orban_rahel.jpgVannak ügyek, amelyeken lakmuszpapírként le lehet mérni, hogy hol is tart a magyar nyilvánosság. Nem csak a politikai élet, hanem úgy általában a mentális és erkölcsi állapotunk. Annak idején ilyen volt a 2006 október 23-i rendőrattak, amikor az agyhalott kommer nyugdíjasok otthon elégedetten röfögtek a tévé előtt, a Fidesz B-középje meg azon konspirált, hogyan húzták rá a békés megemlékezőkre a készenlétiseket a gonosz szélsőjobbos provokátorok. De hasonló volt annak idején a Magyar Hírlap sajtótörténeti mélyrepüléseként lehozott kamu sztori Vona Gábor „félrelépésről", amin együtt hőbörögtek az asszonyverő szoci prolik és a vízivárosi nagyonpolgári körök. Most pedig itt van Orbán Viktor lányának közelgő esküvője.

A Blikk ez egyszer nagyjából azt tette, ami egy bulvárlap dolga (már, ha egyáltalán van a világon dolga a sajtó ezen szegmensének): lehozta a hírt, megkérdezte az örömapát, és címlapon hozta az exkulzív infót: férjhez megy a miniszterelnök lánya. Ez az önmagában tök érdektelen kis hírecske aztán leverte a hazai médiakanálisok fedelét, ahonnan egész nap ömlött ránk a mocsok.

A kurucinfó bombasztikus leleplezésként azt emelte ki a hírből, hogy az esküvőn „cigányzene" lesz. Tetszikérteni? Cigányorbánéknál cigányzene. Ez persze beindította a fészbúkradikálisok nyálelválasztását, akiknek a szemei előtt máris megjelent, ahogy a kormányfő és családja Kisgrofóra ugrálva szórja a húszezreseket az ifjú párra. Kezdetét is vette a tetvescigányozás, meg cigánynapoleonozás – mintha egy 2002-es szoci nyugdíjasbálon lenne az ember. Hogy a tradicionális magyar parasztlakodalmak még 30-40 évvel ezelőtt is elképzelhetetlenek voltak magyarnótákat húzó cigánybanda nélkül, az jó, ha minden tizedik kommentelőnek jutott eszébe, és őket is alaposan lehurrogták a többiek.

Kitett magáért persze a balliberális sajtó is. A Cinken a Blikk 1.0-ás bulvárhírét gonosz Pr-cikké maszturbálták – de itt legalább azért járt hozzá néhány vicces gif is. (Persze szigorúan kivétel nélkül cigányosak ezek is – elvégre, ha a belpesti zsidógyerekek cigányoznak, az cool). A  bátor médiapari nehézbúvárok azonban nem álltak meg ennél a mélységnél. Komoly tényfeltáró munkával kiderítették, hogy Orbán Ráhel jövendőbelijének apja a „Közgép környékéről" jön. Lehet magyarázni a kommentfalon, meg az Erzsike presszóban, hogy „ezek még ebben is mutyiznak, aranyapa, ezeknek még a család se szent."

Az fel sem merülhet, hogy, mivel a faterok időnként összejártak, a fiatalok egyszerűen megismerkedtek, és egymásba szerettek. Hogy közben Viktor papa és Tibor papa okosba' intézett állami tendereket, meg földbérleteket zsíroztak le a szomszéd szobában? Valószínű. És akkor hova szarjak? Mit tehet erről ez a két gyerek?

Ami igazán szánalmas az egészben, hogy most azok tunkolnak perverz élvezettel egy 24 éves lány magánéletében, akik annak idején kikérték maguknak, ha hasonló helyzetbe kerültek saját kedvenceik. A balosok párás szemmel hallgatták Gyurcsány romantikus sztoriját, amely szerint csak a legnemesebb érzések vezérelték, amikor beházasodott a Dobrev-klánba. A Kurucinfó kommentelői pedig minden bizonnyal undorral gyűrték a kukába a Hírlap Vonát mocskoló számát. Igazuk is volt.

A mostani médiaröfögés semmivel sem kevésbé visszataszító. Orbán Ráhelnek egyetlen dolga van: legyen boldog. Hogyan, és kivel, arról senkinek nem tartozik elszámolással. Orbán meg legyen csak vidám és büszke örömapa – joga van hozzá. Aztán, ha van ideje rá, azért lehetne végre jó miniszterelnök is – ahhoz meg nekünk lenne már jogunk...

Balogh Gábor

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr595434257

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.07.31. 11:13:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Haloperidol 2013.07.30. 17:33:24

En elegge undoritonak talatam a Gyurcsany-sztorit is es a Rahel sztorit is.

Igaz, kulfoldon elek. Akkor most hazaarulo vagyok?

Haloperidol 2013.07.30. 17:37:12

De egyebkent a jobboldali mediaban nem voltak gonosz PR cikkek Gyurcsanyekrol?

Mintha a jobbegyenes vagy a jobbos media AKARMIT a balos media szemere vethetne.

A szociknal ment az autopalya-biznisz, a fidesznel megy a Kozgep biznisz...persze az nem olyan rossz, igaz?

Te is csak egy talpnyalo vagy, B+.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.07.30. 18:56:05

Az ügy érdemes hogy jobban megvizsgáljuk.

Kezdjük az elejéről. Kérdések formájában könnyebb.

1) a cikkírót ki vagy mi hatalmazta fel arra, hogy az erkölcsi ítész szerepében tetszelegve 'megmondja a nagytutit' a szerény földi halandóknak?
-Talán megválasztotta valamilyen egyesület, szervezet, baráti kör erre a posztra?
- talán beteg kisgyerekeket ápol naphosszat, esetleg éhezőket táplál? Kórházi önkéntesként dolgozik, vagy a hospice-nak segít be? Egyéb módon végez humanitárius tevékenységet?
Mert akkor érthető lenne, hogy ő itt az erkölcsi lángoszlop.
- A téma elismert szakértője talán?

Ezek hiányában (megengedem a feltételezést, hogy ezen kredenciák mindegyike hiányzik)ZÉRÓ JOGA VAN megmondani, hogy mi az erkölcsös mi nem.

"(...) a tradicionális magyar parasztlakodalmak még 30-40 évvel ezelőtt is elképzelhetetlenek voltak magyarnótákat húzó cigánybanda nélkül"

Az erkölcsi után az értelmezési keretet is megpróbálja kisajátítani magának a szerző.
Ezzel kapcsolatban: Csakis cigányokkal volt elképzelhető egy magyar esküvő? magyar zenészek nem voltak? Cigánymonopólium volt az esküvőn zenélés? Csakis kizárólag ők lehettek a zenészek?

Bármelyik kérdésre NEM a válasz, MEGSEMMISÍTI az idézett mondatot. Mivel magyar zenészek is voltak,személyes élményeim alapján is láttam hogy magyar(nak kinéző) zenések húzták a talpalávalót több esküvőn is, ezért nyilvánvaló hogy nem csak cigányok zenélhetnek, illetve zenélhettek akkor esküvőn. hát nem volt 'elengedhetetlen', ahogy a szerző sugallja.

"Mit tehet erről ez a két gyerek?"

ez elég súlyos kérdés: Nyilván olyan hogy előre elrendezett esküvő nincs is. Csak többezer évig volt szokásban, de ha úgy teszünk mintha nem lenne, akkor biztos megszűnik.

Lehet hogy ez el van rendezve, lehet hogy nincs, de mindenesetre: az erről való érdeklődés teljesen természetes dolog. Miért ne lehetne jelzésértékű, hogy a gyerek családja is nyakig van a Fideszben, meg a felcsúti dolgokban?

Engem ez a téma egyébként zéró szinten érdekel, de ha valakit ez érdekel, akkor érdekelje. Szólás és véleményszabadság, tetszik tudni.

Ismét szemléljük meg távolabbról az összképet.
A téma fölötti URALMI FELSÉGJOGOT, a megmondás felségjogát sajátítja ki a szerző, azzal kapcsolatban, hogy a magánéletről mennyire lehet vagy sem az újságoknak vagy átlagembereknek beszélni.

Elárulom nagy titkot ennek kapcsán: a világ bármely más országában (leszámítva Kínát, Észak-Koreát és még pár rokonszenves országot) ez így van.
Meztelen képek és fotók, bikini nélkül strandolt, rajtakapták a szeretőjével a fotósok az illetőt, stb stb.
Ez a modern világ. Nem teszik? Lehet erről is írni, megfelelő hangnemben. Vagyis amikor nem döngöljük az olvasót betonba.

Hogy ez mit jelent, 'megfelelő hangnem'? azt jelenti, hogy csakis a pozitív dolgokról írunk, tehát megfordítjuk az egészet.
Pl. a melegfelvonulás lehúzása helyett egy keresztény magyar sokgyermekes családdal csinálunk interjút.

POZITÍV PÉLDÁT MUTATUNK. Ha nincs, keresünk. Ha az sincs, kitalálunk, és sci-fi-bejegyzésként megírjuk. (képzelt riport egy keresztény család életéből) ilyesmi.

Amennyiben hiányzik belőlük a tehetség, akkor maradunk az ilyen sárdobáló írásoknál.

A végére maradt a legérdekesebb dolog: a szerzőt mi vezette a cikk megírására.
Két fő indítékot tudok elképzelni.
1) pszichológiai ok
2) politikai ok

Kezdjük a végéről. politikailag a szerző középre tájolja ('pozícionálja')be magát, aki 'elutasítja a szélsőségeket'. Valószínűleg ezt azért teszi, hogy politikailag az által képviselt nézőpontnak híveket szerezzen. Ezt tartom kevésé valószínűnek
sokkal valószínűbb, hogy a szerző _származási_alapon_, érzékeny. Mintha olyan különleges valami lenne, hogy a dédapám ( 1 dédszülő a 16-ból, ha az anya is cigány volt, 2) cigány volt -e vagy sem.

Az általam valószínűsített gondolati lánc: a szerző öröklötten érzékeny, régóta fájt neki hogy a radikális oldalon 'cigányoznak', ezért -megfelelő apropó kapcsán- előtört belőle a mondanivaló.

Még valami,érdekesség: kicsi Ráhelkét az az Iványi Gábor 'lelkész' keresztelte. róla itt lehet többet megtudni:
vastagbor.blog.hu/2009/12/08/a_lelkesz_es_a_kitalicskazott_faalkotmany

Remélem nem követtem el halálos bűnt a szerző szemében, hogy ezt belinkeltem.

sensei 2013.07.30. 19:12:49

A tetves ballibbancs banda abba is beleugat, ha egy leány férjhez megy - aki teszi ezt a természet rendje szerint.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.07.30. 19:24:32

jav. az előzőhöz: Ilyen a világ. Nem tetszik?

A legutolsó dolog: Ha a szerző egyenes, becsületes akart volna lenni, akkor őszintén megírta volna, hogy "nekem nagyon sok fájdalmat okoz ez a sok cigányozás, ezért meg ezért meg ezért."
Erre _gyengének_ bizonyult, egyszerűbb volt az erkölcsi ítész maszkja mögé bújva sommás kijelentéseket tenni.

A gyávaság az én megítélésemben nem más, mint erkölcsi értelemben vett gyengeség. Megalkuvás. 'Nem a legjobbra törekszem, a kevésbé jó is jó lesz.'

Ez az egyik legnagyobb bűn amit el tudok képzelni, természetesen én is el szoktam követni. Nagyon nehéz az embernek bármit mondani, megfogalmaznia, csinálnia, hogy folyton a legmagasabb szintre, a tökéletességre törekszik.

De nincs más, mert a hulladékból, emberi szennyből, akiket a lehető legrövidebb ösztönkiélés mozgat, pont épp elég szaladgál odakint az utcákon, és aprít fel, erőszakol meg, rabol ki stb embereket, vagy csak simán a kocsmában veri az időt-pénzét-erejét.

Én arra törekszem hogy különbözzem ezektől. a szerző is jobban tenné, ha ezt követné.

Ami a cigányságot illeti összességben:
A legrosszabb, legrohadtabb elemek fogják őket magukhoz húzni, ahogy a gazdasági feltételek romlani fognak. Átnevelni nem lehet őket, se idő se pénz, és elvileg is lehetetlen.

egyébként is, az ÖSSZES vezetőjük ült már rablás, lopás, zsarolás, kenőpénz, köztörvényes bűncselekmények miatt börtönben. az ÖSSZES, kivétel nélkül, Farkas Flóritól Horváth Aladárig.

emellett nem lehet csak úgy elmenni, mivel ékesen jelzi, hogy ahol ilyen bűnöző elemek alkotják az elitet, ott menthetetlen a helyzet. tehát a cigányságról mint egységes 'megmentendő társadalmi csoportról', LE KELL MONDANI.

Azonban minket az egyelőre többségi társadalmat is hasonló problémák szabdalnak és osztanak meg. Mindkét monolit nagypárt (fidesz-mszp) nyakig ül a korrupcióban. sőt, a behajthatatlan és végrehajhatatlan adó-és és egyéb szabályok miatt mindenki csal-lop-sikkaszt, mivel nem tud máshogy megélni.

Vagyis nekünk is épp elég
bajunk van, először nyilván a saját bajunkat kell megoldani, úgy néz ki ezzel beállítódással mi is halálra vagyunk ítélve.

Ha szerzőnek -vagy bárkinek - lenne lövése a témáról,akkor ezzel érdemes lenne foglalkozni.
Egyáltalán: az ide-oda anyázással, indulatoskodással, ami a fenti cikkből áramlik, végleg le kell számolni.
Nyilván annál a labda, aki írja a blogot, ő van helyzetben ahhoz képest, aki olvassa. Tehát az írónak kell elkezdenie más gondolati vágányokon haladni, különben szarban maradunk.

Mindent összevéve: nem szeretnék még egy ilyen, a föntebbihez kár csak nyomokban is hasonlító bejegyzést olvasni. Azt hiszem világos, miért.
Ha kell, tudok pozitív kiutat ismertetni (a már leírt megoldások mellett, természetesen).

Bí Dzsí 2013.07.31. 00:24:20

@Nemzetstratégia: Azt írod, a véleményalkotáshoz mindenkinek joga van. Ez igaz is. És, ha igaz, akkor talán nekem is lehet jogom arra, hogy véleményt alkossak mások véleményéről, illetve az ebben tükröződő szellemi és erkölcsi szintről.

Azt is írod, hogy ha "egyenes, becsületes" akartam volna lenni,. akkor vállaltam volna, hogy nekem "származási alapon" fáj a "cigányozás". Ehhez engedelmeddel két dolgot fűznék hozzá röviden.

1. Ahhoz, a maroknyinál is kevesebb emberhez tartozom, aki a cigánykérdésről, a széles nyilvánosság előtt, a sajtóban a saját nevét vállalva politikailag korrekt maszatolás nélkül ír. Ezt már jó pár éve teszem, ezen a blogon is találhatsz nem egy olyan cikket, ami a fősodratú médiában soha nem jelenhetett volna meg - épp a fentiek okán. Ezek alapján azt hiszem, van némi alapom arra, hogy rámutassak az ízléstelen és tahó cigányozás kártékony hatására. Pontosan ugyanezt gondolom a hasonló stílusuú és "mélységű" zsidózásról és buzizásról is. (Pedig ez utóbbi kettőben egészen biztosan nem vagyok nem vagyok "érintett".)

2. E "származási alapról Te minden bizonnyal onnan tudsz, hogy ezt én magam írtam meg. Ennyit az egyenességről és a tisztességről...

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.07.31. 09:12:23

Elöljáróban: összetett dolgokról írok, de érzésem szerint érthető lesz.

@Bí Dzsí: Igen, tisztában vagyok vele, a szegedis cikknél olvastam magam is. Tehát onnan tudom.

Ez annyira nyilvánvaló, honnan máshonnan is tudnám? Ezért nem írtam oda. szép is lenne ha a semmiből logikáztam volna ki, sajnos ennyire jó még én sem vagyok...:)

Ami a hozzászólásom után jutott eszembe, csak már késő volt leírni: amíg a gazdasági helyzet romlani fog (és pl. reálbérek tekintetében 1978 óta romlik a helyzet), addig a közbeszéd színvonala is romlani fog, magyarul egyre szélsőségesedik.

Aki tehát egy ilyen romló helyzetben az erkölcsi megmondót játssza, teljesen értelmetlen dolgot csinál, hiszen a probléma kezeléséhez az okokról kéne beszélni.

Példa: ha mindenki svájci életszínvonalon élne, az emberek is sokkal barátságosabbak lennének egymáshoz. Ha mindenki becsületesen fizetné az egyébként megfizethető adót, az emberek barátságosabbak lennének egymáshoz. Stb stb, el tudod képzelni.

De nem ez van, sőt, ami még megmaradt, az is eltűnik.

A titkot is elárulom: _gazdaságilag_ ebből a helyzetből nincs kiút, 2014-ig biztosan nincs, és elnézve a fidesz-szekta tagjait, a pesszimizmusom csak növekszik ezügyben hogy 2014-ben képes lesz-e győzni a jobboldali alternatíva.

A helyzet tehát elég sötét, itt és most alternatívát kell mutatni az embereknek. Ez a szent kötelességünk.
Az ilyen cikkek csak hátráltatnak minket, fölös hullámokat generálnak, amelyek szükségtelenek.

ja egy utolsó dolog: úgy a kuruc, (Lipusz Zs.), mint a Jobbik oldaláról (Volner) elhangzott hogy Orbán diktatúrát ill. hűbéresi államot épít. Ez természetesen nyilvánvaló, mindenki látja akinek szeme és füle van, igaz?

Egyszerűen az történik, hogy nép is érzi, ahogy beszűkülnek, sok esetben megszűnnek a boldogulás lehetőségei, a tévéből-rádióból az MTI propagandája ömlik (külön megérne egy misét az ami ott 'hírszerkesztés' fedőnév alatt folyik), tehát a nép csak ilyen alkalmakkor, cigányozással meg zsidózással tudja levezetni a gőzt. És a nép alatt a ballibeket és a jobboldaliakat egyaránt értem, nyilván a te példáid alapján.

(amennyiben egy svájci falut egy éjszaka alatt hipp-hopp teleportálnánk a kalahári sivatagba, pár nap vagy hét leforgása alatt valószínűleg ugyanolyan tünetek játszódnának le, csak nyilván gyorsabban, mint Magyarországon az elmúlt évtizedekben... ez nagyjából független a néptől, ez a környezet hatása... ha korog a gyomrod, nem a civilizált közbeszédre figyelsz oda, hanem azt mondod: 'éhes vagyok bazmeg', így van? )

A megoldás a _média_ normalizálása és persze a gazdaság rendbetétele lenne, ennek van elméletileg egyedül esélye. Gyakorlatban persze jelenleg ennek sincs.

Minden más, ami az elméletileg felvázolt, valószínűleg egyelőre elérhetetlen céltól különbözik: látszatmegoldás, pótcselekvés. Értelmetlen. Fölös hullámokat ver, belső zavart kelt.

Érzelmi úton lehetetlen érvelni. meggyőzni bárkit is az igazunkról. A média képes érzelmileg manipulálni, de az más súlycsoport, nálunk egyszerű földi halandóknál érvelni kell. Ez a keményen szerzett bölcsesség, amire rájöttem.

Más: továbbra is azt gondolom, akkor lettél volna őszinteségedben is erős, ha a lelki fájdalmadról (Gyermeki Énállapot) beszéltél volna, amit a cigányozás kivált belőled. Ez persze 'sebezhetővé' teszi az embert, bizonyos fokú nagyság és lelki erő kell hozzá. Persze semmi sem végleges, a jövőben még alkalmad lehet ezen vagy bármely téma kapcsán az érzéseidről beszámolni, és itt nem a haragra gondolok, mert az nem valódi érzés, hanem ösztönös válasz, reakció. A valódi érzések: szeretet, barátság, rokonszenv, stb, nyilván ezekkel mindenki tisztában van, ott lakoznak az ember szívében, ugye így van?

Ja még egy:
"Pontosan ugyanezt gondolom a hasonló stílusú és "mélységű" zsidózásról és buzizásról is."

Ezt nem értem. Amit te írtál ebben a cikkben, meg a zsidózás-buzizás között mi a különbség? ugyanúgy érzelmi kritika mindkettő, a szülői énállapotból (annak is a kritikus részéből) indul ki. A Kritikus Szülői énállapotot pedig nem a tények finom mérlegelés jellemzi, amint ez a cikken is látszik.
Amellett a Kritikus Szülőit (vagyis a Szülőit általában) a _vélemény_ jellemzi, itt az iránytű pedig: "a vélemény olyan mint a segglyuk, mindenkinek van egy belőle".

További olvasnivaló az énállapotokról:
(Szülői-Felnőtt-Gyerek)www.emotional-literacy.com/corehun.htm
a fordítás nem mindig elég pontos, de azért érthető, természetesen nem mindenben értek egyet a TA-val, de nagyon hasznos eszköz önmagunk és mások megismerésében.
Ja és persze egy zsidó találta ki, a Steiner is egy zsidó, de nem tartom magam előítéletes embernek, úgyhogy hidegen hagy.

Ja, cikked egyszerű összefoglalása, a TA szemszögéből:

-kurucinfó-kommentelő + ballib 'értelmiségi': "Mocskos cigány!"
BíDzsi: "nem mindegy hogy ki az apja? hagyd már békén bazmeg! Olyan vagy b+, mint a 2006-os fideszbközép! Vedd már észre magad!"

Ugyanúgy Kritikus Szülői, ennélfogva _FELNŐTT_ szempontból értelmetlen mindkettő.

Veridicus76 2013.07.31. 12:54:30

Bármely közszereplő gyerekének esküvője magánügy. Akkor is, ha az aljasajtó és a még aljább csőcselék kéjesen vájkál benne. Pont. BíDzsínek ezért maximálisan igaza van.

narmer 2013.07.31. 20:08:21

@Nemzetstratégia: Hát ez ennyit nem ért, még pontokba szedve sem.

szamaritánus 2013.08.01. 14:50:11

@Nemzetstratégia: lassan elkussolhatnál, a fasznak van kedve ennyit görgetni...

Adem 2013.08.06. 03:10:00

nemzetstratégia, vagy ki,

pont rólad szól a cikk.

Ugyanolyan beteg az internetes magyar társadalom, mint te, te faszverő pedofil buzi.

2013.08.06. 14:57:44

Egy magyar ember cigányzenére mulat, cigány húzza a fülébe, és cigányozik ha arra van oka.
Mondom ezt akkor is ha a legtöbb magyar nótának magyar zsidó muzsikusok szerzették, de hát az még más világ volt.

Egyébként meg a f&szt sem érdekel, hogy kinek a fia-lánya milyen lakodalmat csinál.

Én most készülök a saját gyerekem esküvőjére, azzal foglalkozom. Az elnökkel, majd akkor ha elmegyek szavazni.
süti beállítások módosítása