Lassan három éve tart a folyamatos szabadságharc, hol az EU-val, hol az IMF-fel, hol egyszerre mindkettővel szemben, és bár nem győztünk, a fegyvert sem tettük le. Mondjuk úgy: mintha Windisch-Grätz még mindig Pesten ülne, a tavaszi hadjáratot viszont senkinek nincs kedve vagy ereje elindítani.

gordiuszi.jpgPedig vívja a kormány a maga harcát, nem is szeretik érte Brüsszelben, ezt a sikert kár lenne elvitatni a tőlük. Sekély e kéj -  citálhatjuk a költő sorát, lévén e modern kurucos máz mögött nincs más, csak egyszerű, szánni való megfelelési kényszer pár bürokrata és néhány lobbista előtt. Kár, hogy ez a szerelem igencsak egyoldalú.

Szép dolog a hiánycélt nagy nehezen három százalék alá tuszakolni, szép dolog csökken szinten tartani az államadósságot. Csakhogy ez azon kívül, hogy pár élettől elszakadt brüsszeli könyvelőn kívül senkit nem érdekel, még a gazdaságot is megeszi. Úgy nagyon.

Brüsszelben lehet, hogy üldögél pár gennyes alak, mégis állnak olyan szellemi színvonalon, hogy felismerjék: a magyar kormány bizony nagyon csúnyán káromkodik, de annál simulékonyabban cselekszik. Mert Orbánék bizony megcsinálnak mindent, amit kérnek, csak azért, hogy egy fétisként kezelt eljárás alól kikerüljünk, ami - ismételjük el sokszor! - gyakorlatilag senkit nem is érdekel.

Az itthon kuruc, odakint labanc alapállás azonban egyedül arra jó, hogy a végtelenül lefojtott gazdasággal rendelkező ország ne találjon kiutat. A kettős beszéddel, a verbális vagánykodással totálisan szalonképtelenné válnak a valódi beruházóként érkező nagytőke szemében -  miközben szép csendben, bármit megtesznek azért, hogy Brüsszelnek végre valahára megfeleljenek.

De nem fognak. Orbánék ugyanis elkövették az ősbűnt, megadóztatták a multikat, bankokat, mert nem tehettek mást. Brüsszelben persze pontosan tudják, hogy képtelen hiány-diktátumaikkal gyakorlatilag ők kényszerítették bele Magyarországot ebbe a helyzetbe. Így hát az elmúlt három év sem szólt másról, mint arról, hogyan lehetne karanténban tartani ezt az ötletet, mielőtt máshol is kitalálják: a válság cehjét mindenkinek állnia kell özvegy Szabó Gézánétól a CIB bankig.

Márpedig ez a pofonegyszerű logika az Unióban sátánizmusnak számít. Brüsszel folyamatosan újabb és újabb követelésekkel fog előállni, mindaddig, amíg a kormány továbbra is külön utakon jár. Akkor is, ha mi bármi áron igyekszünk megfelelni az egyre képtelenebbé váló, de egyre világosabb kettős mércének.

Ha a kormány nem vált, és nem kezd hangsúlyosabb gazdaságélénkítésbe, ha továbbra is csak és kizárólag a bevételnövelést és megszorítást tekinti "a" gazdaságpolitikának, akkor szinte borítékolható, hogy egy év múlva is azon fogjuk rágni a gittet, hogy vajon kikerülünk-e másfél százalékos hiány és 0,001 százalékos gazdasági növekedés mellett a túlzottdeficit-eljárás alól.

Költővel kezdtük, költővel végezzük: „nem foghat a macska kint is bent is egeret” - írta József Attila, aki maga is tapasztalhatta ezt, amikor egyszerre akart lelkes internacionalista és normális magyar ember lenni. Nem ment neki. Orbánéknak sem sikerülhet egyszerre unortodox nemzeti gazdaságpolitikát folytatni, és megfelelni a nemzetállamok halálos ellenségének, a nagyon is ortodox nemzetközi nagytőkének. Nem lehet Vak Bottyánnal vágtatni a csatába itthon és Lipót császárral bratyizni Bécsben. Volt, aki megpróbálta. Ocskay László igen tehetséges katona volt „Rákóczi villámának” nevezték kortársai. Nagy taktikusnak is gondolta magát, aki egyszerre lesz magyar szabadsághős és a Habsburg hatalom kegyeltje is. Nem jött össze, életét az érsekújvári vérpadon fejezte be. Halálhírére a kurucok ujjongtak, a labancok csendesen kiköptek maguk elé. Mert, aki két urat szolgál, azt két helyen vetik meg.

Széljegyző

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr335293810

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kívül kuruc, belül labanc 2013.05.10. 16:13:01

Brüsszel folyamatosan újabb és újabb követelésekkel fog előállni, mindaddig, amíg a kormány továbbra is külön utakon jár.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bogdán_Szabolcs 2013.05.10. 18:33:15

Nem IMF-el, hanem IMF-fel!

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.05.10. 21:28:21

Most már szinte biztos, hogy az orbán-kormánynak a legortodoxabbul ortodox megszorító gazdasági politikája fogja a vesztét okozni.

Persze a választásokig még kitart a maradék fidesztábor bizalma -mivel egyszerűen nincs alternatíva, ami azt jelenti, hogy a Jobbikot minden eszközzel elhallgatják, így képtelen alternatívaként megjelenni. Ekkora a média tematizáló hatalma.

írtam egy elemzést, talán tanulságos lehet elolvasni.
nemzetstrategia.blog.hu/2013/05/06/a_jobbik_eselyei_2014-re_i_resz
3 részesre tervezem, a 3. részben veszem nagyító alá, mikre kell a Jobbiknak odafigyelnie a választási küzdelemben.

Vissza a fideszhez: szerintem a trafikbotrányt is sikerül megúszniuk. Úgy ahogy Semjén Zsolt doktorija ügyére is a feledés jótékony homálya borult. Persze itt egy többszázmilliárdos éves forgalmat generáló üzletről van szó, és a trafik felettébb alkalmas lehet, hogy a korrupció szemmellátható, kézzelfogható jelképe legyen. Úgyhogy kétesélyes a dolog.

Ha nagyon kiborul a bili ebben az ügyben- amire azért nem sok esélyt látok-, akkor az is elképzelhető, hogy a feldühödött emberek a korrupció elleni jogos indulatukat levezetendő felgyújtják/szétverik a fideszes trafikokat. Persze reméljük erre nem kerül sor.

Typ3 2013.05.11. 08:45:14

@Nemzetstratégia: A jobbikkal nem az a baj, hogy "elhallgatják", hanem az, hogy egy rakás hülyegyerek gyülekezete, akiket képtelenség komolyan venni. És ezzel hatalmas mázlija van a Fidesznek. Soha nem az nyer választást, akit kevesen szeretnek nagyon, hanem az, akit sokan szeretnek egy kicsit. Ez az utóbbi a Jobbikból hiányzik.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.05.11. 13:34:52

@Typ3: igen, pont ez a 'rakás hülyegyerek' az egyik jellemző toposz a Jobbikról.

Mi mások is lehetnének, amikor csakis veszekedni hívják meg őket a tv-be? Vagy amikor az adott híradó, műsor stb szerkesztője mondja, hogy szerinte mit csinál, mit követel a Jobbik?

egy demokráciában úgy működnek a dolgok, hogy minden fél elmondhatja a magáét, a közmédiában is. Az meg úgy nem megy, hogy orbán több mint hatszor annyit beszél, mint az összes többi frakcióvezető együttesen.

Ha tényleg akkora 'hülyegyerekek', akkor tegyék őket helyre, bizonyítsák ezt be róluk velük vitázva, egyenes adásban.

Az a baj, hogy feudális módra még mindig az úri önkény dönt ebben az országban. Mert egy nemzetállamban a 'győzzön a legjobb' a cél. A feudalizmusban pedig 'győzzön a brancs', értve ez alatt a sleppet, a haveri kört, a rokonokat-barátokat-üzletfeleket.

Typ3 2013.05.11. 19:14:09

@Nemzetstratégia: Akkor most vitázni hívják meg a jobbikosokat a tévébe, vagy nem? Szerintem a "veszekedés" nem más, mint a "vita" egy durvább formája... "Komolyra" fordítva a szót, a Jobbiknak nem annyira médiamegjelenésre lenne szüksége, hanem inkább olyan politikusokra, akik széles választói tömegeket tudnak a párthoz vonzani. Tudod, van az a mondás, hogy ha egy kuplerájban nem megy az üzlet, akkor nem az ágyakat kell benne kicserélni. Orbán 1998-ban úgy tudott választást nyerni, hogy a média 90 százaléka a baloldal kezében volt. Szegény Csurka Pista bácsi meg bármikor képes volt kétszázezer embert kivinni a hősök terére, pedig őt sem nagyon hívogatták annak idején tévéműsorokba. A Jobbik május elsejei rendezvényén meg voltak vagy ötszázan. Röhej.

A mai Jobbikban szerintem egyetlen komolyan vehető politikus van, Balczó Zoltán. Milyen érdekes. hogy ő is a MIÉP-ből megmaradt bútordarab. És az még érdekesebb, hogy ő elég keveset szerepel, inkább olyan nagy formátumú politikusok osztják az észt, mint Zazrivecz Gábor, Novák "Vasággyal" Előd, Túrótorta vagy Szegedi Csa... ja, ő már nem. Morvai Krisztinának is csak arra kellett a Jobbik, hogy kimehessen Brüsszelbe a szeretőjéhez. (Tényleg, mit is keres a Jobbik az Európa Parlamentben? Csak nem pénzt?)

Száz szónak is egy a vége: ezzel a gárdával (kisbetűvel!) aligha van esélye a Jobbiknak, akárhány tévéműsorba hívják is meg. Egy jó politikus pedig meg tudja találni a potenciális szavazóihoz vezető utat, már ha vannak neki ilyenek.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.05.11. 21:37:33

@Typ3: "Orbán 1998-ban úgy tudott választást nyerni, hogy a média 90 százaléka a baloldal kezében volt."

Más ha a média a másik oldal kezében van, és megint más, ha a magát jobboldalinak hazudó, de valójában feudális-kommunista úri banda kezében.

amiben még különbözik a helyzet: '98-ban elég egyértelmű volt, hogyha nem a bal, akkor a jobb, a választási részvétel is ennek megfelelő volt.
Azt is tegyük hozzá: a fidesz végül 1,2 millió emberrel nyert választást, egy a mostanitól, mármint ami '14-től lesz, jelentősen eltérő választási rendszerben. A választási elemzők nagyrésze egyetért abban, hogy a egy '98-as szereplés az új rendszerben biztos vereséget eredményezne.

Valamint: '98-ban volt egy kizárólag orbán-hornnak szentelt miniszterelnök-jelölti vita, ami most biztos nem lesz.
Ezért is értelmetlen az összehasonlítás.

"Szegény Csurka Pista bácsi meg bármikor képes volt kétszázezer embert kivinni a hősök terére, pedig őt sem nagyon hívogatták annak idején tévéműsorokba. A Jobbik május elsejei rendezvényén meg voltak vagy ötszázan. Röhej."

Szegény Csurka Pista bácsi pártja legjobb esetben is a parlamenti küszöb körül ingadozott, vagy bekerült, vagy nem. A Jobbik pedig önállóan 16,7%-ot ért el. Tehát értelmetlen az utcára kivitt emberek számával példálózni.

ami a politikusi 'vonzerőt' illeti: nem ez a döntő. Ha nagyon karizmatikus politikusokat nézünk a történelemben azt látjuk hogy sosem az ő lehengerlő személyes varázsuk juttatta őket oda, hanem az, hogy akik előttük ott voltak az adott poszton, kiestek a képből.

Napoleon pl. úgy lett első konzul, hogy előtte a jakobinusok sikeresen kiirtottak maguk körül mindenkit, majd egymást is a hatalom közeléből, az utána lévő kormány pedig gyenge és tehetetlen volt, részben pont amiatt is, hogy az összes lehetséges 'államférfi-jelölt' vagy a tömegsírban feküdt, vagy épp száműzetésben volt.

Hitler úgy került hatalomra, hogy előtte rövid intervallumokban, 3 év alatt megbukott 3 kormány: a Brüning-, Papen-, Schleicher kabinetek.

Tehát amennyiben a többé-kevésbé demokratikus ("köztársasági") rendszerben hatalomra jutott karizmatikus politikusokat nézzük, nekik is alkalmanként elég hosszú sort kellett kivárniuk, mire a többiek a hibáik révén lejáratták magukat, és így ők is sorra kerülhettek.

A magyar rendszert nézve elég könnyű belátni, hogy itt Orbánnak kell (a döntései révén) elég tekintélyes mértékben lejáratódnia, mire Vona (vagy akárki más, ugyanez áll Mesterházyra, Bajnaira stb is) labdába tud majd rúgni. Ez így működik.

A morvais és egyéb mocskolódásodra sajnos nem tudok érdemben reagálni , de nyilván nem is azért írtad.

"Száz szónak is egy a vége: ezzel a gárdával (kisbetűvel!) aligha van esélye a Jobbiknak, akárhány tévéműsorba hívják is meg."

Aham. Akkor miért nem hívják meg őket? Ha olyan jókat lehet rajtuk röhögni? Tán csak nem azért, mert valós kihívást jelentenének?

Megjegyzem, amit orbán csinál, tehát hogy reggelente bemegy a rádióba és beolvassa az előre megírt szöveget a már ismerős közhelyekkel meg a mikrofonállványként szolgáló, készségesen alákérdező riporterrel, nos arra bárki képes. Az nem kunszt.

Élő vitában eddig kétszer szerepelt, másodszor gyurcsány (!) győzte le, ami önmagában jelzésértékű.

Orbán a súgók meg ez spin-doktorok előre megírt szövegei nélkül hajítófát sem érne. Élő vitában leégne.
Ez a legnagyobb illúzió, trükk: mindenki azt hiszei, valami zseniális vonzerejű politikusról van szó, holott csak egy jól felépített csalás áldozatai csupán.

Egyelőre még kitart a szemfényvesztés meg az osztogatás, aztán majd a megnyert választás után jön a keserves ébredés. 2014 májusában majd kiderül "igen, ez a szar lesz még négy évig", ami elég sok embernél kiveri majd a biztosítékot. Onnantól számítva 1-2 év és valószínűleg kiborul a bili.

Ha van esze a Jobbiknak, akkor már most elkezdi a trafikügyet úgy kommunikálni, mint "a fideszes trafik, avagy a korrupció kézzelfogható, szemmellátható szimbóluma". Ez lehet a lassan ölő méreg, amelyet folyamatosan elő lehet venni, bele lehet szőni a napi kommunikációba.
Ezzel jó nagyot lehet ütni a fideszen. Az már más kérdés, hogy ebből a teljes médiazárlaton mennyi jut át.

Typ3 2013.05.11. 22:59:48

"Más ha a média a másik oldal kezében van, és megint más, ha a magát jobboldalinak hazudó, de valójában feudális-kommunista úri banda kezében. "

Az ugyanúgy másik (nem jobbikos) oldal.

"Valamint: '98-ban volt egy kizárólag orbán-hornnak szentelt miniszterelnök-jelölti vita, ami most biztos nem lesz."

Én ebben nem vagyok teljesen biztos, szerintem sok meglepetés lesz még a választásokig...

"Szegény Csurka Pista bácsi pártja legjobb esetben is a parlamenti küszöb körül ingadozott, vagy bekerült, vagy nem. A Jobbik pedig önállóan 16,7%-ot ért el. Tehát értelmetlen az utcára kivitt emberek számával példálózni."

Ezzel pont arra akartam utalni, hogy ha llenne a Jobbiknak egy normális vezetője, akkor nem rongyos 16,7%-ot érnének el, hanem komoly esélyeik lennének a választások megnyerésére. Terjedő EU-szkepticizmus, Fidesz botrányok és balfaszságok, stb. Ja, és Csurka idejében a nemzeti radikalizmus nem igazán volt vonzó jelszó, most viszont az, ezért van a Jobbik sokkal jobb pozícióban, mint anno a MIÉP volt.

"Tehát amennyiben a többé-kevésbé demokratikus ("köztársasági") rendszerben hatalomra jutott karizmatikus politikusokat nézzük, nekik is alkalmanként elég hosszú sort kellett kivárniuk, mire a többiek a hibáik révén lejáratták magukat, és így ők is sorra kerülhettek."

Orbán is elfogyasztott három szocialista miniszterelnököt (akik "a hibáik révén lejáratták magukat"), mire újra hatalomra került. És nem (csak) a karizmától lesz valaki jó politikus. Ez egy szakma, mint bármelyik másik. Kell hozzá tehetség, szorgalom és (ez a legfontosabb) gyakorlat. A baloldal is ezért van most meglőve, most is a politikán kívülről akarnak miniszterelnököt hozni, pedig ők igazán tudhatnák, hogy a kívülről jött ember biztos bukó. Orbánnak pedig a politikai tapasztalat és gyakorlat területén fényévnyi előnye van bárkivel szemben. Csekély 23 éve edződik a magyar politika mocskában.

"Aham. Akkor miért nem hívják meg őket? Ha olyan jókat lehet rajtuk röhögni? Tán csak nem azért, mert valós kihívást jelentenének?"

Nem azt írtad, hogy "veszekedni" (bármit is jelentsen ez) meghívják őket?

"Élő vitában eddig kétszer szerepelt, másodszor gyurcsány (!) győzte le, ami önmagában jelzésértékű"

Volt egy kevésbé ismert Orbán-Gyurcsány vita is, amit Gyurcsány kezdeményezett, azt viszont Orbán nyerte meg. És megvolt Orbánnak az az elszólása, hogy ő nem is akarta megnyerni a 2006-os választást, mert tudta, hogy mi lesz utána?

"Ez a legnagyobb illúzió, trükk: mindenki azt hiszei, valami zseniális vonzerejű politikusról van szó, holott csak egy jól felépített csalás áldozatai csupán."

Ezt próbálja elérni a baloldal is Bajnaival, de valamiért nem sikerül nekik, pedig pénzük az van szarásig.

"Egyelőre még kitart a szemfényvesztés meg az osztogatás, aztán majd a megnyert választás után jön a keserves ébredés. 2014 májusában majd kiderül "igen, ez a szar lesz még négy évig", ami elég sok embernél kiveri majd a biztosítékot. Onnantól számítva 1-2 év és valószínűleg kiborul a bili."

Most is állandóan kiderül, hogy mégsem lesz itt Kánaán, de valahogy mégis tudja tartani a szavazóiban a lelket.

"Ha van esze a Jobbiknak, akkor már most elkezdi a trafikügyet úgy kommunikálni, mint "a fideszes trafik, avagy a korrupció kézzelfogható, szemmellátható szimbóluma". Ez lehet a lassan ölő méreg, amelyet folyamatosan elő lehet venni, bele lehet szőni a napi kommunikációba.
Ezzel jó nagyot lehet ütni a fideszen. Az már más kérdés, hogy ebből a teljes médiazárlaton mennyi jut át."

Miféle "médiazárlat"? a balos sajtóban másról sincs szó, csak a trafikbotrányról. Amivel szerintem az lesz a gond, hogy az ügyészség semmilyen egyértelmű bizonyítékot nem fog találni. A fideszesek valamiért nagyon bátran mondják, hogy július 1-től állnak minden vizsgálat elébe. És ők meg majd ezt fogják kommunikálni, amivel kibújnak a hurokból.

Semjén szakdolgozatügye is azért süllyedt el, mert jogilag nem minősült plágiumnak (egy később megjelent cikkből nem lehet plagizálni), és nem azért, mert agyonhallgatták. Schmitt Pálnak meg azért kellett lemondania, mert a doktorija védhetetlen volt, és nem azért, mert őt "nem hallgatták agyon".

Huhh, ez jó hosszú lett. Köszönöm a beszélgetést, béke veled, szebb jövőt, stb.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.05.12. 00:13:52

@Typ3:"Az ugyanúgy másik (nem jobbikos) oldal."

Teljesen más ha a szöges ellentételezésű oldal kezében van a média, és megint más, ha a 'jobboldal'nak hazudott, valójában maffiaérdekek kezében. a különbség egyértelmű: az egyszerű nép arra még csak-csak rájön hogy a 'mi oldalunk' soha nem kap szót, de arra már nem jön rá, hogy az uralkodó 'jobboldali' narratíva minden csak nem jobboldali.

"Én ebben nem vagyok teljesen biztos, szerintem sok meglepetés lesz még a választásokig..."

Egy dologra érdemes számítani: orbán egyszer már megégette magát ezzel a vitázós dologgal, valamint amúgy sem vitázott senkivel soha (ezen a pár, egy kézen megszámlálható alkalmon kívül).

Nyilván nem látok előre a jövőbe, de 90%-ra biztosan ki tudom jelenteni, hogy nem lesz miniszterelnök-jelölti vita Orbán és Vona között.

"Ezzel pont arra akartam utalni..."

Ez a kijelentésed tulajdonképpen a 'tromf'-kategória: "mindent lehet még jobban csinálni". Igen, lehet. És? Mennyivel lehetne jobban?

Ha 'karizmatikus' szempontból Hitlert vesszük példának, akkor az ő választási eredménye parlamentáris rendszerben 33-37% körül mozgott. Pedig ő aztán igazán 'karizmatikus' vezető volt.

"Terjedő EU-szkepticizmus, ...."

Számos oka van, hogy a fideszből kiábrándultak nem tűnnek/tűntek még fel a Jobbiknál. Az egyik a magyar választói beállítódás, ami lényege hogy egy élete elköteleződik valaki az adott párt mellett, és ha valami miatt csalódik benne, akkor dühös lesz hisztériázik, kiábrándul a világból stb. Csak jelzem hogy Európa nagy részén ezzel szemben pont az a lényeg, hogy 'segítsünk kormányra valami mást' ha az adott kormányban csalódunk. Nálunk még élnek a régi hűbéresi reflexek, az életre való elköteleződés.
Ez is egy ok, hogy a volt fideszesek inkább magukat sajnáltatják, minthogy mondjuk heccből vagy egyszerű taktikai megfontolásból a Jobbikra szavaznának. Erre rásegít a magyar választási rendszer mely 4 éves abszolút mozdíthatatlan és változtathatatlan időszakokat jelöl ki, változás (új választások) valós reménye nélkül.

"Orbánnak pedig a politikai tapasztalat és gyakorlat területén fényévnyi előnye van bárkivel szemben. Csekély 23 éve edződik a magyar politika mocskában."

Ez eddig rendben is van, csakhogy attól hogy valaki az összes mocskos trükköt ismeri, még ugyanúgy lehet például maffiavezér is.
Ez a magyar választók jellegzetes hibája: magából, a saját korrupt (adócsaló, hálapénzelő stb) mentalitásából kiindulva azt várja el, hogy a vezér egy dörzsölt balkáni maffiózó legyen. Minden ország népe olyan elitet választ magának, amilyen ő. a magyar emberek többsége így látja magát: dörzsölt, egy kicsit csal itt, egy kicsit ott, "a jég hátán is megél" stb, ezzel csak az baj, hogy végsősoron ez egy gazember lelkivilága. Persze a mai adórendszer és kismillió bürokratikus szarság erre kényszeríti az embert, de ettől még ez egy defektes beállítódás. És ehhez a Orbán a legmegfelelőbb alany, aki eljátssza a nagy szabadságharcost, 'jól kicseszik a multikkal' néha kikacsint az ő szeretett népére, stb stb. A sok lelkes drukker meg tombol, mint egy focimeccsen.

Orbánra egy igazi kihívó tényező egy hasonló 'dörzsölt' jóvágású maffiózó lenne, aki a hasonlóan maffia-beállítódású fidesz-választókra vonzást tudna gyakorolni. Nyilvánvaló okokból a Jobbikból hiányoznak az ilyen típusú emberek, tehát ebből a szempontból bukó a projekt. A kiábrándult fideszesek hiába keresgélnek, a jobbikban nem fognak soha maffiózókat találni, akivel azonosulhatnának, mint tették ezt anno a Viktorral.

"Ezt próbálja elérni a baloldal is Bajnaival, de valamiért nem sikerül nekik, pedig pénzük az van szarásig."

Egy 2010 előtti médiahelyzetben a Bajnai már rég az összes műsor rendszeres vendége lenne. ennek hiányában csupán vidéki művházakat tud végighaknizni, ami azért elég jelentős különbség. Nem mindegy hogy egy egész ország, vagy alkalmanként 50-100 ember előtt beszél valaki.

"Nem azt írtad, hogy "veszekedni" (bármit is jelentsen ez) meghívják őket?"

Folyamatosan megszakítják őket, beléjük fojtják a szót, folyamatosan megy a nácizás stb, ahol minden elhangzik, csak a Jobbik gazdasági politikai elképzelései nem. Ami meg elhangzik, azonnal belekötnek a lényegtelen részletekbe, félreviszik a témát, mire a jobbikos visszatalál mit is akart mondani, hopp kész lejárt az idő, köszöntük szépen. Az esetek 95%-ban ez megy, és a maradékban sincs köszönet.

"És megvolt Orbánnak az az elszólása, hogy ő nem is akarta megnyerni a 2006-os választást, mert tudta, hogy mi lesz utána?"

Ezt 2006 után 'szólta el', simán lehet önfelmentő magyarázkodás is, ezt vszeg már nem tudjuk meg soha...

"Ezt próbálja elérni a baloldal is Bajnaival, de valamiért nem sikerül nekik, pedig pénzük az van szarásig."

Igen, van sikeres meg sikertelen csalás is, de ettől még a sikeres csalás is csalás....

"Most is állandóan kiderül, hogy mégsem lesz itt Kánaán, de valahogy mégis tudja tartani a szavazóiban a lelket."

Mert olyan nagyot (és hirtelen) még nem vágtak senkin/semmin...
(folyt köv)

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.05.12. 01:12:11

(folyt)
...de előbb utóbb ennek is eljön az ideje. minden (f)osztogatás véget ér egyszer. Azonkívül ha azt nézzük 'végső érvként', a fidesznek csupán 45 ezer rendőre van, akikkel már most sem tud rendet tartani, lásd cigánybűnözés.

"Miféle "médiazárlat"? a balos sajtóban másról sincs szó, csak a trafikbotrányról. "

Ez a _balos_ sajtó, ami jó ha a sajtó 30%-a.. az emberek amúgy is egyre kevesebb újságot olvasnak.
most nemrég az rtl-en láttam valami 5 perces szösszenetet trafikügyben, ha ennyivel elintézték, (plusz esetleg pár ismétlés) akkor ez igazából semmi.

"Amivel szerintem az lesz a gond, hogy az ügyészség semmilyen egyértelmű bizonyítékot nem fog találni."

Persze, mivel senki nem tudja (mert nem is lehet) megmondani, hogy 'mi a helyes útja' egy pályázat elbírálásának.. igazából egy pályázatnak pont az a lényege, hogy megfelelő keretek között persze, azt hozok ki győztesnek, akit csak akarok...ha pedig a kereteket, feltételeket is én alakítom, akkor nyilván 100% az én szempontjaim érvényesülnek... gondolom ez nyilvánvaló. Persze ettől a mutyi nyilván még mutyi marad, mint ahogy a privatizációs szerződések nagy rész (amikor egy forintért adták oda a gyárat meg hasonlók) is rendben voltak, mégis mindenki tudta, hogy kilométerekről bűzlik az egész.

"Semjén szakdolgozatügye is azért süllyedt el, mert jogilag nem minősült plágiumnak (egy később megjelent cikkből nem lehet plagizálni), és nem azért, mert agyonhallgatták."

Hát akkor a későbbi cikk plagizált, ennek nyilván utána kellett volna menni, a cikkírót megkeresni, felelősségre vonni, nyilván tüzetesebb vizsgálódásra kiderült volna, hogy ki lopott kitől. Elárulom: nem a több száz cikkel és több könyvvel rendelkező témavezető a Semjéntől...

"Huhh, ez jó hosszú lett. Köszönöm a beszélgetést, béke veled, szebb jövőt, stb."

Ez nem így működik. Azt hiszed elfelejtettem, miket írtál? Nem, nem felejtettem el. Ez úgy működik, hogy a zázrivecezésért, meg a morvaizásért bocsánatot (de legalábbis elnézést) kérsz.
Amennyiben ezt a lépést megteszed, akkor azt mondom, szívesen, részemről is.

Bödönödön 2013.05.12. 05:37:53

@V-E-Krónikás: Szerintem Jobbik-bőrbe bújt barom komcsi vagy.A Brüsszellel/most is/ kitűnő kapcsolatot ápoló elvtársaid 13.000 milliárddal növelték az adósságot.
süti beállítások módosítása