veres_imakonyv.jpgKedden, kora reggel két férfi zsinagógába indult Nyugat-Jeruzsálemben. Udaj Abu Dzsamal és Rasszan Abu Dzsamal azonban nem a hívek közül került ki, hanem pisztollyal és hentesbárddal indultak elégtételt venni arab nemzetük évszázados megaláztatásáért. Az értelmetlen és bestiális kegyetlenség tükröt tart cionista és anticionista elé egyaránt.

Az egész világ elborzadva szemlélhette az izraeli média által szenzációhajhász módon közszemlére tett képeket. A csempén hosszasan húzódó véres sáv, Isten házának bejáratától a belső termekig. Egy rabbi élettelen, imaszíjjal körbefont karja. Egy vérfoltos imakönyv. Egy imasállal letakart tetem. Lövésnyomok az ablakokon.

A felháborodás teljességgel jogos. Legyen az ember bármennyire Izrael-kritikus, de érdektelenül szemlélni egy az Urat dicsérni induló jámbor nyáj levágását nem lehet. Az vérontás felkavaró, az erőszak mértéke megdöbbentő, a tény pedig, hogy a támadás ártatlan híveket ért, különösen szomorúvá teszi a kedd reggeli híreket. Ám míg a Hamasz hívei az utcákon ünnepelnek, a mindenkor töketlen Mahmud Abbasz a palesztin nacionalizmus és az emberi jogok közötti lavírozást keresi nyilatkozataival, és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök bosszút ígér, nekünk, távoli szemlélőknek inkább a Közel-Keleten sajnos tényleg mindennapos esemény gyökereit kell felásnunk. Sok rögöt pedig nem kell elgörgetnünk, hogy a cionizmus kórójának rothadó gyökereibe akadjon az ásónk.

Ördögi körben

Az izraeli média a kegyetlen és gyomorforgató módon lemészárolt hívek és papok történetét az újabb elnyomó izraeli intézkedések támogatására, az arab lakosság további sanyargatására, és a ciszjordániai illegális telepek építésének meggyorsítására használja fel. Az igazság azonban az, hogy a szerencsétlen hívek a cionista politikum vetését aratták le. Az izraeli vezetőség az ország lakosságának a kilencvenes évek óta ugyanazt ígéri: békét, anélkül, hogy az arab lakosság és a megszállt területek problémáját megoldanák. Netanjahu minden megszólalásával azt üzeni, hogy a cionista állam minden bűnének ellenére az ország a nagybetűs Nyugathoz, a liberális demokráciák büszke sorához tartozhat, hogy a népek világossága lehet - s hogy eközben nincs gond a rasszizmussal, a faji elválasztófalakkal, a nemzetközi joggal ellentétes telepek építésével, Jeruzsálem etnikai megtisztításával.

Mert természetesen, állítja a cionista politikum, nincs kapcsolat az erőszakos kisgyerek módjára egyre többet követelő cionizmus és az arab terrorizmus növekvése között. Egy teljes ország fogadta el Bibi Netanjahu érveit, hiszen az ár alacsony volt, a jutalom pedig - ideig-óráig - magas. Azonban Jeruzsálem 40%-nyi arab lakosának elege lett az alkuból. Izrael továbbra is ugyanazt kínálja nekik: a katonai törvénykezés vasszigorát, diszkriminációt, erőszakot, földfosztást, otthonrombolásokat, tömeges letartóztatásokat, kizsigerelést és halált. Az arab lakosság többet nem kért ebből az igazságtalan felosztásból, és a felgyülemlett feszültségek olykor a fenti formában robbannak fel.

A cionizmus, bármilyen nevetségesen és ironikusan is hangzik, egykor régen békét ígért a zsidóknak. Azzal hitegette a világot - és talán magát is -, hogy ha önálló állammal rendelkezik majd a zsidó nép, akkor megszűnnek az üldöztetések, és az végre egyenlő félként foglalhat helyet a népek asztalánál. Napjainkra, mikor Izrael a világ klasszikus pária-államainak első sorában ülhet, az ENSZ-határozatok egyik leggyakoribb megszegőjeként, a világ egyik utolsó fennálló apartheid-államaként, láthatjuk, hogy a lázálom alaptalan volt. A cionizmus csakis szenvedést és kiszolgáltatottságot hozott a zsidóságnak, és a mai zsidógyűlölet egyik legnagyobb alapja. Izrael pedig nem, hogy nem képes megvédeni a világ zsidó lakosságát, hanem napjainkra az amerikai diaszpóra alamizsnáján tengődik, miközben idejét agresszív szomszédjaival és a zsidó lakosságot lassan, de biztosan lenövő saját arab polgáraival szembeni védekezésre fordítja. Háború háborút, erőszak erőszakot, vérontás vérontást követ, és a fény nem látszik az alagút végén.

Talán a mi hibánk

És ha valaki, cionista vagy anticionista azt képzeli, hogy az arab terror a felelősöket, az arab gyerekek legyilkolóit, az arab szabadság zászlajának vérbetaposóit érinti, nagyon téved. A Kehilat Jakov (Jákob közössége) nevű megtámadott hitközség vezető rabbija, Mose Alijazer maga közölte, hogy híveinek kilencven százaléka sosem szolgált a cionista seregben. „Mi nem vagyunk erőszakosak" - mondta könnyek között a rabbi az izraeli jobboldali médiának, és a világhálós hozzászólások között persze már meg is jelent az izraeli vélekedés, hogy az Izraelt nem támogató ortodox áldozatokért siránkozni nem kár. „Talán a mi hibánk" - vélekedett Alijazer, hozzátéve, hogy ez alatt a judaizmus békeszerető elveitől való eltávolodásra utalt az izraeliek körében.

 De, ahogy az Isten házában mészárlást rendező két bestiális férget sem érdekelte, hogy áldozataiknak vajmi kevés köze van a cionista bűntettekhez, úgy a világot sem fogja sohasem érdekelni a tény, hogy Izrael vajmi kevéssé képviseli a zsidó népet. Ahogy azt az arab terroristát sem érdekelte, aki augusztusban egy építkezési géppel halálra zúzta a Neturej Karta egy békésen sétáló anticionista tagját, Avrohom Valisz rabbit, aki korábban több palesztin tüntetésen is Izrael ellen szólalt fel.

Izrael támogatói és ellenzői sem látnak ki a harci sisak alól, és amíg az anticionista oldal nem tanul meg valóban minden áldozat nevében tiltakozni a cionista apartheiddel szemben, addig a mai konfliktusért és a négy rabbi halálát okozó támadásért felelős izraeli vezetőség továbbra is a kiontott zsidó vér pajzsa mögé fog bújni, míg maga háborítatlanul folytatja az arab lakosság módszeres kiűzését.

 László Bernát

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr846915703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wantaan 2014.11.19. 19:19:04

@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó: Te is zsidó vagy???
Olvass Kányádit!
"Cigány Ne magyarkodj!
Magyar(zsidó) Ne cigánykodj!"

Krisz11 2014.11.19. 21:32:50

"a világot sem fogja sohasem érdekelni a tény, hogy Izrael vajmi kevéssé képviseli a zsidó népet"

Ez hülyeség, itt a szerző túlzásba vitte a korrektkedést. Izraelben demokratikus választások vannak. Mégis kit képviselne a kormányuk, a palesztinokat? Hiába van Izraelben 20% nemzsidó kisebbség, a 80% olyan szinten szélsőséges, hogy Izraelben csak cionista kormány lehet. Úgyhogy, bizony őket képviseli.

"Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök bosszút ígér"
Ha nem ígérte volna is, tudjuk, hogy ez jön, végül is ők a bosszú népe. Gondolom a blogger sem gondolta, hogy majd megbocsátást, vagy toleranciát ígér. Nehogy összekeverjük már őket például a kereszténységgel. A bosszú zsidó alap érték. Nemsokára megint tombol majd a bosszú népe.

Amúgy sajnálatos, ha olyan zsidók is áldozatul esnek, akik a cionizmus ellen vannak.

Amúgy a hős "nemzetközi közösség" miért nem küld semleges békefenntartókat izraelbe?

Ellensúly 2014.11.19. 23:29:19

Nagyon jó írás. Nehéz nem leesni a cérnavékonyságú pártatlanság-elfogulatlanság egyik vagy másik oldalán, de a szerzőnek sikerült. Gratula!

oxygene2 2014.11.20. 13:45:00

Izrael hogyne képviselné a zsidó népet....ott is választások vannak...."És ha valaki, cionista vagy anticionista azt képzeli, hogy az arab terror a felelősöket, az arab gyerekek legyilkolóit, az arab szabadság zászlajának vérbetaposóit érinti, nagyon téved....." Éééés? Most menjen neki késsel meg egy pisztollyal egy Merkavának?Az arab nép ellenállása eszköztelen....asszimetrikus.Mindenre lecsapnak ami fájhat...nem igazságos? Persze hogy nem! Ahogy bombázni iskolaépületet sem igazságos...pedig a zsidók nem eszköztelenek. Hogy mindig a kisember farag rá-igen! Mindaddig amíg nem látja be, hogy az ő szava a fegyver és tegyen saját magáért ő lesz az áldozat.

Bicepsz Elek 2014.11.20. 21:58:00

Miert van az, hogy csak a kurucinfo irja meg az elzmenyeket(palesztin sofor meglincselese)??? Amugy meg 1996 ban is egy szelsoseges cionista gepfegyverrel tort be egy mecsetbe es megolt jo sok palesztint??

Bicepsz Elek 2014.11.20. 22:20:06

Na nem allok egyik partra sem. Magyarorszagon is vannak veres lincselesek, azokkal is illene torodni(megha koztorvenyes cselekmenykent is vannak regisztralva..)

Maurice Minifield 2014.11.22. 10:48:09

En cionista vagyok: Menjen minden zsidó Izraelbe!

2015.08.24. 04:10:54

"Minden meggyőződés ostoba, minden ostoba meggyőződéses!" Bölcsességek könyve, 20000 éve tudott!
Foltozott teremtés: Az Úr elgondolkodott, és azt mondta, igazatok van. De mit tehetnék? Sokféle nyelvet adott nékik, hogy többé ne érthessék meg egymást. Adott nékik vallásokat, nézeteket, melyek miatt ellenségekké válnak, és kapzsivá tette Őket, megadva nékik, hogy egymást megöljék, mert Őket valóban nem írtja semmi más élő!
Végezetül a teremtésről kiderült hibák miatt az Úr úgy elkeseredett, hogy eldöntötte, nem toldoz-foldoz tovább. Menjen minden a maga útján, a maga törvényei szerint. Azóta megy, döcög, a pusztulás felé!

2015.09.21. 09:27:29

Foltozott teremtés, mesém vége! Egy idő múlva az állatok együtt mentek az Úrhoz. Rettenetes a mi sorsunk Uram! Ez a szőrtelen kétlábú állat legyőz, elpusztít mindnyájunkat! Felfalja a fű magját, fák gyümölcsét, madarak tojását, kicsinyeinket, borjainkat, mindent, Magunkat szolgaságra vet. Lehúzza, és magára ölti bőrünket, bundánkat. Minket pusztít az erősebb, a többi állat, Őt egyikünk se bírja elpusztítani! Elpusztulunk mindnyájan, ha nem segítesz rajtunk Uram!
Az Úr elgondolkodott, és azt mondta, igazatok van. De mit tehetnék? Sokféle nyelvet adott nékik, hogy többé ne érthessék meg egymást. Adott nékik vallásokat, nézeteket, melyek miatt ellenségekké válnak, és kapzsivá tette Őket, megadva nékik, hogy egymást megöljék, mert Őket valóban nem írtja semmi más élő!
Végezetül a teremtésről kiderült hibák miatt az Úr úgy elkeseredett, hogy eldöntötte, nem toldoz-foldoz tovább. Menjen minden a maga útján, a maga törvényei szerint. Azóta megy, döcög, a pusztulás felé!
süti beállítások módosítása