tv_szetverve.jpgRégen szórakoztam olyan jól, mint a közmédiua elmúlt három napján. De a rekeszizomgörcs elmúlása után azért érdemes elgondolkodni azon: hogy a büdös francba fordulhatott ez elő?

Pár hónap alatt rohammunkában felépíteni egy permanens hírszolgáltatást ígérő televíziót, és pont előtte kirúgni a műszaki állomány jelentős részét. Pörgős, élő kapcsolásoktól hemzsegő műsorfolyamot indítani, és ezt pár héttel korábban beesett gyakornokokra építeni. Megvenni a világ egyik legdrágább, legprofibb hírszerkesztő rendszerét, és ezt tíz (10) nappal a kezdés előtt üzembe helyezni, majd ráereszteni egy rakás dilettáns zöldfülűt. 

Ez mind, csupa olyan ordító hiba, ami a Fidesz vezette Magyarországon még egy-másfél esztendővel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna. Ehhez az kellett, hogy maga az egész rendszer nyekkenjen meg. Hogy ehhez mi vezetett, azt ma még csak találgathatjuk.

Talán az, hogy az évtizedeken át szupermegbízható szürke eminenciásból, Simicskából előbb sértődött barát, majd halálos ellenség lett? Hogy sokkal keményebben beleállt ebbe a meccsbe, mint, ahogyan várták tőle? Hogy maga után rántotta a polgárinak nevezett jobboldal első számú média-csatahajóját, a HírtTV-t? 

Nyilván ez is benne van. De ez önmagában még nem elég magyarázat. Mert tudjuk, hogy Orbán még a Geci-gate előtt világossá tette az egész Fidesz-közeli sajtó (beleértve az abszolút hűséges, Simicskához nem köthető médiát is) számára : a jövőben a kormányati kommunikáció fő csatornája a köztévé lesz. Persze ez nem egy hivatalos bejelentés volt, csak egy sajtóértesülés - amit azonban sem a kormányfő, sem a Fidesz nem cáfolt aóta sem. Tehát elég valószínű, hogy legalábbis nagy vonalakban így igaz. És ez egyszerre rémségesen ijesztő és borzasztóan mulatságos.

Ijesztő, hogy Orbán úgy gondolja: az új közszolgálati hírcsatornának már imitálnia sem kell a kiegyensúlyozottságot és pártatlanságot. És mulatságos, hogy részéről ez egy hosszú távú médiastratégia. Vagyis, hogy egészen komolyan elhiszi: a jövőben többé nem lesz szüksége magántulajdonban álló sajtóra. Ergo: a kormányzás örökké tartó buli, ahol soha nem érkezik el a reggel. A dolgok természetes rendje azonban az, hogy ilyen buli nincs. Lehet nagyon király a zene, lehetnek ütősek a koktélok és jók a csajok - de a hajnal előtt-utóbb eljön, és könyörtelenül benyújtja a számlát. 

Az elmúlt napokban világossá vált, hogy a közszolgálati tévé helyén március 15-e óta sugárzó abszurd humorcsatorna nem a Hírtv-nek akar konkurenciát teremteni, hanem a Comedy Centralnak és a Cool-nak. És valljuk be: ezt piszkosul jól csinálják. A humor fő funkciója ugyanis a rekeszizmok edzsében tartásán túl az, hogy tükröt tartson

Az ország vezetése a tévé képernyőjén folyó nyomorultkodásban önmagát láthatta viszont. Az a kétségbe esett kapkodás és dilettáns ötletelgetés, amelynek nyomait kormányzati szinten már láthattuk a netadó lebegtetése, az útdíjak rapid átalakítása, vagy épp a drogteszt bedobása idején, a királyi tévén most a maga vegytiszta teljességében mutatkozik meg. A közmédia elmúlt pár napjában a rendszer részletes állapotjelentését nézhettük meg full HD-ben, lapos tévén. 

Ha így megy a tovább, ez a buli nem, hogy végtelen nem lesz, de hamarosan lefújják az egészet. A DJ részegen össze-vissza kever,a kidobók belőve kötekednek, a pultosok a borravalót teszik a kasszába és a bevételt nyúlják le, a főnök pedig szétkólázva röhög az egyre üresebb tánctér közepén. Közeleg már a reggel - és nagyon fog fájni a másnap...

Balogh Gábor

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr527281399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.03.18. 21:21:23

Élvezetes, hogy a hitvány balliberális söpredék ebből sem tud profitálni. Csak a Jobbik jön fel. A libsi blogokon már be is indult a rettegés, hogy jaj mi lesz, amikor 2018-ban kormányra kerül a Jobbik :)

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2015.03.18. 22:00:57

Az ugye egyértelmű volt, hogy a Fideszt kívülről majdhogynem lehetetlen lesz legyőzni, hiszen olyan a játékszabályokat a saját szájíze szerint módosította. Az viszont biztos volt, hogy belülről fog szétesni a pártszörny. Én bevallom, nagyon várom, hogy mikor fogja Lézer János belevágni Vityába a kést. :)

Krisz11 2015.03.18. 22:19:11

Lázárról bármilyen aljasság elképzelhető, az biztos.

mojoking77 2015.03.19. 04:56:33

" Közeleg már a reggel - és nagyon fog fájni a másnap." => @imperial: "Csak a Jobbik jön fel"
Orulok, hogy te is latod, mit akar a postolo kihozni ebbol. Mikor mondjuk a Jobbik parlamenti tobbseget szerez, Vona Gabor pedig miniszterelnok lesz, es veletlenul egy ket evre megszunik az EU tamogatasok erkezese, es ne adja az eg, nehany rohadek multi is ugy dont, hogy jo neki Romaniaban.
Na akkor lesz a nepi nemzeti seggre ules, es nagyon butan az arcokbol valo kifele bamulas. Csak nehogy nehany kicsivel szelsosegesebb Jobbik szavazo (egyikkel masikkal mar osszefutottam kulonbozo forumokon, kicsit ijeszto gondolataik vannak, minden, magat ertelmes embernek kepzelo szamara), megtalalja a mostani vezetes, akkorra mar csendesen elbujni probalo tagjat.

Toportyán Zsóti 2015.03.19. 06:51:02

@imperial: Horthy érában is csak söpredék volt a fajtád,illibsi gyűlöletdroidka.

Toportyán Zsóti 2015.03.19. 06:55:16

Lajos szőtte varázsszőnyeg nélkül csak sallerok várnak az analfabéta tákmatyikra akik kormányzásnak hiszik ezt a sodródást,nincs olyan törvény amit ne tákoltak volna akár tucatszor.1000 év múlva sem tudnának épkézláb munkát kiadni a kezük alól,még lopni sem tudnak törvényi kereteken belül pedig ők írják azokat is.

Mészáros Laci 2015.03.19. 08:43:22

milyen frappáns és eredeti poszt, látszik rajta, hogy szakember műve, aki a számok világában is otthonosan mozog (nem keveri össze a kolosszális 80 milliárdot a hírcsatornára költött, egyébként civileknek szintén hasbaakasztó másfél milliárddal).

szóval, na, zsák a foltját, ezzel a teljesítménnyel pályázhatsz az M1 hírszerkesztői posztjára is.

is 2015.03.19. 08:55:18

1. A beton a technikai ideje alatt kot meg. Vagy november 7-re.

2. Ezek tenyleg azt hiszik, hogy a nepszeruseghez nem kormanyozni kell, hanem sajtot szerezni. Marpedig Simicska mar januartol ellenseg.

is 2015.03.19. 08:57:15

@imperial: semmi. meg fog halni parezer ember, es te meg akkor is azt hiszed, hogy minden rendben. tegnap mar lelottek az elso ciganyt a rendorok menekules kozben.

te pontoan az a naci vagy, aki kitartott Hitler mellet meg 45-ben is. te vagy a sopredeke a foldnek.

déjá vu39 2015.03.19. 09:05:43

@imperial: Honnét tudod, hogy ki a söpredék?

Honnét tudod, hogy ki fog profitálni?

Mi a véleményed az "új" TV1-ről?

déjá vu39 2015.03.19. 09:21:35

Nem értem én ezt az egészet...

Azt értem (bár meg nem értem), hogy Viktor akart magának egy saját TV-t. Ilyenje még nem volt (Lajosnak meg igen, ami nagyon bosszantó), hát akkor kell egyet gründolni.

Azt is értem, hogy akkor egy meglévő TV-t alakítunk át.

Azt viszont nem értem, hogy az átalakítást (profilváltást) miért a meglévő gépi és humán infrastruktúra cseréjével csinálták. A TV-ben a látványelemek (stúdió és műsorvezetők) cseréjével a feladat egy része megoldható lett volna, az operatőrök, szerkesztők, vágók és a technikai háttér továbbra is maradhatott volna. Akik eddig a tele utcát üresnek tudták mutatni, a híreket eddig szakszerűen el tudták ferdíteni, azok eztán is hajlandók és képesek lettek volna erre, a nyersanyagot meg a meglévő szoftverrel is meg lehetett volna vágni is meg hamisítani is.

Azt gondolom egyébként, hogy a vezetők egyszerűen plusz forráshoz akartak jutni, ezért hitették el, hogy ehhez a feladathoz új szoftver kell.

Ha már mindenáron új műsorvezetőket akartak, akkor lehetett volna néhány gyakorlott új arcot bevetni, vagy fokozatosan cserélni.

De nem baj, jó ez így. Már olyat is olvastam, hogy valójában ezt is Simicska csinálta...

Izo 2015.03.19. 10:58:13

@mojoking77: "es veletlenul egy ket evre megszunik az EU tamogatasok erkezese, es ne adja az eg, nehany rohadek multi is ugy dont, hogy jo neki Romaniaban"
Mondjuk ez csak megerősítené az EU és multiellenes érzéseket. Lehetne mutogatni, hogy nyomást gyakorolnak a demokratikusan megválasztott kormányra.

♔bаtyu♔ 2015.03.19. 11:00:18

2018-ra ezek már profik lesznek. Ebből következik, hogy 2018-ban sem bízhatunk balliberális győzelemben. Annyira sajnálom:))

♔bаtyu♔ 2015.03.19. 11:02:43

@is: Ja, rendőrök elől menekült. Megy a mosdatás már ezerrel itt az indexen.

Végre, hogy a rendőr le meri lőni azt, aki megtámadja, mert már eléggé gáz, hogy a cigányokat már igazoltatni sem merik. Nap mint nap látom pld., hogy még BKV bérlet, jegy sem kell nekik.

♔bаtyu♔ 2015.03.19. 11:07:23

@Izo: A multi az alacsony bérek és a beruházás támogatása (továbbá egyéb kedvezmények) miatt jön ide.

Kurvára nem érdekli Orbán vagy Gyurcsány.

fay rodisz 2015.03.19. 12:17:24

@déjá vu39:

"Honnét tudod, hogy ki a söpredék? "

A házmesterlistákról.

Ennél már csak az lesz szebb, mikor a "fideszértelmiség" elkezd szamizdat irodalmat terjeszteni, amiben az ellenzéket ócsárolják és összefogásra szólítanak fel. Igaz, ez kicsit macerásabb lesz, anno az átkosban Londonba, Bécsbe, összefoglaló néven "nyugatra" kellett menni érte, most a keleti nyitás értelmében majd Pekingben adják a pult alól a megfelelő irományokat.

fay rodisz 2015.03.19. 12:19:38

@déjá vu39:

80 milliárdból azért csurran úgy 79 milliárd a megfelelő zsebbe. A maradék bőven elég egy stúdió kiépítésére.

fay rodisz 2015.03.19. 12:21:21

Poszter, azért azon gondolkodj el, amit a tévések művelnek az új királyin, te ugyanazt teszed a firkálmányodban a csapnivaló helyesírásoddal.

whw (törölt) 2015.03.19. 12:48:33

@mojoking77:

Buta fütyiség! Én liberálisként (nem szadesz!) olyan távol állok a Dzsobbiktól, mint Makó Jeruzsálemtől, de ez a bérrettegés már uncsi.
Jajmilesz, ha Vona lesz a miniszterelnök... Erre esély annyi, mint Medve sajtban a brummogás.
Ha mégis a kormány tagja lenne pár jobbikos miniszter, akkor szépen összeszarják magukat, blődliket csinálnak, korrumpálódnak, megjuhászodnak stb.
Ha nem lopnak az tiszta haszon. Nem fognak vonatok menni ilyen-olyan táborokba... Ha esetleg ettől tartanál.
Ahogy Jörg Haiderre is köpködtek úgy a Jobbikra is köpködnének. Aztán kiderült utólag sok minden Haiderről is, a jobbikosokról is ki fog derülni sok minden. A görög választáson győztes újbalos párt is iszonyatosan kemény külföldi tőkeellenes szöveget tolt, most meg már tárgyal, hogy kormányon van.

"veletlenul egy ket evre megszunik az EU tamogatasok erkezese, es ne adja az eg, nehany rohadek multi is ugy dont, hogy jo neki Romaniaban."

Az EU-rol sokat te se tudsz, az latszik. Nem allna le semmi tamogatas. Demokratikus valasztasrol van szo, az egesz EU alapelveivel menne szembe ilyen miatt buntetni a lakossagot, ami "rosszul szavazott".
Ha multik lelepnenek, az kizarolag Kinaba, Indiaba, Vietnamba, Törökországba, Indoneziaba tortenne.

A jobbikos kormány ugyanannyira wet dreamje az ex-szadeszeseknek, mint a széljobbereknek. Mindkét szélsőség ettől a gondolattól tud izgalomba jönni.
Durva lehet, hogy egy ballib ma már kénytelen a velejéig korrupt, valláskárosult Fideszre szavazni, hogy a nagyobb rosszat elkerülje, ami a Jobbik kormány. Hát ilyen időket élünk Sajókám?!

A Jobbik hőzöngésre alkalmas, ezen a kiskutyás kampányok sem változtatnak. Kormányzásba hamar beletörne a bicskájuk, vagy pedig egy Fidesz 2.0-vá kell válniuk, ami a feloldódáshoz vezetne.
Előbb lesz a Front National kormányon Franciaországban Putyin pénzéből. Aztán majd jól leállítja az EU a francia gazdák támogatását... Ja nem... Akkor meg?

Roan 2015.03.19. 12:50:35

@déjá vu39: Met úgy gondolták, hogy ez is olyan mint a minisztérium: fel lehet tölteni pártkatonákkal. De ez most visszaütött: míg egy minisztérium hanyatlása egy külső szemlélőnek nem érzékelhető könnyen, addig ez a lejtmenet most elég látványosra sikerült.

Netuddki. 2015.03.19. 13:03:05

Történelmi pillanatnak, a fideszes propaganda öntökönszúrásának voltunk szemtanúi. Ami, bármely szórakoztató is, azért kemény közpénzsikkasztás is egyben...

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2015.03.19. 13:21:09

Mi majd megcsináljuk fele ennyiből is. Vannak még régi jó szakemberek, akiket most mellőznek!

high up! 2015.03.19. 13:34:44

@whw: "Ahogy Jörg Haiderre is köpködtek úgy a Jobbikra is köpködnének. Aztán kiderült utólag sok minden Haiderről is,"

jaja, kiderült. Például az, hogy élete utolsó harmadában buzi lett. De nem baj, a mi buzink jó buzi!

És hát azért szerettük ezt a törpe diktátort, mert egy aranyos kis náci volt, akárcsak a Moszkvában kiképzett Fosabbik vezetói réteg.

Meg azétrt, mert kiderült, hogy orosz oligarcháknak jó pénzért állampolgárságot járt ki.

Meg azért mert a saját és haverjai zsebére dolgozva akkora tartományi garanciával látta el a tartományának a büszkeségét a Hypo bankot, hogy arra most a magyar GDP minimum egynegyedét kell az osztrák államnak kifizetnie.

Ja kérem, itt a példakép egy (tartományi szinten) kormányzó náci pártról: csőd hátán csőd marad utána.

Az Átlaghülyemagyar náci meg az ilyet akarja 2018-ban hatalomba juttani.

FOLYTASSUK!

inebhedj - szerintem 2015.03.19. 13:50:02

@mojoking77:

Miből gondolod, miből sejthető, hogyan vezethető az le, illetve mekkora lehet a valószínűsége annak, hogy ha jobbikos kormány kerülne hatalomra Magyarországon, akkor megszűnne az EU-s támogatás, illetve, hogy a multik lelépnének?

(Már olvastam ezt a tippet több helyen, gondoltam, most megkérdem.)

KUHULIN 2015.03.19. 13:57:55

@high up!: Valami bajod van a mássággal? Főleg, hogy te nem vagy átlagos, már százszor leírtad...

mojoking77 2015.03.19. 14:10:24

@inebhedj - szerintem: Ausztra - Jork Haider. Annyira furcsa, hogy az emberek mindent elfelejtenek. Pedig az a fejlett es szeretett Ausztriaban volt, ne maz orok renitens Magyarorszagon...

inebhedj - szerintem 2015.03.19. 14:11:19

@mojoking77:

Hm...

Gondolod, hogy elfelejtenek mindent az emberek? És minden ember?

mojoking77 2015.03.19. 14:19:27

@inebhedj - szerintem: Nem tudom. Nekem kb akkor jutott eloszor eszembe, amikor a Jobbik eloszor ert el magassabb tamogatottsagot, mint az MSzP. Amugy osszeeskuves elmeletek ide vagy oda, azok meg annyira mindenre alkalmatlan kontarok gyulekezohelyeve valt, hogy mar azon gondolkodok, hoy az egeszet a Fidesz penzeli a hatterbol, mint anno a fogaskeresSzabo Albert es tarsai, akikrol meg kiderult, hogy Izraelbl lettek finanszirozva...

Bobby Newmark 2015.03.19. 14:27:19

@imperial: Hát bizony, ez nagyon nagy probléma, hogy az ország egy nagy része hozzád hasonló seggnyaló, egy másik nagy része meg ostoba mint a fő'd.

Na és akkor ezeknek a szavazataira kell játszani. Neked pl elég, ha föléd tartanak egy segget, már reflexből megindul a nyálelválasztásod. Másoknak meg ugye faék egyszerűségű válaszok kellenek.

Szomorú, de sajnos ilyen a világ. És képzeld, nekünk milyen szar, hogy seggnyaláshoz nincs gusztusunk, a hülyeséghez meg sajnos van agyunk.

inebhedj - szerintem 2015.03.19. 14:27:33

@mojoking77:

Na jó, de játsszunk el a logikával.

Elképzelhető-e az, hogy ez a lehetőség (Jobbik kormány => EU-támogatásoktól elesés + multik menekülése => gazdasági összeomlás) mindössze annak a talán pár ezer Jobbik-ellenes posztolónak és hozzászólónak, valamint annak a talán százezer Jobbik-ellenes aktív szavazónak jut eszébe, aki erről ír / olvas / beszél jobbára folyamatosan és mindenhol 2009 óta, ellenben mondjuk a Jobbik gazdasági támogatóinak, politikai háttérmunkásainak, szervezőinek, vezetőinek, szakértőinek nem?

Bobby Newmark 2015.03.19. 14:29:50

@inebhedj - szerintem: Tudom én, hogy jobbikos agyi kapacitással ezt nehéz felfogni, de ha kilépünk az EUból, akkor nem jön EUs pénz.

Erre nem gondoltatok még, mi?

inebhedj - szerintem 2015.03.19. 14:32:36

@Bobby Newmark:

Mármint ki az a "mi", akik nem gondol"tunk" erre?

(Egyébként olvasgasd tovább a szálat, ha érdekel, épp erre keresem a választ.)

mojoking77 2015.03.19. 14:40:38

@inebhedj - szerintem: Ket dolog is lehet (persze ezek szigoruan elmeletek,a sajat felhulye fejembol). 1. Mar maga az, hogy hatalomra kerulnek, kinyit elottuk egy ket olyan csapot, amiket eddig csak lattak (maximum) esetleg hallottak rola, hogy letezik ilyen (Meszaros, Simicska, Habony, es a tobbiek az elozo kormanyok alol), es amig onnan csurog csepeg valami addig OK, utana meg oldjak meg a fijuk nelkuluk, ahogy tudjak.
2.Szentulhisznek benne, hogy ha a Jobbik kerul hatalomra, akkor hirtelen Oroszorszag ket kezzel kezdeni onteni a penzt kicsiorszagunkba (en mondjuk ez ugyben erosen szkeptikus vagyok, liberalis gondolkodokent is tartom magam a regi mondashoz, miszerint bolsevikben csak akkor bizz, ha mar viragot viszel a sirjara)...

Bobby Newmark 2015.03.19. 14:41:54

@inebhedj - szerintem: Jó, nekem nincsen kedvem ehhez a "nem is az vagyok aki vagyok" szarrágáshoz, ha Jobbiknak tolsz propagandát, akkor jobbikos vagy és pont, téma lezárva. "Ti".

www.facebook.com/JobbikMagyarorszagertMozgalom/posts/415856661763104

Tessék, itt a Jobbik érvelése, hogy miért kell kilépni.

És az úgy teljesen profilba vág, hogy a Jobbik van olyan segghülye, hogy EUból kilépés után is számol az EUs támogatással.

inebhedj - szerintem 2015.03.19. 15:13:24

@Bobby Newmark:

Az eleje ("Jó, nekem nincsen kedvem (...)") az ugyebár butaság, maradjunk abban, hogy attól, mert hirtelen felindulásból butaságot írtál, nem szeretnéd, hogy butának tartsanak, szóval arra a részre tényleg pont, és lezárva. ;)

Az érintett cikk kétségkívül egyoldalú érveket hoz fel az EU-tagság ellenében, ezek az érvek egy pro / kontra vita tárgyai lehetnek, önmagukban ugyanolyan alapos (értsd felületes) döntést előlegeznek meg a kilépés mellett, mint amilyen érv a bécsi cukrászat nyitás volt a belépés mellett.

Értelemszerűen, ahogy egy elkapkodott belépési folyamat eredménye az lett, ami lett (az elkapkodást nem csak béna tárgyalási hozzáállás és pozíciók eredményezték, de az azt támogató lobbik és érdekcsoportok léte is - az EU pénzek hazai eltapsikolásának realitása az állami pénzek eltapsikolásának hagyományából fakad), úgy, ha felmerülne a kilépés gondolata, azt a lehető legrosszabb lépés lenne (a megfelelő önös érdekeknek kedvezendő) a belépési folyamat mintájára összecsapni.

Az EU-val kapcsolatos álláspontok leghangosabb része ugyanúgy egy Szent Grál vs Sátán vita, mint mondjuk a Varsói Szerződés vagy a KGST volt, azaz a kritika nélküli elfogadás csap össze a kritika nélküli elutasítással, ami afféle gumicsont, miközben például az EU-s pénzek eltapsikolása zavartalanul folyhat tovább.

Szerintem ezen a vonalon valahol ott kéne közös platformra találni, hogy az EU-tagság előnyeit Magyarországon egy rendkívül szűk gazdasági-politika réteg fölözi le, miközben annak árát egy teljes gazdaság fizeti meg, a hatékonysági mutatók legfeljebb csak nagyon viszonylagosan jók ("de legalább lebetonozták a járdát a polgármesteri kastélytól a szökőkútig"), ezzel visszajutunk arra a pontra, hogy a 25 éve regnáló demokráciánk alapvető részei a rosszak (adórendszer, támogatási rendszerek, felügyeleti rendszerek, jogrendszer), ezek pedig kitermelik a saját fennmaradásukhoz szükséges politikai és gazdasági csoportokat és viszont.

Így vizsgálva a helyzet az, hogy noha a Jobbik (illetve újabban már az LMP is) simán támadható szakértelem, illetve pragmatizmus hiánya miatt, csak éppen egy olyan ország politikai kínálatában, ahol MDF-KDNP-FKGP-MSZP-SZDSZ-Fidesz kormányok, Antallok, Bokrosok, Hornok, Orbánok, Gyurcsányok, Bajnaik, stb. követhetik egymást a különböző meghatározó (nota bene független, meg szakértő) pozíciókban, még akkor is furcsa a két szűz egyikét vádolni prostitúcióval (ráadásul a már helyzetbe kerültekhez képest a Jobbik vagy éppen az LMP még csak el sem tér az átlagtól negatív irányban), ha nem teljesen alaptalan.

(Jó-jó, tudom, ha annyira hiányzik az alternatíva, csináljak.)

inebhedj - szerintem 2015.03.19. 15:23:47

@mojoking77:

Én kevésbé vagyok derűlátó.

1. Azt gondolom, hogy van egy (általános értelemben egy, nem konkrétan) olyan több lábon álló gazdasági érdekcsoport, amely támogatását a Jobbik (legalábbis eleinte) borítékolhatja. Ez nem túl jó dolog, lévén, épp a legégetőbb és gázosabb területeken nem fog semmilyen változást eredményezni.

2. Erre is látok esélyt, még ha nem is közvetlenül, inkább a globális piacon jelenlévő befektetői köröknél az orosz, kínai, stb érdekeltségek befolyására apellálhatnak, ebből a szempontból nem annyira EU vs Kelet vs USA harcról, hanem területi, politikai hovatartozásra nézve semleges üzleti érdekekről beszélünk - az én összeesküvés elméletemben ez olyan, mintha a new jersey-i maffia helyett a new york-i maffia védelmét kérnénk.

3. Esetleg arra is blazírozhatnak, hogy markáns, kemény, viszont nagyon stabil és kvázi kőbevésett gazdasági környezet teremtése a pénzügyi befektetők számára vonzóbb lehet, mint a nagyon szabad piac (a befektetői körök számára egy liberális demokrácia semmivel sem vonzóbb, mint mondjuk egy abszolutizmus, ha az előbbiben az állam viszonya a gazdasággal "rugalmasabb", mint az utóbbiban).

Gyorgy Nagy 2015.03.19. 15:42:31

Meg kell szüntetni a mi pénzükből fentartott közmédiát( 81 milliárd Forint a mi adonkból ) ! Ezek a SEGGNYALÓ KÖCSÖGŐK a Lendvai utcai székházban dolgozzanak!

Bobby Newmark 2015.03.19. 15:56:26

@inebhedj - szerintem: "Szerintem ezen a vonalon valahol ott kéne közös platformra találni, hogy az EU-tagság előnyeit Magyarországon egy rendkívül szűk gazdasági-politika réteg fölözi le"

EZ a probléma, csak mondjuk erre a létező legostobább "megoldási" javaslat a lépjünkki.

És persze zárójelben hozzátéve, hogy aztán lépjünk vissza a KGSTbe, de még inkább a Szovjetúnióba, elnézést, Putyinisztánba.

Azt én elhiszem, hogy a Jobbiknak tetszik, amit Putyin a buzikkal meg a libsikkel csinál, csak azt is fel kéne hozzá fogni, hogy Putyinnak MI IS buzi libsik vagyunk, Jobbikostul. Soha nem leszünk az oroszok szemében egyenlő partner, és nem a méretünk miatt.
Innentől kezdve oda dörgölőzni pontosan ugyanakkora katasztrófa lenne, mint ahogy az volt a történelem során MINDEN EGYES ALKALOMMAL, amikor azt valami hazaáruló rohadék megpróbálta.

És amíg a Jobbik ekkora agyhalott fasz, hogy mégis csinálja, addig nincs miről komolyan beszélgetni.

inebhedj - szerintem 2015.03.19. 16:06:02

@Bobby Newmark:

Hm.

A Jobbik nem lépett ki tudomásom szerint. Beszélnek, írnak erről-arról Jobbikosok, de még a programban sem szerepel ilyesmi (mondjuk programot senki sem tart be, szóval akár mindegy is).

Persze vehetjük úgy, hogy a Jobbik környezetében megjelenő adott esetben szélsőséges kritikák miatt nem lehet a Jobbikkal tárgyalni, de felmerül, hogy ugyan ki tárgyalhatna velük, mikor mondjuk az esetleges tárgyalópartnerek, az eddig regnáló kormány és ellenzéki pártok azt vitték véghez az EU csatlakozás kapcsán, amit véghez vittek (az ő környezetükben felmerülő szélsőségességről nem is beszélve).

Így aztán a helyzet az, hogy ha a Jobbikkal nem lehet tárgyalni a fentiek miatt, akkor egyben az is van, hogy ha lehetne tárgyalni velük, akkor se lenne kinek, mivel az asztal másik végére sem tudnánk leültetni senkit.

(Egyszerűbben és nagyon sarkítva fogalmazva, ha nem tárgyalóképes az, aki elgondolkodik az EU-ból való kilépésen, akkor az sem tárgyalóképes, aki a mi kontónkra szétlopja azt.)

Ezzel a konklúzióval viszont odajutunk, hogy minden jó úgy, ahogy van, mivel a világon senkivel nem lehet leülni átbeszélni a helyzetet, beleértve saját magunkat is.

Bobby Newmark 2015.03.19. 16:46:20

@inebhedj - szerintem: Abban megegyezhetünk, hogy jelenlegi EU pénzosztási rendszert lerombolni, meg sóval beszántani. Emlékszem még Gyurcsányék idejében voltak olyan cikkek, ahol az EU értetlenkedett azon, hogy mi a fasznak bonyolítjuk halálra és akadályozzuk meg saját magunknak a pályázati pénzek felvételét.
Ha jól tudom, az azóta sem változott.
Nyilván kell az átláthatatlanul bonyolult rendszer ahhoz, hogy rendesen működhessen a korrupció.

Abban meg nem értünk egyet, hogy az új felépítéséhez közel kéne engedni a Jobbikot.

Továbbá szűznek ne nevezzük már őket, az elmúlt néhány évben szépen elkezdtek felzárkózni aljadék politikusi allűrökben a jelenlegi "elit"-hez. Viszont legalább dilettánsok és borzalmasan szar ötleteik vannak mindenféle témában.

inebhedj - szerintem 2015.03.19. 17:10:39

@Bobby Newmark:

Na, azért ez már jó, ahogy látom, a legtöbb vita úgy indul, hogy a mindkét fél más dolgot tart alapvetésnek. :) Pedig az alapvetések megállapítása nélkül hitvitákat folytatunk, aminek meg van a helye és ideje, de nem helyettesít semmi mást, különösen nem az együttműködés kialakítását, amelynek a hiányát nyögi amúgy az ország (mármint szerintem).

Nem táplálok illúziókat a Jobbik kapcsán sem.

A probléma, hogy egyik párt és "szakértő" valamint a függetlenek irányába sem.

Jobban hiszek a tehetetlenségi helyzet adta elmozdulásban, tehát például az előző választási bohóckodás idején azzal terrorizáltam a jobbikos és elempés aláírás-gyűjtőket, hogy miért nem egy Jobbik-LMP koalíciós kormányban gondolkodnak (lévén, a közös pontok mentén való kooperáció elősegíthetné az ellenkező pontok közti kompromisszum kialakítását, márpedig ez valami teljesen előzménymentes unikum lenne a hazai közéletben és legalább 25 éves intervallumban - ugyanakkor ennek szintén meg van a veszélye, hogy hasonló maffia-állam alakul ki, mint amilyet 25 éve építünk).

Szerencsére az érintettek voltak olyan rutinosak, hogy az egybehangzó "Buzi zsidók sosem lépnek koalícióra a bunkó nácikkal" fordulattal simán leráztak. (Igaz, cserébe nem írtam alá, és kértem kölcsön egy kocsit, hogy legyen mit mosnom a voksolás helyett vasárnap.)

lavór 2015.03.19. 18:51:43

Szerintem bebizonyosodott, hogy ilyen kevés pénzből nem lehet megcsinálni. Még 80 milliárdocskát rá kell költeni.

videki gyerek 2015.03.19. 18:56:43

Nincs semmi baj a csatornaval, egyszeruen ennyi penzbol ennyit lehet csinalni. Kis penz kis foci. Jelentosen emelni kene a koltsegvetest, es akkor lenne normalis musor.

oszt jónapot 2015.03.19. 19:59:35

Nincs itt semmi extra, pont ugynugy csinalta a fidesz, mint eddig mindent. A vezer kitalalt valamit, meg hogy mikorra kell kesz lennie, pont. A sok fasz kozott meg nincs egy sem, aki meg meri neki mondani, hogy ezt nem lehet. Lasd e-utdij, megyei matricak, meg az osszes szar.

whw (törölt) 2015.03.21. 09:35:29

@high up!:

1. Ne buzizz.
2. Pont erről regéltem, hogy a Jobbik maximum ilyen korrupt, dilettáns irányba mehet el kormányzás esetén. Pont, mint a matolcsyzmus, madárbelekből jósolt közgazdaságtan, korrupció, lenyúlás, pénzelcseszés utca átnevezésekre, szimbolikus faszságokra, izzadságszagú, de sikertelen keleti nyitás, közmédiás blamák.
De amitől itt megélhetési rettegők tartanak, hogy vonatok indulnak majd Auschwitzba vagy kilépnek az EU-ból, az nem lehet.

Az átlaghülyemagyar bizony a Fideszt is megválasztotta másodjára egy manyup kifosztás után is. Ezeknek mindegy...
A fidesz egyébként már mindazt elvégezte, amit Jörg Haider anno összecsődölt Ausztriában. Jó, még Semjénről nem derült ki, hogy meleg lenne. Mi marad a Jobbiknak?
süti beállítások módosítása