Hetven évvel ezelőtt ezekben a napokban a második világháború egyik legkegyetlenebb csatája dúlt Budapesten. A körülzárt fővárosban a német és magyar csapatok hosszú hetekig vívtak véres és kilátástalan küzdelmet az oroszokkal.

kep2222.jpgAz 50 napig tartó ostromban harcoló magyar katonák két világhatalom között őrlődtek és csak két rossz közül választhattak. Különösen nagy teher hárult a tiszti karra, hiszen nekik hazájukra tett esküjük mellett a rájuk bízott emberekért is felelősséget kellett vállalniuk.

Személyes döntéseken múlott, hogy hol húzták meg azt a határt, amíg még volt értelme a harcolni. A jó parancsnok ugyanis soha, semmilyen körülmények között sem küldheti vágóhídra a katonáit. Tudnia kell, hogy mindenkit haza vár valaki. Ha rossz döntést hoz, akkor feleségek maradnak özvegyen, és gyermekek nőnek fel apa nélkül.

Dömötör László tüzér főhadnagy, a 201. légvédelmi tüzérosztály ütegparancsnoka hónapokon át védte alakulatával Budapest légterét. 1944. december 25-én azonban a Kamara erdőben található állásai ellen rohamot indítottak az oroszok. A légvédelmi lövegek csöveit vízszintesre állítva közvetlen irányzással lőtték a támadó vörös katonákat. Az állásokat gyalogsági fedezet nélkül azonban így sem lehetett megtartani. Néhány honvéd az életét kockáztatva két ágyút használhatatlanná tudott tenni, a többi azonban orosz zsákmány lett. Ezután a megmaradt legénység parancsnokuk vezetésével a fővárosba vonult vissza.

Ekkor az a parancs érkezett, hogy - bár erre nem kaptak kiképzést, és felszerelésük sem volt - gyalogos katonaként kell tovább folytatni a harcot. Ez gyakorlatilag a halálos ítéletet jelentet jelentette volna. Dömötör László tiszti karával azonban megállapította, hogy a háború elveszett, a további harc pedig csak teljesen értelmetlen véráldozattal járna, ezért engedélyezte, hogy bakái civil ruhába öltözzenek és hazatérjenek családjukhoz, illetve akinek erre nem volt lehetősége, azt elbujtatta. Ezzel a döntéssel az életét kockáztatta, hiszen parancsmegtagadásért halál járt ekkoriban. De így 61, az ő felelősségére bízott katonának sikerült megmentenie az életét. Ezek a derék tisztek, altisztek, tisztesek és honvédek pedig rendkívül szokatlan módon, Pest füstölgő romjain napra pontosan hetven éve tollat ragadtak és egy levélben köszönték meg parancsnokuk emberségét.

Hetven év távlatában talán már minden magyar büszke lehet Dömötör László főhadnagyra, én különösen azért is, mert a nagyapám volt.

Álljon itt örök emlékül a katonái által hetven éve papírra vetett levél, hátoldalán aláírásaikkal:

kep45.jpg

kep47.jpg

Jurenkó Ferenc

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr287056141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krisz11 2015.01.10. 16:41:52

Otto Wöhler tábornok búcsú üzenete, ha valaki még nem ismerné:

www.youtube.com/watch?v=Xd2KAzOl_xQ

Toportyán Zsóti 2015.01.10. 18:14:36

Sajnos kevés ilyen ember volt.

czjanos 2015.01.10. 21:17:32

A Jány meg gyávának, hazaárulónak nevezte a menekülő katonáit és felkoncolással fenyegette őket.

Ludovikás Levente 2015.01.10. 21:43:44

"német és magyar csapatok hosszú hetekig vívtak véres és kilátástalan küzdelmet az oroszokkal"

Egy libsi blogban szinte fel se tűnne az ilyen apró kis csúsztatás, de tőletek mást várnék. A szovjet vörös horda Budapest ellen felvonultatott egységeinek nagyobb része ukrán volt, nem orosz (ez a 2. és 3. Ukrán Front nevében is benne van, nem nagy poén kitalálni)

Csak azért szólok, mert a Soros média mostanában orrba-szájba nyomatja a "derék jó ukrán - csúnya orosz" toposzt, ami fényévekre távolít a valóságtól

egyenlítő 2015.01.11. 01:20:54

@Ludovikás Levente: Az "Ukrán Front", "Belarusz Front", stb. arról kapta a nevét, hogy melyik hadszíntérre szervezték meg. Például "Orosz Front" egy sem volt.

fjanike 2015.01.11. 01:29:46

@Ludovikás Levente: A 3. Ukrán front elnevezés előtt annak a "seregtestnek" Voronyezsi front volt a neve. A frontokat általában vagy arról a hadászati irányról nevezték el, amerre tevékenységük irányult, vagy arról a városról vagy területről, ahol megalakultak vagy első bevetéseik voltak. Véleményem szerint helytelen a logikád. Abban viszont egyetértek veled, hogy az ukránok sem "fenékig tejfel" népség.

fjanike 2015.01.11. 01:30:35

@fjanike: elnézést, előttem megírták a lényeget :-)

BelAmi 2015.01.11. 05:46:27

Ludovikas.Levente egy félművelt,
fizetett fideSS-troll!

Uni1002 2015.01.11. 08:12:37

Apám mesélte, hogy Ausztriában a tisztjeik azon vitatkoztak, hogy amerikai, francia, vagy orosz hadifogságba adja meg magát a repülős híradószázad.
Győzött a józan ész, meg a századparancsnok. Elérték az amerikai vonalakat, ahol élelemmel és szállással fogadták az elcsigázott katonákat.
A magyar tisztek megtarthatták oldalfegyvereiket, az amerikai tisztek tisztelegve mentek el, a barakjukra kitett magyar zászló előtt.
Fél év múlva kajával, rádióalkatrészekkel (civilben rádióműszerész volt a többségük), megpakolva indították őket haza vonaton.
Az első magyarországi vasútállomáson az oroszok minden csomagot elszedtek tőlük. De a lényeg, hogy mindenki hazaért.

camilló 2015.01.11. 08:30:39

@Ludovikás Levente: A rossz ukrán, meg a jó orosz, tulajdonképpen egy nép. Nyelvükben váltak szét valamelyest, köszönhetően annak, hogy az ukránok többsége lengyel uralom alatt élt. Most, de egyébként mindig is, nem oroszok, meg ukránok küzdenek egymás ellen, hanem emberek. Az egy dolog, hogy az ukránokat a nyíltan náci nézeteket valló csoportok irányítják. Az ukránokkal nem az a baj, hogy ukránok, hanem az, hogy akik szítják a nacionalizmust, azok fasiszták. A mi részünkről, közvetlenül is érintettek vagyunk, mivel a kint élő magyar kisebbséget, pont úgy elnyomják, mint az orosz, vagy többi népet. DE a lényeg akkor is a lényeg, ez köszönhető a fasizmusnak, nácizmusnak!!

egyenlítő 2015.01.11. 09:22:33

@camilló: Nem nácik és fasiszták, csak illiberálisok az ukránok, mint az oroszok is. Az oroszok a "vezérelv" és a korporatív gazdaságirányítás alkalmazásában közelebb állnak a fasisztákhoz. A náci specialitás, az antiszemitizmus és a fajelmélet jelenleg nincs igazán napirenden egyik országban sem.

Ludovikás Levente 2015.01.11. 09:56:35

@fjanike:
Ezeket a magasabb egységeket a szovjetek jórészt a frissen visszafoglalt ukrajnai területekről besorozott újoncokkal töltötték fel. Nem azt jelenti tehát a nevük hogy ukrán katonákból álltak, de az összefüggés mégis elég nyilvánvaló

Egyébként az akkori viszonyokban járatosaktól hallottam hogy tényleg ukrán volt a Magyarországon bevetett "ruszkik" nagy része, ugyanúgy mint '56-ban is. Persze a kevésbé vájtfülűeknek fel se tűnik a különbség, de azért jó lenne ha nem hagynák becsapni magukat a mostani politikai trendnek megfelelően

Ludovikás Levente 2015.01.11. 10:02:27

@camilló:
"az ukránokat a nyíltan náci nézeteket valló csoportok irányítják"

Vállvetve az ukrajnai libsikkel, és mindkét csoport Amerikából kapja az áldást a tevékenységéhez

Ezenkívül érdekelt még a buliban az európai viszonylatban legkorruptabbanak számító ukrán oligarcha-elit egy része, akik persze szintén nem kell hogy számítsanak feddésre Amerikától

Igazán szép koalíció, megérdemelnek minden támogatást

csker 2015.01.11. 10:41:28

Egy szolgálatot teljesítő katona nem állapíthatja meg, hogy a "háború elveszett". Végzi a kötelességét és kész. Mi lett volna, ha 1456-ban Nándorfehérvárnál valaki vagy sokak úgy döntenek, hogy sok a török és elveszett a háború, lelépek a színhelyről? Gondolkodjatok...

egyenlítő 2015.01.11. 11:43:55

A Sógun c. regényben volt, hogy a Japán partoknál 1600-ban hajótörést szenvedett holland hajó kormányosát a sógun a spanyol jezsuiták követelésére hűtlenségért (ami Japánban az egyik legsúlyosabb bűn) halálra akarja ítélni. Végül megkérdezi tőle, hogy mit tud felhozni a mentségére.
- Győztünk!

Hogy az örök Károlyi és Görgey témát már ne is említsem.

manager2008 2015.01.11. 11:50:51

@csker: Nyilvánvalóan igazad van, de némileg árnyalható a dolog. A kiképzettség hiánya nem érv. Tobruknál az angolok bevetették a szakácsolat is, tehát ez nem új, és Eger várát sem a kiképzett katonák védték csak. De a budapesti ostrom bármilyen szakszerű védelmi harca sem jelentett logikailag semmi olyan eredmény ami a háború sikeres befejezését jelenthette volna magyar szempontból. katoailag a védekezés csak német érdeket szolgált, és Budapest szétrombolása különösen nem magyar érdek volt, fel kellett volna adni és a budai hegyekben kialakítani egy frontot ami tovább is kitarthatott volna mint a városharc védelme, az erők megóvása mellett. A kitörés pld teljesen értelmetlen veszteséget jelentett. Ez a dolog csak Hitler ötlete volt a profi német katonák sem támogatták. A tiszt jól döntött, katonai becsület szempontjából nem, de az eredmény számít. A szabályzat nem azt írja elő hogy értelmetlenül el kell pusztulni, ez csak a japánoknál volt követelmény. Maga a német hadviselés is jól alkalmazta a védelem elveit, és egyre jobban ment nekik ahogy belejöttek. A magyar harcászati és hadműveleti elmélet védelemre vonatkozó elvei nem voltak korszerűek, és a kiképzés sem volt ere jó. tehát a katona nem tudta mit kell csinálnia, ahogy ma egy rendőrt sem képezek ki városharcra, nem is sok esélye van a a terroristákkal szemben.

Tímár Mihály 2015.01.11. 12:22:44

@csker: Ha a németek a Te elveidet követték volna, ma nem létezne Németország, mert Hitler azt szerette volna, ha az utolsó emberig feláldozzák magukat.

Tímár Mihály 2015.01.11. 12:26:35

@csker: Ráadásul egy idegen hatalom vélt érdekeiért (mert a németek jelentős része szerint sem állt érdekükben a háború folytatása) meghalni nem dicsőség, hanem butaság.

staropramen 2015.01.11. 13:18:38

Örök dicsőség a főhadnagy úrnak!

Azt azért ne felejtsük el, hogy az 1944 évi Miklós névnapi partira vitéz Kőbányai küldte el Sztálinnak a meghívót a II. magyar hadsereggel a Donig.Ne csodálkozzon senki, hogy ők meg eljöttek .

csker 2015.01.11. 14:30:13

@Tímár Mihály: És ellenállni egy idegen hatalom érdekeinek (=Szovjetunió), az mi?

csker 2015.01.11. 14:40:41

@manager2008: Pontokba szedve:
1.)Hogy jön ide a terrorizmus? Az egy másik hír és blog témája lenne. Vagy netán burkoltan a szovjet rendszer lett terrorállamnak nevezve?
2.)Nem írtam én semmiféle szakképzettség-hiányt. Sőt, mivel 1456-ot vontam párhuzamba, éppen a szakképzetlen jobbágyok sikerére kell most rámutatnom, akik mindenféle kiképzés híján is harcba mentek és győztek.
3.)A kitörés nem Hitler ötlete volt, hanem akarata ellenére történt.
4.) Kinek az érdeke volt a háború? Nagyon régi kérdés és ugyanolyan régi vita. Volt néhány évtized, amikor csak a szovjet álláspontot lehetett hallani és képviselni. Manapság "árnyalódik" a kép, hogy szabad legyen ilyen magyartalanul fogalmaznom. Nemigen van olyan háború, amelyben van egy áldozat és van egy elkövető. Ma már tudjuk (illetve tudták régen is), hogy a szovjetek is hatalomépítésen dolgoztak, erőszakosan növelték területüket (Balti államok, Finnország, stb.) A Köztes-Európa államai kisebb-nagyobb önállósággal döntöttek, és beálltak az egyik fél mögé. Románia, Szlovákia, stb. Németország mellé állt, és ilyen döntést hozott Horthy is (az egyik blogoló Kőbányainak aposztrofálta, azonban jó lenne az ilyen gúnyos megjegyzéseket itt mellőzni). Lehet, hogy rossz döntés volt, de egy katona nem válogat. Ha válogathat, akkor már omlik össze a rendszer.

Ludovikás Levente 2015.01.11. 18:22:04

@Punxsutawney Mormota:
Mi van felébredtél a téli álmodból?

manager2008 2015.01.12. 21:42:26

@csker: A város védelme volt Hitler ötlete (félreértetted). Van amikor ez katonailag indokolt, itt nem volt az. A védekezésre fordított idő, és a szovjetek lassítása, másképp i s megoldható lett volna. A Duna hidak felrobbantása indokolt volt. A város szétlövetése értelmetlen. Egyébként profi város védelmi harcot folytatott a német hadsereg, de a bekerítést nem lett volna szabad hagyniuk. Ha Sztálingrádhoz hasonlítjuk a dolgot, akkor ott a szovjetek tudták a folyón keresztül erősíteni a védelmet, és nem hagyták a teljes bekerítést létrehozni. A szovjetek is hibáztak, mert felesleges volt az utcai harc hatalmas veszteségekkel mint ostrom, ki kellett volna kerülni a körülzárt várost és hagyni a fenébe, ha eltávolodik a front 50 km-re akkor úgyis megadták volna magukat.

George L. Rockwell 2015.01.20. 09:31:36

"Az 50 napig tartó ostromban harcoló magyar katonák két világhatalom között őrlődtek és csak két rossz közül választhattak"

Ez nem igaz. Teljesen egyértelmű volt, hogy ki a jó és ki a gonosz. Valószínüleg a magyar és német (+ mindenféle nemzetiségű) hősök által nyert 1-2 hónapnak köszönhető, hogy pár én múlva nem köszöntött rá Európára egy Észak-Koreai típusú "szabadság".

Másrészt, nem kell a fentieken filozofálni: egy katona nem árulja el a hazáját.

És az ostromban meghaltak többsége talán jobban járt, mint az amerikai és szovjet haláltáborokban éhenhalt milliók, illetve a teljes szellemi (nyugat és kelet) és anyagi (csak kelet) elnyomásban évtizedekig élők.
süti beállítások módosítása