A lőporfüst elülte után neki lehet állni elemezgetni - persze az önkéntes mérvadók, mindent tudók és bolondok ezt már akkor elkezdték, amikor a két gyilkos még éppen csak kilépett a kétes színvonalú hecclap szerkesztőségéből, a jól végzett munka tudatával.
Mivel a CH újságírói bizonyos szempontból azért a jogért haltak meg, hogy bármikor bármin lehessen röhögni, én sem fogom szemforgató álszentséggel kikerülni az eset groteszk, helyenként nevetséges vonatkozásait. Ennek az írásnak nem tárgya, hogy mi is történt Párizsban, sokkal inkább az, hogy milyen reakciók születtek az eseményekre.
10
jan
Budapest ostromának eddig névtelen hőse
Címkék: II. világháború Jurenkó Ferenc Ferkusz Dömötör László Budapest ostroma
Tweet
Hetven évvel ezelőtt ezekben a napokban a második világháború egyik legkegyetlenebb csatája dúlt Budapesten. A körülzárt fővárosban a német és magyar csapatok hosszú hetekig vívtak véres és kilátástalan küzdelmet az oroszokkal.
Az 50 napig tartó ostromban harcoló magyar katonák két világhatalom között őrlődtek és csak két rossz közül választhattak. Különösen nagy teher hárult a tiszti karra, hiszen nekik hazájukra tett esküjük mellett a rájuk bízott emberekért is felelősséget kellett vállalniuk.
Személyes döntéseken múlott, hogy hol húzták meg azt a határt, amíg még volt értelme a harcolni. A jó parancsnok ugyanis soha, semmilyen körülmények között sem küldheti vágóhídra a katonáit. Tudnia kell, hogy mindenkit haza vár valaki. Ha rossz döntést hoz, akkor feleségek maradnak özvegyen, és gyermekek nőnek fel apa nélkül.
Volt tegnap egy tüntetés, tudták?
A hosszúra nyúlt karácsonyi/újévi pihenés, a bejgli emésztése és a január eleji másnap legyűrése közben akinek még volt/van energiája odafigyelni a tegnapi "MostMi: Új országot építünk" című tüntetésre, foghatta is a fejét rendesen. Már ha valakinek feltűnt: tegnap bizony zúgott az Orbán, takarodj. Ha már más nagyon nem.
Az immáron sokadik megmozdulás világosan megmutatta: kifulladt, kiüresedett 2015 januárjára a tüntetéssorozat, amelynek egyetlen mozgatórugója immáron Orbán Viktor.
Nem az a kérdés, mennyire civilek, mennyire nem a "köztársaságért" és "Európáért" (akármit is jelentsen ez) tüntetők, mennyire őszinte, vagy mennyire nem a hirtelen jött "rázzuk le magunkról az elmúlt 25 év összes mocskát" jelszó (egyre kevésbé az), amikor azt látjuk, hogy egy végtelenül amatőr társaság gyűlik össze most már hétről hétre valamelyik téren.
Orbán Viktor egy beszédének bejátszásakor füttyszó, Gyurcsány Őszödi beszédénél beszédes csend volt
Azt látjuk, hogy az ideológiai sokszínűség közepette baloldali és liberális - amúgy nehezen komolyan vehető - mikroszervezetek egymással is kőkeményen ütköző elveik közös halmazában mindössze egy ember állt és áll: Orbán Viktor. Ez pedig roppant kevés.
30
dec
Eretnek gondolatok egy elcseszett év végén
Címkék: fidesz usa eu szilveszter újév 2014 orban lazar mccan habony goodriend
Tweet
Ha annyira reménytelen eset lennék, lennék, hogy csak a közéleti történések alapján ítélném meg az évet, akkor nagyon utálnom kellene ezt az esztendőt. A hazai közélet régen mutatott ennyire sivár, de legalább kilátástalan, és kibogozhatatlanul bonyolult képet.
Most azt hagyjuk, hogy három egymást követő választáson verte rommá a kormánypárt az egész mezőnyt egy középszerű, hármas alát is csak kegyelemből érdemlő teljesítménnyel. Ez volt a papírforma, ezt vártuk. Mert nem várhattunk mást. Mert a baloldal jól megérdemelt 2010-es összeomlása után a romok között kúszva egymásra kezdett el lövöldözni (és ez jó is így, remélem minél tovább tart ez az önfelszámoló gerillaharc). A radikális jobboldal pedig egyelőre képtelen volt a Fideszben csalódott százezrekkel elhitetni, hogy képes kormányra kerülni és utána kormányozni is.
Szóval ebben semmi kellemetlen meglepetés nem volt (pontosabban: kellemetlen volt, de nem meglepetés). De, amit ezután jött, az az én alapvetően pesszimista országképemet is alulmúlja. A kormány a fényes diadal, a NER kényelmes bebetonozása után unalmas, langyos konszolidációs időszak helyett ötlet - vagy inkább már pánik - szerű jogalkotási ámokfutásba kezdett. Minderre rájött a Magyarország számára hosszú évek óta legkedvezőtlenebb világpolitikai helyzet, amire Orbánéknak a "minden segget kinyalunk, de mindegyikbe bele is rúgunk" ostoba hintapolitikáján kívül semmi értelmes reakciójuk nem volt.
Az internetadós agyrém elleni valóban komoly és heterogén tömeget megmozgató tiltakozás egy röpke pillanatra felvillantotta a reményt, hogy az égvilágon minden baromságot azért nem nyelünk le. És, ha le akarják velünk nyeletni, akkor képesek vagyunk felülemelkedve a világnézeti és politikai különbségeken összefogva, együtt kiköpni. Aztán a folytatásban nagyon hamar kiderült: nem történik más, mint hogy a hazai közélet lövészárkainak bal oldalán leverten lapulók kormánybuktató erőt érezve tömegesen előmásztak és rohamra indultak. Mindegy ki lesz, mindegy mi lesz, csak ne a PatásOrbán legyen. És ezt a ziccert persze nem hagyta ki a kormánnyal már jó ideje fasírtban levő Amerika sem, hogy meglobogtassa a korrupció szennyesét, és, ha már lúd legyen kövér, le is fasisztázza a miniszterelnököt. (Akivel sok, tényleg nagyon sok gond van, de ezek között épp az nincs, hogy fasiszta volna.)
Svédország meg
int utcahosszal előzte a tolerancia terén a magát haladónak gondoló nyugati országokat. Az egyik iskolájukban már be is tiltották a svéd zászlót. Az indok nagyon egyszerű volt: a zászló megsérthet bizonyos etnikai csoportokat. Magyarán a derék svédek el akarták kerülni, hogy az iskolába járó kis Musztafa megrémüljön a svéd zászló láttán egy svédországi iskolában.
Amit a svéd iskolaigazgató tett, az rendkívül dicséretes és előremutató. Remélhetőleg hamarosan eljön az az idő, amikor minden nemzet zászlaját betiltják. A XXI. században elfogadhatatlan, hogy embercsoportokat különböző színes vászondarabokkal akarjanak megkülönböztetni egymástól. Ahogy a költő is írja: "Ha én zászló volnék, soha nem lobognék".