Az utóbbi napokban ismét fellángolt a szokásos vita Budapest 1944-45-ös ostromával kapcsolatban. Vannak, akik szerint az ostromgyűrűbe szorult negyvenezer magyar és ugyanennyi német katona a nemzetiszocializmus hősei voltak, mások szerint fasiszta gyilkosok. Mi inkább átadjuk a szót…
Talán maguk a svájciak sem gondolták komolyan, hogy egy népszavazással pillanatok alatt kiírhatják magukat a fejlett, felvilágosult, ajropéer és az európai értelemben vett európaiak családjából. Szűk többségük ugyanis úgy döntött: elege van az agyatlan, s fék nélküli…
Együtt 1957 - összefogás Kádár díszsírhelyéért
Címkék: rendszerváltás kommunista wtf MSZP MDF MSZMP Kádár János Boross Péter
Tweet
Moldova György aggódik Kádár sírhelye miatt, mivel annak hamarosan lejár a fennmaradási szerződése. A sír nem védett, így, ha nem lesz, aki kicsengeti a megújításhoz szükséges 800 ezer forintot, akkor felszámolják. De ez az ország 25 évvel a rendszerváltás után sem az az…
Minden évben hiszti van miatta. Mármint az állami szervek, és az éppen a parlamentben ücsörgő pártok részéről. Tipikus magyar agybaj - mondhatnánk, és vérünkbe ivódott balkáni közönnyel túl is lépnénk rajta egy legyintés után. Azonban, kérem szépen, vannak itt halottak is.…
Magyarországról tudósított a New York Times. Ne, lécci, ne kattintsatok tovább, nem a Horthy-szoborról és a növekvő antiszemitizmusról lesz szó, ígérem! Komolyan, ilyen riportot amerikai újságíró tollából régen nem olvastatok. Seth Kugel szerdán megjelent írására a HVG…