segely.jpgA kampány eddigi legijesztőbb, leghülyébb és legkárosabb ötlete bukkant fel az év elején: minden magyar állampolgár alanyi jogon kapjon x mennyiségű pénzt az államtól, mert csak.

Az eredeti javaslat itt megtekinthető. Akik nem érnek rá átlapozni, azoknak egy zanzásított változat a hirado.hu-ról: "A javaslat értelmében gyerekek 25, felnőttek 50, várandós édesanyák pedig 75 ezer forintot, úgynevezett 'létpénzt' kapnának havonta a Magyar Államkincstártól egyszerűen a 'létezés jogán'."

Az első, nyilvánvaló eszmetársítás a Római Birodalomhoz köthető: a hanyatló principátus idején az ingadozó uralmú cézárok szórtak a nép közé pénzt randomban, később ezt a szokást a középkori királyok is átvették; kiváló hangulatjavító intézkedés a népszerűség növelésére. A modern demokráciákban azonban példátlan dolog ez, mondjuk ki nyersen: nettó szavazatvásárlásról van szó. Meglehetősen sokan sorakoztak fel a javaslat mögé, számomra talán a legmeglepőbb Surányi György neve volt, bár az ő életpályáját áttekintve talán annyira nincs is min csodálkozni.

Miután mindenki kiájuldozta magát azon, hogy milyen szép gondolat ez, valamint elismeréssel gratulált azoknak a zseniknek, akik azt is kitalálták, hogy miből lehet ezt megfizetni, hadd vázoljam fel a dolog néhány olyan következményét, amelyek könnyen megjósolhatóak azok számára, akikbe minimális józan ész szorult.

1. Új utak a cigánybűnözésben

Nagyjából az első LÉT-osztáskor fog felmerülni Orsós Kevin bodzaszedő-vállalkozóban az egyszerű matematikai képlet: 1 csávó=50 rugó. 1 purgyé=25 rugó. Egy felcsinált bige=75 rugó. Innentől kezdve az egész csak logisztika kérdése: az eddigi uzsorások simán államilag szubvencionált embertenyésztő-farmokat hoznak létre. Ha összeterelsz 20, gyenge, kisemmizett és megfélemlített emberi lényt egy putriba, és lopott fával fűtött kályhával, vízzel és konyhai hulladékkal életben tartod őket, akkor nettó 6-700.000 forintot össze lehet velük kaszálni. A megfélemlített/megvesztegetett pénzespostás természetesen eleve a "tulajdonos" kezébe fogja leszámolni a zsét. A 14-15 évesen teherbe eső lányok amúgy is rémisztő száma végleg az egekbe fog emelkedni; a 75.000 forintot érő terhességből egy 25.000-et érő baba fog születni, amit azonnal követhet a 75k-t érő következő terhesség. A lakosságfogyást így garantáltan megoldjuk, az tuti.

Disclaimer: akinek ez az elképzelés irracionálisnak, sőt betegesnek tűnik, az guglizzon egy kicsit olyan kifejezésekre, hogy "csicskáztatás", "rabszolgatartás Magyarországon" "uzsora", stb.

2. A megvalósítás mint olyan

Fentebb megfélemlített pénzes postásokat vizionáltam, de persze ismerve a magyarországi mechanizmusokat, valószínűbb, hogy a SZÉP-kártya mintájára LÉT-kártyát vezetnének be. A kivitelezésre abszolút nyílt pályázatot hirdetne meg a kormány, amit abszolút független szakértők bírálnának el. A végén meglepetésre egy kormányközeli kézben lévő bank bonyolítaná le az egészet, évente - alsó hangon - több tízmilliárd forintos nyereséget kaszálva. Természetesen egy csodás új bürokratikus gépezetet is fel kéne állítani az egészhez, esetleg valamelyik meglevőt tovább bővíteni, amivel további pozíciókat és persze költségeket lehetne generálni, az ország nagyobb dicsőségére.

3. Gerappaaa!!!

Aki él/élt már az ország bizonyos régióiban vagy mondjuk a főváros meredekebb részein, az tudja, mit jelent a segílyosztás napja. Általában ilyenkor tanácsos egy-két napra bezárkózni otthonra és szaporán imádkozni. Na ezt most szorozzuk meg tízzel.

Különösen Budapesten lenne érdekes a szituáció: mivel a hajléktalanok is állampolgárok, a gempa nekik is jár. Természetesen a liberális szociológusok szerint ezt az összeget arra fogják használni, hogy talpra álljanak és elkezdjék a reintegrálódásukat a társadalomba. Valószínűleg a megszámlálhatatlan, de bizonyosan tízezres nagyságrendű hajléktalan népességből néhány százan valóban ezt tennék. A többiek számára? Nem akarok apokaliptikus képeket felvázolni, csak javaslok egy kísérletet: a fent említett liberális szociológus menjen végig a Nyugati-aluljárón mondjuk délután kettőkor, adjon az ott csövező népeknek fejenként 50 ropit, majd menjen vissza 2 óra múlva és nézze meg az eredményt.

4. Ceterum censeo

Nem mondom azt, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék. Egy működő társadalomnak alapvető feladata, kötelessége, hogy önhibáján kívül elesetté vált, önellátásra képtelen tagjait segítse. Ez a társadalom egyik alapköve, az emberi szolidarítás alapja. Viszont ez a megoldás olyannyira elképesztően káros, bomlasztó, hogy leírni is nehéz. A most is súlyosan meglévő társadalmi különbségek által felszított indulatokat a sokadik hatványra emelné: a minimálbérért dolgozó emberek okkal gyűlölnék meg a vidám ingyenélőket (ne nyissunk azon vitát, hogy lehet-e vidáman élni fejenként 50k-ból), az eddigi inaktívak még azt a kevés motivációjukat is elvesztenék a munkába állásra, ami esetleg megvolt bennük. A közmunka-programoknak egyszer és mindenkorra vége lenne.

Ez a Kádár-korszak visszatérése, akkor az úgynevezett "bújtatott munkanélküliség" eszközével kreáltak szinekúra-állásokat emberek százezreinek.most már a látszattal sem törődnének a haza bölcsei.

Ezt a képtelenséget nagyon gyorsan ki kéne radírozni a köztudatból. De sajnos, amíg a kampány tart, addig ilyen remek ötleteket nem lehet csak úgy kikukázni, tehát félő, hogy az elkövetkező pár hónapban a nép fejébe beleeszi magát az a gondolat, hogy ez lehetséges, sőt jó dolog.

Hát nem az.

Kollega T. Attila

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr75761387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

petrol pet 2014.01.17. 11:45:33

Akárhogy olvasom az elemzéseket, cikkeket, valahogy mindig az jön ki, hogy az előre haladni, 1-ről 2-re jutni akaró, szorgalmas emberektől kellene megint elvenni még többet, majd odaadni (némi redisztribúció-átrendezéssel) a munkaerőpiacról(különböző okok miatt) kiszorultaknak,inaktívaknak, meg a munkát hírből sem ismerőknek. Hatékonyság, innováció, motiváció hova? ugyan kérem, az nem érdekes.

ertelmetlensegi 2014.01.17. 11:45:57

Csak a devizahiteleseknek, bankoknak, állami cégeknek lehet ingyen pénzt adni?
Gyorsan ide a havi 50.000 Ft., de gyorsan!!!
Aki ezzel kampányol arra szavazok!

mojoking77 2014.01.17. 11:49:13

@David Bowman: :) Azert ezek varosi legendak. Szaudiban szoktak meg nagy ritkan hasonlot csinalni. Kuwaitban 2011-ben volt az utolso nagyobb osztas, amikor az emir MINDEN allampolgarnak (ferfiaknak es noknek is) 13 honapon keresztul utalt havi 1000 Dinart. Szep is volt. Ott inkabb az adok hianya, es az eletkezdesi tamogatasok (a ferfiak 18. szuletesnapjara adott 25000 dinar, az eskuvore a szuloknek adott ugyanekkora osszeg, + az ingyen telek a fiataloknak) ami nyugodtta teszi oket. De az egy nagyon mas vilag, senkinek nem javasolnam, hogy irigyelje oket.. :))

Memnon 2014.01.17. 11:53:38

Basszus itt sokan úgy mondanak véleményt, hogy nem is értik, hogyan működne.

Minden felnőtt kapna 50 ropit állampolgári jogon, tisztán, adómentesen, nettoban. Akár dolgozik, akár nem.

A minimálbér jelenleg 101.500,- azaz nettó ~67ezer forint. Ha valaki elmegy dolgozni valahova napi 8 órában, főállásban egy minimálbéres munkakörbe. Az továbbra is kapná az államkincstártól ugyanazt az 50 ropit tisztán, adómentesen amit akkor is kap ha nem dolgozik semmit csak a lábát lóbálja otthon. És kap egy leszállított minimálbért fizetésként a munkahelyén az államkincstártól kapott LÉT mellé ami fedezi a jelenlegi minimálbér és az 50 ezer ingyen pénz különbségét, azaz bruttó 26ezer, netto 17ezer forint fizetést (minimálbért). A munkaadó meg LÉT járulékként befizeti az 50 ropit az államkincstárnak a dolgozó után. A munkás szempontjából havi 17 ezerért kell bemennie a munkahelyre minden nap. Ez a nettó 17 ezer a minimálbér és a LÉT közötti olló jelenleg.

Ennyi pénzért nincs az a hülye aki elmenne dolgozni főállásba 3 műszakba, szalag mellé! A minimálbért jelentősen megemelni nem lehet mert akkor meg túl drága lenne az a betanított munkás amiről jellemzően szó van, és simán elvinnék az egész gyárat Romániába vagy Ukrajnába. Ilyen mértékű LÉT mellett viszont munkaerőt nem találnának a szalag mellé a kicsi olló miatt szóval szintén költözne az egész gyár.

randomuser1 2014.01.17. 11:53:53

én támogatom az ötletet. van pár gazdag, vegyük el tőlük, sokan jól járnak, kevesen rosszul- a mérleg pozitív.

Amatőr 2014.01.17. 11:56:49

Aki ma húszezerért nem dolgozik, az képes ötvenért is nem dolgozni! Ez jobb, mint az ingyenes bkv!

mojoking77 2014.01.17. 11:57:13

@Emmanuel Goldstein: :)
Ezt egyszer megvalositottak mar elo halozaton.
Egesz pontosan a voros Khmerek 1975-ben Kambodzsaban. Szerintem jarj utana, eleg jol le lett dokumentalva az egesz implementacio :)

netnepper 2014.01.17. 11:58:20

@mojoking77: Csak halkan megsúgom, hogy a környékünkön az összes létező gyárat és üzemet bezárták, - az egyik élelmiszeripari üzemet éppen a közelmúltban tették a földdel egyenlővé(nemzeti élemiszeripar feltámasztása ugye?) -, de még tégláját is apróra morzsolták - talán nehogy új épületet lehesen belőle emelni - és az egészet elhordták.
Erre te jössz itt a mindenki dolgozzon maszlaggal.
Inkább azt áruldnád el nagyokos hogy hol?
A helyén majd épülő multiban, az a pár tucat munkahely szerinted felszívja az egész munkanélkülivé vált tömeget?
Tudod, előbb gondolkodunk, és csak azután szólunk...

Amocsok 2014.01.17. 11:59:25

A problémákat általában mindenki érzi, felesleges mantrázni. Abban van különbség, hogy ki milyen megoldást gondol jónak, vagy legalább nem haszontalannak. Feltételezem, neked is lenne valamilyen megoldási javaslatod. Állj elő vele, de ne elbukott ötleteket áss elő! A pénzmegvonás, háromcsapás és társai semmit nem javítottak a helyzeten. Európa közepén, egy "keresztény" országban ne vizionáljunk egy teljes népcsoport kiirtásáról! Tehát, mi a javaslatod? Mit kellene tenni, hogy egy egyre elszegényedőbb, lényegében a nyomorban élő tömegek ne kriminalizálódjanak tovább?

Agyalap 2014.01.17. 12:06:03

Neveket akarok! Ki az az agyament hülye, akinek ez eszébe jutott???

belgabela 2014.01.17. 12:06:47

@Emmanuel Goldstein: De midnekitől el kell venni aki dolgozik folymatosan, hogy ennyien ötvenezret kapjanak. A pár gazdag pénze tízezzere se lenne elég ennyi embernek egy évre. Okoska.

Memnon 2014.01.17. 12:08:02

@HUN_Sector:

Erre mondtam, hogy mint elv nem teljesen hülyeség egy állampolgári jogon járó pénzbeli juttatás.
De kellenek mellé megkötések. Azaz mindenkinek jár alanyi jogon, de... Mondjuk kell hozzá bejelentett lakóhely, munkaviszony vagy ennek hiányában a szociális munkással történő együttműködés, gyerekeknél óvodába/iskolába járás ilyesmik.

Valamint a tanulmányban szereplő összegnél kisebb mértékű juttatásként lehetne csak működőképes. Mert annyira kicsi a tervezett LÉT és a mostani netto minimálbér közötti jövedelem olló (17 ezer forint), hogy ezért senki nem megy el dolgozni ilyen munkakörbe. Jelentősen megemelni a minimálbért (annyira, hogy megérje elmenni dolgozni) pedig nem lehet mert megszűnne az ilyen munkahelyek kétharmada.

Mondom az eredeti elképzeléshez képest módosításokkal alkalmas lenne a mostani szociális/segélyezési rendszer lecserélésére mert volnának előnyei is. De nem úgy, és nem olyan magas összegekkel mint a tanulmány készítői tervezték.

randomuser1 2014.01.17. 12:08:10

@mojoking77: á, ez sokkal öregebb eszme, már jézus urunk is pedzegette, csak még nem sikerült a gyakorlatban megvalósítani...

mojoking77 2014.01.17. 12:08:33

@netnepper: Es ezen segitene brutto 50000Ft/ho mindenkinek, alanyi jogon?
Bamulatos a naivitasod, ami sajnos idegesitove valik az agressziod es a vehemenciad miatt, ami az osszes kommentedbol atjon...

Foxtrotty 2014.01.17. 12:08:49

Hülyeség a havi 50 ezres létalap. Legyen 100 rugó, és akkor támogatom. Addig is tekintsük az 50 rugót mondjuk előlegnek

Foxtrotty 2014.01.17. 12:10:15

Ikerterhességgel várandós anyáknak akkor 100 rugó járna?

randomuser1 2014.01.17. 12:10:28

@belgabela: több gazdagot kell venni, vagy ösztönözni őket arr, h még többet termeljenek.
nem érted ezt, te butuska:)

mojoking77 2014.01.17. 12:11:07

@Emmanuel Goldstein: Ezert emlitettem a gyakorlati megvalositas soran tapasztalat kissebb hibakat. Nem csoda, hogy azota sem porbaltak mas halozatokon ujra impementalni... :) Kuba es Eszak Korea probalt egy valamivel kevesbe radikalisat, azrert az o modszeruket sem szivesen alkalmaznam Magyarorszagon

belgabela 2014.01.17. 12:13:51

@Memnon: Szó sincs róla, hogy az is kapná aki dolgozik, avagy akinek nyugdíja van. (Számold már ki ahhoz mennyi kellene!) És még te mondod, hogy más nem tudja, miről is van nagybaszó. Eh!

eMCSé 2014.01.17. 12:14:23

@VT Man: @David Bowman: Se Ausztriában, se Finnországban, se máshol Európában nincs LÉT. Svájcban akarják bevezetni (havi 2500 euróval), nemsokára szavazni fognak róla.

netnepper 2014.01.17. 12:14:58

@mojoking77: Ne idegeskedj, nyugi.
Ha így folytatódnak a dolgok kis hazánkban, lesznek itt még sokan, sokkal idegesebbek is.
Én csak azt nem szeretem, ha generál maszlagot próbálnak nekem elhinteni.
Erre már megbocsáss, de nem vagyok vevő.
A jobbik pedig eddig szimpatikus volt, de az után a poszt után alighanem a nevüket is elfelejtem. Na pá'

eMCSé 2014.01.17. 12:15:57

*Bocs, 2500 frankkal/hó/fő.

szita szita péntek 2014.01.17. 12:17:18

@Memnon: "A LÉT-HO az alapösszegű LÉT-hez igazított, de azzal nem okvetlenül azonos összegű, új közteher. Nagyonis elképzelhető, sőt kívánatos is, hogy a LÉT-hozzájárulást differenciáljuk. Ennek számos ismert technikája alkalmazható: megállapítható sávosan emelkedő, fix összegekben, de lehet a (LÉT-tel csökkentett) bruttó bér százalékában, sőt akár százalékosan, de progresszív módon is meghatározni. Ezekben a kérdésekben tág tere lesz a munkaadók, a munkavállalók és az állam képviselői közti háromoldalú megállapodásoknak.
Hangsúlyozzuk tehát, hogy mind igazságossági, mind foglalkoztatási szempontból célszerű a LÉT-HO differenciálása. Természetesen úgy, hogy a legalacsonyabb fizetések után kevesebbet kelljen befizetni (ezzel éppen ott csökken az adóék!), a magas jövedelmek után pedig több LÉT-HO fizetése sem jelent érzékelhető ellenösztönzést."

www.255075.hu/upload/tanulmany.pdf

mojoking77 2014.01.17. 12:18:08

@netnepper: "A jobbik pedig eddig szimpatikus volt"
Itt a hiba. A jobbik egy viccpart, hiaba is probalnak liberizalodni az utobbi idoben. Egy hasznuk van, eszmei mivoltjukbol fogva kenytelenek ravilagitani az osszes idiotasagra, ami amugy esetleg elsuvadna a fene nagy demokraciaban... :)

belgabela 2014.01.17. 12:18:44

@netnepper: Eddig szimpatikusan utálták a cigányokat, de ez már több a soknál?:))

Nem annyira hülye ám mineki, "elvtárs"!

Amocsok 2014.01.17. 12:18:58

@Agyalap: Liska Tibornak vagy 40 éve volt valami hasonló gondolata. Akkor is sokan azt mondták, hogy baromság, azóta sem lett jobb. Szóval, a "baromság" helyett van több más baromság. De arra sokan esküsznek, hogy az ő baromságuk a legjobb baromság.

2014.01.17. 12:19:50

@Memnon: Ez csak úgy működhetne, ha a következő példa alapján szórnák szét a bért:

Jóska egy építőipari munkavállaló, 35 éves, 2 gyerek apja, szaktudással, 15 éves szakmai tapasztalattal, brigádvezető. Pénzét számlára kapja. A Bruttó keresete 240.000ft.

A munkáltató a következő költségeket fizeti:

Bruttó havi munkabér:240.000
Eltartottak száma:2
Szociális hozzájárulási adó:64.800 Szakképzési hozzájárulás:3.600
Munkaerő-piaci járulék (1,5%):3.600 Egészségbiztosítási járulék (7%): 16.800 Nyugdíjjárulék (10%):24.000
Számított SZJA:38.400
Havi összes levonás a bruttó bérből:82.800 Ft
Havi összes munkaadói járulék:68.400 Összesen havonta az államnak fizetendő:151.200
Munkaadó összes havi költsége:308.400 Nettó havi munkabér:157.200

Tehát a munkáltató ezentúl 190.000 bruttót fizet Jóskának, ami 124.450 Ft. Ehhez megkapja az alanyi jogon járó 50.000 forintját, ami máris 174450. Jobban járt 17.000 ft-al.
A gyerekek megkapják bankszámlára a saját pénzüket, amit valószínűleg azért majd korlátoznak, hogy csak 18 éves korban lehessen felvenni. De tegyük fel, hogy nem, és az apjuk elszedi tőlük. Van összesen 224450 ft.

Cserébe megszűnik a TB, fizesse a munkavállaló, ha egészségügyi ellátást akar. Nem lesz nyugdíjalap, fizessen magának be, amennyit akar. Nincs iskolázási támogatás, ingyen étkeztetés (bár lehet az csak 3 gyereknél kedvezményes), nincs táppénz... Ezekkel nagyjából nullszaldóra vissza is állt az államháztartás egyenlege, Jóska meg csak azt látja, hogy a korábbi 157.000 ft helyett már csak 130 körül marad meg a zsebében úgy, hogy a gyerekei pénzét is elvette.

szita szita péntek 2014.01.17. 12:21:54

@belgabela:
"Mi a LÉT-pénz?
2015. január 1-jétől kivétel nélkül minden magyarországi „lakosnak” biztosít a magyar állam havonta egy pénzösszeget, ami őt feltétel nélkül megilleti, mert ez az életéhez, a létéhez és egyben a személyéhez fűződő, elidegeníthetetlen, alkotmányos alapjoga. Ez a LÉT."
...
"Tehát a jogosultak se nem a „magyar emberek”, se nem a magyar állampolgárok, se nem a pusztán Magyarországon tartózkodók (látogatók, immigránsok). Hanem: a „lakosok”."

Te egyébként miről beszélsz?

eMCSé 2014.01.17. 12:23:56

@shushu2: Indiában és Namíbiában van egy-egy pilot projekt (egy-egy faluban), Brazíliában törvényt hoztak róla, hogy be kell vezetni (MAJD EGYSZER), Dél-Afrikában nincs FNA.

Alaszkában 1984 óta létezik FNA. Évente egyszer adják, alapját a természeti ásványkincsekből befolyó állami jövedelem 25%-a képezi. Tavaly 900 USD / fő jutott.

belgabela 2014.01.17. 12:25:05

@szita szita péntek: Kiszámoltad miről beszélsz, ha már félreértetted?

2014.01.17. 12:28:16

Egyszerűen nem tudom felfogni, kinek az érdeke ezt az országot szegénységben tartani. Miért fáj ennyire, hogy ilyen ötlettel áll elő valaki. A segélyeket ma is azok kapják és úgy költik el ahogy le van írva. Pontosan azok az emberek nem kapnak semmilyen támogatást,akik hasznosan költenék el a többletjövedelmüket. Egy országot a belső fogyasztás működteti (akkor is,ha piát vesznek,akkor is ha kaját vagy hűtőszekrényt, az én elmém képtelen felfogni,hogy ez Magyarországon miért nem világos és egyértelmű.

tobeor 2014.01.17. 12:33:21

@belgabela:
Ugye - nem ugye, se te, se más nem igazolta még semmilyen forrással ami le van írva a posztban.

Memnon 2014.01.17. 12:35:58

@belgabela:

De igen erről van szó. Mindenki kapná, olvassátok már el.

A nyugdíjakat csökkentenék 50 ezerrel. Akinek kevesebb mint 50 ezer a nyugdíja annak megszűnne a nyugdíja és kapná helyette a LÉT-et.
Akinek több a nyugdíja az kapná a LÉT-et és mellé a mostaninál 50ezerrel kevesebb nyugdíjat, tehát az egyenleg 0.

Aki dolgozik az is kapná a LÉT-et, csak egyúttal a béréből meg levonnák azaz az egyenleg náluk 0.

Megszűnne a családi pótlék, gyermekvédelmi támogatás, közmunka, lakhatási támogatás, munkanélküliek járadéka, faszom tudja milyen támogatás/segély/járulék és helyettük mindenki kapná ugyanazt az egyösszegű LÉT-et.

Nem olyan bonyolult ez.

David Bowman 2014.01.17. 12:41:24

@mojoking77: Azt csak pluszban osztották, a szokásoson felül.

kanálwarrior 2014.01.17. 12:42:07

Gratulálok a kedves vendégbloggernek. Van egy tényleg (de TÉNYLEG) hülye ötlet, és te 1 jó érvet sem tudtál felhozni ellene, csak 4 szart.

rugoman 2014.01.17. 12:42:25

Az ötlet jó.
Aki a társadalmi igazságtalanságról ír, meg a munka, mint alap lételem stb, az bizonyára dolgozik, és jól fizet a munkája. Megkérdem majd a posztolót, ha 2 éve lesz munka nélkül (és még életben), megváltozott - e a véleménye? Egyszerűen nincs elég munkahely, hogy mindenki dolgozzon, aki akar. Látjuk, hogy merre tartanak a munkabérek a nagy munkanélküliség miatt: mindig akad, aki olcsóbban megcsinálja. Sajnos a tendencia iránya állandó, és a sebessége is csak növekszik. Erre megoldást kell találni, méghozzá mielőbb. Ez egy jó ötlet, még egyszer. Szerintem.

u.i.
a réti nigger (cigajner ungur)- kérdés a másik ilyen, halaszthatatlanul megoldandó probléma. Ebben a konkrét kérdésben - bár lassan a többség - nem tekinteném a fajta várható viselkedését mértékadónak. Tudjuk, hogy mindent ellentétesen csinálnak, mint a homo sapiens sapiens, tehát ha a leírtak fedik az ő reakcióikat, a LÉT nekünk, embereknek príma lesz...

Alkibiadesz 2014.01.17. 12:47:29

Hamis állításoktól hemzseg a poszt:

1. "minden magyar állampolgár alanyi jogon kapjon x mennyiségű pénzt az államtól, mert csak."

Az indoklás nem az, hogy "mert csak", így a "hülye", "ilyesztő", "káros" jelzők se illenek az indítványra.
A cél egy kulturális váltás lenne a kényszerjellegű munka kultúrájának felváltása az önkiteljesedést megalapozó munka kultúrájával.

2. „Az első, nyilvánvaló eszmetársítás a Római Birodalomhoz köthető: a hanyatló principátus idején az ingadozó uralmú cézárok szórtak a nép közé pénzt randomban, később ezt a szokást a középkori királyok is átvették; kiváló hangulatjavító intézkedés a népszerűség növelésére. A modern demokráciákban azonban példátlan dolog ez, mondjuk ki nyersen: nettó szavazatvásárlásról van szó.”
Ez azért nagy tévedés, mert az alapjövedelem nem szociális juttatás lenne és éppen ezért a szociális kiadások csökkentését feltételezné. Ezzel pedig csökkentené az állampolgárok állammal szembeni kiszolgáltatottságát, vagyis kihúzná a talajt a szociális demagógiában versenyző pártok alól.
3. Az tény hogy ezzel a rendszerrel, mint minden rendszerrel, vissza lehetne élni. Ez azonban nem a rendszer bevezethetetlenségét indokolja, hanem a visszaélésekkel szembeni rendőri fellépést.
4. A megvalósítás lehet rossz, de lehet jó is. Ha pedig rossz, akkor lehet rajta javítani. Ráadásul, az alapjövedelem, mivel nagyrészt kiváltaná a szociális kiadásokat, a mostani igencsak bonyolult szociális adminisztráció egyszerűsítését is jelentené.
5. „most is súlyosan meglévő társadalmi különbségek által felszított indulatokat a sokadik hatványra emelné: a minimálbérért dolgozó emberek okkal gyűlölnék meg a vidám ingyenélőket (ne nyissunk azon vitát, hogy lehet-e vidáman élni fejenként 50k-ból), az eddigi inaktívak még azt a kevés motivációjukat is elvesztenék a munkába állásra, ami esetleg megvolt bennük. A közmunka-programoknak egyszer és mindenkorra vége lenne.”
Vagy pont hogy csökkentené a ma is meglévő ellentéteket. Az alapjövedelem a minimálbérért dolgozók helyzetét is javítaná. Pl azzal, hogy kevésbé lennének kiszolgáltatva a munkaadóknak, akik jelenleg bárki helyet kapnak 10 másikat és ezért olyan feltételekkel dolgoztatnak, amilyennel nekik tetszik. Az az” inaktív” pedig, aki 50 ezer forint biztos jövedelem hatására lenne demotivált, valószínűleg kevesebb vagy semmi jövedelem esetén is demotivált. Ezzel szemben a feltétel nélküli alapjövedelem a jelenleg inaktívnak elkönyveltek közül sokak vállalkozó kedvét ösztönözhetné.

Memnon 2014.01.17. 12:49:17

@HUN_Sector:
Kb erről van szó az eredeti tervben. Azzal, hogy minden adó marad ahogy most van, csak Jóska építőipari munkavállaló bruttó béréből levonnának még 50 ezer Ft fix összegű LÉT járulékot, amit a munkaadó fizetne be SZJA-val és minden szarral együtt. A munkavállaló nettó jövedelme 107.2000,-, és kap az Államkincstártól netto 50.000,- azaz a összes nettó jövedelme 157.200,-.

randomuser1 2014.01.17. 12:49:21

@Memnon: megmég mellékesen azokat, akiknek valami tévedés folytán emberi értelembe véve az éhenhalásnál magasabb fizuja van, azoknak egy kicsit lecsípne belőle. úgy a kétharmadát, a tervezet szerint.
namost, tudodkiafaszom fog nektek központi nyilvántartó adatbázis üzemeltetni havi egy kilóért, inkább szedem a sátorfámat és költözöm...
nem, nem nyugatra, ma már tőlünk egyel keletebbre is perspektivikusabb az élet:)

2014.01.17. 12:53:16

@Memnon: Csak tudod azt a 6000 milliárdéves költséget még valahonnan el kell vonni. Ha nem plusz adókkal a dolgozó emberektől, akkor a szociális szféra leépítésén keresztül, melynek végén (ismerve a lyukas zsebek politikáját), Jóskának jóval kevesebb marad a zsebében, mint ami előtte volt.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2014.01.17. 12:54:06

@Amocsok: hát arról volt szó, a fizuja annyiva csökken...nem arról, hogy még a fizu mellé odateszik ezt.

szita szita péntek 2014.01.17. 12:54:09

@belgabela: Nem, nem számolom ki - megtették azt a tanulmány szerzői, illetve megteheted magad is. Lényeg a lényeg: minden magyarországi lakosnak járna a zsé - bár igaz, a munkavállalók terhet is kapnának mellé, a LÉT-HO-t. A tanulmányban azt írják, hogy ennek összegének differenciáltnak kell lennie, azaz az alacsonyabb jövedelműek kevesebbet, a magasabb jövedelműek többet kellene befizessenek. Azt a tanulmány nem említi, hogy pontosan mennyivel és hogyan. Az egyszerűség kedvéért úgy számol, hogy minden munkavállaló 50k-t fizetne be. Ki is számolja, hogy így egy 100k bruttót kereső munkavállaló 17.250 Ft-val járna jobban, mint most. (Mert amit befizet, azt meg is kapja, csakhogy aza pénz nem adózik.) Mármint ugye ha nincs gyereke, mer' ha van, akkor utánuk is járna még 25k, ami egy két keresős, két gyerekes 100k bruttós család esetében szerintem akkor kb. havi 85k. Én meg jusztsem számolok, mer' nem értek hozzá. Ha a tanulmány szerzőivel érdemben akarsz vitatkozni hát tedd meg, én ebben nem tudok a partnered lenni.

Ehun a link, ha el akarod olvasni:
www.255075.hu/upload/tanulmany.pdf

lobaszopiatej 2014.01.17. 12:58:18

@David Bowman: "Dolgozzanak a gépek, vásároljanak az emberek."

Itt az a baj, hogy most a kínaiak dolgoznak alánk. Csak kérdés meddig.

Meg egy gépet (pl. gyártósort) telepíteni kell, karbantartani, és idővel elavul. Ma még nincsen örneprodukáló gép, mint azt Asimov képzelte a XXi.sz-ra.

szita szita péntek 2014.01.17. 13:01:02

@szita szita péntek: Ja és kiegészíteném azzal, hogy cserében ugranak az ilyen-olyan szoc. támogatások. Ez van.

Ha pedig a fenti család inkább nem dolgozna, akkor a havi 165.500 helyett 100.000 Ft-t kapnának. Most mondhatod erre, hogy ez azért nem olyan nagy különbség, de ismétlem: ezt úgy kalkulálták, hogy az alacsony jövedelműek is 50k LÉT-HO-t fizetnének be. Differenciált befizetés esetén a különbség is magasabb lenne az alacsony jövedelműeknél - és bízom benne a magas jövedelműek sem járnának rosszul, de legalábbis nem lenne nekik rosszabb, (vagy nem sokkal) mint most. Ez utóbbira viszont nem találok számot.

Dr.Bio74 2014.01.17. 13:02:28

@Timon76:
" 25e Ft-ból uúgy nem lehet tisztességesen fölnevelni egy gyereket mint a 13ezres CSP-ból. Vagy abból indulsz ki, hogy tényleg csak az a célja minden cigánynak, hogy pénzért gyártson embert; nincs olyan vágy, hogy szépen kitaníttassa és elégedetten lássa, hogy hasznos tagja lett a gyerek a társadalomnak"

Van az elmélet, meg van a gyakorlat. A gyakorlat alapján van mitől félni.

szita szita péntek 2014.01.17. 13:08:43

@Dr.Bio74: Nanneee... az a gyerek nem 13k-t kap most sem. Ha mást nem, hát kap ingyenes iskolai étkeztetést - ha jól értem, akkor a 25k után viszont már nem kapna mást! Konkrétan rosszabbul fog járni...

randomuser1 2014.01.17. 13:10:32

@rugoman: valaki valahol bedobta megoldási ötletnek a haccázmilliárd hiány megoldásaként, h esetleg egy összeg felett legyen monnyuk magasabb szjakulcs.
az aktuálpolitikai kampányokat elnézve, demokratikus kormányváltó vezetőjelöltjeink nagyjából a nettó másfél-két kiló körüli fizut tartják preferáltnak nagy átlagban, így pár öltönyösmajom, aki bruttó 5-600 felett keres, jelentős pofáraesést kell elszenvedjen a többiek érdekében.
amúgy is vitaanyag, sose lesz belőle semmi. perpill nem sokan haltak éhen, így nem érzem annyira akutnak a problémát.

Dr.Bio74 2014.01.17. 13:11:05

@szita szita péntek:
Jah, az enyém biztosan.
Ahol viszont az étkezést nem veszik olyan komolyan, sőt esetlegesen más dolgokat sem, ott viszont komoly növekmény a tuti pénz.

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2014.01.17. 13:12:41

@netnepper:
"Ez egy nagy kamu duma, mivel mindenki akar(na) dolgozni."
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Memnon 2014.01.17. 13:16:24

@szita szita péntek:

A tanulmány számszaki részével finoman szólva vannak problémák :)
Ha az egyszerűség kedvéért mindenki 50 ezret fizet LÉT-HO révén, és mindenki 50ezret kap LÉT révén. Akkor egy petákkal sem jár jobban senki. Ha valami %-os befizetés a LÉT-HO akkor valamekkora jövedelem felett több lesz a levonás mint a LÉT, gyakorlatilag burkoltan de visszacsináljuk a progresszív adót. Konkrét % nélkül meg nehéz azt mondani, hogy ekkora jövedelem esetén 17 ezerrel jobban jár valaki mint most, meg hozzá kéne rakni, hogy y jövedelem esetén viszont fizet LÉT-HO révén 100ezret, hogy visszakapjon 50ezer LÉT-et.

szita szita péntek 2014.01.17. 13:16:57

@Dr.Bio74: Valszeg azért nem, mert van jövedelmed és nem jár szociális alapon. Ergó te "jobban jönnél ki".

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2014.01.17. 13:17:40

@Memnon: Ez egyébként Surányi ellenérve is.
A posztba nem vettem be, direkt olyan szempontokat próbáltam összeszedni, amik az eddigi elemzésekben nem szerepeltek.

bekerült 2014.01.17. 13:18:38

Na ne már !

Ez is egy olyan blog, hogy a fele se igaz amit itt összehord !

A jelenlegi szociális rendszer kifejezetten rossz !
Ha ebből indulunk ki, akkor arra is rá kell jönni, hogy nem csak nálunk, hanem az EU-ban is !
Ott találták ugyanis ki ezt az egészet és ők vetették fel ennek a lehetőségét.
Még valamiféle szavazás is lett volna erről, ha tudtunk volna róla, de hát a blogíróhoz hasonlók ezt ügyesen elsinkófálták, mint egy sor mást is !

Arról szól a mese, hogy a FIDESZ nem szeretné, ha a rezsicsökkentése helyett másról szólna a duma !
Pedig ez is van olyan jó, mint az, azt is mondhatnánk, hogy übereli, mert a rezsi csökkentés csak egy rövid időre szól, aztán beindul az áremelés megint ! !
Ismerjük már ezt, olyan mint az olaj ár begyűrűzése !
Akik most tapsolnak a rezsi csökkentésnek, a szemüket fogják törölgetni a választás után !

szita szita péntek 2014.01.17. 13:20:29

@Memnon: Átcsoportosítás a kulcsszó. Nyilván sokba kerül a LÉT pénz, de ha nem fizetsz GYED-et, családi pótlékot, munkanélküli segélyt meg úgy egyáltalán semmit? Hm?

Memnon 2014.01.17. 13:21:33

@szita szita péntek:

Mivel alapvetően magasabb jövedelműek vannak kevesebben így ahhoz valaki az alacsonyabb keresetű rétegben 17 ezerrel jobban járjon mint most, valakinek 2-3x ennyi pluszt kell befizetnie. Mivel az alacsony jövedelműek ennyivel vannak többen a munkavállalók között. Azaz 1 magasabb jövedelmű 2-3 alacsony jövedelmű többletét kell fizesse, máskülönben nem működik a dolog.

Memnon 2014.01.17. 13:27:57

@szita szita péntek:
Ez a fele rendben van. Most a munkavállalókról van szó. Akik dolgoznak, van bérük és LÉT-et is kapnak a jövedelmük mellé.
a) mindenki kap 50 ezer LÉT-et és fizet 50 ezer LÉT-HO-t egyenleg 0.
b) kap 50 ezer LÉT-et, de csak 40 ezer LÉT-HO-t fizet. Akkor azt a 10 ezer LÉT-HO-t amivel ő kevesebbet kap valakinek be kell fizetnie. Mivel sokkal többen vannak az alacsony jövedelmeűek, így felül 1 embernek több ember különbözetét is fizetnie kell.

Az átcsoportosítás másik történet. Eddig kapott, családi pótlékot, lakhatási támogatást, munkanélkü járadékot stb. Ezután kapna LÉT-et. Ez a része még rendben is van, ha eddig volt rá fedezet akkor ezután is meglesz csak átcímkézik a pénzeket.

Estevez atya 2014.01.17. 13:28:06

Szerintem jogosak az aggodalmak. Racionálisan, okosan kell ezt csinálni.

netnepper 2014.01.17. 13:28:21

@The Drunken Master (a.k.a. Eltiron):

":DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD"

Nézd, aki megél munka nélkül is, az értelemszerűen nem akar dolgozni. Miért is tenné. Csak mert "a munka felszabadít"? Vagy népnevelési okokból, mint a közmunka vicc esetében?
Ettől még aki tényleg xarban van - jó sokan vannak ám(devhitesek egy része, külföldre elhúzott fiatalok, kalandvágyból itthon szopók) - nem feltétlenül az előbbiekből kell az utóbbiak számára levezetni a megoldásokat.
Az egész hozzáállásból egyébként süt az irígység azokra, akik nem dolgoznak - értsd szopnak xarér' húgyé' egy multinál - és mégis megélnek okosba. Persze belőlük akarnak levonni következtetést azokra is, akik nem ilyen szerencsések, vagy ügyeskedők.

szita szita péntek 2014.01.17. 13:33:15

@Memnon: Nem, mert a LÉT nem lenne adóköteles. Tehát befizet 50k LÉT-HO-t és kap 50K LÉT-et. Viszont eddig adózott 100k jövedelem után, most meg csak 50 után adózik, 50-et meg adómentesen kap. Ezért jár jobban. Az, hogy a központi büdzsé hogy bírja el a terhet (mármint a csökkenő adóbevételt) másik kérdés - de felteszem az egyéb juttatások eltörlése megteremti az egyensúlyt.

netnepper 2014.01.17. 13:42:13

@belgabela: "Eddig szimpatikusan utálták a cigányokat, de ez már több a soknál?:))"

A cigányok már itt vannak, lehet utálkozni, vagy szeretni, ez van.
Tovább kellene lépnie a Jobbiknak is, mert nagyon bennragadtak egy sokakat ugyan tényleg komolyan érintő, a többség számára ugyanakkor mégis csak marginális kérdésben.
Egyébként meg ne adj a számba olyasmit, amiről csak te fantáziálsz, oksi?!

Gerardus A. Lodewijk 2014.01.17. 13:44:21

A feltétel nélküli alapjövedelem (fna) elméletileg egyáltalán nem hülyeség. Európában lényegében már most fennáll az a helyzet, amely néhány évtizeden belül globálisan is be fog következni, nevezetesen hogy egész egyszerűen nincsen annyi munka, amennyiből minden munkaképes ember (vagy legalább azok nagy többsége) tisztességesen vagy akár csak az emberi méltóság minimális szintjén is meg tudna élni. (Most tegyük félre azt a kérdést, hogy hogyan, miért és főleg kiknek a hibájából jutottunk ide. Ez is érdekes lehet, de aligha visz közelebb a megoldáshoz.) Ilyen helyzetben pedig az egyetlen békés és értelmes megoldás az, ha a megélhetést - bármennyire is fáj ez a konzervatív énünknek - különválasztjuk a munkától. Ennek egyik lehetséges megoldása az fna. Eddig az elmélet.
Az fna gyakorlati megvalósítása viszont fölöttébb problémás. Na persze nem azért, amiért a szerző véli (amiről ír, azok bár kétségkívül létező, csak éppen sokadrangú és/v. általa mesterségesen felfújt problémák). Én inkább abban látom a legfőbb gondot, hogy az az 50eFt, ha cserébe _minden_ szociális ellátás, plusz az egészségbiztosítás és a nyugdíj is megszűnik, akkor bizony máris nem ér egy fillért se, sőt valószínűleg messze 50eFt fölötti többletkiadást generál.
Ráadásul ha a munkabérbe beszámítják az fna-t (így végeredményben csak az kapja meg ténylegesen, aki nem dolgozik), az merénylet lenne a munkakedv ellen. Ugyanakkor persze egy normális munkaerőpiacnak emelkedő munkabérekkel kellene reagálnia a masszív munkaerőhiányra. (Na igen, a normálisnak, de a miénk ilyen?)
Mindent egybevetve az fna vázolt formája egyáltalán nem baloldali agyrém, hanem sokkal inkább a neokonzervatív-neoliberális ideológia szüleménye: minél kevesebb államot, mindenki boldoguljon, ahogy tud, ha mindenki segít magán, akkor mindenkin segít valaki. Egy igazi jobboldali blogban az ilyesmit üdvözölni kellene :)

rugoman 2014.01.17. 13:49:12

@szita szita péntek: sajnos nem, kb. 800 mrd a mínusz...
és én nem csak a matekban látom a hibát: az elmúlt 5 évben egy termék nyereségének megoszlása (munka-tőke vonatkozásban) 40-60%-ról 30-70%-ra változott, természetesen a tőke javára. Tehát aki a munkáját adja egy termékbe, 40% helyett ma már csak 30%-ban részesül belőle. Ez természetesen a növekvő munkanélküliség által generált helyzetből adódik, ami leszorította a béreket a béka segge alá. Elmondható tehát, hogya világban egy rétegnek kifejezetten előnyös a sok munkanélküli. Fenti arány alapján nagy befolyással kell bírjanak, tehát nem fogják a LÉT-et támogatni...hogy finoman fogalmazzak.

rugoman 2014.01.17. 13:57:06

@Gerardus A. Lodewijk:
Őszintén mondom: sokat gondolkozom ezen a munkakedv-dolgon. én már 20éve melózom, így is fogok pusztulni, de a mai gyerekek ezt kicsit sem érzik sajátjuknak. lógnak a világban hátizsákkal, felmásznak mindenféle hegyekre, mentik a bálnákat meg mifaszt csinálnak, egyszóval elvannak a munka nélkül is, de még milyen jól...és nekik van igazuk. ha lehetne, én is újra kezdeném, nagy ívben leszarnám a melót, csak motoroznék szanaszét, annyit keccsölnék, amennyit feltétlen muszáj...
őszintén mondom: én nem sértődnék meg, ha nem kéne többet dolgoznom.

Memnon 2014.01.17. 13:59:34

@szita szita péntek:

Látom nagyon nem érted. Számszerűsítsük.

Legyen a LÉT-HO 30%. Emberünk keres bruttó 120 ezret. Kap 50ezer LÉT-et adómentesen, az adóköteles béréből meg levonnak 36 ezer LÉTHO-t így az ő nyeresége 14 ezer.

Viszont ha emberünk fizetése 240.000,- akkor ő szintén kap 50.000 LÉT-et, de neki a LÉTHO már 72ezer. Ő már ukott 22 ezret.

Családi pótlék 13-16 ezer forint gyerekek számától függően. Gyermekvédelmi támogatás 8 ezer körül. Simán átcsoportosítással nem fedezi a gyerekenkénti 25 ezret.

Nyugdíj. Csökkentik a nyugdíjakat 50 ezerrel eddig ok, nincs többletköltség. De sok nyugdíj van 50 ezer alatt, ott már többletkiadás.

A tanulmány valami 750 milliárd többletköltséget emleget az átcsoportosításokon felül, hogy minden segélyt/támogatást eltörölnek. Honnan varázsolsz elő, veszel még el 750 milliárdot?

Ilyen összegekkel nem működik az ötlet mert nem lehet honnan többlet forrást csinálni rá. Kisebb összeggel működhet, és lenne benne ráció. Valamint fix összegű és nem %-os LÉTHO-val, ugyanis a %-os verzió a régi adó jóváírásos, progresszív adótábla bujtatott retusálása.

szita szita péntek 2014.01.17. 14:02:08

@rugoman: Hát nemtom. Elértünk ismereteim határáig - nem vagyok gazdasági szakember. Ugyanakkor feltételezem, hogy akik ezt az egészet kitalálták valamicskét mégiscsak konyítanak a témához - és abból, amit róla olvastam semmiképpen nem reflex szerűen elvetendő ostobaság. Sőt, egész korrekt gondolatnak tűnik. Már ha el nem b*sszák, de mivel itt élünk úgyis elb*sszák. Az biztos, hogy az ellátási rendszer átalakításától önmagában több pénz nem lesz, mindössze az elosztás változik. Lesznek akik jól és lesznek akik rosszul járnak. Ha pedig úgy hinnénk, hogy mindenki jól járt, akkor kiderül, hogy az eddigi túlkomplikált ellátási rendszerben dolgozó bürokraták járnak rosszul. Hirtelen ezres nagyságrendben válna fölöslegessé a munkájuk, ami (eltekintve az emberi tényezőktől) már nemzetgazdaságilag és tétel. Hát fene tudja. Annyit mindenesetre megér a gondolat, hogy komolyan vegyék és ne ilyen felszínes bloghőbörgéseken vérezzék el.

szita szita péntek 2014.01.17. 14:08:05

@Memnon:
240k bruttó nettója 157k. Ez legyen a jelenlegi állapot. Hősünk bruttója csökken 190-re (a LÉT-HO miatt) ekkor a nettója 124k. Ehhez hozzáadjuk a LÉT-et, tehát hősünk havi dellája 174.000 Ft. Miről beszélünk?

csepke 2014.01.17. 14:08:44

Az egész elméletnek szerintem az a lényege, hogy az emberiség eljutott arra a szintre az intelligenciájával hogy lassan ki tudja váltani az izomerőt igénylő és/vagy agyat nem igénylő munkákat gépekkel és ez egyre inkább így lesz. És abból indul ki hogy ha az embereknek nem kell véres verejtékkel a megélhetésért küzdeni, akkor majd azzal fognak foglakozni amiben a legjobbak vagyunk a földön vagyis az intelligenciánkat használjuk. Tanulunk fejlesztjük magunkat, esetleg a művészetekkel. De azzal nem számol, hogy bár az emberiség általában véve intelligens, de azért ebben óriási szórás is van. És vannak olyanok akik még hülyébbek egy egyszerű gépnél is. Náluk az a cél bukik, hogy az idejükkel majd jobbak okosabbak stb. lesznek. Egyszerűen csak tétlenkedni fognak. Meg szaporodni.

jet set 2014.01.17. 14:17:50

@netnepper: Nem. Ez az ország azért nem fog soha kimászni a szarból, mert tele van a hozzád hasonló gondolkodásúval. Az állam segítsen rajtad, adja meg az alapvető dolgokat. Hát nem! Dolgozz meg érte! Az államnak annyi a szerepe, hogy megfelelő környezetet teremtsen ahhoz, hogy legyen elég munkahely, legyen megfelelő oktatás, hogy ne csak a kapát tudd felemelni. A szlovákok meglépték, le is hagytak bennünket rendesen.

sztd 2014.01.17. 14:18:33

@The Drunken Master (a.k.a. Eltiron):
""A poszt egyébként téved. A Kádár korban legalább formailag dolgozni kellett, nem feltétel nélkül kapták a pénzt, legalább a munkahelyen meg kellett jelenni (ha ott utána lógott is az ember). Ennél az ötletnél még az is életképesebb volt."
Történetesen pont ezt írtam én is, szóval miért is tévedek?"

A leírt szöveg:
"Ez a Kádár-korszak visszatérése, akkor az úgynevezett "bújtatott munkanélküliség" eszközével kreáltak szinekúra-állásokat emberek százezreinek.most már a látszattal sem törődnének a haza bölcsei."

Nekem az alapjövedelem nem a Kádár-kor továbbfejlesztésének tűnik, hanem egy más alapon kigondolt, annál is elvadultabb elképzelésnek.

Egy ilyen mértékű nem szándékolt eltérés nálam kimeríti a tévedés fogalmát.

Ezen kívül a Kádár korban a bújtatott munkanélküliség egy mellékhatás volt, de létezett még a közveszélyes munkakerülő fogalma is, nem volt evidens, hogy a börtönlakó is megkapja az alapjövedelmét, stb.
Arról nem is beszélve, hogy az alapjövedelmet az alapjogokból vezették le. Ott is biztosan voltak alapjogok, de kicsit másként értékelték őket mérlegeléskor. :)

Szóval ezért gondolom a poszt állítását (amennyiben ez a Kádár kor visszatérése) tévesnek.
Ez sokkal inkább a rendszerváltás után kialakult egyes régiókban tapasztalt állapotok (ahol már generációk nem jártak dolgozni) országossá terjesztése.

jet set 2014.01.17. 14:21:28

@rugoman: Ahogy mondod. Vannak huszonéves ismerőseim, elmennek Ázsiába hónapokra, b.nak dolgozni. Én meg dolgozom és így sincs se időm se pénzem elmenni egy hasonló útra.

jet set 2014.01.17. 14:28:32

@Gerardus A. Lodewijk: Az fna-t ki adná? Te? Nem. Az állam. Akkor miről beszélsz?
Amiről te beszélsz, az az lenne, hogy csökkentsük az adókat, viszont cserébe legyen fizetős az egészségügy, az oktatás, stb. Így mindenkinek több lesz a pénze és arra költi, amire akarja. Viszont az emberekben ehhez nincs meg a kellő intelligencia. Nem fizetne magának egészségbiztosítást, mert minek, nem gyűjtene a gyerek egyetemi tandíjára, mert minek, és eljutnánk oda, ahol az USA tart ma, hogy Obama legnagyobb vívmánya, hogy azok is kapnak egészségügyi ellátást, akik nem fizettek maguk után, szóval megint az állam segít. Ördögi kör ez.

jozsef szabo 2014.01.17. 14:46:21

@mojoking77: Tájékozódjon! Az elhamarkodott vélemény helyett gondolkodj!
A ma társadalma, a csúcstechnika szolgáltatta termékbőség és ugyancsak a csúcstechnika adta munkanélküliség paradoxonában vergődik!
Ki vásárolja meg a termékeket, ha azt egyre kevesebb élőerő képes előállítani? Az alapjövedelem tehát bizonyos, hogy a jövő egyik biztosan létező fogalma lesz, és valamilyen értelemben már ma is működik, úgy hívják szociális segély!!!!
Dr Götz Werner közgazdász, egyetemi professzor, Németország egyik leggazdagabb embere,( tehát érthet valamit a gazdasághoz…!), az egyik kidolgozója ennek az alapjövedelem rendszernek. Komoly Gazdaság-tudománnyal foglalkozó Professzorok dolgoznak ezen Nyugat Európában! Ma a CAD-CAM-robotizált ipar és a GPS vezette traktorok, mezőgazdaság világában megfordíthatatlan trendek mutatkoznak! Szükségszerűen növekedik a munkanélküli réteg és erre nem megoldás az Orbán Viktor féle „munka világa”. A munkát szükségszerűen nem találók nyomorba döntése indokolatlan, mivel a népesség töredéke állítja elő a szükséges javak akár többszörösét is afennt emlitett XIX-ik századi módon! A rendszerváltók szociális piacgazdaságot ígértek! Alapjövedelem? Igen! Az indokok egyszerűek, de komolyabbak mint a „létezés jogán” szólam…!
1. A szocializmus a munkához való jogot biztosította, majd az ezt felváltó rendszer pedig szociális piacgazdaság ígéretével indult…, amiből aztán karitászos adományok, ingyen konyhák és hajléktalan szállások lettek!
2. A „munkához való jog” megszűntével viszont annak helyébe a „létfenntartáshoz való jog”lépett! E jog biztosításából az állam nem vonulhat ki, hiszen a kapitalista állam, ha szentesíti a magántulajdont, akkor ezt kompenzálnia kell azok felé, akik ebből (valamint a hasznából) szükségszerűen kiszorulnak, mert a tulajdon, pl. föld, ingatlan, természeti javak mind- mind véges mennyiségek…!
3. A XIX-ik századi termelés a szükségleteknek többszörösét képes előállítani (hiszen jelenleg is EU-kvótákkal visszafogott), ezért, ha bevezetjük a pénz elosztó funkcióját (korlátozva a haszonszerző funkciót) akkor ez lehetséges! Ez már működött egyszer…, a tej-jegyre és az élelmiszer-jegyre az volt írva, a hogy „Forint” és Magyar Népköztársaság…!
4. Végtelen viták helyett; -Ma is működik a rendszer, úgy hívják, hogy szociális segély…!
5. -De ki fog akkor utcát seperni? Erre a válasz egyszerű! Ha kellően megfizetik, akkor sokan fognak erre vállalkozni. A rendszer lényege pont ez, vagyis az alapjövedelem legyen elég a tisztes létfenntartáshoz, míg a munkajövedelem annak akár 2-3 szorosa!
6. Alapjövedelem csak a munkát nem találóknak járna!
Üdvözlettel Szabó József

jozsef szabo 2014.01.17. 14:48:25

@HUN_Sector: Tájékozódjon! Az elhamarkodott vélemény helyett gondolkodj!
A ma társadalma, a csúcstechnika szolgáltatta termékbőség és ugyancsak a csúcstechnika adta munkanélküliség paradoxonában vergődik!
Ki vásárolja meg a termékeket, ha azt egyre kevesebb élőerő képes előállítani? Az alapjövedelem tehát bizonyos, hogy a jövő egyik biztosan létező fogalma lesz, és valamilyen értelemben már ma is működik, úgy hívják szociális segély!!!!
Dr Götz Werner közgazdász, egyetemi professzor, Németország egyik leggazdagabb embere,( tehát érthet valamit a gazdasághoz…!), az egyik kidolgozója ennek az alapjövedelem rendszernek. Komoly Gazdaság-tudománnyal foglalkozó Professzorok dolgoznak ezen Nyugat Európában! Ma a CAD-CAM-robotizált ipar és a GPS vezette traktorok, mezőgazdaság világában megfordíthatatlan trendek mutatkoznak! Szükségszerűen növekedik a munkanélküli réteg és erre nem megoldás az Orbán Viktor féle „munka világa”. A munkát szükségszerűen nem találók nyomorba döntése indokolatlan, mivel a népesség töredéke állítja elő a szükséges javak akár többszörösét is afennt emlitett XIX-ik századi módon! A rendszerváltók szociális piacgazdaságot ígértek! Alapjövedelem? Igen! Az indokok egyszerűek, de komolyabbak mint a „létezés jogán” szólam…!
1. A szocializmus a munkához való jogot biztosította, majd az ezt felváltó rendszer pedig szociális piacgazdaság ígéretével indult…, amiből aztán karitászos adományok, ingyen konyhák és hajléktalan szállások lettek!
2. A „munkához való jog” megszűntével viszont annak helyébe a „létfenntartáshoz való jog”lépett! E jog biztosításából az állam nem vonulhat ki, hiszen a kapitalista állam, ha szentesíti a magántulajdont, akkor ezt kompenzálnia kell azok felé, akik ebből (valamint a hasznából) szükségszerűen kiszorulnak, mert a tulajdon, pl. föld, ingatlan, természeti javak mind- mind véges mennyiségek…!
3. A XIX-ik századi termelés a szükségleteknek többszörösét képes előállítani (hiszen jelenleg is EU-kvótákkal visszafogott), ezért, ha bevezetjük a pénz elosztó funkcióját (korlátozva a haszonszerző funkciót) akkor ez lehetséges! Ez már működött egyszer…, a tej-jegyre és az élelmiszer-jegyre az volt írva, a hogy „Forint” és Magyar Népköztársaság…!
4. Végtelen viták helyett; -Ma is működik a rendszer, úgy hívják, hogy szociális segély…!
5. -De ki fog akkor utcát seperni? Erre a válasz egyszerű! Ha kellően megfizetik, akkor sokan fognak erre vállalkozni. A rendszer lényege pont ez, vagyis az alapjövedelem legyen elég a tisztes létfenntartáshoz, míg a munkajövedelem annak akár 2-3 szorosa!
6. Alapjövedelem csak a munkát nem találóknak járna!
Üdvözlettel Szabó József

Gerardus A. Lodewijk 2014.01.17. 14:51:53

@rugoman: Ugye megvan a vicc a bankigazgatóról és a fiáról?
- Igazgató úr, ön szerint rendben van az, hogy ön napi 16 órát dolgozik, 10 éve nem volt szabadságon sem, miközben a fia egész évben csak utazgat, csajozik és pezsgőzik?
- Nézze, megteheti, hiszen van egy bankigazgató apja, nekem meg csak egy költekező, semmirekellő fiam.

jozsef szabo 2014.01.17. 14:54:17

@David Bowman:
A ma társadalma, a csúcstechnika szolgáltatta termékbőség és ugyancsak a csúcstechnika adta munkanélküliség paradoxonában vergődik!
Ki vásárolja meg a termékeket, ha azt egyre kevesebb élőerő képes előállítani? Az alapjövedelem tehát bizonyos, hogy a jövő egyik biztosan létező fogalma lesz, és valamilyen értelemben már ma is működik, úgy hívják szociális segély!!!!
Dr Götz Werner közgazdász, egyetemi professzor, Németország egyik leggazdagabb embere,( tehát érthet valamit a gazdasághoz…!), az egyik kidolgozója ennek az alapjövedelem rendszernek. Komoly Gazdaság-tudománnyal foglalkozó Professzorok dolgoznak ezen Nyugat Európában! Ma a CAD-CAM-robotizált ipar és a GPS vezette traktorok, mezőgazdaság világában megfordíthatatlan trendek mutatkoznak! Szükségszerűen növekedik a munkanélküli réteg és erre nem megoldás az Orbán Viktor féle „munka világa”. A munkát szükségszerűen nem találók nyomorba döntése indokolatlan, mivel a népesség töredéke állítja elő a szükséges javak akár többszörösét is afennt emlitett XIX-ik századi módon! A rendszerváltók szociális piacgazdaságot ígértek! Alapjövedelem? Igen! Az indokok egyszerűek, de komolyabbak mint a „létezés jogán” szólam…!
1. A szocializmus a munkához való jogot biztosította, majd az ezt felváltó rendszer pedig szociális piacgazdaság ígéretével indult…, amiből aztán karitászos adományok, ingyen konyhák és hajléktalan szállások lettek!
2. A „munkához való jog” megszűntével viszont annak helyébe a „létfenntartáshoz való jog”lépett! E jog biztosításából az állam nem vonulhat ki, hiszen a kapitalista állam, ha szentesíti a magántulajdont, akkor ezt kompenzálnia kell azok felé, akik ebből (valamint a hasznából) szükségszerűen kiszorulnak, mert a tulajdon, pl. föld, ingatlan, természeti javak mind- mind véges mennyiségek…!
3. A XIX-ik századi termelés a szükségleteknek többszörösét képes előállítani (hiszen jelenleg is EU-kvótákkal visszafogott), ezért, ha bevezetjük a pénz elosztó funkcióját (korlátozva a haszonszerző funkciót) akkor ez lehetséges! Ez már működött egyszer…, a tej-jegyre és az élelmiszer-jegyre az volt írva, a hogy „Forint” és Magyar Népköztársaság…!
4. Végtelen viták helyett; -Ma is működik a rendszer, úgy hívják, hogy szociális segély…!
5. -De ki fog akkor utcát seperni? Erre a válasz egyszerű! Ha kellően megfizetik, akkor sokan fognak erre vállalkozni. A rendszer lényege pont ez, vagyis az alapjövedelem legyen elég a tisztes létfenntartáshoz, míg a munkajövedelem annak akár 2-3 szorosa!
6. Alapjövedelem csak a munkát nem találóknak járna!
Üdvözlettel Szabó József

netnepper 2014.01.17. 14:55:39

@jet set: "Az államnak annyi a szerepe, hogy megfelelő környezetet teremtsen ahhoz, hogy legyen elég munkahely,"

Ennyi ésszel, meg egy vödör vízzel akár tűzoltónak is elmehetnél egybites kisbarátom.

Csak hogy egy nagyot idézzek, magamat:-):
"...a környékünkön az összes létező gyárat és üzemet bezárták, - az egyik élelmiszeripari üzemet éppen a közelmúltban tették a földdel egyenlővé(nemzeti élemiszeripar feltámasztása ugye?) -, de még tégláját is apróra morzsolták - talán nehogy új épületet lehesen belőle emelni - és az egészet elhordták.
Erre te jössz itt a mindenki dolgozzon maszlaggal."

Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.

rugoman 2014.01.17. 15:02:05

@Gerardus A. Lodewijk:
ne ja. de nem kell bankigazgatónak lenni, hogy a kölköd elmenjen világot látni. a LÉT-et itt többen azért utasítják el, merthogy a munka alapvető szükséglete a humanoidoknak..szerintem meg csak belénk nevelt görcs.

Memnon 2014.01.17. 15:54:21

@szita szita péntek:

"240k bruttó nettója 157k. Ez legyen a jelenlegi állapot. Hősünk bruttója csökken 190-re (a LÉT-HO miatt) ekkor a nettója 124k. Ehhez hozzáadjuk a LÉT-et, tehát hősünk havi dellája 174.000 Ft. Miről beszélünk? "

A LÉTHO vagy százalékos, mondjuk bruttó bér 30%-a, vagy fix összegű 50 ezer forint/hó minden teljes állású munkavállalónak.

A bruttó bére nem csökken egyik esetben sem, a 240ezres bruttó bérű emberkének ezután is 240 ezer lesz a bruttó bére, a nettója csökken 50 ezerrel. Mert a 240k bruttó béréből levonnak 50 ezer LÉT-HO de a bruttó bére az még ugyanúgy 240 ezer, ezért erre szépen kivittek az összes adót, ami így marad ugyanannyi mint most Ezért a nettó bére pont annyival csökken mint amennyit a másik oldalon az Államkincstártól kap. És ez még a jobb modell lenne.

A tanulmány azonban %-os rendszert emleget, ebből jön ki az amire hivatkoznak, hogy alacsony jövedelműek nyernek, de a magasabb jövedelmű meg többet fizet mint kap. Aki 120ezret keres az 36 ezer LÉTHO-t fizet, aki meg 240et keres az 72 ezret fizet.

Amit te mondasz az egész egyszerűen agyrém. Ugyanis a befizetett LÉTHO 50 ezer forintos összegével csökkented az adóalapot is egyúttal. Így minden munkavállaló SZJA, Nyugdíj, Egészségbiztosítási befizetése csökken havi 17 ezerrel. Minden munkavállalónak adsz havi 17 ezer forint többlet adócsökkentés formájában! Közben a kiadási oldalon még a tanulmány készítői szerint is 750 milliárdos forrás hiány van a tervezetükben.

mojoking77 2014.01.17. 16:01:40

@jozsef szabo: Kedves uram. Attol meg, hogy kisregenyt kerekitett a demagog hulyeseg kore, attol az meg nem valtozik arannya.
A nemet egyetemi professzor tevedhetetlensegenek taglalasa soran valamiert mindig Marx jart a fejeben, gondolom sejti miert.
Lassuk logikusan. Az on altal felvezetett technokrata vilag hala az egnek eleg utopisztikus mindenkinek.
A gepek karbantartasa meg mindig emberi feladat, es hala az egnek az is kell hogy maradjon. A kvotakkal a versenykepesseget probalja pont fenntartani az EU az egyes tagorszagok kozt. (Ne lepjen el mindent pl az import cseh kukorica pl...)
Az pedig, hogy emeljuk meg a bereket, es az majd megoldja azt a problemat, hogy nincs munkaero a nepszerutlenebb szakmakban, nem mas, mint a dilettantizmus, es a szimplan elmeleti kozgazdasagtan tipikus peldaja.
Hagyjuk inkabb.

mojoking77 2014.01.17. 16:09:16

@jozsef szabo: Elfelejtettem ket mondatba osszefoglalni az on altal leirt esszet.
Legyen mindenki szamara alanyi jogon elete vegeig jaro munkanelkuli segely, csak mert ide szuletett.
Ennem merteke legyen fejenkent legalabb 50 000 ft, csaladoknal ez emelkedjen a gyermekek szamanak fuggvenyeben.

Ennyi. Minek a tobbi szajtepes?

Memnon 2014.01.17. 16:10:07

@jozsef szabo:

"6. Alapjövedelem csak a munkát nem találóknak járna!"

Itt a pont. Így már van miről beszélni. A hazai tanulmány készítőinek fejében feltehetően továbbra is a progresszív adórendszer restaurálása állt. Az egész LÉT (abban a formában ahogy a hazai tanulmány készítői tálalták) csak egy trójai faló.
Ha mindenkinek még a munkával, jövedelemmel rendelkezőknek is juttatunk alanyi jogon egy fix összegű alapjövedelmet amit azután vissza is veszünk a bruttó bérükre kivetett de %-os adóval akkor kapunk egy szép egykulcsos de mégis progresszív SZJA rendszert. Elbújtatva hangzatos eszmék és a szociális/segélyezési rendszer amúgy szükséges átalakítása mögé.

m.petihun 2014.01.17. 18:31:39

@Timon76: Azzal kezdeném, hogy tisztelem mindenkinek a saját maga által választott ideológiáját, véleményét, hozzáállását a világhoz. De azt hiszem nem ártana meglátogatnia "egyeseknek" az elmeorvost... "aluljárókban elisszák pár százan, néhányan uzsoráskodnának belőle: kit érdekel?!" Te nem vagy 100% haver!Felfogtad egyáltalán mit írtál?! Nyíltan azt mondtad, hogy emberek szenvedése téged nem érdekel, ad absurdum teljesen elfogadhatónak tartod. Aztán, mint valami skizofrén, tudathasadásban szenvedő:"Te magad is tízezres hajléktalanseregről írsz, velük mi lesz? Akiknek jó lenne, akik küzdenének tovább.." Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de nagyon úgy látszik, hogy a saját meggyőződésedet annyira felsőbbrendűnek tartod, hogy már nem is figyeled mit írsz. Azért meg felesleges kommentelni, hogy még egyet üthess a gyűlölt "nácifasisztagárdistahungaristaorgonistamasiniszta csűrhén". Ha nem vagy képes érdemben hozzászólni, vagy csak nincs meg hozzá a kellő agykapacitásod, akkor kérlek, maradj inkább nyugton, mert az állandó "rasszistázással" még senki nem oldott meg semmit.

U.I.:
Köszönöm, hogy elolvastátok!

Serathis 2014.01.18. 03:43:38

@jozsef szabo: De az utcaseprt sosem fogják megfizetni, mivel a munkája alig ér valamit. A GPS traktorok és google autók korában utcaseprőre se lesz szükség.

Alpharius 2014.01.18. 13:49:03

EZAAAAAAAAZ, INGYENPÉNZT AKAROK, MOST!!! AKI EZT ÍGÉRI, ARRA DUPLÁN SZAVAZOK! (De, ha valaki a dupláját ígéri, arra akár négyszer is!)

Ja, és aki azt mondja, hogy ez hülyeség, az NÁCI! Sőt, tudjátok mit, nem, mindenki NÁCI! Meg fasiszta is! Szégyelljétek magatokat! INGYENPÉNZT!

jet set 2014.01.18. 18:25:51

@netnepper: Te szimplán vadbarom vagy!

netnepper 2014.01.18. 18:36:13

@jet set: "Te szimplán vadbarom vagy!".

A stílus maga az ember...
Csak hát neked még az sincs.
Szánalom minden megynyilvánulásod.
Na kopj le te szerencsétlen...

David Bowman 2014.01.18. 19:55:17

@jozsef szabo: Én is ezt írtam, csak sokkal kevesebb szóval.

David Bowman 2014.01.18. 19:59:41

Hallottátok már azt a szlogent, hogy "pénzt pumpálnak a gazdaságba"? Úgy is ezt teszik, csak rossz helyre. A széles tömegeknek kell adni a pénzt, mert akkor biztos azonnal fogyasztásra költik, míg ha a gazdagok kapják, mint eddig, akkor csak vesznek megint egy kupac részvényt.

___________________________ (törölt) 2014.01.21. 13:51:34

@TGabi: de ugye ha kevesen dolgoznak, kevés is a befizetett adó, akkor mi a túróból lehet hossző távon finanszírozni az efféle szociális jogokat?

Egyébként szerintem ez nem rasszista bunkóság, nekem az jön át a cikkből, hogy egyszerűen olyan ember írta, aki durva helyen lakik, lakott, és megvannak a tapasztalatai. Ilyenek tényleg vannak, maximum azon érdemes vitatkozni, hogy mekkora arányban.

___________________________ (törölt) 2014.01.21. 13:53:20

@shushu2: de ugye a cikk arról szól, hogy a specifikusan magyar viszonyok között mit váltana ki, nem arról, hogy máshol mi van, vagy hogy mit írtak azok az okosok, akik nem ismerek a specifikusan magyar viszonyokat, például a csicskáztatást.

___________________________ (törölt) 2014.01.21. 14:00:35

@zaphodbeeb: nem rossz, nekem is tetszik. Én azt tenném hozzá, hogy bennlakásos iskolák, mert nyilván a nyomor, bűnözés és segélylesés a gyereknevelés ill. annak hiánya miatt termelődik újra és újra, tehát ezeket a szülőket a gyereknevelésből kábé ki kellene zárni, és átvehetné tőlük egy félkatonai fegyelemben működő, vagy a szerzetestanárok által üzemeltetett szigorú egyházi iskolákhoz hasonló bennlakásos iskola.

Úgy képzelném el a dolgot, hogy minden mélyszegénységben élő családból egy gyerek, aztán ha egy generáció után már látják az eredményeket, maguktól jelentkeznek.

___________________________ (törölt) 2014.01.21. 14:07:37

@David Bowman: lófasz van Ausztriában, nem bedingungsloses Grundeinkommen. Csak ötletelnek a zöldek meg a komcsik (KPÖ), és ráadásul ők is csak Grundsicherungról, ami azt jelenti, hogy akinek munkája van, többet keres, az ezt elveszítené.

Valleyfloydroad 2014.01.21. 16:33:14

A "csak úgy" kapjunk-ra és az ilyenfajta agyament egyenlősdire jó példa egy valós példa. Egy egyetemi tanár kitalálta, hogy megvizsgálja, milyen következményei lesznek, ha az ő tantárgyából mindenki 3-ast fog kapni az osztályban. Nagyon jó, mert aki egyes tanuló, azzal nagyon jót tesz, hiszen nem fog megbukni, nem lesz kudarcélménye. Az 5-ös tanulónak egy kicsit kell toleránsnak lenni, fogadja el, hogy ő is csak 3-as tanuló lesz, de messze nem a bukás fenyegeti. Ez az egyenlősdi aztán a várható eredményt hozta. A rossz tanuló tényleg örült, továbbra sem tanult, viszont így 3-as lett. A jó tanuló egy ideig még rutinból tanult, majd mikor tényleg rájött, hogy semmilyen teljesítménnyel is ugyanúgy 3-as lehet, onnantól magasról leszarta az egészet, ő sem tanult. Így lett az osztályból valójában tiszta egyes tanuló, 3-as eredményekkel. El lehet képzelni, hogy kb. milyen társadalom lenne itt rövid időn belül egy ilyen agyament hülyeségnek a következményeként?

WildBear 2014.01.21. 18:53:02

@Valleyfloydroad: Egyetemen nincsenek osztályok (max. évfolyamok, vagy tankörök), de egyébként nagyon találó a hasonlat !! :-)

___________________________ (törölt) 2014.01.23. 14:04:33

@Crescence: igazság szerint egy kicsi és nyitott országot nem a belső fogyasztás működtet. Mert ott a kínai import ruha, kütyü, sajnos élelmiszer is sokszor import stb. Inkább azt mondanám, hogy van pár jó export pl. autóalkatrész, ami megtermeli a mindezek behozásához szükséges devizát. Ahol gyakorlatilag nincs az országban már ruhagyár, nem is érdemes belső fogyasztásról beszélni.

Bánkbán 2014.01.29. 16:45:51

Látom sokan azon vitáznak, amit el sem olvastak... Tény, hogy manapság nem jut mindenkinek kereső munka. Ezt elég könnyű belátni. S akinek nem jut, az dögöljön éhen? Így gondoljátok nagyokosok? Most sem hagyják el teljesen őket..Akkor meg nem kéne tiszta víz a pohárba?

WildBear 2014.01.29. 17:02:37

@Bánkbán: Nem kell "éhen dögleni", de próbáljanak munkát találni, képezni magukat, vagy legrosszabb esetben közmunka; viszont az "ingyen pénz" csak jobban belesüppesztené őket a tehetetlenség mocsarába.
Meg nincs is túl jó üzenete.
Meg nincs is miből.
süti beállítások módosítása