wtf_guy.jpgA magyar adóhatósági vezetők és Fidesz-közeli üzletemberek  - köztük Habony Árpád és a Századvéget vezető Heim Péter) kitiltása olyan sztori, amit mintha kifejezetten a Jobbegyenes wtf rovata számára írtak volna. Az első felkiáltás, ami a híreket olvasva kibuggyan az emberből az, hogy "mi a f...sz van?!" És, ahogy az újabb, és újabb csepegtetett infómorzsák érkeznek, ez a második és a harmadik mondat is.

A legszebb, hogy az ügy kiválóan kézre áll a ballib és a kormánypárti valóságértelmező kis-s nagyiparosok számára is. Hiszen egyik oldalról, lám itt a bizonyíték, micsoda korrupt balkáni maffiaállammá tették az országot Orbánék, míg a másik olvasat szerint a szemét amerikaiak így állnak bosszút a gazdasági szabadságharcárt.

Azt azért valljuk be: az ÁFA-visszatérítések bicskanyitogató botrányát simán elkenő NAV vezetői, vagy a tisztességesnek még csak látszani sem akaró oligarcha-playboy Habony és a kutatóintézetnek álcázott kormányzati propaganda-központ vezetője, Heim tényleg nem azok a figurák, akikről lehetetlen elképzelni, hogy amcsi cégeket akartak kenőpénzekre lehúzni.

Ugyanakkor a kitiltásokról szóló beszámolókból egy elem gyanúsan hiányzik. Ha ezeket az arcokat tényleg azért nyilvánították nem kívánatosnak az Államokban, mert komoly bűncselekményekkel alaposan gyanúsíthatóak, akkor miért nem emelnek vádat ellenük? Ha emeltek, hogyhogy nem tudunk róla? Ha idegen állampolgárként Los Angelesben elkötök egy autót, akkor aligha úszom meg azzal, hogy kidobnak az országból, minden bizonnyal bíróság előtt kell felelnem az elkövetett bűncselekményért.

Lehetséges, hogy az adóhatóságot olyan ember vezeti, aki ellen eljárás folyik Amerikában? Lehetséges, hogy az USA úgy tilt ki valakit a területéről, hogy valójában nem is vádolható semmilyen jogszabálysértéssel? A válasz sajnos mindkettőre határozott igen.

A magyar politikai kultúrába, a mindennapos sunyítások állott levegőjű világába nagyon is belefér, hogy elintézik a dolgot annyival, hogy "nyugalom, Ildi, ki a franc tudja itt Magyarországon, hogy a világ másik végén bűnöző vagy?"

Ugyanakkor az amerikai külpolitika jellemző eszköze, hogy azokat a politikusokat, vagy a hozzájuk közel álló üzletembereket, akikre Uncle Sam éppen ferdén néz, kitiltják egy időre az országból. Ez az emberi jogok helyzetéért aggódó nyilatkozatok és a szarrá bombázás közötti egyik lépcsőfok (nyugalom: ez egyik első lépcsőfok a nagyon sok közül.) A kormányközelinek igazán nehezen nevezhető ATV összeállítása is arra hívja fel a figyelmet, hogy a mostani eljárás feltűnően hasonlít az orosz politikai és gazdasági elit kitiltásához, és, mivel egyelőre a "politikai szint alatti" figurákat érinti, "figyelmeztető jellegűnek tűnik".

Tényleg az. Két dologra hívhatja fel a figyelmünket. 1. A hazai oligarcha-elit kisstílű, amatőr, de legalább gátlástalan és agresszív prosztókból áll, akik még ahhoz is bénák, hogy a magáncégek és a politika viszonyát nálunk sokkal engedékenyebben kezelő Amerikában is lebukjanak. 2. Hű szövetségesünk és barátunk, az Egyesült Államok a saját külpolitikai irányvonalától való legcsekélyebb eltérést (mondjuk az oroszok elleni szankciók bírálatát) is finom, majd egyre erősödő atyai tockosokkal jutalmazza. 3. Mind a kettő igaz. Ez a legvalószínűbb verzió, és egyben állatorvosi lova nagyjából mindennek, amiért már 25 éve újra, meg újra elkeseredetten kérdezgetjük?: "mi a f...sz van?!"

Balogh Gábor

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr496802395

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az USA és a Fidesz 2014.10.19. 10:42:21

  pocsék közhely, de mindkettőnek igaza van, és mindkettő hazudik.korrupt a fidesz? igen, korrupt. de ezzel a lépéssel az USA azt állítja, hogy csak a fidesz korrupt, az azt megelőző kormányok nem, hisz akkor senkit se tiltottak ki, márpedig ugyanolya...

Trackback: Így bukik meg Orbán Viktor? 2014.10.18. 09:57:59

Egy héttel a FIDESZ tavaszi győzelme után érdekes gondolatkísérletet tett közzé Bede Márton a 444-en Így bukott meg Orbán Viktor címmel. Az általa kitalált, de abszolút reális forgatókönyvet ő 2016 őszére datálta.  Bede Márton tévedett. Ugyanis a foly...

Trackback: Kamu független igazságügyi szakértői trükkel is lop a Tigáz 2014.10.18. 08:09:20

  Hasonló csalássorozat zajlik a gázszolgáltatóknál is, mint a hazai bankoknál az úgynevezett devizahitelezésnél.  Hibás termék a gázóra is és a gázszolgáltatók által megrendelt és fizetett igazságügyi szakértői vizsgálatok úgyszintén hibásak. Az álta...

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.10.17. 16:39:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: WTF?! 2014.10.17. 15:26:02

Ugyanakkor az amerikai külpolitika jellemző eszköze, hogy azokat a politikusokat, vagy a hozzájuk közel álló üzletembereket, akikre Uncle Sam éppen ferdén néz, kitiltják egy időre az országból.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.10.18. 22:04:56

@fehérfarkas:

A katonai szövetségeknek nincsenek értékeik, csak érdekeik.

Engem akarsz hülyének nézni, vagy mindenkit?

fehérfarkas 2014.10.18. 22:05:18

@Istóczy úr: "Mi az, hogy ők tartják el az EU-t? Hogy a nemeslelkű Németadófizetők évente átutalják a magyar GDP 3%-át, cserébe, hogy kibaszottkurvaarrogáns módon beleugatnak a belügyeinkbe, ahogy annak idején is?"

Olvasd el mit is írtam az előbb.
Ha a német adófizetők nem veszik meg azt, amit mi magyarok oda exportálunk, akkor lehúzhatjuk a rolót. Valamint ugye olvastad az is, hogy a németek a legnagyobb külföldi működőtőkebefektetők Magyarországon.
A nyugati befektetések nélkül hol dolgoznál a csődbement szocializmus után? Mészár és Tsa Kft-nél? A Közgépnél? Széles Gábor által leépített Videotonnál és Ikarusnál?

_most_ 2014.10.18. 22:06:17

szép, ennyire még egy kormánynak sikerült lejáratnia Magyarországot, akkora a fideszes korrupció, hogy már Amerikából is látszik :D Igazán vicces lesz, mikor Szíjjártó kijelenti, hogy nincs itt semmiféle korrupció, majd vesz még egy villát a "szülei" pénzéből :D

fehérfarkas 2014.10.18. 22:07:59

@Istóczy úr: "Neked szerintem nem Magyarország jóléte a fontos, hanem Németországé. Minden más csak rizsa."

Pont fordítva látom. Neked, és kedvenc Orbánodnak nem érdeke Magyarország jóléte, hanem csakis a saját maffiátok jóléte.
Normális ember a legnagyobb gazdasági partnereinek nem adogat sallereket és kokikat, nem szólogat be nekik, és akar azoktól eltávolodni. Aki ezt teszi az vagy nem normális, vagy pedig nem az ország érdekét nézi, hanem csak és kizárólag a sajátés haverjai zsebét (hogy a saját országát szabadon szétlophassa).

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.10.18. 22:20:14

@fehérfarkas:

4 éves a fogadásotok, hogy csődbe megy az ország. Nem ezt a pénzt fájlaljátok, meg ami kiesett, mint bevétel?

Az ország jól van. Hatmillió éhező és nyolcmillió kivándorló ellenére minden gazdasági mutatónk javult, pozitívak a kilátások, fejlődik minden.

Ezt nemcsak én látom így, hanem a választópolgárok többsége is, aminek következtében a Fidesz rendre relatív vagy abszolút többséget kap minden választáson. A ti véleményetek még az ellenzéki vélemények között is kisebbségben van. Eközben néha tüntiztek egyet, mindig ugyanazzal a száz emberrel és ötven fotóssal.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.10.18. 22:22:07

@fehérfarkas:

Még Budapesten is lebőgtetek, és maradt a regnáló főpolgármester, pedig ott állítólag sokkal okosabbak, szebbek, demokratikusabbak és főleg progresszívabbak a zemberek, mint Mucsán, ahogy az ország 80%-át hívjátok.

Namir 2014.10.18. 22:30:45

Fidesz: Akiknek nem tetszik a Fidesz hatalma, nyerjék meg a választás(oka)t.
Idén 3 lehetőségük volt, miért nem éltek vele? Legalább 1x?

USA: ne aggódjunk, nem minket féltenek (a korrupciótól). Az érdekeik sérültek. A kérdés épp milyen érdekeik? Ukrajna-gáz, lehetséges?

Blogger Géza 2014.10.18. 22:36:31

@avocado_: Miért, szerinted azóta mindenki megszerette őket? Ne legyél már ennyire hülye... Amúgy ha olvasni tudnál, a cikkből is kiderül, hogy csak még jobban, nem azzal kezdődött.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.18. 22:38:40

@Istóczy úr: "minden gazdasági mutatónk javult,"
Ja!

bruttó adósság 2010 május 19300 milliárd, 2014 augusztus 25400 milliárd.
netto GDP arányos államadósság 2010 II negyedév 62,4 2014 II negyedév 76,3 százalék.
Aha. Javulnak a mutatók.

Namir 2014.10.18. 22:39:10

Vajon az USA kitiltotta Christine Lagarde-t, az IMF vezetőjét mert Franciaországban korrupció gyanúja miatt évek óta bűnügyi eljárás zajlik ellene?
(amit persze végül meg fog úszni)

Nem...miért is tiltaná?

martineden 2014.10.18. 22:43:23

@Istóczy úr: Nem gondolod hogy rossz nevet valasztottal?Te ..ur?Hahaha,egy goreny nyilas hazmesternek a kolyke vagy aki elkerulendo az akasztofat atallt a komcsikhoz.Te pedig koveted apad peldajat azert veded ezt a tolvaj ruhes komcsiutod bandat .A fideszt.Folosleges valszolnod,en nem a blog elott lopom a napot mint a hozzad hasonlo fizetett fideszes'jobbikos gorenyek.

Zoli Weber Kettle 2014.10.18. 22:46:10

@Istóczy úr: na ebben a köpönyegforgató dologban egyetértünk! Úgyhogy hajrá, cseréljük le ezt a mocskos kommunista hazaáruló fideszes kormányt végre egy nemzeti kormányra! Persze nemzeti kormány alatt nem a jobbikra gondolok!!!

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.10.18. 22:47:46

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]:

Nálatok a 8 év alatt hogy alakultak ugyanezek a mutatók?

P.Freddy 2014.10.18. 22:48:30

Hihetetlen, hogy Magyar Tolvajokat és Korrupt Magyar Politikusokat védenek itt a Fidesz-szavazók azon az alapon, hogy MAGYAROK.

És mert a gonosz USA támadja őket.

Komolyan mondom, megáll az ész: ha valaki TOLVAJ és KORRUPT, az akkor is bűnöző bazmeg, ha veletek egy nyelvet beszél...!!!

Akokr is, ha Szijjártónak, Habonynak, Rogánnak, Kósának, vagy Lázárnak hívják!!!

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.10.18. 22:49:01

@Zoli Weber Kettle:

Na mesélj, melyik párt listájára szavaztál legutóbb?

Zoli Weber Kettle 2014.10.18. 22:58:53

@Istóczy úr: képzeld komám, egyikre sem! Mintegy 4millió másik választóval egyetemben, akiknek nem elég az a szar, amit politikai elitnek csúfolunk. ezért is mondtam, 2018 - MKKP!!! :))))

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.10.18. 23:01:08

@Zoli Weber Kettle:

A te fajtádat hívták régen is idiótának, és ma is.

Zoli Weber Kettle 2014.10.18. 23:04:39

@Istóczy úr: amúgy voltam én fidesz szimpatizáns, csak akkor még elküldték a ruszkikat, nem behívták és építették a demokráciát, nem leépítették.... Ja és az akkori Viktor saját kezével akasztotta volna fel ezt a mostani Zorbánt.....

Zoli Weber Kettle 2014.10.18. 23:06:52

@Zoli Weber Kettle: tévedsz komám, idióta az, aki foggal-körömmel védi a gazdáit, mint te is, még ha két naponta is kell segget csinálni a szájából. Persze ha téged nem zavar, hogy szar szagú a lehelleted, akkor lelked rajta kis fidesznyik :))))

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.10.18. 23:07:27

Nem véletlen lett az idiótának egy olyan jelentése is, hogy gyengeelméjű.

Hiszen minden épeszű ember képes rá, hogy kiválassza a legjobbat azon termékek közül, amire szüksége van. Meg tudja venni (kibérelni) a körülményekhez képest legmegfelelőbb házat, lakást, autót, biciklit, iskolatáskát, golyóstollat, tőkehúst, száraztésztát, vécépapírt, hangszórót.

Érdekes módon politikai pártot viszont nem tud választani. Jogos hát idiótának nevezni ma is azokat, akik képtelenek a közösség ügyeinek előmozdítására.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.10.18. 23:08:30

@Zoli Weber Kettle:

Talán nézz utána az idióta szó jelentésének, mielőtt használni próbálod, idióta.

calabria04 (törölt) 2014.10.18. 23:09:43

@P.Freddy:

Obama tán különb lenne ezeknél? :)

calabria04 (törölt) 2014.10.18. 23:11:43

@Zoli Weber Kettle:

egy kis __illúzió-rombolás__ demokrácia témakörben:)

I. A demokrácia mítoszai
libertarius.info/beydem/chap01

Zoli Weber Kettle 2014.10.18. 23:15:32

@Istóczy úr: tévedsz baromarc, csak az olyan idomított pártmajmoknak elég a legkisebb rossz, mint amilyen te is vagy! Aki tud gondolkozni, az felfogja, hogy szar és szar között nincs különbség, még akkor is, ha az egyiken tejszínhab van. De persze neked jó étvágyat hozzá, látom, hogy te annyira imádod, hogy repetát is kérsz :)))))

Viszont ha ráérsz egy percre kihúzni a fejed a Nagy Vezír seggéből, akkor olvasd el, mit történ a cseheknél, ahol szintén besokaltak az emberek a regnáló politikai elittől....

calabria04 (törölt) 2014.10.18. 23:16:50

@Istóczy úr:

a fidesz konszolidálta a 2010 utáni helyzetet, a rendszerben lévő alapvető problémákkal azonban ők sem akartak szembe nézni

mondjuk ez az un. fejlett világban mindenütt így van

az un. "jóléti" államok masszív válságperiódus felé haladnak...

egysmás 2014.10.18. 23:20:34

@calabria04: nem konszolidálta, eszkalálta...

calabria04 (törölt) 2014.10.18. 23:21:55

@Istóczy úr:

aki pénzt kap az szokja meg, hogy függő viszonyban van

szvsz

az elkövetkező években mély válság lesz Európában és az un. "jóléti" államok végül egymás karjaiba fognak omlani vmi elcseszett Európai Birodalomban:)

Zoli Weber Kettle 2014.10.18. 23:22:23

@Zoli Weber Kettle: amúgy valódi demokráciákban létezik olyan válaszadási lehetőség is, hogy "egyik sem", amivel jelezheted politikai aktivitásodat, de egyben elégedetlenségedet is a kínálattal. Persze ezt olyan országban nem is várja el az ember, ahol a választók 45%-a (gy.k.: kevesebb, mint a fele) 2/3-os többséget jelent. Komolyan szánalmas, azzal együtt, aki képes mögéállni....

calabria04 (törölt) 2014.10.18. 23:24:35

@egysmás:

legyünk korrektek: konszolidálta

az alapvető kérdésekkel - pl. hogy hosszútávon csak az un. "jóléti" állam jelentős leépítésével tudná stimulálni a magyar gazdaságot - azonban nem akart szembenézni, mivel azzal nem nagyon lehet pl. választást nyerni

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.10.18. 23:24:51

@calabria04:

A válság alapvető oka az államokon belüli verseny visszaszorulása, a vállalatok és az álértelmiség államicsöcs-függőségének növekedése.

Csakis szabad, önálló polgárok képezhetik egy fejlődő társadalom alapját. Ezirányba több jelentős lépést tett a nemzeti kormány, de mivel nem ez a fő mozgatórugója a cselekedeteinek, valóban csak elégséges szintű a javulás.

Sajnos ma is az a perspektíva a legtöbb tizenéves előtt, hogy Londonban feketemosogathasson, vagy legfeljebb itthon egy külföldi multi szekerét húzhassa. Vállalkozni csak kevesen akarnak, képesek egyáltalán.

A hazaáruló oldal programja természetesen nemhogy elégséges fejlődést nem hoz, hanem csakis határozott visszalépést, mint azt bizonyították is még nemrég is. Nem csoda: híresen államicsöcs-függők (egyrészt még a kommunista rendszerükből fakadóan, másrészt a norvég és amcsi csöcs miatt, másrészt az EU-s csöcsbe is teljesen beleszédültek időközben.)

P.Freddy 2014.10.18. 23:26:23

@calabria04:

Ezeknél? Akik olyan matekkönyvet kényszerítenek a gyerekeinkre, ahol az 1/2-ed az 1 és a 2 közé esik a számegyenesen?

Ezeknél a barbár, korrupt, tolvaj Fideszgeciknél kérdezed?

Ezeknél mindnki jobb.

És mindenki jó, aki ezeket a tetű, magyarellenes hazaáruló fideszgciket eltakarítja, mielőtt teljesen kinyírják Magyarországot, a Gyerekeinket.

Mert ezek, Habony Árpád, Orbán Viktor, Szijjártó, Kósa, ezek erre az egyre képesek:

Aljas, önző érdekből szétkúrt oktatással és Állami Korrupvióval kibszni Bolyai Farkas leszármazottaival csak azért, hogy Mészáros Lőrinc dagadék pofája még hájasabbra hízhasson.

fehérfarkas 2014.10.18. 23:27:43

@ca2:

Arról nem kell amcsi bizonyíték, hogy a magyar kormányok korruptak. És arról sem, hogy a mostani mind közül a legkorruptab. Sőt, a trafikmutyi, földmutyi, szerencsejátékmutyi, tankönvymutyi, bankok és energiacégek megzsarolása, civil szervezetek vegzálása után miért nehéz elhinni, hogy amerikai cégekkel is hasonó módon bántak?

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.10.18. 23:27:57

@Zoli Weber Kettle:

Ha egyiket sem választod, azzal azt fejezed ki, hogy idióta vagy; hogy szerinted nincs szükség politikai vezetésre. Bezzeg autót azt tudsz venni, ott benyeled, hogy szennyezi a környezetet, átbasznak a fogyasztással, és nem megy háromszázzal, csak kétszázzal, meg csak öt ülés van benne, és drága is. De a politikában hű de finnyás vagy. Ott csak a tökéletes az elfogadható. Na ez az idiotizmus. Fejlődés csak akkor van, ha képes az ember két út közül a jobbikat kiválasztani. Aki a kereszteződésben ragad, az éhenhal - mint ahogy hosszú távon ti is fogtok.

Zoli Weber Kettle 2014.10.18. 23:28:39

@Istóczy úr: szabad, önálló polgárokról vízionálsz, a vállalatok államicsöcs függőségét okolod és mindemellett a fityiszre szavazol? Na EZ az idiotizmus! :DDD

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.10.18. 23:29:36

@fehérfarkas:

A bankokat mivel zsarolták meg? Hogy adót vetettek ki rájuk? Vagy hogy visszakérték azt a pénzt, ami jogerős ítélet szerint az évszázad átveréséből származott?

calabria04 (törölt) 2014.10.18. 23:29:52

@Zoli Weber Kettle:

"valódi" demokráciák csak relatíve kis közösségekben vannak, pl. a svájci kantonokban

a többiről inkább szót se ejtsünk...

PS.: Svájcban lényegében __bármiről__ szavazgatnak a népek

még olyan dolgokról is amelyek az un. naaagy nyugati "demokráciákban" __istenkáromlás__ számba mennek...

NAGYOT RÁNTHAT AZ ARANYON A KÖZELGŐ SVÁJCI NÉPSZAVAZÁS
www.eco.hu/hir/nagyot-ranthat-az-aranyon-a-kozelgo-svajci-nepszavazas/

calabria04 (törölt) 2014.10.18. 23:30:49

@Zoli Weber Kettle:

inkább bele se gondolok abba, hogy mi lesz a a mi CHF hiteles sagank újabb stációja, ha a derék helvétek újra aranydevizát csinálnak a svájci frankból...

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.10.18. 23:31:59

Szegény osztrákok is nagyon kibuktak ránk, hogy a bűncselekmény útján szerzett zsákmányukat visszavettük. Ez nem európai viselkedés - mondják.

calabria04 (törölt) 2014.10.18. 23:32:16

@Istóczy úr:

a CHF hitelek a forintosítás után nem véletlenül az adófizetők nyakában landolnak?

calabria04 (törölt) 2014.10.18. 23:33:57

@Istóczy úr:

ha a CHF-ből újra aranydeviza lesz akkor valószínűleg felrobban az árfolyama

a forintosítás után azonban ez már nem a bankok gondja lesz...

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.10.18. 23:36:36

@calabria04:

A bankok ajvékolását hallván nem hinném.

egysmás 2014.10.18. 23:36:58

@calabria04: legyünk korrektek!

Felélte a polgárok eddigi megtakarításait, megrendítette a jogállamba vetett hitet, összerúgta a port a régi szövetségeseinkkel és nem talált újakat helyettük.

Ha ez a konszolidáció, milyen lehetett a helyzet az előtt, hogy bedöntötte a forintot egy kis bennfentes keeskedésért elérhező haszon kedvéért?

calabria04 (törölt) 2014.10.18. 23:37:32

@Istóczy úr:

fenemód furfangosak azok a bankok:)

Zoli Weber Kettle 2014.10.18. 23:39:43

@Istóczy úr: az én autóm megy 300-al, szóval hidd el, engem nem kell féltened az éhaláltól, nem úgy mint magadat, amikor már nem fognak tudni fizetni a gazdáid, hogy itt hányd a szart baromarcú :))) de én élvezem látni a szenvedéseteket, ahogy próbálod megmagyarázni az ellenkezőjét annak, amit a gazdáid még 2-3 éve gondoltak. Nehéz meló, elismerem, de pont az ilyen seggarcuaknak való, mint amilyen te vagy. Azért használj tic-tacot, hátha elnyomja a szádban terjendő szarszagot :))))

Amúgy nem kell tökéletes párt, elég lenne egy elfogadható is. Kik vannak? Fidesz Magyar Kommunista Párt - kösz, de soha. MSZP - ezek azok a faszok, akik miatt a mostani faszok ilyen sokra vitték, kösz, de ez sem. DK - fletó mi a f@t keres még a politikában? Sőt, mit keres szabad lábon? Kösz, ez sem. Együt-PM, LOL :). Jobbik - nácikra nem szavazunk. LMP - ők vannak a legközelebb a legkisebb rosszhoz, de miután még 2014-ben sem hitték el, hogy 2010-ben bejutottak a parlamentbe, így értelmetlen.

Amúgy pedig az MKKP-ra akartam szavazni, csak a gazdáid - felismerve a veszélyt - nem engedték, hogy megmérettessék magukat idén. De nem baj, 2018 a MKKP! :)))))

P.Freddy 2014.10.18. 23:39:51

@Istóczy úr:

"Elítéled a magyarellenességet? Igen/Nem "

Ehhez tedd hozzá, hogy

1. Elítéled a bűnözést? Igen/Nem
2. Elítéled a korrupciót? Igen/Nem
3. Elítéled a korrupt magyar bűnözőket? Igen/Nem

Te ma este a 3. pontra folyamatosan a Nem választ sulykolod valamiért.

Tettestárs volnál, és véded / mentegeted az irhádat? Akkor érthető, te kedves, korrupt politikusbűnözőket mentegető fideszgörény.

Reméljük, Habony Árpád, Szijjártó Péter, Kósa Lajos, Lázár János egyenként kezet csókolnak majd neked, amiért próbálod menteni a menthetetlent, és próbálod védeni a sggüget. Habony Árpiéval vigyázzá', mert csúszik.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.10.18. 23:40:09

@calabria04:

Nekem az a megérzésem, hogy ha a bank fizet egybillió forintot, azzal nem jár jobban, mintha nem fizetne egybillió forintot.

calabria04 (törölt) 2014.10.18. 23:40:25

@P.Freddy:

szvsz

ami pl. az USÁ-ban 2008 óta folyik "válságkezelés" címen az lazán túltesz még a fidesz viselt dolgain is...

olyan szürreális az a történet, hogy már nézni is rossz...

calabria04 (törölt) 2014.10.18. 23:41:39

@Istóczy úr:

vmit fizettek az tény, de közben sok mindent kaptak is, pl. a 2%-os jegybanki alapkamat remek dolog a bankoknak...

mondjuk a betéteseknek már nem...

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.10.18. 23:42:17

@Zoli Weber Kettle:

Te is (vagy ezen a nickeden is) szalonképtelenné nyilvánítottad magad.

calabria04 (törölt) 2014.10.18. 23:42:57

@P.Freddy:

az oktatáson már nem nagyon volt mit szétkúrni, abban persze egyetértünk, hogy csapnivaló az egész

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.10.18. 23:43:32

Bár tudnám, hol van a hazaáruló oldal (MSZP, Együtt, PM, DK, MoMa) egymillió szavazója, mert fórumokon csak a bolsi brosúra megy, de egyik sem vállalta még fel, hogy rájuk szavazott volna.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.10.18. 23:45:00

@calabria04:

Az alacsony kamat pont nem bombaüzlet az uzsorásoknak. Hiszen akkor olcsóbban tudják csak eladni a terméküket. Volt is nagy sírás, bedőléssel riogatás, amikor elkezdte az MNB csökkenteni a kamatokat.

egysmás 2014.10.18. 23:46:05

@Istóczy úr: a jobbik a KGBélával, miért maradt ki a hazaárulók közül?

Zoli Weber Kettle 2014.10.18. 23:47:12

@Istóczy úr: oh, oh, oh. Drága komám, te, aki szalont maximum akkor láttál, amikor egy téli estén, kis gyufaárus lánynak öltözve belestél az ablakon, hogyan tudnád megítélni, hogy ki szalonképes és ki nem? :))) nem baj, dolgozz csak tovább, éhen ne halj kis bértollnok :))))

Zoli Weber Kettle 2014.10.18. 23:48:36

@egysmás: azért maradt ki, mert mind a kettő nagy ruszki barát. Tudod, még a komcsi beidegződésük :))))

calabria04 (törölt) 2014.10.18. 23:50:48

@Istóczy úr:

alacsony kamat mellett jóformán ingyen tudják refinanszírozni magukat...

az un. fejlett világban nem véletlenül vannak már közel 6 éve 0 százalék környékén a jegybanki alapkamatok...

calabria04 (törölt) 2014.10.18. 23:52:37

@Istóczy úr:

+ az alacsony kamat a __spekuláció__ motorja

nem véletlenül van csúcsközelben egy sor nyugati tőzsdeindex...

persze hatalmas árat fogunk ezért még fizetni...

calabria04 (törölt) 2014.10.18. 23:55:22

@Istóczy úr:

az a legszebb, hogy úgy folyik San Franciscotól Tokióig a bankellenes propaganda, hogy közben a megabankok - a derék jegybankok jóvoltából - jóformán úsznak a burkolt állami szubvenciókban...

a mai világ lényegében __megabank-paradicsom__

calabria04 (törölt) 2014.10.18. 23:57:49

@Istóczy úr:

valódi piaci körülmények között 2008-ban az összes megabank csődbe ment volna

2008 óta azonban hihetetlen összegekkel tartják életben ezt a rendszert...

példátlan vagyontranszfer ez...

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.10.18. 23:57:52

@calabria04:

Erre is igaz, hogy nem az a jó, ahogy tanácsolja az USA, hanem ahogy csinálja.

A hazaáruló oldalon kétszer elélveznek, ha kitüntetik őket francia becsületrenddel. Pedig ez mindennél nyilvánvalóbb jele annak, hogy nemzetellenesen cselekedtek.

Ugyanígy baromira örülnek, ha a nemzeti kormánnyal nem elégedettek külföldön. Pedig ez semmi mást nem jelent, mint hogy a kormány magyar érdeket képvisel az idegen érdek helyett.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.10.19. 00:14:21

Az amcsiknak, németeknek az nem tetszik, hogy úgy kezdtünk viselkedni, mint ők. Magukat látják bennünk, és ez nem tetszik nekik. Ájtatos arccal demokráciáról, világbékéről, szabad piacról szónokolunk, miközben ezerrel védjük az érdekeinket, piacainkat, földjeinket.

P.Freddy 2014.10.19. 00:34:42

@Istóczy úr:

"úgy kezdtünk viselkedni, mint ők"

Na látod, ezért basszuk el a jövőt évszázadok óta, mert ilyen tetűk jutnak szóhoz, mint te és nyalt seggjeid. Így jutottunk el a győri csatához, így vesztettünk Mohácsnál, és így darabolták fel az országot miattatok, ökörállat, kivagyi nagyonmagyar őstulkok miatt.

Mert azt hiszitek magatokról, hogy ti itt Európa közepén passzátszelet fingotok, miközben jelentéktelen csótányivadék férgek módjára kikéritek magatoknak azt, hogy miafaszvan.

Közben az igazi nagy magyarokat, az igazi, teremtő ésszel bíró embereket elüldözitek, mint Szentgyörgyi, Neumann, Teller, Wiegner, mindenki itthagyta a posványos-tusványos, Orbán által visszaidézett mocsaratokat, mert csak a saját zsebetekre tudtok gondolni, és besértődtök attól, hogyha hülyének néznek - mert fáj az igazság.

Ti, magyarellenes, hazaáruló mocskok.

Hajrá Fidesz, Hajrá Habonyok!

fehérfarkas 2014.10.19. 00:39:32

@Istóczy úr: "Még Budapesten is lebőgtetek, és maradt a regnáló főpolgármester, pedig ott állítólag sokkal okosabbak, szebbek, demokratikusabbak és főleg progresszívabbak a zemberek, mint Mucsán, ahogy az ország 80%-át hívjátok."

Az, hogy az ellenzék elbalf@xkodta, mert nem tudott egy főpolgármestert állítani Tarlós ellen, az nem azt jelenti, hogy a Fidesz olyan népszerű (pontosabban állított egyet, majd 2 héttel a választás előtt visszaléptette).
A kerületekben pedig egymás ellen indultak sok helyen összefogás helyett.
A fővárosiak emiatt inkább otthonmaradtak, mert elegük volt nemcsak a Fideszből, de az egymással marakodó ellenzékből is (1,4 millió szavazóból csak 600 ezer ment el szavazni, 800 ezer pedig otthonmaradt:
valasztas.hu/hu/onkval2014/990/990_0_index.html).
Tavasszal pedig a választásra jogosultaknak csupán 27%-a szavazott a Fideszre, 34% valamelyik ellenzéki pártra, és 39% pedig otthonmaradt (így a ténylegesen választani elment szavazóknak a 44%-val lett a parlamentben 66%-nyi mandátuma). Ez a nagy 2/3-os fideszes többség.
Ha a Fidesz nem írja át a választási szabályokat, akkor most nincs 2/3-a. Még az ellenzék bénzásával együtt sem lenne 2/3-a a régi választási törvény szerint.

fehérfarkas 2014.10.19. 00:47:29

@Istóczy úr: "A bankokat mivel zsarolták meg? Hogy adót vetettek ki rájuk? Vagy hogy visszakérték azt a pénzt, ami jogerős ítélet szerint az évszázad átveréséből származott?"

Látom rövid az emlékezeted, ugyanis a devizahitelt 2001-ben az 1. Orbán-kormány engedélyezte, és Matolcsy gazdasági miniszterként írta alá a törvényt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.10.19. 01:15:05

@Istóczy úr:

"Eközben néha tüntiztek egyet, mindig ugyanazzal a száz emberrel és ötven fotóssal."

Ne írj már hülyeséget! Ötven emberrel és száz fotóssal. :D

rapitzsuakoloh 2014.10.19. 02:12:05

Aztamindenit, de nagy bünti!
Nem mehetnek a nagy zusába,
nem baj legalább nem kapnak ebolát vagy hepatitist, dongu lázat. Arrafelé most az a nagy divat.
Különben kik nem mehetnek? majd küldik a helyettesüket, gond letudva.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.10.19. 09:23:22

tényleg nem azok a figurák, akikről lehetetlen elképzelni, hogy amcsi cégeket akartak kenőpénzekre lehúzni."

ez helytelen, mert nagy amerikai multicégek is érintettek abban az adócsalásban, amiről Horváth András beszélt. őket is kitiltja az USA?

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.10.19. 10:42:49

@fehérfarkas:

Zsinórban hét választáson cumiztatok. Kevés ide a ballibmatematika! Az EP-választáson, ahol az EU-val való kapcsolat volt a kérdés, 55% körül kapott a Fidesz, meg még egy húszast a Jobbik. Ez a 75% áll szemben a ti szélsőséges törpekisebbségetek nemzetellenes véleményével.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.10.19. 10:50:31

Komolyan hihetetlen, hogy miközben egy vödör lószar is népszerűbb a balsiknál, akik még az ellenzéken belül is kisebbségben vannak, zsinórban a hetedik nem kicsi zakójuk után is azt magyarázzák, hogy eseti okokból cumiztak, és aki zsinórban hétszer nyert ellenük, az valójában kikapott.

Kormányzó pártból másodikak, majd harmadikak lettetek. Az Együtt-PM nevű szélhámos alakulat, új SZDSZ gyakorlatilag megszűnt, az MSZP omlik össze, mint egy kártyavár, a DK a 10%-kal felért a csúcsra.

Van egy falusi vizesnyolcasotok, egy "jobboldali" Bokrosotok, egy Tóbiásotok meg egy Juhászotok, és kifújt.

Innen nem felfelé, hanem lefelé vezet az út, vagy még reménykedtek az amcsi-norvég-német Wunderwafféban?

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.10.19. 10:59:08

Bocsánat, mégiscsak van még Remény.

Van még egy fiatalos, dinamikus, intelligens vezetőtök, akihez jópár sikeres projekt kapcsolódik, aki népszerű, határozott, tettrekész. Ő még kihúzhatja az MSZP szekerét a kátyúból.

Korózs Lajos megmentheti még a progressziót.

igazi Ténytár 2014.10.19. 12:02:29

@torró: Mi bajod Sorossal?

Orbán MAI NAPIG AZZAL VILLOG, a honlapján amit Soros pénzén ért el...(félévig az igaz, de akkor is)

igazi Ténytár 2014.10.19. 12:11:54

@Istóczy úr: Orban Viktor eddigi eredménye (kontra baloldal). Erre a 50% sikerre vagytok olyan büszkék?

Érdekes ilyenkor nem vesztett Orbán hanem, nem számit, mert majd egyszer...

_________

1990 VESZTETT
1994 VESZTETT (majdnem kiejtette a partjat)

1998 gyozott (de csak Torgyán visszaleptetesevel, pártként ekkor is az mszp)

2002 VESZTETT (egy Medgyessy ellen?!)
2006 VESZTETT

2020 Győzött hatalmasat
2014 Győzött az EBESZ által is bírált tisztességtelen trükkök százaival

___________

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.10.19. 12:18:56

@a Ténytár:

geszthikém, Orbánnak nem az a nagy eredménye a múlt ciklusban, hogy nyert, hanem hogy kihúzta az országot a csődből, ahová belelöktétek. A többi csak a jutalom.

igazi Ténytár 2014.10.19. 12:19:49

@Istóczy úr: "Ájtatos arccal demokráciáról, világbékéről, szabad piacról szónokolunk, miközben ezerrel védjük az érdekeinket, piacainkat, földjeinket. "

Aha, a fene nagy nemzeti hazaárulás ezerrel, ezt véditek ti. Amerika, Németo. milyen nemzeti történelmi értékeket tukmál másokra?

Anyátokat eladnátok pár Orbán fillérért.
__________

Magyar történelmi kastélyokat tukmálunk az arabokra

2012.11.22. 14:00

TÖRTÉNELMI ingatlanokat adna át a kormány keleti befektetőknek. Az azonban titok, hogy pontosan melyeket.

Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség államtitkára november elején járt Kuvaitban, ahol a Kuwait Times híradása szerint tizenegy történelmi épületet kínált eladásra.

– Ezek a kastélyok – amelyeket gazdag családok építettek két-háromszáz évvel ezelőtt – jelképezik a VALÓDI MAGYAR ÖRÖKSÉGET, és remek befektetési lehetőséget kínálnak – idézte a lap.

propeller.hu/itthon/2538545-kastelyokat-korhazakat-arult-kuvaitban-szijjarto

borsonline.hu/cikk.php?id=66670
__________

igazi Ténytár 2014.10.19. 12:25:38

@Istóczy úr: " kihúzta az országot a csődből, ahová belelöktétek."

nesze a 2014-es hova hoztátok ki...
_____
Megdöbbentő: ÉHEZIK A MAGYAR GYEREKEK FELE
2014. június 02., hétfő, 10:28

hvg.hu/gazdasag/20140602_A_magyar_csaladok_fele_ehezik/

______
ÚJABB TÖRTÉNELMI CSÚCSON az államadósság

2014. február 27.

A januári órási ugrást követően februárban tovább hízott központi költségvetés bruttó adóssága, így az elérte a 22 934,8 milliárd forintot, ami újabb történelmi rekord – írja az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) adataira hivatkozva a Napi.hu.

index.hu/gazdasag/2014/02/27/meg_sose_volt_ekkora_az_allamadossag/_______

igazi Ténytár 2014.10.19. 12:32:12

@Istóczy úr: " jogerős ítélet szerint az évszázad átveréséből származott? "

hazug szektatagok és az őinfójuk..
____
A devizahiteleket 2001. nyarán az I. Orbán-kormány engedélyezte, a „2001. évi XCIII. törvény a devizakorlátozások megszüntetéséről, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról” című jogszabállyal.

www.complex.hu/kzldat/t0100093.htm/t0100093.htm

4. § (1) Ez a törvény a 6. §-ának (2) bekezdése, a 8. §-ának (2)-(3) bekezdése, valamint 18. §-ának kivételével 2002. január 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.

6. § (1) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti:

a) a devizáról szóló 1995. évi XCV. törvény;

tenytar.blog.hu/2013/10/03/devizaalapu_hitelezes_ki_a_felelos
____

igazi Ténytár 2014.10.19. 12:39:39

@Istóczy úr: "Nem csoda: híresen államicsöcs-függők (egyrészt még a kommunista rendszerükből fakadóan, másrészt a norvég és amcsi csöcs miatt, másrészt az EU-s csöcsbe is teljesen beleszédültek időközben.) "

Ha mar az kurucot reklamozod legalabb ahhoz lennel huseges!

Andrew VAJNA amerikai kormánymegbizott komcsi?
kuruc.info/r/2/129676/

Akinek annyira állami támogatás jár hogy külön megmagyarázzák azért kell a törvény hogy minél gyorsabban legyen profitja a kaszinókból miegymas?

CÖF komcsi?
A polgárok önkéntes felajánlásából egy napig nem élnének

stb.

igazi Ténytár 2014.10.19. 12:45:31

@P.Freddy: Hagyjad már.

Szájal magyar ellenességről, közben meg ezerrel támogatja, hogy a Szijjarto dicsekedve árulja a keresztény-magyar történelmi értékeket az araboknak!

Az anyjukat eladnak pár forintért a vezér kedvéért ha épp az a ukáz.

Lasd ezerrel ruszkiztak (akik annyit ártottak a magyar népnek) 2010-ig most meg a KGBs Putyin farkával tele a szájuk

Imola Helyesi 2014.10.19. 13:22:50

Tetszik ez az elemzés, reális. Ezért fogok itt kommentezni, üdvözlök mindenkit.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.10.19. 14:53:23

Egy hete sincs, hogy megint leszopott a szélsőbaloldal, idén harmadszor, zsinórban hetedszer. Legfőbb bázisukon 5-4-re kaptak ki, országosan kb. 9-1-re, de már újra dübörög a ballibmatematika. Ahogy hallom, ez már Botkának is sok volt, az egyetlennek közülük, aki még nem csinált magából pojácát. Erre mit tesznek? Még egyet tekernek a hangerőn. Egészen ostobák.

torró 2014.10.19. 16:26:08

@a Ténytár: Ez igaz! De az is, hogy szerintem megvan ez a politika úgy keverve, hogy már az sem tud rajta eligazodni aki megkeverte. Vagy nagyon is jól kivan találva. Mert a kisemberek többsége nem foglalkozik vele egyáltalán.Mi meg itt rágjuk egymást, holott tudjuk ez a cél, a megosztás.Mert nézzük csak meg azt az ígéretet mindkét tábortól, miszerint az lesz az első teendőjük, hogy a volt kormányt elszámoltatják. MSZP : Keller László. FIDESZ :Budai Gyula.
Ki került tevékenységük alatt börtönbe? Kéz kezet mos! Valaki azért került:)) Zuschlág Janika. Miért is? Azt hiszem itt mindenki tudja miért. Csak gondoljátok végig milyen orbitális baromságokat művelt a baloldal a kampányokkal. Ennyire nem lehetnek hülyék. Ez csak szándékosan elképzelhető.

csak egy néző 2014.10.19. 16:40:40

@Istóczy úr:
Azért elég szar lehet az életed fidióta csicska.
Ilyen szép hétvégén is szombat vasárnap , szinte éjjel nappal folyamatosan itt ontani magadból a szart és vadász szerepet játszani, aki csak sz..pni jársz ide Gejza haveroddal együtt. Megéri nektek ez anyagilag? Vagy ingyért vagytok ilyen hülyék?

torró 2014.10.19. 17:13:48

@csak egy néző:
Bagoly mondja verébnek:))) Te ugyanolyan hülye vagy:))))

torró 2014.10.19. 17:16:04

@csak egy néző:
Lemaradt, hogy én szintén!:))

csak egy néző 2014.10.19. 17:19:40

@torró:
Hihi, van bene valami, néha benézek és azt látom, hogy ez az @Istóczy úr: szinte egész hétvégén itt van ügyeletben, ezért írtam ezt.
Na megyek megint egy kicsit úszkálni, szaunázni.)))

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.10.19. 17:24:51

Van egy eset, amikor Magyarország konfliktusba keveredik egy másik országgal úgy, hogy nincsen semmiféle nyilvános konkrétum a konfliktus tényén kívül.

Vajon ki mellé áll kapásból, teljes mellszélességgel a hazaáruló oldal? Na ki mellé? Hát persze.

torró 2014.10.19. 17:36:17

@csak egy néző:
Egészségedre!
Én meg visszamegyek pókerezni, mert nagyon jó a lapjárásom!

fehérfarkas 2014.10.19. 19:18:13

@a Ténytár: "Aha, a fene nagy nemzeti hazaárulás ezerrel, ezt véditek ti. Amerika, Németo. milyen nemzeti történelmi értékeket tukmál másokra?
Anyátokat eladnátok pár Orbán fillérért.
__________
Magyar történelmi kastélyokat tukmálunk az arabokra
2012.11.22. 14:00
TÖRTÉNELMI ingatlanokat adna át a kormány keleti befektetőknek. Az azonban titok, hogy pontosan melyeket.
Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség államtitkára november elején járt Kuvaitban, ahol a Kuwait Times híradása szerint tizenegy történelmi épületet kínált eladásra.
– Ezek a kastélyok – amelyeket gazdag családok építettek két-háromszáz évvel ezelőtt – jelképezik a VALÓDI MAGYAR ÖRÖKSÉGET, és remek befektetési lehetőséget kínálnak – idézte a lap.
propeller.hu/itthon/2538545-kastelyokat-korhazakat-arult-kuvaitban-szijjarto
borsonline.hu/cikk.php?id=66670"

Ehhez azért azt hozzáteszem, hogy az arab befektetők keében ezek a kastélyok nagyobb biztonságban vannak mint a teljesen ízlésficamos újgazdag fideszes oligarchiák kezében.

Egyébként most már az arabok után már a törökök is luxus szállodát nyitnak Budapesten (Klotild Palota déli épület).
Budapesti szállodák arab tulajdonban:
A Gresham palota az ománi államé.
A Párizsi Udvar, a Zara Hotelek és a Buddha-Bar Hotel (Klotild Palota északi épülete) jordán üzletembereké.
A Le Mérdien és az Intercontinetal Egyesült Arab Emírségekbeli tulajdonosé.
Balettintézet épületében (Drachsler-palota) fog nyilni a katari tulajdonosé.
Vidéken pedig az egerszalóki Shiraz Hotel marokkói tulajdonosé.

Míg a fideszes oligarchák a mi adópénzünkből gazdagodnak, és jóval piaci ár alatt szerzik meg luxusépületeket, addig az arabok kemény pénzeket fizetnek érte, (a műemlékvédelmi előírásoknak megfelelően) felújítják, és működtetik. Az arab befektetők 2012-ig 1,97 milliárd eurót fektettek be Magyarországon (ezt az összeget 2012-es kormányzati statisztika alapján írtam). Tavaly óta a Zsolnay gyár is arab többségi tulajdonban van.

calabria04 (törölt) 2014.10.19. 20:10:05

@fehérfarkas:

minőségi cuccot mindenki szívesen vásárol

és egy arab emírnek a NAV-tól sem kell talán annyira tartania

calabria04 (törölt) 2014.10.19. 20:12:47

@Istóczy úr:

a "nem hazaáruló" oldalnak különben már feltűnt az, hogy ez az ország jóformán már egy EU-provincia?

pl. 100 ezer oldal törvényt írtak Brüsszelben a mi "független" államunknak:)

en.wikipedia.org/wiki/Community_acquis

medium size devil 2014.10.19. 22:47:03

@ca2: kicsit tudalekosnak erzem a nekem irt valaszodat foleg hogy nem is arra vonatkozik amit irtam.Amugy szerintem az USA nem kavart semmit a Voros teren. Putyin akarja mar jo ideje visszacsinalni a SZU-t. Az oroszok kavartak Kijevben es a Nyugat köpött bele Putyin levesebe nem forditva. A piszkos haboru Ukrajna ellen a veszett fejsze nyele utani kapkodas. Ha nem sikerult huberesnek megtartani az egesz orszagot akkor legalabb lecsatoljak az orosz tobbsegu megyeket.

igazi Ténytár 2014.10.20. 05:02:08

@ Bizonyithatjak az artatlansgukat a hirbehozottak!

Es ezt a POLGARI OLDAL koeveteli!

Lassuk lesz-e gerinc!

_____
index.hu/belfold/2014/10/19/new_yorkba_hivjak_vacsorazni_a_kitiltott_magyarokat/

New Yorkba hívják vacsorázni azokat a magyarokat, akiket állítólag kitiltottak
Index
2014.10.19. 16:20

"A POLGÁRI PLATFORM mély megdöbbenéssel értesült arról, hogy több ismert közéleti szereplőt, köztük az adóhivatal elnökét és a miniszterelnök tanácsadóját korrupció vádja érte, ráadásul olyan körülmények között, hogy nehezen tudják megvédeni magukat. Mi nevezett személyekről semmi ilyesmit föl nem tételeznénk" - olvasható a szervezet közleményében. A Polgári Platform ezért meghívja ezeket az embereket, "mint komoly, állami üzletembereket, közszolgákat és politikusokat az Egyesült Államokba egy vacsorára", lehetőséget adva ezzel arra, hogy TISZTAZZAK MAGUKAT.
_____

igazi Ténytár 2014.10.20. 05:04:30

@fehérfarkas: mert ez egy fene nagy keresztény orszag ugye...

Mondom anyjukat eladnak, a szekta tagok meg ujjonganak miközben verik szuper érzékeny mellüket minden keresztény dologért...;-))

Hol van ilyenkor Lovas István az ő keresztényvédő tüntetéseivel?

(ja most épp Putyin propagandájat követeli, oda dörgölőzik)

igazi Ténytár 2014.10.20. 06:44:22

@csak egy néző: Ráadásul az ilyen fizetett nickek (mert aki a kurucot reklámozza és pont azon korrupcióról szóló híreit hallgatja el a fidesz érdekében) öngólt is rúgtak
___

444.hu/2014/10/19/a-sertettek-tulzott-reakcioja-miatt-robbanhatott-ekkorat-az-amerikai-kitiltas/
___

fehérfarkas 2014.10.20. 15:40:58

@calabria04: "minőségi cuccot mindenki szívesen vásárol
és egy arab emírnek a NAV-tól sem kell talán annyira tartania"

Inkább az arabok vegyék meg, mint a simlicskák meg habonyék.
Az arabok legalább több mint 600 milliárd Forint összeget befektette az országba. Míg simlicskáék és habonyék pedig csak kivettek a költségvetésből.

csak egy néző 2014.10.20. 15:46:28

"Németh Szilárd: nem oda Buda!"

Majdnem történt valami, de a csepeli rezsibiztos még idejében közbelépett, szerinte rákosista tempó lenne, ha a nemzetbiztonsági bizottság idézné be és hallgatná meg az érintetteket. Szerinte előbb bizonyítani kell a gyanút, aztán számokérni."

Ámerikai tezsvireim, elösző tessen bizonyságot mutatni, hogy a mi szeretett fideszes kormányhoz közeli tezsvíreink korruputak, mint ahogyan mi is milyen alaposan kivizsgáltuk alaposan egy hétvége alatt a Vida Ildikó tezsvirnénénk hívatalát, Szíjjgyártó pujánk többszáz millás putriját vagy sec pec alatt bizonyságot mutattunk, hogy hogy jár nálunk egy korrupt politikus, akit rövid
pórázon sétáltatunk a médiánkban és, hogy lassan egy éve sem tudtunk semmit bizonyítani, az csak azért van, hogy csak. Osztán a 1000 milliárdos ÁFA csalásokat, hogy kivizsgáltuk és biza pörbe is fogtuk Horváth pógárt, aki ilyen gazságot mert állítani. Úgy, hogy kendek ottan a messzi jusában, jól gondóják meg, hogy kiket is akarnak nem béengedni kentekhez, mert meglehet, hogy mi pedig kitíljuk szeretett magyar hazánkbúl aztat a fekete, hogy ne mondjam, hogy néger urat, oszt' jónapot.

Megtekintés — m.cdn.blog.hu
süti beállítások módosítása