Egy hét elteltével sem ért véget a Szávay-saga sőt, az őrület hullámai egyre magasabbra csapnak. A felvidéki magyarság legolvasottabb napilapjának online kiadása nem kevesebbet pedzeget, mint hogy a Jobbik alelnöke valójában a szlovák titkosszolgálat (SIS) ügynöke.

konteo6.jpg

Amikor kiderült, hogy Szávay István képviselői irodát fog nyitni Dunaszerdahelyen, lelki szemeim előtt a következő jelenetsor futott végig: sajtótájékoztató pogácsával, ásványvízzel, megspékelve néhány hegyekből leutaztatott matica slovenskás ellentüntetővel. Kötelező szlovák közlemények a fasizmustól való elhatárolódásról, identitászavaros önjelölt politológusok elemzése a békés szlovák-magyar együttélés veszélyeztetéséről, levezetésként pedig Stockholm-szindrómás felvidéki bloggerek 35 lájkot érő kirohanása a tapló neonácik pofátlansága miatt.

Egy képzeletbeli kémcsőben a rablott vagyon miatt súlyosan frusztrált szlovákok és a túszul ejtett, megfelelési kényszerben vergődő felvidéki magyarok így léptek volna reakcióba egy csöppnyi magyarországi radikalizmustól. Már ha „radikalizmusnak” lehet nevezni azt, hogy egy magyarországi képviselő magyar embereknek, állampolgároknak, szavazópolgároknak (!) irodát nyit, ahová egyébként bárki betérhet kínjával, bajával. Hogy ebben mi a „radikális”, azt nehezen lehetne elmagyarázni egy perui, de akár egy lengyel átlagembernek is. Sőt, igazából bármilyen normális embernek.

Mert ha Szávay valóban provokálni akart volna, akkor elment volna Turócszentmártonba, ahol nagyítóval sem lehet magyart találni, és a tótok arcába tolta volna a piros, fehér, zöld kettős keresztet, hadd őrjöngjenek. Ehelyett a felvidéki magyarság központjának számító Dunaszerdahelyre ment, mondván nem csak négyévente, a szavazások alkalmával akar érdeklődni a felvidéki magyarok hogyléte felől. A helyi magyar pártok pedig ahelyett, hogy üdvözölték volna a kezdeményezést, egyben kérve a többi magyarországi pártot, a Fideszt, az LMP-t és az MSZP-t is, hogy kövessék a példát, éljenek ezzel a lehetőséggel, begörcsöltek, és egymással versenyezve kezdtek elhatárolódni.

Hogy mitől, azt maguk sem tudják, de jó hangosan kell a farkasokkal együtt üvölteni, hogy utána Pozsonyból megkapják a fejsimit: jó magyarok vagytok, nem vagytok irredenták. Az iskoláitokat persze bezárjuk, mint a huzat, hiszen nincs magyar kormány, ami megvédene benneteket, meg hát a nyelvtörvényt és az állampolgársági törvényt sem vonjuk vissza, Unió ide vagy oda, de legalább nem toloncolunk ki titeket egy erőszakos népességcsere keretében az országból. Ugye milyen békés, konstruktív ez a szlov-magyar együttélés?

A magyar kormánytól nem vártam sokat, hiszen két pálinkázás között, öt év sunyítás és kussolás után Ficótól nehezen lehetne számon kérni bármit is. De már Szijjártó hallgatása is minőségi változás lett volna a Martonyi-féle „Mindenkinek Lábtörlői Vagyunk” politikához képest. Szijjártó Péter pártérdekek motiválta provokációról szóló közleménye minden kétséget eloszlat afelől, hogy valójában mennyivel lett tökösebb diplomáciánk.

És amikor az ember már azt hinné, hogy nincs lejjebb, ezt már nem lehet hova fokozni, akkor jön a mindenkor mértékadó Új Szó, a felvidéki magyarság legolvasottabb napilapjának online kiadása, amely nem kevesebbet pedzeget, mint hogy Szávay István, a Jobbik alelnöke valójában a szlovák titkosszolgálat (SIS) ügynöke. Kérdőjellel persze.

Félreértés ne essék, én a legteljesebb szólásszabadság pártján állok, és szerintem ennek a feltételezésnek is megvan a helye. Mondjuk egy erre szakosodott „Szlovákiai Szabadon Ébredők” Facebook csoportban ez akár heves vita tárgyát is képezhetné. De hogy egy magát valamennyire is komolynak feltételező lap ilyet kiad, az mondjuk nem csak az író valóságérzékelését és közéletben való jártasságát kérdőjelezi meg, hanem a tulajdonosi kör bekötéseit. Az már csak hab a tortán, hogy miután az írás a saját olvasótábor egy részében is kiverte a biztosítékot, a hozzászólásokat törölték. (Frissítés: cikkünk megjelenése után viszont újra elérhetővé tették.)

Magyar viszonylatban egy ilyen eszmefuttatásért már villogna a szerző alufóliasisakos gifje valamelyik erre érzékeny portál konteó rovatában. De ez a Stockholm-szindrómás felvidéki véleményformálóknak belefér. Csak az irodanyitás nem. Nehogy kiegyenesedjen pár meghajlított gerinc.

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr738009261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zb74 2015.10.21. 13:09:12

"Pistának jó lesz" - gondolta Stirlitz.
"Anyádnak is" - gondolta Pista.

Toportyán Zsóti 2015.10.21. 19:16:23

Lászlópetrátok putingazdához menekül?Röhög a vakbelem,kgbéla után ez már kicsit ciki.

2015.10.22. 03:51:18

Tacitustól tudom, hogy azért lesz valakiből politikus, mert lopni akar. Jancsó Miklós
"A hazafiasság a gazemberek utolsó menedéke" Samuel Johnson
"Az uralkodó réteg forradalma, csak arra jó, hogy vég nélkül fenntartsa saját uralmát!" Tolsztoj Leo 1802! beszoptuk!
Törvényszerűen mondhatjuk ki: hitvány idősebb nemzedékek mellett felnőtt ifjúság még hitványabb. Szabó Dezső 1921!

ebella 2015.10.22. 05:06:38

Ez a Fidesz újabb akiciója a Jobbi ellen. Félnek.

óðinn 2015.10.22. 09:40:07

Szávayról nem feltételezem, hogy szlovák ügynök lenne, az azonban nyilvánvaló, hogy a szlovák titkosszolgálat beépült a felvidéki radikálisabb körökbe, hiszen ez egy titkosszolgálatnak mindenhol a feladatai közé tartozik.

Fehérlapos 2015.10.22. 10:49:41

Azért kicsit részletesebben is kifejthetted volna, hogy mi alapján feltételezhető a titkoszolgálati kapcsolat, teljesen mindegy, hogy ki írta, a tények, azok tények:
parameter.sk/dunaszerdahelyen-rakott-feszket-jobbik

A Jobbik a szóban forgó irodát attól a Cséfalvay Páltól bérli, aki 2009-ben a Harmónia AT elnevezésű polgári társulásával került a köztudatba. A 2010-es szlovákiai parlamenti választások előtt egy évvel alapított társulás célja a szlovákiai magyar autonómia kiharcolása volt, ám a szervezet mégsem ezzel érdemelte ki a sajtó figyelmét. Az Új Szó újságírója 2009 májusában a Harmonia AT weboldaláról letöltötte a szervezet alapszabályzatát, a dokumentum fájlinformációiból pedig kiderült, hogy azt egy volt szlovák titkosügynök, Igor Cibula számítógépén írták. Cibula, aki akkor a Volt Hírszerző Tisztek Szövetségét vezette, és mellesleg Ján Slota szélsőjobboldali politikus jóbarátja, akkor kínos magyarázkodásba bonyolódott.

Cibula az Új Szónak először azt nyilatkozta, hogy az égvilágon semmi köze az egészhez, és valamiféle lejárató kampányról lehet szó. Két órával később már azt mondta, hogy a magyar sajtó szemlézésével is foglalkozó ügynökségének egyik munkatársa elektronikus formában újságcikket küldött a Harmónia képviselőinek, akik állítólag figyelmetlenségből abba a dokumentumba másolták bele alapszabályzatukat, aztán a honlapjukra is feltöltötték.

A harmadik, egy nappal későbbi magyarázata úgy hangzott, hogy csupán félreértés és véletlen egybeesés az egész, arról a számítógépről lehet szó, amelyiket dunaszerdahelyi barátjának ajándékozott, és aki kapcsolatban áll az autonómiatörekvéseket hirdető Harmóniával. Barátja nevét nem akarta elárulni, mondván: nem szeretné fölöslegesen belekeverni a botrányba.

Ján Slota 2009 májusában a történések tudatában alkalmat talált arra, hogy jól kiboruljon a dunaszerdahelyi autonómiatörekvések miatt, mozgósítva ezzel saját szavazóit. Aztán a belügyminisztérium tett pontot az ügy végére, amikor 2009 júniusában az ominózus törekvések miatt feloszlatta a polgári társulást.

Cséfalvay Pál akkor úgy nyilatkozott, hogy semmi köze a titkosszolgálathoz, és a sajtó csupán le akarja járatni.

Fehérlapos 2015.10.22. 10:53:21

@Fehérlapos: Ja, és mellesleg néhány hónap múlva ismét választások lesznek Szlovákiában. nem értem, hogy az idiótábnál idiótább összeesküvés-elméletek tucatjában hisző (szélső)jobbosok számára miért elképzelhetetlen ez a tényekkel alátámasztott feltételezés?

N. Barbie 2015.10.22. 11:40:19

Kivalo iras. Az meg, hogy miert is irtak ezt a baromsagot, egyertelmu. Megkaptak a parancsot a fidesztol, hogy valamivel be kell sarozni Szavay-t, mindegy mekkora okorseg legyen is, aztan kaptok erte majd egy kis alamizsnat.

@Fehérlapos: Javits ki, ha tevedek, de jol ertem, hogy szerinted azert all meg ez a nevetseges ugynokvad, mert Szavay/Jobbik nem nezett utana, hogy azt az ingatlan evekkel korabban ki berelte/kinek a tulajdona es annak milyen ugyei voltak?
Tehat, ha en mondjuk kiberlek egy raadasul kulfoldi ingatlant, aminek az elozo tulaja/berloje mondjuk pedofil ugybe keveredett, akkor attol en is pedofil leszek? Ez a logika most komoly?

En ertem a minden aron besarozasi szandekot, de azert a nevetseges szintre ne menjunk mar le.

Fehérlapos 2015.10.22. 12:15:50

@N. Barbie: Azért ez nem olyan egyszerű, mert nem xy helyi lakostól bérelte az irodát, aki a legkedvezőbb ajánlatott adta neki, hanem egy régi ismerősétől, aki a helyi szélsőjobb képviselője.

N. Barbie 2015.10.22. 12:39:23

@Fehérlapos: Igen, es annyira hulyenek nezunk allitolagos titkosugynokoket, hogy meg azt se tanulta meg a fedett tevekenyseg vegzese tantargy orain, hogy ne olyan emberrel alakits mar ki kapcsolatot/berelj ki irodat, akirol egy sima google kereses is kodobja, hogy mas titkosugynokokkel kapcsolatban all/allt, ezzel azonnal lebuktatva magadat is...

Fehérlapos 2015.10.22. 16:20:57

Ha képes volt autonómia-tervezetet írni a titkosszolgálat gépén, és azzal hergelni a Ján Slotát, akkor ez sem elképzelhetetlen.

Fehérlapos 2015.10.22. 16:23:56

Ez a magyar titkosügynök csak ugyanazt csinálja, mint 2010-ben, befolyásolni akarja a közhangulatot a választások előtt.

N. Barbie 2015.10.22. 17:29:37

@Fehérlapos:
"Ha képes volt autonómia-tervezetet írni a titkosszolgálat gépén, és azzal hergelni a Ján Slotát, akkor ez sem elképzelhetetlen."
Az nem Szavay volt, tehat a keredes meg mindig ugyanaz:
Tennyleg ennyire hulyenek nezunk valakit, csak azert, hogy megalljon ez a szanalmas ugynokvad, hogy az elso lepesevel rogton lebuktatja magat, egy akar a google-ben rakeresheto emberrel, masreszt a komplett szlovak titkosszolgalatot is olyan hulyenek nezzuk, hogy egy ilyen ostobaval szoba allna.
Asszem ennyit errol a nevetseges vadrol.
Gyerekek, szedjetek ossze magatokat, mert ilyen pitianer kitalaciok tovabbra sem lesznek elegendoek a Jobbik-osok lejaratasara es a szavazok elbizonytalanitasara.
süti beállítások módosítása