, politikai motivaciok, olaj, nyersanyagok, akkor a nyugat nagyon jol meglenne haboruk es demokracia terjesztes nelkul is. Senkit nem erdekelne, hogy mit csinalnak az arabok, kinaiak, afganok.
De ha van olajuk, nyersanyagaik, piacuk, katonai potencialjuk, strategiai elhelyezkedesuk, akkor rogton erdekelni kezdi a nyugatot, hogy demokratikusan elnek-e es az emberi jogokat betartjak-e.
A demokracia pont olyan vallas, mint a keresztenyseg volt sok szaz evig, egy dogma, amitol nem szabad elterni senkinek, kulonben lesujt a nyugati katonai gepezet.

Kakimaki0123456789 2013.08.29. 13:09:43

Az arab Tavasz egy hatalmi atrendezodes kezdete. Olyan mint a francia forradalom: elotte kiralysag volt, utana is volt kiralysag (meg csaszarsag) a modern Franciaorszag, sot az egesz modern Europa megis elkepzelhetetlen lett volna nelkule.
A szir demokracia-exportot nem egeszen ertem, en azt hittem hogy a szir ellenzekben a Muzulman Testveriseg befolyasa a legbefolyasosabb csopor, illetve vallasi kulombsegek menten alakulnak a hatalmi csoportok.

Az Arab Tavasz egyetlen tanulsaga hogy egy kis csoport nem tud egy nagy csoportot akarmeddig elnyomni, akar egyseges a nagy csoport, akar nem, es minel kevesbe demokratikus egy orszag annal tobb ver fog folyni.

delano 2013.08.29. 13:11:37

@karacsi_maci: Oroszország aztán tényleg kurva jó hely... De vajon miért fogy a népesség folyamatosan, és miért vándorolnak ki sokkal többen, mint ahányan be?

Demokrácia kell, mert annál jobbat még nem találtak ki. Majd egyszer az arabok is rájönnek, csak kell még nekik párszáz év.

Kakimaki0123456789 2013.08.29. 13:12:34

@sparklie: Nem csak a nyugat akar demokraciat exportalni, de az oroszok, kinaiak is erosen erdekeltek a tersegben (mar ahol olaj van) es kovetkezetesen fellepnek pld Asszad vedelmeben. Az iraniak is erdekeltek Sziriaban mert a hezbollah tamogatasa nehezsegekbe utkozne egy kevesbe keszseges szir vezetessel.
Tehat ha az egesz kepbol csak a nyugatot latod, akkor nem fogod megerteni mi tortenik.

Mohamed 2013.08.29. 13:12:41

@delano:

Szaúd-Arábia, Malajzia, Dél-Afrika az apartheid idején, vagy Chile Pinocet uralma alatt, de Japánban is eltérő módon értelemezik a demopkráciát mint nyugaton.

sanyix 2013.08.29. 13:14:32

@delano: "A világ összes gazdag országában demokrácia van. Ide akarnak százmilliók bevándorolni folyamatosan. "

Inkább külsőleg demokráciának látszó valami. Demokrácia csak svájcban van ;)

Mohamed 2013.08.29. 13:18:22

@delano:

Azt kéne megérteni végre hogy egy ország jóléte nem az un. demokratikus beredndezkedéstől függ hanem attól hogy mekkora nyersanyagkészlet fölött csöcsülnek, demokráciával még senki sem lakott jól.

Dubajjal meg nem értem mi a gond? 8 milliós ország, csak jelzem ,hogy Ausztriában és Svédországban is ennyien laknak, szal nem olyan kicsi mint gondolnád.

Ráadásul igazi demokráciának csak a közvetlen demokráciát lehetne nevezni csak ennek van értelme, a közvetett képviseleti demokrácia csak mese.

delano 2013.08.29. 13:18:39

Miért pont svájcban? :)

tisztapista 2013.08.29. 13:19:50

Egy illúzió vége? Már aki bevette ezt az illúziót.

Tényleg, komolyan elhitte valaki, hogy a Muzulmán Testvériség a demokráciát fogja kiépíteni ezekben az országokban?

Bevette ezt valaki?

Szomorú. Legalább mi, magyarok, akik az Egri csillagokon nőttünk fel, ne vegyük be ezt a maszlagot!

Conchobar 2013.08.29. 13:20:34

"Irak és Afganisztán példájából tanulva a Nyugatnak végre be kellene látnia, hogy bizonyos országokra egyszerűen nem lehet ráerőltetni a demokráciát" - Dehát már történt valami hasonló. Akkor nem demokráciát, hanem kereszténységet, meg civilizációt meg fejlődést vittek az európaiak Afrikába a négereknek, meg Amerikába az indiánoknak. Aztán párszáz év múlva csak beláttuk, hogy ez az egész nem volt több mocskos kizsákmányolásnál

Felagund 2013.08.29. 13:21:17

@delano: Ezek az országok nem a demokrácia hatására lettek gazdagok és sikeresek, hanem a korábban (túlnyomó többségében monarchikus államként) felgyűjtött erőforrásaikat használják ki, hogy vezető hatalmak lehessenek.

Mondjuk úgy, hogy per pillanat "megengedhetik maguknak" a demokráciát...

delano 2013.08.29. 13:24:20

@Mohamed: Megmondom mi a gond Dubajjal. Az a gond, hogy a 8 millióból kb 6-7 millióan 3. világ szerű nyomorban élnek, konténerekben laknak, és még tiszta ivóvízhez sem jutnak. Beszélgettem én kint elég sok pakival, meg indiaival, akik a lakosság nagyrészét kiteszik. Csak a médiában a maradék gazdagság látszik. Meg olyan is volt, hogy reflektorral világgítottak biztonságiak a pofámba éjjel a tengerparton, amikor meg mertem csókolni a barátnőmet, és szóltak, h ezt nem kéne többet a nyílt utcán. Ajánlott olvasmány: The dark side of Dubai című cikk az Independent-ben.

Conchobar 2013.08.29. 13:26:14

@tisztapista: "Szomorú. Legalább mi, magyarok, akik az Egri csillagokon nőttünk fel" - Mi köze Egri csillagoknak, az idegen hódítókkal szembeni hősiességnek a Muzulmán Testvériséghez? Bár az igaz, hogy ők is hősökké nőhetnek az esetleges európai megszállókkal szemben

Mohamed 2013.08.29. 13:29:23

@delano:

Ez hülyeség 2002 és 2010 között 400000-rel nőtt az orosz népesség és ujabban megindult a visszavándorlás is, másrészt nyugat-európa szinte összes országának fogyóban van a népessége gyorsabb ütemben mint az oroszoknál.

Conchobar 2013.08.29. 13:32:12

@delano: "meg mertem csókolni a barátnőmet, és szóltak, h ezt nem kéne többet a nyílt utcán" - Nehéz azt tudomásul venni, hogy nem otthon vagyunk. Pedig már iskolában megtanuljuk: 'When in Rome, do as the romans do'

Mohamed 2013.08.29. 13:35:58

@delano:

Csak úgy szólok hogy ők egyszerű vendégmunkások akik az ottani törvények szerint 5 évente cserélődnek nem az ország állampolgárai így nem illetik meg őket ugyanazok a jogok míg az általad maradék gazdagnak nevezett emberek az Egyesült Arab Emírségek állampolgárai.

Megjegyzem ők csinálják jól nem hagyják a nyakukon lógni meg szociális segélyeken tengődni a vendégmunkás dologtalan rokonságát( őket be sem engedik) de érdekes módok a félmillió nyugatit nem említed meg.

De ok ,ha Dubaj nem jó akkor ott van az 5 és fél milliós Szingapúr

Void Bunkoid 2013.08.29. 13:37:25

@delano: az összes "demokráciában" is hasonló a nyomorgók és gazdagok aránya, és hasonlók a különbségek - talán Dubaj kicsit extrém példa, de ne hidd, hogy az ígéret földje ámerikában sokkal nagyobb az egyenlősdi meg vagyonelosztósdi.

Csak az usának jobb a marketingje Hollywood által, és képes belesugározni az emberek fejébe, hogy az usában mindenki szép és jó és gazdag, méghozzá úgy, hogy mindenki önként higgye ezt el.

Ne feledd, igaz jóval miltiristább-durvább módszerekkel az emberek és a külvilág fejébe verve, de annak idején a Szovjetunióban sem volt bűnözés, meg munkanélküliség, meg szegénység :PPP

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.29. 13:48:02

"a diktatórikus rezsimeket megbuktató erők korántsem voltak olyan homogének"

Dehogynem. 90 % iszlamista az elég homogén szerintem.

B3T3G 2013.08.29. 13:48:52

Lol az arabok vannak lemaradva? Mi európaiak még fán dobáltuk egymást szarral, mikor ott már mindenféle tudománnyal foglalkoztak. Sztem kultúrában mi vagyunk lemaradva pár ezer évvel. Úgy gondolom csak simán békén kéne hagyni az arabokat meg amúgy egész Ázsiát és a világ többi részét. Nem kéne erőszakosan rájuk erőltetni a demokráciába bujtatott globalizmust és kapitalizmust. Mert lényegében erről van szó. Nem értem, miért kell őket állandóan hergelni a vallásukkal meg nézeteikkel. Miközben fuldoklunk a nagy toleranciában. Az ő szemszögükből meg mi vagyunk a barbárok. Szerintem még az is fáj nekünk, hogy a nyugat szépen el fog süllyedni saját ostobaságában hiába hisztériázik habzó szájjal mindenre és a világ közepe újra Ázsia lesz, ami mindig is a központ volt az emberiség történelmében leszámítva az elmúlt pár ezer évet.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.29. 13:49:18

"A másik, jelentős akadály, hogy a térségben élők többsége egyszerűen nem érti a demokráciát."

Értik, csak nem akarják. A demokrácia nem univerzális recept.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.29. 13:52:28

@delano:

"A világ összes gazdag országában demokrácia van."

Nem igaz.

"Mondj egyetlen gazdag országot, ami demokrácia nélkül, erős vezetővel lett sikeres."

Nagyon sok ilyen van.

A világ 10 leggazdagabb országából 6 demokrácia, 1 féldemokrácia, 3 pedig kőkeményen nem demokratikus.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.29. 13:53:25

@delano:

S a kérdést meg is lehet fordítani. Soroljak neked SZEGÉNY államokat, melyek TELJESEN demokratikusak?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.29. 13:56:27

@sparklie:

Aki komolyan elhiszi, hogy azért lesz beavatkozás, mert gáztámadás volt, az valószínűleg a húsvéti nyúl létezésében is hisz.

Amerikai szempontból a helyzet nehéz. Először is meg kell buktatni a mostani szekuláris mérsékelt diktatúrát, mert borsot tör a nyugat orra alá. Másodszor viszont nem szabad megegedni, hogy győzzön az ellenzék, mert az a jelenlegi rezsimnél is nyugatellenesebb.

Azaz a nyugat érdeke: sok milliós áldozattal legyen hosszú polgárháború, melyben mindkét fél lassan felőrli magát.

Kb. mint ahogy XII. Pius római pápa mondta, amikor megtudta, hogy Németország megtámadta a SZU-t: imádkozom, hogy Hitler legyőzze a kommunizmust, a harc során pedig Sztálin gyengítse le Hitlert úgy, hogy a nácizmus is legyőzhető legyen később.

Ezért nem lesz hoszzú bombázás Szíria és nem fogják a rezsim haderejét megsemmisíteni, csak kicsit gyengíteni, hogy esélyt kapjon az USA jelenlegi helyi taktikai szövetségese, az Al-Kaida. A cél: legyen polgárháború.

Ugyanis ha most nem avatkoznak be, heteken belül győz a kormány Szíriában, ez pedig nem engedhető meg.

2013.08.29. 14:17:27

Ez az elmélet a fejlődésben 3-400 évvel lemaradt Közel-keletről széles körben elterjedt és jó nagy csacskaság. Valójában, ha megnézzük a XIX. századot például, a szakadék a nyugat és Közel-kelet között jóval kisebb volt, azóta csak növekedett. De ha még távolabbra visszanézünk - középkor, kora-középkor, akkor látunk csak érdekes dolgokat. Vagy mondjuk, ha Irán 60 évvel ezelőtt 300 évvel volt lemaradva, akkor most 2013-ban hány év a lemaradás és ugyanezt a kérdést vizsgáljuk meg Afganisztánnal kapcsolatban is.

Aztán a másik nagy hiba, hogy Tunéziát, Líbiát, Egyiptomot és Szíriát egy lapon, Arab-tavaszként emlegetjük, amiatt, amit a szerző is ír: "Száz évvel az I. Világháború kitörése után ma a világ Balkánja a Közel-Kelet." ezekben az országokban 2011 az eseményeket sokkal inkább formálták külső hatások, mint belső társadalmi folyamatok, mindegyik országban másképpen.

Harmadik problémám a poszttal az a beállítás, miszerint nyugaton mennyire formálja a társadalmat a szabadság és az emberi jogok iránti igény, valamint keleten mennyire, aztán le is vonja a gyors következtetést, hogy a keletiek valami őseredeti oknál fogva képtelenek a sorsuk irányítására. Addig rendben van, hogy vannak jó nagy eltérések az igények között, de arról illene azért megemlékezni, hogy míg a keleti országokban a zemberek nagy számban, fizikailag odatették magukat, amikor arról volt szó, addig nyugaton a jogainkért való kiállás nagyrészt kimerül a lájk-gomb nyomogatásában és online-petíciók aláírogatásában.

sanyix 2013.08.29. 14:29:06

@delano: mert csak ott van közvetlen szavazás a nagyobb ügyekben, csak ott nem csinálnak azt amit akarnak a politikusok 4 évig, és csak ott tudják simán bebuktatni a fasztarisznya pártokat az emberek, akár véglegesen, a 4 éven belül is. Ott nem működik a rossz/kisebbik rossz típusú választás, mert van rendes kontroll.
Máshol meg van 2 párt, akik szinte akármit csinálhatnak 4 évig, leváltani nem könnyű őket, és minden új pártot el tudnak nyomni az emberek hülyeségét kihasználva, és gyakorlatilag ugyan azt csinálják csak más álca alatt. lásd az usában a republikánusok és a demokraták, itthon a fityisz és a maszop, stb...

Conchobar 2013.08.29. 14:33:23

@delano: "Demokrácia kell, mert annál jobbat még nem találtak ki. Majd egyszer az arabok is rájönnek, csak kell még nekik párszáz év" - Legalábbis ezt sulykolják belénk nap mint nap. Pedig a dolog nem ilyen egyszerű. Egyrészt, sem a ókori athéni, sem a polgári demokráciák nem igazán demokráciák (pl.Athénban voltak rabszolgák is, a polgári demokrácia meg pártok, érdekcsoportok hatalombeli rotációját jelenti). Másik dolog meg az, hogy a polgári demokrácia nem igazán hatékony berendezkedés a válságok, nehézségek leküzdésére

2013.08.29. 14:42:48

@Kakimaki0123456789: Azért nehéz a képlet megoldása, mert a történetben szereplő csoportok nevei franchise-rendszerben árusított brand-nevek, ha például azt mondom Alkaloida, akkor nem valami erős központi vezetéssel rendelkező multi-cégre kell gondolni, hanem inkább valami olyasmire, mint a McDonalds: létezik egységes arculat, meg valamiféle egységes stratégia arra például, hogy milyen helyeken célszerű terjeszkedni, de az üzletegységek vezetői sokkal inkább a saját gesztenyéjük kikaparásával törődnek.

Másik dolog, hogy amikor azt mondjuk terrorista csoportok, akkor az olyan mint amikor a XVII században azt mondták, kalózok. Léteznek egységes nemzetközi törvények, hogy kérdés nélkül tüzet nyithatunk rájuk, ha úgy tetszik, de ettől függetlenül nagyon is jól jön a szolgálatuk adott esetben.

2013.08.29. 14:49:33

@delano: Ajánlom indulj el egyszer egy komolyabb lakáskereső körútra Londonban a vendégmunkások által kedvelt környékeken - vannak érdekes helyek a Hyde-parktól 15 perc sétányira is akár.

2013.08.29. 14:52:58

@Mohamed: Érdekelne, mi a tényleges helyzet az oroszoknál, azt mondják az utóbbi évtized a középosztály megerősödéséről szólt, míg Európa ugyanebben a tekintetben - hagyjuk...

gabesz7004 2013.08.29. 15:10:10

@delano: Mondjuk Magyarország?! Az első ezer évünk egész jó volt, 18-óta meg szopóágon vagyunk! A brit birodalom országai is jobban fejlődtek, míg a királynő alá tartoztak. A III. Birodalom. Oroszország. Mind sikeresebbek a demokratikus berendezkedésnél. Mitől lenne jobb a demokrácia? Az illuziótól, hogy a polgárok választanak és írányítanak? Ugyan kérem! Semmitérő délibáb!

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2013.08.29. 15:25:40

Az amin a kommenteket irogatjátok, és a tyúkbél, amin a Zinternet csordogál mind-mind demokráciában született találmány.

Mutassatok már egy olyan dolgot, amit az arabok találtak ki mostanában, és nem nyugati ész exportálásával oldották meg.
Ők nagyon jól elvannak egymás fegyveres basztatásával meg a sivataggal, hagyni kellene őket a picsába. Kapjanak Kalasnyikovot meg lőszert (más fegyvert nem), aztán hajrá.
Ha a nyugat nem akarna oda is McDonaldsot épiteni, meg Merciket eladni, akkor rájönnének arra, hogy milyen kibaszott kényelmetlen a tevehát.

delano 2013.08.29. 15:29:43

@gabesz7004: "Mondjuk Magyarország?! Az első ezer évünk egész jó volt, 18-óta meg szopóágon vagyunk! "
Az az apróság ne zavarjon, hogy az ezerből kb 400 évig, a Mohácsi csata és Trianon között Magyarország gyakorlatilag nem létezett, csak része volt egy nagyobb birodalomnak. (Habsburg császárság, törökök)

Oroszország, mint sikerstory?? Ne... Ezt Te se gondolod komolyan...

delano 2013.08.29. 15:35:08

@Void Bunkoid: "Csak az usának jobb a marketingje Hollywood által, és képes belesugározni az emberek fejébe, hogy az usában mindenki szép és jó és gazdag, méghozzá úgy, hogy mindenki önként higgye ezt el."

Szted az USA-ba valójában egy csóró és szegény hely, csak Hollywood akarja szépnek láttatni?? Vicces gyerek vagy te... A világ legnagyobb és leginnovatívabb cégei meg véletlenül amerikaiak ugye? Véletlen így alakult, hogy minden új technológiai cuccot ott találnak ki, igaz? Kezd már el nekem sorolni a nagy orosz vállalatokat...

Vannak usa-ban szegények, persze. De egy kicsit mást jelent ott a szegénység, mint a szaros diktatúrákban.

delano 2013.08.29. 15:35:45

@ifsz: "Ajánlom indulj el egyszer egy komolyabb lakáskereső körútra Londonban a vendégmunkások által kedvelt környékeken - vannak érdekes helyek a Hyde-parktól 15 perc sétányira is akár."

Ezt mire írtad? Ebből következik, hogy szar a demokrácia?

delano 2013.08.29. 15:40:10

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "A világ 10 leggazdagabb országából 6 demokrácia, 1 féldemokrácia, 3 pedig kőkeményen nem demokratikus."

És ha kivesszük a listádból a párszázezres miniállamokat, akkor mi a helyzet? Értem én, hogy félmilliós Brunei kurva gazdag, de próbáljunk már a "valódi" országokra koncentrálni

delano 2013.08.29. 15:41:39

@Mohamed: "De ok ,ha Dubaj nem jó akkor ott van az 5 és fél milliós Szingapúr"

Szingapúr valóban diktatúra, de ott kőkemény kapitalizmus van a színfalak mögött.

delano 2013.08.29. 15:45:14

@Conchobar: "Nehéz azt tudomásul venni, hogy nem otthon vagyunk. Pedig már iskolában megtanuljuk: 'When in Rome, do as the romans do'"

Persze, betartottam utána a szabályokat, nem is arról van szó. De kurva idegesítő, hogy a sok hülye kimegy Dubaiba, megnézi, hogy minden szép nagy, meg csillog, esetleg megnézi a mission impossible vonatkozó részét, aztán azt hiszi, hogy Dubai egy fasza hely. De aki dolgozott kinn pár hónapot, az rájön, hogy a szabadság mindennél többet ér. Hadd egyek már disznóhúst, ha akarok, hadd igyak sört, ha akarok, hadd dugjak házasság nélkül, stb.

nem várt fordulat 2013.08.29. 15:48:20

@Kőmíves Kelemen: "Az amin a kommenteket irogatjátok, és a tyúkbél, amin a Zinternet csordogál mind-mind demokráciában született találmány."

katonai célokra fejlesztették őket, úgy, mint nagyon, nagyon sok minden mást is, nem a te örömödre, egy percig ne legyen kétséged.

sanyix 2013.08.29. 15:50:19

@delano: a szabadalmak bejegyzése nem jelenti azt hogy ott is találták ki, na meg a száma sem jelent semmit, ugyanis nagyrészt triviális faszságokat szabadalmaztatnak, hogy lehessen mivel trollkodni.

Nagy cégek azért ott vannak, mert egyrészt az usa a világgazdaság egyeduralkodó diktátora, az USA szinte bármit megtehet(és mindent szabad nekik), a gazdaság többi résztvevője szinte semmit sem tehet ellene, így biztonságos ott céget alapítani. Emellett az usában jól működik az agyelszívás is más országokból.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2013.08.29. 15:50:41

@karacsi_maci:
Ezt tudom, és el is fogadom. De ezt csinálják utánuk az arabok, úgyis állandóan puskaport szagolnak.
Jah, hogy mégsem megy?
Talán mert akinek lenne esze hozzá, az átlát a diktátorokon, és inkább nyugatra szökik?

nem várt fordulat 2013.08.29. 15:51:13

@delano: "Hadd egyek már disznóhúst, ha akarok, hadd igyak sört, ha akarok, hadd dugjak házasság nélkül, stb."

Ki akadályoz meg benne?

nem várt fordulat 2013.08.29. 15:53:20

@Kőmíves Kelemen: nem tudom, tudod -e, hogy pl. nekik köszönhetjük az arab számokat. :)

jó, ez nem mostanában volt, tény.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.29. 15:53:56

@delano:

Ezen az alapon legyen az a valódi ország, mely legalább 100 ezer km2, s akkor Mo. sem az.

Szóval abszurd kivenni ezen az alapon bárkit is. Legyen elég, hogy aki tagja az ENSZ-nek, az "valódi". Ez így 193 ország. (Már ezzel is kihagytuk a többi 9 nem ENSZ-tag országot.)

sanyix 2013.08.29. 15:55:04

azt azért érdemes figyelembe venni, hogy az arab instabilitásban keményen benne van az usa keze... Gyak úgy néz ki hogy az usa arra játszik hogy azok ott egymást irtsák, hol az egyiket, hol a másikat támogatja, esetleg mind2-t egyszerre.

delano 2013.08.29. 15:55:10

@karacsi_maci: "Ki akadályoz meg benne?"
Dubaiban lehet disznóhúst enni, de kurva nehéz hozzájutni. Lehet sört inni, de nagyon kevés helyen lehet hozzájutni, jó drágán. A dugásról feljebb írtam

delano 2013.08.29. 15:58:17

@sanyix: "Nagy cégek azért ott vannak, mert egyrészt az usa a világgazdaság egyeduralkodó diktátora, az USA szinte bármit megtehet(és mindent szabad nekik)"

Nem semmi teljesítmény ez egy párszáz éves államtól, igaz? :)Ez mindenképp tiszteletreméltó szerintem. És mindezt demokráciával valósította meg.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2013.08.29. 15:59:32

@karacsi_maci:
Nem állitom, hogy egy jó ideig a perzsa/arab viág tudósai élenjártak a tudományokban, és mi voltunk a sötét ló.
Csak a helyzet gyökeresen megfordult azóta :)

Ha Dubaiban tiltják a szabadtéri csókot, a piálást és egyebeket, akkor "nálunk" miért is hőbörögnek az arabok, amikor a nőikről le kell venni a burkát, meg mondjuk Londonban az arab ifjaknak viselkedni kellene?
Mi verjük a mellünket a demokráciára, ők meg az olajmilliárdjaikra. Mondjuk ők nem vágynak a demokráciára, mi viszont igen a pénzükre :)

nem várt fordulat 2013.08.29. 16:00:05

@delano: nézd, itthon is lehet füvet venni, de nagyon nehéz hozzájutni, azért nem sírok, hogy nem vagyok szabad, mert ez itt illegális.

az meg az ő kultúrájuk, vendég vagy ott, viselkedj úgy. ráadásul lássuk be, ha te ott nehez is, de legálisan hozzájuthatsz, szóval még tolerálják is azt, hogy te disznóhúst akarsz enni, meg sörözni.

nem várt fordulat 2013.08.29. 16:02:55

@Kőmíves Kelemen: megfordult, valóban, de hát miért is nem lehet őket békénhagyni, hadd jöjjenek rá maguktól, nekik mi a jó.

Ez itt a kulcs: "Mondjuk ők nem vágynak a demokráciára, mi viszont igen a pénzükre :)"

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.29. 16:05:21

@Kőmíves Kelemen:

"Ha Dubaiban tiltják a szabadtéri csókot, a piálást és egyebeket, akkor "nálunk" miért is hőbörögnek az arabok, amikor a nőikről le kell venni a burkát, meg mondjuk Londonban az arab ifjaknak viselkedni kellene?"

Ezt gondold jobban végig!

Mindenhol a SAJÁT rendet kell betartani.

Azaz pl. Szaúd-Arábiában iszlám rend van. Ennek része egy rakás nem-iszlám dolog tiltása.

Angliában meg liberális demokrácia van, melynek jellemzője, hogy semmi sincs tiltva.

Na most, a szaúdi rend koherens. Az angol meg nem, ha elkezdenek bizonyos dolgokat tiltani.

sanyix 2013.08.29. 16:06:00

@delano: nem azzal. Azzal hogy rohadt nagy, mindenféle nyersanyag elérhető, és védett helyen van, nagyon rég óta nem volt háború a területén, na meg persze előszeretettel használtak mocskos trükköket is a befolyás növelésére. Nincs ebben semmi tiszteletre méltó, jó helyen vannak, és sokan.

delano 2013.08.29. 16:08:46

@karacsi_maci: Ott élnél egy pár hónapot, Te is rájönnél, hogy kurva jó dolog a szabadság. Ebben biztos vagyok. Épeszű ember ilyen helyekre csak pénzt keresni megy.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.29. 16:18:15

Arról, hogy a demokráciának semmi köze az életszínvonalhoz, íme 2 demokratikus, szabad állam, melynek életszínvonala a világon az utolsók között van (a világátlag tizedének szintjén). Mo. gazdag állam egyébként, a világátlag másfélszeresén áll, azaz ezek az államok a magyar szinte 7-8 %-án vagy lejjebb vannak: Benin, Kenya.

A kicsit jobban álló államok (világátlag negyede) pedig sok demokratikus, szabad ország van.

nem várt fordulat 2013.08.29. 16:30:55

@delano: Ott születtél volna, nem hiányozna sem a sertéshús, sem az alkohol.

a mi mércénkkel méred az ő társadalmukat, de milyen jogon?

Conchobar 2013.08.29. 16:35:22

@delano: "Ez mindenképp tiszteletreméltó szerintem. És mindezt demokráciával valósította meg" - Demokráciával és még sok egyébbel (pl. nem a területén zajlott a világháborúk egyike sem, egykori imperiális versenytársai meggyengültek). USA közelmúlbeli riválisa, a másik szuperhatalom viszont diktatúrával (lépett egy hatalmasat). Lássuk be, hogy minden népnek éppen a neki és a kondícióinak legmegfelelőbb berendezkedést érdemes választania. A diktatúra nagyon hatékonyeszköz tud lenni válságok leküzdésében. Pl.Japán a sogunátusból a kapitalizmusba nem demokratikus módszerekkel lépett át (a Meidzsi-korban), igazából a japán demokrácia megteremtése nem is szerepelt a célok között

delano 2013.08.29. 17:00:18

@sanyix: ELég sok országban van nyersanyag. Sokan meg kurvára nincsenek. Lakosság töredéke a kínainak, vagy az indiainak. Pl Pakisztánban is nagyjából feleannyian élnek, mint az USA-ban, mégsincs semmijük. Egyébként meg azért vannak annyian is, amennyien vannak, mert ömlenek oda a bevándorlók, aki veled ellenetétben rájöttek, hogy az a világ egyik legjobb helye, és ezért akarnak odamenni.
Mocskos trükköket használnak?? Ezen felröhögtem. Nyilván a többi nagyország (v kisország) nem csinál ilyet. Mindenki más grál lovag, csak az USA nem. Hát persze.

Az, hogy az USA ott tart, ahol, az egy csodálatos teljesítmény. A semmiből váltak a világ legfejlettebb elsőszámú szuperhatalmává. Demokráciával és kapitalizmussal.

nem várt fordulat 2013.08.29. 17:25:07

@delano: ja... meg őslakosok legyilkolásával, meg azzal a pár háborúval.

nem mellesleg messze nem áll olyan jól az usa, ahogy azt a legtöbben elképzelik. csak évről évre tologatják ki a költségvetési plafont.

2013.08.29. 17:44:11

@delano: Erre írtam: "Az a gond, hogy a 8 millióból kb 6-7 millióan 3. világ szerű nyomorban élnek, konténerekben laknak, és még tiszta ivóvízhez sem jutnak."

Nem arra céloztam, hogy a demokrácia szar, hanem arra, hogy ha két kultúrát összehasonlítunk, akkor célszerű az alját az aljához, a közepét a közepéhez stb. mérni. Erre hoztam példának Londont, ahol főként bevándorók, vendégmunkások, de Anglia más részein helyenként őslakos britek is élnek olyan körülmények közt, ami inkább hasonlít egy cigányputrihoz, mint az általunk "civilizált körülmények"-nek hívott standardhoz. Londont ismerem közelebbről, de lefogadnám, hogy van más Ny. Európai város is, ahol találni érdekes életkörülményeket.

delano 2013.08.29. 18:05:01

@karacsi_maci: "nem mellesleg messze nem áll olyan jól az usa, ahogy azt a legtöbben elképzelik."

Azért a világ nagy része (beleértve Magyarországot) nagyon szeretne úgy állni, mint ők.

delano 2013.08.29. 18:10:36

@ifsz: "célszerű az alját az aljához, a közepét a közepéhez stb. mérni. "

Ez igaz, de a legnagyobb különbség pont az aljában van. De hát ugye ők vannak a legtöbben. Érdemes megnézni hányan halnak meg egy dubai és hányan egy londoni felhőkarcoló építése közben. Dubaiban a vendégmunkás kb a fogyó eszköz kategória. Londonban azért nem. Kizsákmányolás nyilván Londonban is durva, de azért a napi 12 óra meló havi 1 vagy max 2 nap szünettel éhbérért Dubaiban általános. London ehhez képest a paradicsom.

2013.08.29. 18:59:22

@delano: Ha k. európai vendégmunkásként egy eredetileg ~5 személy számára készített családi házban (luxustartozék: saját használatú ruhaszárító-kötél) laksz 12 társaddal, az még messze nem alja, de még a közel-keletiek is viszonylag felső kaszt, ajánlom az afrikaiak, karibiak életkörülményeinek megtekintését - kb annyival élnek jobb körülmények között, mint otthon, amennyivel fejlettebb az infrastruktúra és persze az is sokat javít a dolgon, hogy Londonban nem lőnek.

Mondjuk azt elfogadom, hogy a munkabiztonság terén jobb a helyzet a briteknél: legalább megkövetelik az önfoglalkoztató építőmunkásoktól, hogy saját tulajdonú védőfelszerelésben és minőségi, szintén saját tulajdonú munkaeszközökkel jelenjenek meg munkakezdéskor - követendő példa.

2013.08.29. 19:01:39

@delano: Mindamellett ha az a két lehetőség áll előttem, hogy Dubajban vagy Londonban legyek vendégmunkás, valószínűleg az utóbbit választanám - ebben nincs vita.

gabesz7004 2013.08.30. 14:02:30

@delano: Jártam ott kétszer is , így láttam a fényt és az árnyat is. Az!

Veridicus76 2013.08.31. 15:25:38

Jenki-cionista felforgatásról van szó, ami a nagy geopolitikai játszma része.
süti beállítások módosítása