Manapság hipsternek lenni nagyon trendi dolog, napjainkban már elég ehhez megvásárolni egy SZTK-keretes szemüveget, egy kordbársony nadrágot, egy sálat, esetleg egy surdasapkát és máris be lehet ülni keresztbe tett lábbal valamelyik romkocsmába észt osztani.

nemzet.jpgA hipsterség persze akkor a legmenőbb, ha mellette még művész is az ember. A tehetség és a képzettség nem különösebben fontos. Elég összedobni pár olyan modern kriksz-kraksz „festményt” amilyenekért még a Napsugár óvodában sem kapnak már fejsimogatást a kiscsoportosok. Természetesen, ha valaki meg merészeli kérdőjelezni az „alkotás” művészeti értékét, akkor azonnal szűklátókörű, fasiszta köcsögnek bélyegzik.

A magukat művész hipszternek képzelő flaszterkoptatók belterjes társaságában, még mindig az a nézet járja, hogy a nemzeti és vallási jelképek kifigurázása és provokatív környezetbe helyezése valami elképesztően trendi és menő dolog. Pedig nagyon nem az, már húsz éve is vérciki volt, manapság pedig már annyira lejárt, ócska produkciónak számít, mint az MSZP kongresszuson időnként felcsendülő Internacionálé. Annak ellenére így van ez, hogy Kazinczy utca környékén még járhat érte egy-egy elismerő vállveregetés a hasonszőrű pajtásoktól.

Néhány napja a folyton sapkában mászkáló, ByeAlex nevű egyszámos előadóművész gondolta úgy, hogy megérett az idő egy kis polgárpukkasztásra. Az Eurovíziós Dalfesztivál hazai selejtezőjének műsorában a terepmintás cicanadrágjához egy a Szent Koronát és Kossuth Lajost kifigurázó pólót választott magának.A nézők azonban nem díjazták maradéktalanul kecses kis dresszét. A ByeAlexet támogató cég azonban nem elégedett meg csupán ezzel: a kereszténység legszentebb jelképét, a feszületet távirányítóként ábrázoló mintával ellátott pólót is piacra dobtak.

Azoknak, aki egész életükben szivárványszínű liberó pelenkát hordtak kellene a legjobban tudni, hogy tiszteletben illik tartani mások nemzeti és vallási jelképeit. A toleranciáról nem csak papolni kellene, hanem gyakorolni is. A feszületből és Kossuthból gúnyt űzni pedig nem trendi, hanem egyszerű szimplán már ezerszer elsütött dögunalmas tahóság.

Az egész általuk generált botránykeltéshez persze mindig készségesen asszisztálnak az örökfelháborodók, akik alig várják, hogy Attila király véres kardjával védjék meg a hazát és a nemzetet a liberális mételytől. Se szeri se száma a különböző közösségi oldalakon és radikáljobbos portálokon a „meddigtűrjükmég?” kezdetű meddő asztalcsapkodásoknak.

Pedig a helyzet az, hogy a ByeAlexhez hasonló kis nyomorult gyíkok akciói már rég nem felháborítóak. Egyszerűen rohadtul unalmasak.  Nem az a fő kérdés, hogy meddig tűrjük. Hanem az, hogy ők mikor unják meg. Megsúgom: akkor, amikor mi végre nem ugrunk rá. 

 Jurenkó Ferenc

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr705790329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

avocado_ 2014.01.31. 12:10:58

@BattleCry: Nyugodtan sajnáld akit akarsz de igazából csak tereled a témát mint úgy mindig a hozzád hasonlók.Eddig még egyik kommentedben se válaszoltál arra miért ne lehetne a saját dolgainkkal viccelni. Tudom, persze azért nem tudsz mert van egy véleményed de igazából ez csak amolyan ösztönvélemény, nem tudod megérvelni. Szóval a sötétség benned van fiacskám.

politikailagnemkorrekt 2014.01.31. 12:17:43

@The_Goat: Csak az a kérdés, kis barátom, hogy akkor ugye olyan pólót is lehetne nyomtatni, ahol valaki épp beleseggel egy homokozóba? Csak mert az is hasonlóan jó vicc, ugye? Mert ha igen, akkor rendben van. Csak a kettős mércét felejtsétek már el. Csak azért, mert egyszerűen lejárt.

BattleCry (törölt) 2014.01.31. 12:18:50

@avocado_: Már megint.. :D

Szerintem elég egyértelműen leírtam az egyik hosszabb kommentedben, hogy miért nem humor tárgya az efféle dolgok.

Te ezt nem vetted észre.. és még mindig nem veszed észre.

Ez pedig azért lehetséges, mert nem érzed magadénak ezt a nemzetet és mert sötét vagy.

Ennél egyértelműbben nem tudom levezetni, érted most már? :)

Egyébként abban igazatok van, hogy felesleges ez a felhajtás. Tényleg nem ér ennyit ez a kis csöves gyerek meg ez az új "modern", "divatos" irány. :))

Ízléstelen, ócska, csak a nyomorékok vennének fel ilyen pólót, elég ránézni Bájalexre meg arra az ostoba fejére, ahogy a csicska sapka lenyomja a füleit.

Ennél a mondatnál nem is ér többet a póló..

avocado_ 2014.01.31. 12:24:51

@BattleCry: Látod ez a probléma veletek. Azt hiszed hogy amit mondtál vagy mondasz az érvelés. Pedig nem. Ha kitaníttattad volna magad akkor tudnád hogy nem az, de te maradtál inkább egy szegény segghülye. (Az emiatti frusztrációdból adódik egyébként az ellenérzésed mindenkivel szemben aki nem olyan mint te. )
Idézd be kérlek hogy melyik kommentedet gondolod érvelésnek és majd mi okosabbak elmondjuk hogy miért nem az. Vagy ne, és maradj buta. Nekem édesmindegy mert szerencsére belőled van kevesebb itthon az országban :)

tobeor 2014.01.31. 12:29:04

@Lajosforras:
Hát te idióta vagy. Sajnállak.

Dzsentrisvihák 2014.01.31. 12:32:37

@burakefendi:

Csak az ilyen provokációk pont azt célozzák, aki semlegesen viseltetik a különböző jelképek iránt, és szép lassan elültetik a kis agyukban, hogy azokat lehet, sőt kell is gúnyolni, nem jelentetnek semmi tiszteletre méltót, vagy becsülendőt. Közröhej tárgyává akarják tenni a legszentebb állami jelképeket, hogy ne is legyen a jövőben olyan, aki számára fontosak lennének. Ez azért minden, csak nem kívánatos szerintem...

Lajosforras 2014.01.31. 12:33:51

@tobeor: Hipszter teccik lenni...?

tobeor 2014.01.31. 12:36:38

@Lajosforras: Nem, azt se tudom mi az. Egyszerűen normális vagyok, aki egy magyarul feltett kérdésre nem fogad el válasznak veretes baromságokat meg félrebeszélést.

Lajosforras 2014.01.31. 12:53:07

@tobeor: Normális akkor lennél szerintem, legalább érintőlegesen belátnád, hogy a nevezettek között is vannak szép számmal kevéssé épelméjű egyedek.
De nem. Marad a dogma. Sok sikert.

tobeor 2014.01.31. 12:55:21

@Lajosforras: Szerintem amíg nem vagy képes egy kérdéshez még csak megközelítően kapcsolódó választ adni, addig inkább a saját portád előtt sepregess.

mojoking77 2014.01.31. 12:55:53

@politikailagnemkorrekt: @Dzsentrisvihák: @BattleCry: Es az osszes tobbi itt hoborgo nem igazan kifinomult humorezekkel rendelkezo megmondoember:

tomcatpolo.hu/user_categories.php?parent=16

Na most akkor ez mi is egesz pontosan? Kettos merce? Vagy csak az "az a jopofa amit en gondolkodok, es az osszes liberalis kocsogot meg gazkamraba" rem ertelmes hozzaallas?
Koszonom, es itt akar be is lehet fejezni. Ugye?

mojoking77 2014.01.31. 12:57:29

No.
A blogmotor, vagy a bloggazda nem szereti a kritikat?

mojoking77 2014.01.31. 13:02:16

Hala az egnek egyikkel sincs gond... :)

Lajosforras 2014.01.31. 13:08:02

@tobeor: Szerinem meg ha nem érted (vagy csak nem akarod érteni), hogy miről beszélek, csak hajtogatod a magadét,attól nem lesz a tiéd a végső igazság.
Hol söprögessek? Toleranszia, uram. Hadd csináljak én is, amit akarok.

Hohó60 2014.01.31. 13:10:20

Jobboldaliként nyilván nem értek egyet semmilyen nemzeti jelkép-gyalázással.
Ugyanakkor sosem árt, ha kétszer átgondoljuk, biztosan igazunk van -e.
Arra gondolok, hogy az ameriakai zászlóból készített fürdőgatyák, forrónadrágok, stb... miért nem borítják ki az amerikaiakat, nem reagáljuk -e mi túl a fentebb leírt jelenségeket.
Őket tehát nem izgatja ez a jelenség, miközben köztudott, hogy a világ legsovinisztább, szélsőségesen nacionalista népe éppen az amerikai. Tehát a nemzeti fő jelkép dehonesztálása nem csökkenti a hazaszeretet, ha egyébként van ilyen.
Szerintem ha pukkasztani akarnak bennünket, a legrosszabb amit tehetünk, ha pukkadunk.
Nem kell túlreagálni, ez a legokosabb, amit tehetünk.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.01.31. 13:15:45

@ausländer Sipi: Ezt a baromságot honnan a faszodból veszed? Most darálom a Dadust, ott állandóan a zsidókon viccelődnek, mint ahogy pl. az Agymenőkben is rendszeresen.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.01.31. 13:17:19

Egy alaposabb elemzés nem ártott volna a posztba. Pontosan miben és mitől is valósul meg a korona és Kossuth gyalázás?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.01.31. 13:18:29

KOSSUTH LAJOS AZTAT ÍRJA...

Kossuth Lajos aztat írja,
Elfogyott a faxpapírja,
Komputere viszont kímélt,
Arról küldözget majd emailt.

Árad a mail, gépem mail-tó,
Lajos bá’, nem vagyok méltó!
Annyit ír, mint három Gogol,
Ki ily aktív, mért nem blogol?!

Főoldal lőn Nemzeti Dal,
Ferenc Jóska földre hidal,
S magyar nemzet klikkel: „Tetszik”
Ja, és elég napi egy cikk!

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2012/03/kossuth-lajos-aztat-irja.html

megzenésítve:
www.youtube.com/watch?v=YoHHkYXFXuM

politikailagnemkorrekt 2014.01.31. 13:21:24

@mojoking77:

1. Semmi közöm Tomcathez, és egy szóval nem mondtam, hogy vicces vagy vállalható a tevékenysége, beleértve az általa nyomtatott pólókat. Azaz, veled ellentétben, én ezt nem védem,
2. Nem válaszoltál a felvetésemre: tehát mindenből lehet viccet csinálni (és nem, nem Gyurcsányra/Orbánra értem, hanem sokkal érzékenyebb dolgokra, úm. Holokauszt, zsidóság, Szent Korona, kereszténység, bőrszín, szexuális orientáció, vagy pedig ezek közül lehet önkényesen válogatni, miből igen, miből nem)?? Na, látod erre nem válaszoltál. Persze az is válasz, ha nincs válasz.

031052 2014.01.31. 13:22:00

lyaly, Kossuthon hisztériázni, egy olyan emberen aki visszalökte az ország fejlődését 50 évvel?

tobeor 2014.01.31. 13:23:29

@Lajosforras: Kár a gőzért, ez volt a kérdés:

"Kérek idézz be csak egy olyat, ahol valaki valakit le fasiszta köcsögöznek azért, mert mert egy alkotás művészeti értékét megkérdőjelezte."

Erre értelmes válasz helyett csak hülyeségeket nyomsz ki magadból, és még fel is vagy háborodva. Talán inkább férfiasan be kéne ismerni, hogy erre nincs válaszod....

mojoking77 2014.01.31. 13:27:03

@politikailagnemkorrekt: Valaszolhatok, ha szeretned. Szerintem lehet. A gond inkabb az, hogy mi minosul viccnek ,es hol kezdodik a gyalazkodas. Ehez pedig erzelmi intelligencia szukseges, ami nagyon keves emberben van meg (konnyen lehet, hogy bennem sincs).
A holocaust eseteben szerinted pl hol van a hatar? Iszonyat mennyisegu viccet gyartottak rola a vilag minden pontjan, meg sem hiszem ,hogy barmelyik viccmagazin szerkesztot valaha is megbuntettek volna. Epp ugy mint a zsidokkal kapcslatban. Vagy az irekkel. A magyarokkal. Homoszexualisokkal.Barkivel.
Akkor visszakerdezek. Szerinte az elfogadhato volt, amikor felgyujtottak az arabok nagykovetsegeket, csak mert egy ujsag Allah nevet merte a szajar venni?

Szelid sunmalac 2014.01.31. 13:29:05

Most tenyleg nem ertem. Egy hulyegyerek felvett egy szar ruhat, amit mi nem vennenk fel. NA ES? Ebbol posztot?

mojoking77 2014.01.31. 13:30:15

@Szelid sunmalac: Varj. Neked itt a masik oldalt kellene kepviselni. A velemenyed itt liberalbolsevikjudealista metelynek minosul.. :)

Lajosforras 2014.01.31. 13:31:35

"Nem kell megcsökni a műalkotásnál. Az önmagát hipszterkén definiáló létforma felsőbbrendűségi tudata az, ami-legyen szó a művének lefikázására adott reakcióról, vagy akár a hozzá képest másként gondolkodásról-ellenszenvessé teszi."

Ha tényleg nem akarnád megérteni. Férfiasan.

politikailagnemkorrekt 2014.01.31. 13:33:06

@mojoking77: Nem elfogadható. Viszont pl. Zuschlag János politikai karrierje ott tört ketté, ahol a Holokauszt kapcsán eleresztett egy ízetlen poént. Szakály Sándornak pedig egy rossz megfogalmazás (nem, nem tagadta és nem is tagadja a Holokauszt megtörténtét) miatt kell valószínűleg távoznia a tudományos közéletből. Bizonyos mondatokat tehát ebben az országban nem (sem) lehet kimondani, mert ha fel nem is gyújtják a házad, de egzisztenciálisan el leszel lehetetlenítve. Akkor most ez hogy?

mojoking77 2014.01.31. 13:36:46

@politikailagnemkorrekt: De te epp ugyanugy erzed, hogy az, amit a baloldal nehany idiotaja tett/tesz, az nem elfogadhato. Akkor miert elfogadhato, ha a jobb oldal teszi ugyanezt?
Hogy fog valaha valmi is megvaltozni, ha mindenki cska azt kepes mondani, hogy bezzeg a masik csinalhatja a szemetet, akkor en miert nem?

Szelid sunmalac 2014.01.31. 13:39:51

@mojoking77: Szarok en ra, hogy ki minek minosit. Ruhellem az tarsolyos nagymagyarokat, a bekamenetes idiotakat, a mesterhazit tatott szajjal bamulo oregeket, a hippiket, a hipsztereket is. Ha valaki kreten, hat az. Partallastol fuggetlenul. Ez a gyerek egy kreten. Meg az is, akit erdekel, hogy ma epp milyen polo van rajta.

csi szi 2014.01.31. 13:45:31

@ausländer Sipi: Höhö, eléggé látszik a műveletlenséged, mert éppenséggel nacionalista volt, és persze liberális is.
Akkor ez a kettő rendszerint együtt járt, persze te ellentétpárként tudsz csak gondolni rájuk mert fogalmad sincs a történelemről, csak egy pár felszedett lózungot megakadt lemezként ismételgető, magát fórumtrollkodásban kiélő félművelt pöcs vagy :)

nemecsek ernő áruló 2014.01.31. 13:51:08

@ausländer Sipi: Az Széchenyi volt, akire te gondolsz. Kossuth ha ma élne, akkora jobbikos, vagy magyar hajnalos lenne, mint egy ház.

nemecsek ernő áruló 2014.01.31. 13:56:16

"kciói már rég nem felháborítóak. Egyszerűen rohadtul unalmasak."
:D :D :D
Meséld már nekem, hogy nem háborodtál fel, azért írtál egy ilyen háborgó posztot! :D :D :D

A moder művészet meg az, amit te is megtudnál csinálni, de mégsem csináltad. Legalábbis egyes interpretációkban.

Szerintem viszont attól, hogy nem értesz valamit, még nem lesz szar, és attól, hogy az ingerküszöbödet csak a kék alapon sárga karika típusú alkotások ütik meg, még nem ez a modern művészet.

Modern művészet a popzene is, mégsem tudna bármelyik húgyagyú egy _JÓ_ zenét összerakni percek alatt.

KovA 2014.01.31. 14:00:06

Hát ennél azért többet néztem volna ki a fickóból :-(
No nem az énekhangja miatt, hanem úgy agyilag.
A dal amit énekelt tetszett tőle is - szövege is dallama is bár úgy tudom nem ő szerezte. De az szép volt.
Hülyeség ilyen szimbólumoknak hirdetőoszlop lenni lehet bele lehet magyarázni bármit és az ellenkezőjét is - de ilyen dolgokban nem jó a kétértelműség.

Szelid sunmalac 2014.01.31. 14:05:25

@nemecsek ernő áruló: Azert a kortars muveszerol tudnank vitatkozni. Egy volt iskolatarsambol valami muvesz/kurator lett. Be van zarva valami szobaba es szexualis segedeszkozoket tartanak egy lampa ala, majd elmondjak hogyan mukodik. Neha meghivnak mas "muveszeket" es Beyonce klipekrol beszelgetnek valami irgalmatlan szar angolsaggal. Rohadtul semmitmondo es unalmas az egesz, nulla hozzaadott ertekkel, de ok muveszek. Vagy pl. a Pompidou kozpontban egy kurva nagy feher vaszon az egyik sarokban egy fekete pottyel. Esetleg (irdd es mondd) egy mosogep szoborkent kiallitva.
Aztan belemagyaraznak minden szart, aki meg nem erti, az a hulye. Ha ne adj Isten erdekelne a kortars muveszet: rrrtv.me/

nemecsek ernő áruló 2014.01.31. 14:08:43

@Szelid sunmalac: Ez nem A kortárs művészet, hanem a kortárs művészet egy alfaja, ami engem nem érdekel.

A zeneszerzés, photoshop, modellezés is művészet, illetve a film-készítése is. én inkább ezen kortárs művészeti alkotásokat szoktam értékelni. A sarokba rakott mosógépet, meg a kék alapon sárga karikát én sem értem. Viszont nem szólom le, mert lehet, hogy valakinek értéket képvisel. Az ignore a megfelelő viselkedés erre.

BattleCry (törölt) 2014.01.31. 14:11:37

@avocado_: Hagyjuk inkább szerintem... reménytelen butus vagy.

Na, rendeltél már a pólóból? :)

Szelid sunmalac 2014.01.31. 14:13:11

@nemecsek ernő áruló: Oke. Jonak mondod. Ket hangszeren is zenelek, elvileg en is kortars muvesz vagyok. Csakhogy aki eleve igy hivja magat, attol mar tartozkodom. Van par ilyen ismerosom. Az egyik peldaul vett valami szobrot, aztan honapokig rakosgatta a lakasban, meg beszelt hozza, hogy megtudja tole melyik helyen erzi magat a legjobban. Na az ilyenek hivjak magukat muvesznek. Aki meg siman filmet keszit, zenel, vagy amiket te irtal, az egyszeruen zenesz, rendezo, iro. De pl. muveszet a plasztikai sebeszet is, megis sebeszek ok is, nem "kortars muveszek"

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2014.01.31. 14:17:01

@csi szi: ahhoz kepest elegge kozmopolita volt a szabadsagharcos sereg..:-)

lasd a 13 aradi vertanu fele sem volt magyar, vagy ott van rogton bem jozsef aki lengyel volt, kossuth es petofi szlovakok:-)

szvsz 2014.01.31. 14:20:17

@_most_: "jobb ha megszokjátok, hogy soha többé nem élhetitek ki náci hajlamaitokat."
Má' nem a fenét, épp azt teszem.
Ellenben a náci ájvékolás fele annyira sem unalmas mint a zsidó ájvékolás egyfolytában a hollókószttal meg az érzékenységgel meg a nemfeledéssel. De most tényleg, ki nem ibrikálja telibe ezeket a csipp-csupp dolgokat, nem? Ja persze, aki kurvasok pénzt csinál belőle illetve aki a gaztetteit, háborús bűneit próbálja ezekkel legitimizálni.
A magam részéről épp menóra formáju sörcsapot készítek, de leadtam már a rendelést kétsávos-dávidcsillagos WC papírra is. Lesz majd szobor is Mózesről, mint hajléktalan vagy mint vizihulla. Irónikus, nem? Szerintem állati vicces.
Ha bejön, akkor jöhetnek a hollókósztot dicsőítő cuccok is, elvégre csak tagadni bűn, nem? Hitleres póló 'sose végezz félmunkát' felirattal? Zsíííír.

Judenrein 2014.01.31. 14:24:16

Amíg a parazita zsidó férgek megszállás alatt tartják a magyar média, sajtó és a gazdaság főbb pozícióit, addig teljesen reménytelen a helyzet.

Fel kéne már ébredni az embereknek, és rájönni, hogy a magarságot ért szenvedés mögött 90%-ban a galíciai jöttmentek állnak. Egy majdani nemzeti kormány legelső feladata kell legyen, hogy a zsidó mocskot kisöpörje az országból.

@preem palver: "Jó magyarként miért váratsz egy másik jó magyar embert?"

Nohát! Egy zsidóféteg aki magyarnak hauzudja magát! Azt hiszed bármit is fogsz kapni tőlem te szemét zsidó?

@egyinges: Jellemző a beteg zsidóra, hogy önmagából indul ki.

szvsz 2014.01.31. 14:24:26

@tobeor: ""Kérek idézz be csak egy olyat, ahol valaki valakit le fasiszta köcsögöznek azért, mert mert egy alkotás művészeti értékét megkérdőjelezte."
Vegyük sorra a hollókószt emlékművek művészi értékét (mondjuk, ami nincs, azt nem lehet, de szerintem külön blogot érdemelne, ha mér úgyis a trianon-emlékműveket pocskondiázta nem is olyan rég a zsindex...)? Nézzük meg, hogy hány másadpercen belül hördül fel az életmenetelő csürhe?

mojoking77 2014.01.31. 14:25:22

@szvsz: Joo. Csinald. Ne legyel papirkutya, lassuk tenyleg nem csak a szad jar.
Ki tudja, ha jol sikerul, esetleg meg veszek is valamit toled...

tobeor 2014.01.31. 14:32:12

@szvsz: lol, ott talán a tartalom miatt mondják nem? van még húszmillió nem holokausztos alkotás, azok kapcsán légy oly jó és idézz be hasonlót.

Judenrein 2014.01.31. 14:32:30

Altábornagy vacsorája

Tegnap este a Szent István büfének nevezett budai vendéglőben vacsoráztam, amely szemben van a Philadelphia kávéházzal, a Pauler utca és az alagút utca sarkán. Szeretek ide járni, egyéb okokon kívül azért is, mert a vendéglő egyik tulajdonosa tanár, aki példaadó merészséggel mert egy gazdasági újjászületéssel vendéglőssé lenni, a másik tulajdonos pedig Rezső, a Philadelphia volt főpincére, aki az idegen terror idején a szemem előtt öklözött le egy szíriai gazembert, aki bele mert piszkolni a magyar psziché szentségeibe. Tegnap hat után mentem oda vacsorálni ilyen jókor, mert fél kilenckor-kilenckor már rendesen ágyban vagyok. Utálom az éjjelezést, utálom a lumpolás minden formáját, s az a véleményem, hogy kártyás vagy lump magyar ember csak kötnivaló gazember lehet. Én magam életemben soha nem voltam orfeumban, a kuplét az emberi ürülék legundorítóbb fajtájának tartom, s fájdalom, a pesti színházak is olyanok, hogy már évek óta nem kísértenek.

Amikor leültem asztalomhoz, velem szemben már teljes svunggal kosztolt egy szíriai társaság. Négyen voltak, három férfi és egy nő. Az arcukon látszott, hogy az új milliomosok legalacsonyabb, legműveletlenebb fajtájából valók. A három férfi a legirtózatosabb tigris majomarcú karikatúrája volt a kielégíthetetlen éhségű fajnak. Látszott, hogy az egész világ elsüllyedt számukra, hogy nem látnak, nem hallanak, még szavakat is alig ejtettek a falatok közül, csak ettek, csak gyomroztak, csak bendőztek, csak zabáltak olyan zabálással, amilyent csak Kelet-Ázsia örökölt éhségű sakáljai tudnak produkálni. A dús előételek után jött a háromféle sült: filet, ramsteak és gyenge rántott bárány, utána tészta, torták, sajtok, mindez megöntözve tokaji és drága, váci püspökségi borokkal. És mind mohóbban ettek, mind jobban csemcsegtek, az orruk belógott a zsíros falatok közé, Isten csodája volt, hogy minden percben be nem harapták. Az állati zabálásnak, az érelmeszesítésnek oly féktelen nekiiramodása volt ez a csemcsegő szíriai társaság, hogy egy akaratlan vízióban láttam, hogy kerül a filet, a ramsteak, a bárány, a tokaji sodrában hegyes fogaik közé a magyar középosztály, a magyar föld, az egész Magyarország. S ők csak nyeltek, szuszogva, lihegve, s néha dülledt szemük rettenetesen összemosolygott, mint hulla felett torkoskodó farkasoké.

A vendéglő lassan megtelt a rendes vendégekkel, tisztviselőkkel, egyetemi diákokkal, akik eltikkadva nézték az anyag áthasonításnak ezt a vad rohamát. Egyszerre vörös bélésű köpenyében, felfogva kardját, hogy ne csináljon zajt a padlón, egy magyar altábornagy lépett be. Pompás magyar fej, élénk horizontot beölelő szemekkel, szép, férfias ajakkal, amelyen még most is ott dermedne az "előre". Ez az altábornagy nagyszerűen teljesítette kötelességét a háborúban, s egyike azoknak, akiknek a szemben levő dús zabálású szíriai társaság étvágya kielégíthetését köszönheti, mert ezek a hősök védték az ő harácsolásukat.
Az altábornagy a mellettem levő egyetlen üres asztalhoz ült, s szerényen várta a pincért. A pincér odament, s mint aki már jól ismeri a vendég igényeit, halkan súgta oda:
Egy pár virsli vagy egy kis pörkölt vagy jó házi disznósajt?
Az altábornagy szintén igen halkan súgta vissza:
Egy kis pörköltet és egy pohár sört kérek. Mikor felszolgáltak neki, két zsömlét vett a pörkölt mellé, és evett azzal a fájdalmasan úri önuralommal, ahogy a magyar intelligencia emberei esznek, akik sohasem elégíthetik ki egészen étvágyukat. Mikor az altábornagy elment, a pincér hozzám jött, figyelmeztetett a jelenetre, amit én úgyis megfigyeltem, és mondta:
- Hány olyan főtiszt vendégünk van, aki délelőtt tizenegy órakor jön ebédelni, mert akkor feltűnés nélkül ehet egy pár virslit.

És akkor bennem egy határtalan düh támadt, és szerettem volna egy nagyot kiáltani, hogy minden munkás ember, s az igazság minden rajongója hallhassa.

Ó, Giesswein Dezső! Balthazár Sándor! Ó, liberális blokk! Gyertek és járjátok el itt a liberalizmus vad macsicsáját! Ez a ti liberalizmustok igazsága: a gazok, a rablók, Kelet-Ázsia félbarbár, aljas söpredéke torkig zabál és zabálhatna minden szájával, ha talán ülőkéjén, talpán és tenyerein ezer száj volna, és a magyar intelligencia feddhetetlen katonái, a magyar szellem tragikus munkásai, és azok, akik öt éven át egy még soha el sem képzelt eposzban védték az itthoniak nyugalmát, üzletét és étvágyát, szégyenkezve, s egy állandó éhségtől reszketve, boldogok, hogyha végtelen nyomorúságukat úri nyugalommal elleplezik a közönség előtt. Hát ez az igazság? Ez a szeretet? Ez a kereszténység? Nem egy irtózatos terror alatt nyögünk? Nem mi vagyunk a megraboltak, a kizsákmányoltak? Nem nekünk van-e szükségünk egy felszabadító, kenyéradó liberalizmusra? Nem nekünk kell-e egyenlőségért jajgatni a az életjavainak elosztóinál?
(folyt)

Jaffar 2014.01.31. 14:32:51

@Judenrein:

:)

Amíg a parazita jobbos férgek megszállás alatt tartják a magyar média, sajtó és a gazdaság főbb pozícióit, addig teljesen reménytelen a helyzet.

Fel kéne már ébredni az embereknek, és rájönni, hogy a magarságot ért szenvedés mögött 90%-ban a galíciai jöttmentek állnak. Egy majdani nemzeti kormány legelső feladata kell legyen, hogy a jobbos mocskot kisöpörje az országból.

@preem palver: "Jó magyarként miért váratsz egy másik jó magyar embert?"

Nohát! Egy jobbosféteg aki magyarnak hauzudja magát! Azt hiszed bármit is fogsz kapni tőlem te szemét jobbos?

@egyinges: Jellemző a beteg jobbosra, hogy önmagából indul ki.

Judenrein 2014.01.31. 14:33:08

A barbár Talmud kannibál álkapcsai közt ropogtatja a magyarság véres csontjait, s Krisztus kanonokja, Giesswein Dezső és Krisztus püspöke, Balthazár Sándor Hencidától Boncidáig liberális azokkal szemben, akik rabolnak, akik felzabálják a másét, akik elnyomnak, akik megcsúfolják a krisztusi szeretet minden törvényét!!!

Virradat, 1921. II. 26.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.01.31. 14:33:46

Kossuth Lajos azt üzente,
Tenkest játssza el a Zenthe.
*
Végül Orbán, vagy a Vona
Fején lesz majd szentkorona?
*
Aki itten nemzetgyaláz,
Rázza széjjel a sárgaláz!
:)

Judenrein 2014.01.31. 14:36:23

@Jaffar: Hát egy beteg zsidó csak ere képes.

Majd az emberek eldöntik melyikünknek van igaza. Áprilisban is lesz egy ilyen döntés, amikor a balliberális blokk mszp-dk-epm része végleg megsemmisül.

Rohadjatok békében.

The_Goat 2014.01.31. 14:38:27

@politikailagnemkorrekt: nem igazán világos mire gondolsz, de miért ne?

a kettős mércét pont a vallásosok gyakorolják akik szerint minden eszme, idea, világnézet kritizálható kivéve a vallást. miért is?

mojoking77 2014.01.31. 14:39:00

@Judenrein: OK. Es?
Mutass mar nekem a vilagon egy gazdag katonat legyszives. Marmint olyat, aki nem harcsolta szet magat, nem milliomos csaladba szuletett, es gazdag. Barmikor, az europai tortenelem soran...

Szúnyog 2014.01.31. 14:39:14

Amikor a KISZ-zsidó "Lali király", azaz Boros Lajos a Szent Korona másával a fején bohóckodott a Szigeten, akkor kellett volna pofán vágni a mocskot.
Persze a komment-bibsik, komment-komcsiknál ez mind belefér.

Judenrein 2014.01.31. 14:46:02

@mojoking77: Remélem őszintén kérdezed és nem csak a hülyét játszod.

Amíg a magyar nemzetért tevékenyen munkálkodók éheznek, közben a megnőtt éhű bitangok a maguk jelelgzetes szíriai undorító falánkságával mindent fölzabálnak.

A zsidó egyébként is kibaszott undorító faj. Beszél veled, közben elkezd krákogni, köpködni, orrát fújni, majd visszafordul és beszél tovább mintha mi sem történt volna. Büdösek egyébként is, mint egy szarhalom.

Halott az az ország, melyben a nemzet védőit éhkoppra juttatják, az újgazdag zsidó privatizátor, telekspekuláns, behajtó meg dagadtra zabálja magát a magyarok vérén.

Judenrein 2014.01.31. 14:51:35

@Szúnyog: Ez a boross nevű szarzsidó példa arra mi működik rossul Magyarországon. Egy humortalan büdös tahó féreg, aki csak azért lehetett ott ahol, mert zsidó.

A zsidó féregnél nem számít hogy tehetségtelen vagy, kilóg a nyál a szádból, lényeg hogy tagja vagy a fajnak.

Ez a mocskos rohadt zsidó hullaféreg-halmaz rág már rajtunk több mint száz éve. Szabó Dezső szavai aktuálisabbak mint valaha.

Szelid sunmalac 2014.01.31. 14:51:46

@mojoking77: Pl a mostani magyar katonak. Sok-sok milliot markolnak fel kozpenzbol, hogy aztan 35 evesen tobbszazezres nyugdijat kapjanak eletuk vegeig, mikozben feketen meloznak valahol. Egy sima egyszeru sofor a katonasagnal majdnem annyit keres, mint en. Tudom, egyik sporttarsam az. Nem sajnalom tole, de katonanak lenni baromi nagy biznisz.

Szelid sunmalac 2014.01.31. 14:53:10

@Judenrein: Fejezd mar be bazmeg! Te kurvara beteg vagy es rettentesen unalmas es idegesito, amit csinalsz! Ha nem kedvelsz valakit, ha ne tedd, de ez a szenny, amit okadsz magadbol ez mar sok. Meg a neten is!

Judenrein 2014.01.31. 14:57:20

@Szelid sunmalac: Ezek a mostani "magyar" katonák lennének az elsők akik egy invázió esetén megszaladnak.

Régebben még más volt helyzet. És az Isonzónál, vagy Przemyslmél harcoltak éheztek, miközben a milliárdos zsidó hadiszállítók, akik papírtalpú bakancsot adtak a bakáknak és egyéb spekulátorok, vígan dőzsöltek.

mojoking77 2014.01.31. 14:58:41

@Judenrein: Nem igazan valaszoltal a kerdesemre. A katonak az esetek elenyeszo reszetol eltekintve nem a nmezetert, hanem a hatalmon levok erdekeiert munkalkodnak.
Gondolom ertenem kellene a szir asszociaciot, de sajnos nem vagyok eleg muvelt e teren, szamomra a szirek a sziriaban lakokat jelentik. A vilag legtisztabb veru arabjait, akik soha nem keverednenek akar csak az alacsonyabb rendu arabokkal sem, nem hogy az europaiakkal.
Es sajnos/szerencsere kicsivel tobb szemelyes tapasztalatom van izraelita szemelyekkel valo talakozas tekinteteben, ez egesz biztos. Azert egy jo berohadt Martensnel keves budosebb arabot/indiait tudsz mutatni, az is biztos.
A legszornyubb, hogy vannak emberek magyarorszagon (a kiskapuk orszagaban, ahol szuleinket meg ugy neveltek, hogy a lopas nem igazan bun, aztan otthon a szerencsesebbeket megtanitottak, ket pofon kisereteben a valosagra, a kevesbe szerencsesek leszarmazottjai meg itt, es minden egyeb forumon nyivakolnak, hogy mi az ami nekuk ugye jar) mindezen bunoket a zsidosag nyakaba akarja varrni. Nem baratom, egy zsido soha nem tudja olyan szepen fapofaval ellopni elcsalni elsikkasztani a vagyont, mint egy szuletett kereszteny/ateista magyar...
Szomoru, hogy nekem kell minderrol felvilagositani teged

Judenrein 2014.01.31. 14:59:20

@Szelid sunmalac: Kiakadtál? :)

Nyugodj meg: fogsz még olvasni ennél cifrábbat is.

mojoking77 2014.01.31. 15:01:18

@Szelid sunmalac: Azok a kulfoldi szolgalatot teljesitok, nem?
Ott meg a napidij miatt keresnek szepen, kombinalva mindezt azzal, hogy nincs igazan mire kolteniuk.

Judenrein 2014.01.31. 15:03:32

@mojoking77: Hadd kérdezzem meg, melyik országból írsz? Mert stílusod és ékezeteid hiány láttán egyre gyanúsabb hogy nem Magyarországról.

A másik gyanúm is kezd igaznak bizonyulni, hogy az előbb csak hülyét játszottad.

Jaffar 2014.01.31. 15:04:37

@Judenrein:
az erre szót két r-rel írjuk homikám :)

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2014.01.31. 15:07:31

@Szúnyog: bizony..
ugyanis ez kulonbozteti meg a kulturembert az alavalo allattol:-)

Judenrein 2014.01.31. 15:08:19

@Jaffar: Azt hogy "Húzz a halál faszára!", hogyan írjuk? :)

mojoking77 2014.01.31. 15:14:32

@Judenrein: Megzavarna a gondolataidban, ha kiderulne, hogy Bernbol irok?
Vagy szimplan felhuznal ram egy kliset, hogy mi a faszt tudok en az otthoniak szenvedeserol?
Csak mert most epp nem tudom nezni a Valo vilagot, meg a Celpontbant a TV-ben?
Rem egyszeru, es buta megoldas lenne...

Mária 2014.01.31. 15:15:41

Csalódtam ebebn a blogban, de komolyan.

Miért kell egy ilyen irritáló hülyegyerekről írni? Hogy +1 helyről legyen neki reklám?

Judenrein 2014.01.31. 15:33:23

@mojoking77: Jó, akkor mardjunk annyiban hogy ne egy idegen országból mondjad meg hogy Magyarországon nekünk, magyaroknak mit kéne csinálni.

Ne árts magad a magyarok dolgába. Úgyis csak szopsz a végén, mint a torkosborz.

a zsindex összes zsidaja itt van egyébként? Szemlátomást igen. Ez végül is jó, szeretem az érző közönséget. :)

nu pagagyí 2014.01.31. 15:47:24

@Judenrein: "Haza csak ott van, ahol jog is van" - mondta Petőfi és nagyon igaza volt. Olyan katonák, akik a civil életben jogfosztottak, nem fogják megvédeni a hazájukat, mert sajnos nekik mindegy ki rabolja ki őket. Kényszerkatonaként csak arra fognak törekedni, hogy túléljék valahogy a dolgot. Isonzónál és a Don-kanyarnál sem vitézkedtek, csak a szokásos állami hazudozás fényesítette a múltat. A valóság az, hogy az olaszokat sem győztük le és az oroszokat sem. És nem is a hazát védték, az is csak egy hazugság volt. Isonzónál a Habsburg érdekekért pusztultak el, a Don-kanyarnál meg egy rablóháború fogyóeszközei voltak.

Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2014.01.31. 15:48:28

Ez a póló fáj a nagymagyar léleknek?

nagyobb gondod soha ne legyen...

nu pagagyí 2014.01.31. 15:54:38

@Mária: Igazad van! Nem is értem miért nem a Vidnyánszky szinház legújabb darabjáról értekeznek, estleg Fekete György belsőépítész nemzetközi sikereiről is olvashatnánk pár méltatást. Mindig csak ezek a negatív dolgok, amikor annyi csoda történik ebben a kies országban.

Egy polgár aki kővé dermed a hülyeségtől 2014.01.31. 15:54:43

@Tocvarek: teljesen igazad van. Sújtalan ügy. Arra azért kíváncsi vagyok, mit érez az akit ez a semmi sért?

Egy polgár aki kővé dermed a hülyeségtől 2014.01.31. 15:58:00

Azt azért foglaljuk bele az alaptörvénybe is, hogy: MINDENRŐL MÁSOK TEHETNEK...A MÁSOK.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2014.01.31. 16:03:07

@Egy polgár aki kővé dermed a hülyeségtől: a poloval kapcsolatban?

nagyjabol semmit. azert nem sert.

millio es egy fontosabb es suLYosabb dolog is van azon, minthogy valaki egy ilyen poloban flangal.

Veridicus76 2014.01.31. 16:04:17

Mi a tököm az, hogy hipszter?

Szúnyog 2014.01.31. 16:04:51

@nu pagagyí: ölég nagy darab szar vagy te is, nu pagagyi.

átlátó 2014.01.31. 16:12:53

Én a faszomat szoktam lóbálni közterületen és rögtön fölfigyelnek rám. Mert a belső értékek mellett a méret is fontos.

mojoking77 2014.01.31. 16:32:25

@Judenrein: Direkt nem irtam reszletesebben, kivancsi voltam elohozod e az igazi ostoba neonaci frazist. Szoval. En magyar vagyok. Ott elnek szuleim, csaladom, oda fizetek adot (tobbet egy ev alatt, mint amennyit te egesz eletedben fogsz), egy ottani ceg alkalmazasaban allok. Furcsa mi, baszom?
Legalabb ketszer annyira magyar vagyok mint te, meg a magad fajta sopredek, ugyanis nekem kell ,tobbiekkel egyutt, megvedeni a vilag szemeben az orszagot, bizonyitani, hogy Magyarorszag egy ertekes hely, elmagyarazni azt a mocskot, amit te, meg a magad fajta 2-3000 undormany muvel. Ugyhogy takarodj vissza a sajat kis vilagodba, mig bele nem szaladsz egyszer egy akkora veresbe, amitol aztan eleted vegeig nyomorek mardsz, te budos korcs. A magadfajtak az igazi alsobbrendu lenyek. Se nem magyarok, se nem igazan emberek. Taho.

mojoking77 2014.01.31. 16:35:36

@ausländer Sipi: Ideiglenes. Mint a masik 50 az elmult 8 evben. De egyenlore megteszi. Neked hogy jott be?

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2014.01.31. 16:43:07

@mojoking77: nagyon szeretek itt lenni.

az emberek normalisak, becsuletesek, az ugyintezes szenzacios, az orszag szep es nagyon tiszta es nem utolsosorban a fizetes mindenre eleg.

lehetnek almaid. es meg tudod valositani.

mojoking77 2014.01.31. 16:48:29

@ausländer Sipi: Orulok, hogy tetszik.
Nekem sincs egy szavam sem ellene, neha gondolkodok is a veglegesitesen. Egy dolog szol mellette, ennyit, a jo eletben nem fogok mashol keresni, az is biztos. De szerintem megyek Szeptembertol megint tovabb..
Hogy hova? Passz. Majd kiderul.
Del Amerika jo lenne, talan meg lehetoseg is lenne ra.. :)

nemecsek ernő áruló 2014.01.31. 17:35:09

@Szelid sunmalac: Művészet az, amely esztétikai értékénél fogva az emberek legalább egy részhalmazának kielégülést nyújt. Akikről te beszélsz, az egy szubkultúra, amit lehet művészetnek nevezni nyilván, csak ettől mind te, mind én vadliberális távol állunk, mint Makó Jeruzsálemtől, ahogy szokták mondani.

De ha már itt tartunk, az is művészet bizonyos szemszögből nézve, hogy egy csaj a szüzességét nyilvánosan kívánta elveszíteni, befestékezte magát, meg a partnerét, és aztán a szexuális kizsákmányolás ábrázolására kiállította egy galériában az aktus folyamán összefestékezett lepedőt. Ha csak azt neveznénk művészetnek, ami minden embert maradéktalanul kielégít, akkor a Mona Lisa sem lenne művészi alkotás.

A művészet, mint olyan az önkifejezés módja. Ez van. El kell fogadni, hogy vannak ilyen emberek, akik így fejezik ki a bennük tomboló, másként, szavakkal ki nem fejezhető gondolatokat. Én meg alkalmasint megmosolygom, de többnyire tudomást sem veszek róla. Az én értékrendem más. De ettől nem tekintem kevésbé értékesnek a másik embert.

Judenrein 2014.01.31. 18:37:56

@mojoking77: ("tobbet egy ev alatt, mint amennyit te egesz eletedben fogsz), egy ottani ceg alkalmazasaban allok. Furcsa mi, baszom?"

Hogy egy hazátlan szarszemét hulladék vagy? Szerintem teljesen normális. Hiába vered rá a faszod mennyi adót fizetsz Svájcnak, attól még egy hatalmas szarzsák maradsz, egy hazátlan senki, aki ezzel még kérkedik is.

"Legalabb ketszer annyira magyar vagyok mint te"

Bernben élsz te meg a családod, onnan ugatsz hogy itt hogyan menjenek a dolgok, és még egy ékezetes billenytűzetre sem futja, és te vagy "magyar"? Sőt, "kétszer annyira"? HAHahahhaha ez jó volt.

Örülök hogy már nem idehaza rontod a levegőt, remélem az összes liberális rokonod, családtagod és ismerősöd is veszi a sátofát.

Egyre jobban érzem magam, hogy a magadfajta parazita férgek már csak kívülről tudnak ugatni. Az külön örömteli, hogy a svájciakat ismerve még az unokádat sem fogják emberszámba venni. Nem baj, legalább a svájciak felmosorongyának jók vagytok.

A hazátlan szar mindenhol hazátlan szar marad. Te is azért nyavajogsz itt, mert ott kint nincs kivel beszélned, te szerencsétlen nyomorék.Ide bűzlik a fájdalmad, azt hiszed nem látom?

Judenrein 2014.01.31. 18:39:25

@Jaffar: tetszik az önjellemzésed. Igen az vagy, te mocskos buzi.

mojoking77 2014.01.31. 18:45:09

@Judenrein: E a baj veletek mocskokkal, hogy meg olvasni sem vagytok kepesek, nem hogy felfogni azt amit olvasnak.
Magyarorszagra fizetek adot, ott el a csaladom, es ott dolgozok. Gondolom volt gond magyar nyelvbol a gimnaziumban, mig ki nem basztak onnan mocsok.Azert rugtak ki, mert tobbszor is evet kellet tismetelned, vagy magadtol mentle el inkabb a dolgozok gimijebe?
Mint irtam regebben is, budos vagy baratom, egyike azoknak a buzolgo szarkupacoknak, akiket az emberek inkabb kikerulnek, mert csak a cipojuket mocskolnak be veluk.

dr Smittpálelnökúr 2014.01.31. 20:39:55

No már! A nácik szeretik Kossuthot?
A mocskos liberálist? Mióta?

Nagyon lemaradtam valamiről.

Vagy az lehet inkább, hogy tanulatlan, tudatlan bunkók akiknek az a lényeg, hogy meg tudjanak sértődni, és mocskolódhassanak. Így néha becsúszik egy-egy gikszer es olyan mellett állnak ki, akit amúgy gyűlölnek

Judenrein 2014.01.31. 21:05:33

@mojoking77: ugyan már, rég kiderült hogy egy büdös zsidó vagy, hiába kapsz itt agyvézést, komolytalan vagy.

Menj azt pusztulj meg Bernben vagy ahol akarsz, te hazátlan senki. Le se szarlak.

@dr Smittpálelnökúr: az nem tűnt fel hogy a Szent Korona is ott van? Ezzel montázzsal azt is bemocskolták. Egy nyomtató ökörnek nálad több esze van.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.01. 00:09:04

Megsúgom: akkor, amikor mi végre nem ugrunk rá. "

hát akkor jól példát mutattál
alkalmazzuk ezt az analógiát a bűnözésre is, mikor unják meg a bűnözést? amikor mi már nem ugrunk rájuk rendőrök, nyomozók képében
gyermeteg érvelés tehát

ez a bay alex egy nyomorult senkiházi.

Dzsentrisvihák 2014.02.01. 00:15:53

@mojoking77:

Egyrészt, nem emlékszem, hogy hőbörögtem volna. Másrészt, nem Tomcat mellett emeltem szót, hanem a nemzeti jelképeink gyalázása ellen. Ha nem vagy teljesen funkcionális analfabéta, magadtól is rá fogsz jönni a különbségre, anélkül, hogy ennél jobban szájba kéne rágnom...

Nemtartozik Rád 2014.02.01. 10:52:58

Liberóéknál a művészi szabadságba bőven bele fér mások (nemzeti, vallási) jelképeinek gyalázása. Tolerálni kell a szabad véleménynyilvánítást a művészi szabadságot! Kapjuk a választ. Csak azt nem értem, hogy ha ez a művészi szabadság kifejezése, akkor mért működik ez kizárólag keresztény és magyar-nemzeti jelképekkel? Még nem láttam egyetlen esetben sem, hogy ezek a nagy művészi szabadsággal megáldott libuskák, mondjuk a MEMÓRÁBÓL vagy a DÁVIDCSILLAGBÓL űznének gúnyt...nem láttam még a TÓRATEKERCSET pl. klotyópapírnak ábrázolva! (Csak felhúztam a baseballsapka-Magyar Szent Korona analógiára)Vagy csak magyar érzelműek jelképeire van meggyalázási engedélye ezeknek az úgynevezett "művészeknek"? Nézd végig az ARC (fujj)plakátpályázat termékeit...na hát ott sem "toleránsék" jelképei vannak meggyalázva...

mojoking77 2014.02.01. 12:01:10

@Judenrein: Azert az szep, hogy latatlanban le tudtam irni az eletedet, es kb 100%-ban igaz is volt. Menj, eld a szemet kis eletedet, es nyomorogj eygutt a tobbi hasonszoru, magat felsobbrendunek tarto, az eletben semmit el nem ero helotaval egyutt. Ratok kellene felvarratni a sarga horogkeresztet, es gettoba zarni a fajtatokat, nehogy erintkezhessen a magyarral.

calabria007 (törölt) 2014.02.01. 12:34:08

@mojoking77:

minek vitatkozol ezzel a __kisebbségivel__? :)

Judenrein 2014.02.01. 15:43:59

@mojoking77: Hát, őszintén kívánom hogy úgy sikerüljön minden, ahogy "le tudtad írni 100%-ban az életemet"...LOL

A 100% jó egyébként, ha az egyest lehagyod az elejéről... marad egy dupla nulla százalék :-)

Szenvedj csak te hazátlan söpredék a svájciak felmosóronygaként, meg is érdemled.

mojoking77 2014.02.01. 19:56:44

@calabria007: Elsore azt hittem a majomrol, hogy komolyan gondolja amit leirt, kivancsi voltam, a valosagban mitol aljasodhat le valaki annyira, hogy ujaci legyen, de kozben kiderult, hogy ez is csak egy darab szar, akinek a hetvegi szorakozast jelenti az, hogy mindenhonnan osszeollozott idezetekbol felepit egy virtualis szemelyiseget maganak. A tipikus otthon ulo szerencsetlen loser, akinek eselye sincs, hogy baratnoje legyen, vagy, hogy az eletben barki is komolyan vegye, akar csak egyszer is. Valoszinuleg valami borzalamasan fos munkat vegez fillerekert, es ezert, illetve a tokeletes sikertelensegert az egesz vilagot hibaztatja. Kicsit szanalmas, hogy 2014-ben meg vannak, akik jo poennak tartjak az agy nelkuli trollkodast. Mindegy, legalabb csinal valamit, addig se azon topreng, hogy mennyire szanalmas az elete, es eszre venne e valaki a vilagon, ha ongyilkos lenne...

Judenrein 2014.02.01. 21:24:02

@mojoking77:
Már megint jósolgatsz, te szerencsétlen beteg fasz? Ennyire fontos a buzi fejednek, ki lehetek? :D Ismét csak azt tudom kívánni, minden vaktában lövöldözésd ennyire legyen sikeres, mint ez: semennyire. Ennél lejjebb már csak úgy süllyedhetnél, ha szemüvegességgel vagy fogszabályzóval (LOL) vádolnál. Beteg egy állat vagy, svájci felmosórongy.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.02.03. 09:43:45

@dr Smittpálelnökúr: kinek mi tunik fel...
habar tenyleg Kossuth elegge libsi volt, ha jol tudom o volt az aki a zsidokat is emberszamba kezdte venni :)
vagy tevednek?
süti beállítások módosítása