Új vonalakat húztak tintával egy térképre az Igazság nevében, aki ekkor megkötözve feküdt egy szomszédos szobában, nehogy felszólalásával megzavarja a tárgyalást.
Ahogy a toll sercegve suhant a papíron, falak és kerítések emelkedtek, akár falvak közepén, és váltak vízmosások hajózható folyókká, ezer éves nevek pedig idegenné.
Aki addig paraszt volt, tanító, munkás, katona, az mind bűnöző lett, csak mert magyarul szólt.Akit lehetett, elüldöztek, elköltöztettek, megöltek. Sokaknak családja ősi földjén csak emléke vagy vére maradhatott. És aki ennek ellenére kitartott? Jutalma a megvetés volt és az igazságtalanság. S anyaországbeli honfitársai szemüket lesütve fordultak el tőle, csak hogy nyugtuk legyen.
De foszladoznak a csomók az Igazság kötelékein, egyszer betoppan közénk, és nagyot kiált majd. Nekünk csak arra kell figyelnünk, hogy meghalljuk és elhiggyük szavát. És, hogy legyen még valaki akkor, aki érti, ha esetleg magyarul szólna...
Ulicza Tamás
Ha Magyarországot vezeted, nem verheted át a magyarokat!
Címkék: kormány bevándorlás Jobbik Fidesz Balogh Gábor Bazsó Bálint
Tweet
"Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!" Ez az egybites egyszerűségűre gyúrt demagóg politikai "üzenet" lepheti el az országot a következő napokban az útszéli óriásplakátokon, ha minden igaz. Csúcsra járatják a jóléti sovinizmust. És ki akarja letépkedni? Ron Werber 23 millió románozó táskahordozója. Talán még soha nem volt ennyire undorító a magyar politika.
Az utóbbi pár hónap megmutatta, milyen az, amikor a Fidesz jobbikabb akar lenni a Jobbiknál, milyen az, amikor a Fidesz - immáron sokadik - irányváltása után hirtelen nagyon-nagyon szokatlan terepen találja magát. És nagyon nem ért semmit.
Az állampolgárok postaládájáig, majd többségüknek a kukájáig jutó politikai garázdaság nyilvánvaló és egyetlen célja, hogy a Jobbikhoz húzó, vagy abban már alternatívát látó szavazót újra meggyőzze, a kormány a helyén van.
De igazából csak arról győz meg mindenkit, hogy pöffeszkedik rendesen.
Csodát most a rettenetesen kínos, propagandisztikus, átlátszó, és csak a 2004-es kettős népszavazást megelőző, csak ahhoz hasonlítható gyűlöletkampánytól várnak. Ennek sikerében csak azok a korábban már megénekelt csőnacis, hipertrendi mindentudó nyikhajok bízhatnak, akik azt hiszik, hogy egy méregdrága, de nézhetetlen propagandatévé és egy kézivezérelt Magyar Nemzet 2 szorgalmas munkával beleveri a széles néptömegek fejébe: nektek bizony a bevándorlás az egyetlen gondotok, 2015-ben. Ezek az emberek tényleg azt hiszik, hogy egy kis felülről irányított idegenellenség javít majd a számokon.
"Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!"
Ha esetleg még ettől sem dobálná meg a tévét a távirányítóval, gyújtaná fel az újságot, hajítaná ki az ablakon a rádiót, tépné szét a routert, akkor csak képzelje el maga elé a kedves olvasó, ahogyan
szír férfiak árkot tisztítanak Borsodban, afgán asszonyok seprik Mezőtúr közterét, koszovói kishivatalnokok szállják meg az államapparátus bugyrait, ghánai programozók miatt kerülnek utcára magyar informatikusok, vagy épp a magyar időseket afrikai szociális munkások gondozzák a jövőben a mesés magyar bérekért. Vagy ahogyan a bevándorlók tömegei húznak alacsonyabb sorszámot a munkaügyi központokban.
Nem, ezektől az embereknek Magyarországon senkinek nincs veszélyben a munkája. Sokkal inkább veszélyben van egy Londonban mosogató, vagy Németországban szociális ellátást végző magyar munkája. Azoké, akik az eddigi magyar kormányok közös erőfeszítésének hála kitántorogtak innen.
A kommunizmus áldozatainak nem jár elégtétel
Címkék: politika bíróság társadalom Kommunizmus Biszku Béla kesztyű nélkül Jurenkó Ferenc Ferkusz
Tweet
Az áldozatoktól és azok leszármazottaitól sikerült megtagadni az elégtétel, még az utolsó utáni pillanatban odapöttyenthető szépségtapaszát is. A volt belügyminisztert minden valószínűség szerint soha nem fogják elítélni az általa elkövetett gaztettek miatt. Ő és a már az élők soraiból távozott véreskezű bűntársai tehát mind megússzák a felelősségre vonást.
A Pázmányon bevezetett, kötelezően elvégzendő Holokauszt-szemeszterrel mindenki elégedett lehet. Elégedett lehet az izraeli megszállástól minden percben rettegő, s elégedett az évtizedek óta erősödő antiszemitizmus fojtogató légkörében fuldokló honpolgár is.
Bárki fejéből is pattant ki ez a remek ötlet, az vagy nem érti Közép-Európa jobb sorsra érdemes lakóinak lélektanát, vagy szimplán csak magasról tesz rá.
Az Elbától keletre ugyanis az átlag halandó - úgy nagyjából az elmúlt száz évben - már megszokta, hogy ami felülről, vagyis a hatalomból érkezik, az csakis rossz, erőltetett, ízléstelen, idegesítő vagy hazug - minősített esetben mindegyik - lehet, tehát valami olyasmi, amit, ha teljesen nem is tudunk kizárni az életünkből, üveges tekintettel magunk elé meredve remegő állkapoccsal elfojtott ásítások közepette valahogy túlélhetünk. Kellő türelemmel.
Ebben a világban, ha valamit meg akarsz utáltatni az emberekkel: tedd kötelezővé. Igen, kontraproduktív a holokauszt kötelezővé tételének ötlete, különösen, ha azt a színpadrendezőnek sem utolsó Ilan Mor promotálja bele az arcunkba.
Nem volt az olyan régen, hogy elfelejtsük: Izrael budapesti nagykövetének vérnyomása nagyot ugrott Boggie háborúellenes dalának egyik színpadképétől, amelyben a gázai bombázások gyermekáldozatainak akart - volna - emléket állítani. Izrael magyarországi nagykövetének szemöldökrángása végül elegendő is volt arra, hogy levegyék a “kellemetlen Izrael-ellenes politikai üzenetet".
Briliáns PR-üzenet volt ez a nagykövettől, és így Izraeltől, de úgy tűnik, ez a siker nem volt elég.
Csalódottnak kell-e lennünk, amiért Csemer Boglárka és csapata Wars for nothing dalával Magyarország a 20. helyet szerezte meg a tegnap tartott, 60. Eurovíziós Dalverseny döntőjében?
Dalok vagy produkciók?
Az egyik legnézettebb nemzetközi dalverseny, történetének 60 éve alatt igazi gigashow-vá nőtte ki magát. A döntők azonban évről évre – nevével ellentétben –egyre kevésbé szólnak a dalokról, sokkal inkább a körítésről, a produkcióról, és arról, hogyan tudják überelni egymást a házigazda vagy éppen a versengő országok.
Az énekversenyeken edzett hazai közönség is már jócskán hozzászokhatott, hogy egy-egy versenyző sanyarú háttere, a formabontó, extrém karakter, a látványos, impulzív életvitel a végső értékelésnél folyamatosan elviszi a fókuszt az énektudásról vagy a karizmatikus előadói jelenlétről.
Az elsősorban külsőségekre fókuszáló média egy emberként veti rá magát ugyanis egy szakításra, egy beszólásra, egy verekedésre vagy egy zsákfaluban nyomorgó tehetségre, amivel megbotránkoztathat, meglephet, sajnáltathat vagy könnyeket csalhat a néző szemébe - és némi növekedést a nézettségi mutatókba.
A szereplők megjelenése mögé rakott média- és látvány-abrakadabra észrevétlenül vonja el a figyelmet magáról a dalról vagy az énekhangról, ami még az olyan formátumokban is tetten érhető, melyek célzottan igyekeznek háttal ülő zsűrivel vagy fallal elzárt fellépőkkel operálni.