Az utóbbi napokban ismét fellángolt a szokásos vita Budapest 1944-45-ös ostromával kapcsolatban. Vannak, akik szerint az ostromgyűrűbe szorult negyvenezer magyar és ugyanennyi német katona a nemzetiszocializmus hősei voltak, mások szerint fasiszta gyilkosok. Mi inkább átadjuk a szót annak, aki talán a leghitelesebb forrás - az ellenségnek. Vitalij Axejenkó, a Vörös Hadsereg főhadnagya így látta Budapest védőit, mikor napra pontosan 69 évvel ezelőtt, közvetlenül az ostrom után felment a Citadellára.
Amikor én odaértem, már csak a halottak voltak ott. (...) Én is körülnéztem, és amit láttam, az megdöbbentett. A tisztek, az altisztek, de még a katonák legnagyobb része is valósággal ki volt öltözve: láthatóan mind a legjobb holmiját vette fel. (...) Ott dolgozott egy régi ismerősöm, Dobov alhadnagy a temetőosztagtól. Az mesélte nekem, hogy csaknem minden halott tisztet hanyatt fekve találtak meg, ami azt jelenti, hogy állva haltak meg.
Dubov gyűlöli a németeket – a családja még '41-ben eltűnt - , és semmiképp nem hazudna, vagy akár csak lódítana az érdekükben. Ha ő azt mondja, akkor elhiszem. De a dolog roppant elgondolkodtató: ezeknek a németeknek a fele SS volt, tehát igazán öntidatos náci. De a többi is, a Wehrmacht tisztjei és még a magyarok is, akárhonnan nézzük is, igen szépen haltak meg. Aki ilyen szépen tud meghalni, az nem lehet valami szemét ember."

A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Mandiner blogajánló 2014.02.12. 15:00:02
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Dzsentrisvihák 2014.02.11. 22:41:38
toportyánzsóti 2014.02.12. 06:39:59
grgabáró 2014.02.12. 08:54:24
grgabáró 2014.02.12. 08:57:03
rumpundli 2014.02.12. 10:40:14
"ezerszer a német lájsztung" (lejsztung)
Sajnos lesz részed benne!
Mondjuk az ezredforduló óta megfagyott, éhen halt, kisemmizett magyarok szintén nagy eredménynek számítanak. Lehet hogy a nagy német birodalom lejsztung, de szerencsére a józan többség összefogott ellene. Ezek tények
grgabáró 2014.02.12. 10:55:57
Nem összekeverendők az akkori gazdasági, politikai, társadalmi és nem mellesleg erőviszonybeli tényezők a mai-nemkülönben inkompetens vezetés által generált-tényezőkkel...én azt mondom, a hasznosat bármely bűnös vagy jó embertől/nemzettől érdemes eltanulni és nem is szégyen! Azt, hogy itt tartunk, többek közt a jelenlegi társadalmi morálnak köszönhetjük, veled egyetemben...aki még mindig hiszi, hogy a politika által hozott döntések ausführungja;) összhangban lesz bármikor is a saját igényeivel....go figure democracy
grgabáró 2014.02.12. 11:07:17
Foldes Gazda 2014.02.12. 12:34:28
drover(fanyul társa) 2014.02.12. 12:57:20
Nem. Mert az itt hagyott kb. 80 ezernyi komolyabb fegyverzet és lőszermennyiség nélküli szerencsétlennek azt a sorsot szánták, hogy dögöljenek meg egy körbe kerített kelepcében,(az oroszok nem szembe keltek át, hanem megkerülték) de ezzel időt nyert a nyugat felé pucoló nyilas és egyéb náci csürhe. Mint ahogy a Donnál is a II. hadsereggel.
Pfejjj..
toportyánzsóti 2014.02.12. 18:51:53
Venyigeszu 2014.02.12. 18:53:26
Teljesen másról szól, mint amit cáfolni akar.
Senki sem állította, hogy a kitöréskor elesettek ne lettek volna akár hősiesek is.
toportyánzsóti 2014.02.12. 18:55:04
Zoxo 2014.02.13. 08:39:46
Létezett egyáltalán az az Akszejenko (és nem Axejenko) főhadnagy?
Nagykevély 2014.02.13. 08:47:56
Akkor a Konrád-vállalkozások mik voltak, elvtársam? Vagy ott még nem tartasz a brossúrádban?
Európai Baloldal · http://amiidonk.hu 2014.02.13. 08:56:06
A "kitartók" emberek millióinak életét keserítették meg, emberek tízezrei haltak meg miattuk teljesen feleslegesen, köztük nem csak teljesen ártatlan orosz kiskatonák, de magyar családok is, nők és gyermekek.
Akiben volt annak idején tisztesség, az a nácik ellen védte a saját hazáját.
TrollSlayer 2014.02.13. 09:26:48
Mit kellett volna felvenni Kun Bélának, hogy a Tanácsköztársaság flash mob legyen?
nookedli 2014.02.13. 09:31:02
Veridicus76 2014.02.13. 12:48:28
Azok az emberalatti váladékok, amik a védőket holtukban is gyűlölik és gyalázzák, zsigerileg beléjük kódolt embertelenségről tesznek tanúbizonyságot.
pályás 2014.02.13. 20:45:44
Mort aux cons 2014.02.15. 05:22:13
"Ha állva hal meg, akkor meg egy agymosott, náci, erkölcsi hulla."
Neked nem is kell attól félned, hogy véletlenül állva halsz meg. Ha néha ki is merészkedtek ellenünk az utcára, akkor is visítva menekültök a rendőrök mögé.
A magadfajta ne is próbáljon írni a hősiességről, semmi köze hozzá!
Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.02.17. 00:03:57
sot a tortenelmi konyv ahol ezt a fenti idezetet is olvastam ugy adta elo, hogy egyfajta ongyilkossagra rendezkedtek be, hiszen ott ahol oket megtalaltak allo helyzetben agyonlove ott voltak a masik oldalon a mesterloveszek
Gazz 2014.02.25. 10:01:54
Már miért ne lehetne? Mi ez a hülyeség már megint...