24
ápr
Európai értelemben vett lakájok
Címkék: románia baloldal gurmai zita ion iliescu csángóbrékesek aromó
Tweet
Dhisz fláwör iz tö fánding prezident, mondta a magyar politikai abszurd két lábon járó megszemélyesedése, az igazi, őszinte, progresszív, európai értelemben vett divatcsapás: igen, Gurmai Zita.
A tegnapi napunkat bearanyozó képviselőasszony megajándékozta az európai értelemben vett sovinizmus román képviselőjét, Ion Iliescut egy könnyed puszival és virággal. Öröm bódottá van, együtt építjük Európát, Zita jóvá teszi mindazt, amit az orbáni félázsiaizmus baltás gyilkosos otromba, nem európai, nem modern, nem progresszív mucsaizmusa elrontott.
Gurmai tehát betipegett Romániába, hogy egy könnyed, nőies mozdulattal lerombolja a román és magyar nép megbontha közé emelt falakat.
Ezúton mi is üdvözöljük Ion Iliescut, a román szociáldemokratizmus fénylő csillagát, haladó képviselőjét, akinek ugye semmi köze nem volt a Fekete márciushoz, sosem működött együtt a román sovinisztákkal (ellentétben a széljobbal kokettáló Orbánnal ugye), minden cselekedetében érezhető a magyar kisebbség iránti szimpátia és tolerancia, és amúgy nem egy tőről metszett, 1.0-ás balkáni vörösnacionalista, mint ahogy a magyar jobboldal állítja.
A magyar bűnüldözés és igazságszolgáltatás kritikáját már sokan sokféleképpen megírták, de talán még a legnagyobb bírálóik sem gondolták soha, hogy brutális sorozatgyilkosok fütyörészve sétálnak majd ki a börtönből azért, mert négy év alatt sem sikerült az ügyükben ítéletet hozni. Mint ismeretes a törvény által maximálisan előzetes letartóztatásban eltölthető idő négy esztendő. Ez az idős embereket bestiális kegyetlenséggel legyilkoló nehézfiúk esetében pedig vasárnap letelt. Így már szabadon kóricálhatnak az országban és folytathatják büntetlenül azt, amit pár éve abbahagytak.
Gondolom hatalmas szabaduló bulit is csaptak, minden komájuknak elmesélve: nyugodtan lehet itt ölni, gyilkolni, lopni és rabolni, hiszen egy brutális sorozatgyilkosságot is meg lehet úszni pár évvel.
Vasárnaptól már nem beszélhetünk arról, hogy eljött a magyar igazságszolgáltatás alkonya, itt már vaksötét éjszaka van. Kár felelősöket keresni, ez már nem elegendő, az egész rendszert kellene gyökerestől megreformálni.
A rendszerváltásnak nevezett akármi idején mind a rendőrség mind az igazságszolgáltatás kapott egy esélyt arra, hogy levesse magáról a Kádár által rájuk hagyott köntöst, de ez sajnos alig-alig sikerült. Az új divatos rendőr egyenruha és talár alatt még mindig sokszor ott lapul a régi szeretett pufajka.
A híreket olvasva pedig egyre gyakrabban kell rádöbbennem arra, hogy a rendőrség már nincsen kapcsolatban a valósággal. Nem tudom, hogy merre járnak de, hogy nem itt az biztos. Néha azt érzem, hogy náluk egy barna, fakeretes, színes Videoton TV-ben még mindig a Szomszédok 1987-ben forgatott első évadja megy. De azoknál sincs sok köszönet, akiknek sikerült csatornát váltaniuk, ők ugyanis a maffiózók sorozatát találták meg és nézik azt láthatóan nagy áhítattal.
Nincsenek illúzióim, majdnem biztos vagyok, hogy a jövőben sem fog változni semmi a „igazságszolgáltatás” és a bűnüldözés területén. Nagyon örülnék azonban, ha valaki a Teve és a Markó utcában végre elkapcsolna a Filmmúzeumról, már az is nagy előrelépés lenne, ha a Szomszédoktól eljutnának, mondjuk a Barátok köztig. De az sem lenne nagy baj, ha a régi TV-t is kicserélnék.
Amíg ez nem fog megtörténni két egymással párhuzamos valóság lesz, az egyik a miénk a másik meg az övék. Mi meg szépen hozzászokunk ahhoz, hogy az „igazságszolgáltatás” töketlenkedése miatt gyilkosokkal kell együtt éljünk, a rendőrségnek meg a gyorshajtók és a tilosban parkolók jelentik az első számú közellenséget a valódi bűnözőkkel szemben.
Hétvégén jó volt picit megállni. Miközben tapossuk a malmot, megállás nélkül rohanunk, nem vesszük észre, úgy szalad el az idő fölöttünk, hogy csak élni, megélni felejtünk el. 
Ránk zúdult a jó idő, a két hétig tartó tavasz is a múlté, itt a nyár. Ismerős Arcok koncert, összekapaszkodunk, mosollyal, jókedvvel megélünk néhány elmorzsolt könnycseppet, zenébe, dalba írt fájdalommal vegyes büszkeséggel éneklünk együtt a zenekarral. Szerelemről, barátságról, magyarságról, arról, kinek mi a dolga. A mi dolgunk.
(Fotó: Ismerős Arcok, Szakonyi Zoltán)
Ott, együtt éreztük azt, nem kell vonulni, nem kell protestálni valami ellen, elég, ha megengedjük magunknak a boldogságot, a megélt együvé tartozást, ezzel ugyanis bizonyítjuk, nem félünk, nem hátrálunk meg, itt vagyunk otthon.
Ami oly nagyon hiányzik sokszor a nemzeti oldalból, mert az állandó harc, az első vonalban állás közben nem vesszük észre, hogy a saját értékeink, saját igazunk melletti kiállás ezerszer fontosabb annál, hogy leálljunk vitázni azokkal, akiknek semmi sem fontos, semmi sem érték, mozgatójuk az érdek, vagy a mi állítólagos romlottságunk. Őket nem győzhetjük meg, de nem is kell.
Hisszük, valljuk, hogy nekünk nem velük, hanem magunkkal kell foglalkoznunk. A mi nyitott, befogadó igazságunk utat talál a magyar társadalomhoz, ha kell zenével, ha kell írással, ha kell politikával.
Ott a koncerten, családok, szülők, gyerekek, fiatalok és idősek kapaszkodtak össze megélni azt a bizonyos emelkedett pillanatot. Jó volt magyarnak lenni, így, mindenféle negédes, túljátszott, és elcsépelt jelző nélkül.
12
ápr
Halálnak kufárai
Címkék: média index politika kultúra hvg szalai annamária kesztyű nélkül Guest blogger Bazsó Bálint
Tweet
Meghalt egy ember. Társunk. Felebarátunk. Mindegy ki, vagy mi. Nincs jelző.
És nincs de.
Szalai Annamária fájdalmasan fiatalon távozott, becsülettel, hatalmas tartással viselve súlyos betegségét, elment.
Egy 'de' azonban van. A balliberális oldal 'de-je'.
Ez a szó, az ő szavuk, a halál, az elmúlás, a fájdalom és a részvét semmibevétele. A hideg számításé.
Halálának napján kufárok álltak sorba, hogy újra elővehessék érveiket egy olyan vitából, amely soha többé nem folytatódhat. Mert ő elment, a vita egyik résztvevője nem érvelhet már soha többé, s nem védheti meg magát.
Lehet vitázni a médiatörvényről, hatóságról, lehet kritizálni, cenzúrát emlegetni publicisztikában, de nem ma.
Megdöbbentő és érthetetlen, hogy egy jogállamban hogyan tilthatnak be miniszterelnöki utasításra (!) egy minden szempontból törvényes rendezvényt. Ennél már csak az érthetetlenebb, hogy tulajdonképp mire is lett volna jó ez? Az" Adj gázt!" címmel meghirdetett motoros vonulás ugyanis nem csak minden szempontból törvényes – de minden szempontból felesleges és kártékony is lett volna.
A Nemzeti Érzelmű Motorosok az Élet Menetével egy időben tervezték volna megtartani "Adj gázt" címmel felvonulásukat, amit a Belügyminisztérium gyorsan be is tiltott, arra hivatkozva, hogy a rendezvény "valamennyi jóérzésű embert" sért. Sokadik gyöngyszeme ez az Orbán kormány kreatív törvény értelmezésének, s nem utolsó sorban: ékes illusztrációja annak, hogy jelenlegi „jogállamunkban" tulajdonképpen mindenkinek mindenhez - gyülekezni, tüntetni, beszélni, lélegezni - csak és kizárólag akkor van joga, ha az a hazai zsidóság prominens képviselői szerint nem sérti az ő „emberi méltóságukat." Ezzel aztán „minden jóérzésű embernek" kötelessége azonosulni, különben nem jóérzésű, tehát fasiszta/náci/rasszista/kirekesztő.
A rendezvény betiltása tehát nettó jogtiprás, ilyet, így ebben a formában már fejlettebb közép-afrikai államokban is csak pironkodva mer megtenni a hatalom.
A menet elnevezése azonban pontosan ugyanakkora otrombaság volt, mint amennyire felháborító a hatóságok lépése. A fél nemzeti oldal játssza most a hülyét, hogy „ugyan már, egy motoros összejövetelen miért ne lehetne gázt adni". Méltatlan színjáték ez. Hatvanas IQ felett mindenkinek egyből leesik, hogy épp az év legnagyobb Holokauszt-megemlékezésének napján ez az elnevezés: vegytiszta provokáció.