Két szék közt a pad alatt, migráns ügyben
Címkék: bevándorlás migráció Németország kesztyű nélkül
Tweet
Az utóbbi napok migránsmizériája kapcsán, bárhova fordulok, mindig ez a kínzó kérdés üti föl a fejét: Miért nem eresztjük már tovább a bevándorlókat? Ezt kérdezik maguk az érintettek, ezt kérdezik a szolidaritásról fátyolos szemű, baloldali migránstutujgatók, és ez rezonál a szappanoperákon kondicionálódott széplelkekben, akik csak jó messziről, de annál hangosabban lamentálnak a kéretlen jövevények szomorú sorsa fölött.
A válasz több szempontból is nagyon ironikus, bár meglepőnek semmiképp sem nevezném. Ha sommásak, és felszínesek akarunk lenni, akkor két szóban kimerül a lényeg: EU-s szabályozás.
A törvény nevében
Bizony-bizony, a brüsszeli vízfej hirtelen nagyon komolyan kezdte venni a dublini egyezmény előírásait. Persze ez alatt nem a határvédelem szorgalmazását kell érteni, hiszen maga a francia külügyér kifogásolta vérmes felháborodással az „embertelen” kerítésépítést (azt most hagyjuk, hogy a gallok milyen kerítéseket húznak föl Calais térségében, és hogy a francia hatóságok úgy verik arrafelé a bevándorlókat, mint a répát; túl magas labda lenne).
Nem, most az a jogi kötelezettség kapott főszerepet, amely szerint azon bevándorlót, akinek nincs uniós állampolgársága, schengeni vízuma, illetve nem regisztrálták, és nem kapott menekültstátuszt, tilos tovább engedni az EU területére. Pont. Eddig ez nem nagyon érdekelte se a német, se az osztrák hatóságokat, aminek több oka is van, de ahogy közelednek az ausztriai választások, mind közül a legnyomósabbak immár a belpolitikaiak lettek.
Jól láthatóan egy huncut zsarolási játék vette kezdetét, ahol diszkrét bájjal ütközik ki a központi államok, elsősorban Németország, Franciaország és Ausztria képmutató, farizeus magatartása, valamint a kettős mérce, amivel a keleti végek államait kezelik.
Nem örülünk látványosan - leginkább pedig sehogy - annak, ha a Földközi-tengerben egy elsüllyedt hajó vagy furgon rakterében több tucat ember, borzalmas kínok között megfullad. Nem mondjuk azt, hogy "ez kevés". Nem akarunk éles lőszerrel az üldözöttekre tüzelni, mindenféle válogatás nélkül, leginkább pedig sehogy. Nem akarunk mérgezett italokat vagy ételt osztani a migránsoknak.
Többek között emiatt vagyunk különbek, mi európaiak, mint az Iszlám Állam elnevezésű barbár horda.
Mellesleg az európai meghatározás alól kivételt képez az a retardált barom, aki petárdát akart dobni a Keleti pályaudvaron táborozó hívatlan vendégek közzé, ahol azért mi budapestiek is közlekedünk szép számmal. Természetesen „hősünk” azokkal a migránsokkal szemben volt ilyen bátor, akik éppen lepihentek.
Ez a fotó tökéletesen megmutatja Magyarországot
Címkék: politika kormány kerítés határzár Magyarország EU Jurenkó Ferenc Ferkusz Béli Balázs
Tweet
Egy kép, nem több, egy jól elkapott pillanat, amely önmagában tömöríti az elmúlt 25 esztendőt, de talán még sokkal többet is.
Fotó: Béli Balázs
Ha jól megnézzük ezt a fotót, rajta van ezen az elmúlt évtizedek összes értelmetlen beruházása a stadionoktól a völgyhídig és az összes politikus, Horn Gyulától Orbán Viktorig. De sajnos, ami ennél is sokkal szörnyűbb, hogy rajta vagyunk mi magunk is.
Ott vagyunk a képen az egykedvűn szemlélődő rendőr mögött, ott vagyunk a kerítésbe gabalyodva, és ott vagyunk a határ túloldalán is szétszórva a világban. Ez a fotó rólunk szól. Rólunk, magyarokról, a korrupt és romlott politikusainkról, a kudarcokról, az ötmillió határon túli magyarról és a már csak apolitikusan és szkeptikusan szemlélődő milliókról.
Ez a kép betekintést ad az elmúlt évszázadokba is. Elcsépelt közhely, de a történelem megismételte önmagát. Mint a múltban már oly sokszor ismét mi lettünk Európa védőbástyája. Pont ugyanúgy, mint régen, a Nyugatról jó szavakkal és tanácsokkal bőven ellátva, de gyakorlatilag magára hagyva.
Egykoron a törökkel küzdöttünk ezen a vidéken, most pedig a napi szinten ezer szám érkező menekültekkel próbálunk valamit kezdeni. Akárcsak régen, most is tudjuk jól, hogy ezt a problémát nem vagyunk képesek mi maguk megoldani. De ezért kötelességből küzdünk vele, kétség kívül már a vérünkben van.
Ezek mind-mind ott vannak a képen, nézni kell egy pár percig gondolkodni és tényleg minden látható…
Jurenkó Ferenc
Torzszülött-e a liberális-nacionalista koalíció? Hozzászólás a Jobbik-LMP találgatásokhoz
Címkék: jobboldal liberalizmus nacionalizmus baloldal 21. század Jobbik Schiffer András LMP Vona Gábor Török Gábor László Bernát
Tweet
Amikor 2010-ben az Origó megkérdezte Dúró Dórától és Vágó Gábortól, hogy lesz-e Jobbik-LMP közös munka, mind a két politikus láthatóan inkább a földet, mint egymást bámulva fejtette ki, hogy hátvalahogymajdlesz. Ódivatú liberális nacionalistaként akkor elhúzott szájjal könyveltem el, hogy ennek bizony alacsony az esélye: mára talán más a helyzet.
Nem szívesen írok belpolitikáról. A magyar politikatörténelmet Tisza István halála és Károlyi Mihály bukása óta alattomos kispályások nemzetrontó homokozójának tartom, melynek leggyengébb eresztését a Kádár-koron kívül talán éppen az elmúlt 26 év adta.
Valami viszont mégis kirángatott a külpolitikai és történelmi elemzések eldugott világából. Egy olyan hírre kaptam fel a fejemet, melyre – ki nem mondva – évek óta vártam, és melyre a magyar történelem talán már lassan száz éve várt. Ez pedig Török Gábor szájából hangzott el, aki arról beszélt, hogy nem tartja kizártnak a Jobbik és az LMP közeledését. Tudva, hogy Török rendszeresen veszi is a fáradtságot, hogy a magyar pártok vezetőitől személyes tippeket kapjon, hozzá is teszem: talán többet tud, mint mi.
István, az ócskás
Címkék: színház művészet istván a király 2015 partyhard Novák Péter Balogh Gábor
Tweet
Alföldi Róbert két évvel ezelőtti elcseszett lázálma után sokan vártuk tenyerünket dörzsölve Novák Péter István a Király-rendezését: "no, majd most megmutatja a Peti hogyan kell ezt a darabot színpadra vinni!" Nos, ami azt illeti, a 2013-asnál tényleg jobb lett - de leginkább csak azért, mert abból a mélységből már eleve csak felfelé vezethetett az út.
Az első döbbenet akkor érhette a nézőt, amikor a mikroszkopikus mikroportok korában a szereplők akkora mikrofonokat szorongattak a kezükben, amiket talán csak Rózsa Gyuri brutális méretű hangjogarjai múltak felül a Zsákba macskában jó 20 évvel ezelőtt. Én mintegy negyed órányi lefagyva bámulás után kezdtem el megsejteni, mire gondolhatott itt a költő. A cél valószínűleg a vérbeli rock koncert hangulat előidézése lehetett - hiszen hogy nézne már ki fejre erősített mikroporttal ugrálva Mick Jagger, vagy Bruce Dickinson? Az ötlet nem is lenne ördögről való. Az István a király mára a legtöbbünk fejében nem egységes színpadi műként, sokkal inkább csápolós, léggitározós, vagy épp összebújós, romantikus slágerek egymás után következő lejátszási listájaként él. A számok önálló életre keltek, ma már senkinek sem jutna eszébe, hogy a buliban a Szállj fel, szabad madár után még meghallgassuk Koppány vezér háremének énekét. Szóval lehetett volna ez akár egy merész, de jól sikerült újraértelmezés is.