lendvai_ildiko.jpgNapi kínzó kérdés Lendvai Ildikótól: "Mi az oka annak, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kiemelkedően magas az elzárással sújtott fiatalkorú szabálysértők száma?" - kérdezi a veterán szocialista képviselő asszony a belügyminisztertől. Pintér Sándor pedig precízen válaszol is. 

A Nemzet Anyósa még augusztus 16-án akadt ki azon, hogy a szabálysértési elzárással sújtott fiatalok elsöprő többségét Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csukták le. 2013-ban a hűvösre tett 18 év alatti suttyók 77, 2012-ben 94 (!!!) százaléka borsodi volt. Ildikó nem érti, hogyan lehetséges ez az aránytalan eloszlás.

 Azt azonban pengeéles logikával kizárja, hogy ennek oka a BAZ megyei rendőrök kiemelkedően eredményes munkája lenne. Megkérdezi továbbá, hogyan lehetne csökkenteni ez elzárással sújtott fiatalkorúak számát a megyében? Teccikérteni: nem a fiatalkorúak által elkövetett szabálysértések számát, hanem azokét, akiket ezért le is csuknak. 

Ildikó aztán a tegnapi napon kapott is választ Vivientől, a minisztériumi gyakornoktól Pintér Sándortól. Ebben gyógypedagógiai türelemmel elmagyarázzák neki, hogy a szabálysértési elzárásokról egy jogállamban nem a rendőrség, hanem a bíróság dönt. Ezzel akár le is pattinthatnák a képzett honanyóst, hiszen az igazságszolgáltatás nem tartozik a BM hatáskörébe. Vivien Pintér Sándor azonban empatikus hangulatban volt, és az idősebbek iránti tisztelettől vezérelve azért közlik Idikóval, hogy miért is került karperec szegény borsodi védenceinek csuklójára. 

Az adatsorból kiderül, hogy a kis ártatlan gyermekek 2012-ben 1 esetben garázdaság, 14 esetben tiltott kéjelgés (értsd: kurválkodás), 120 esetben tulajdon elleni szabálysértés (értsd: 50 ezer forint alatti lopás, vagy orgazdaság, esetleg szándékos rongálás) miatt kerültek rács mögé. A számok és az arányok hasonlóak az idén is. 

Kétségtelen tény, hogy arra a kényelmetlen kérdésre, hogy miért épp Borsodban ilyen kiemelkedő a fiatalkorú bűnözők száma, Vivien Pintér Sándor sem adott érdemi választ. A helyzet az, hogy mi is tanácstalanul állunk e paranormális jelenség előtt. 

Segítsünk együtt Ildikónak, hogy megfejtse a rejtélyt, amely éjszakánként nem hagyja aludni! A helyes válasz beküldői között Tauber István: Cigányság és bűnözés című 1988-ban megjelent klasszikus munkáját, valamint egy Szabad Sajtó díjat sorsolunk ki, amelyet személyesen vehetnek át az egykori cenzor asszonytól. 

Balogh Gábor

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr455493554

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Miért éppen Borsod? Ildikó nem érti... 2013.09.04. 18:26:01

Kétségtelen tény, hogy arra a kényelmetlen kérdésre, hogy miért épp Borsodban ilyen kiemelkedő a fiatalkorú bűnözők száma, Pintér Sándor sem adott érdemi választ.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dzsentrisvihák 2013.09.03. 18:06:00

De szeretnék, de szeretnék, Ildikóval beszélni... :P

Jock Ewing 2013.09.04. 12:55:00

Kapott választ a múmia.... Jól betörtek hozzá is a cigók tegnap :-)

karotta · http://www.youtube.com/watch?v=Nliw5Sux1AQ 2013.09.04. 13:00:43

Egész egyszerű a magyarázat. Ott fognak sok halat, ahol sok hal van, és rendesen horgásznak.

okostojgli (törölt) 2013.09.04. 13:11:44

Cigány, tehát bűnöz.

Gratulálok, kretén Balogh Gábor.

Gera 2013.09.04. 13:17:50

Rühellem, amikor a tetű politikusok simán eltagadják a valóságot.

A kérdés amúgy jogos abban az értelemben, hogy miért nem dolgozik a többi megye rendőrsége, mert az OK, hogy BAZ megyében a legdurvább a helyzet, de azért ennyire nem (94%).

Lord Viktor 2013.09.04. 13:27:13

@okostojgli: Valóban, azért ennyire nem egyértelmű a helyzet, tényleg erős csúsztatás, hisz nem csak bűnöznek. Szoktak még gyereket csinálni, segélyt felvenni, enni és inni. Valószínűleg ezen bokros teendőik mellet már nincs idejük dolgozni, tisztálkodni és a közüzemért fizetni.

Barbaarb 2013.09.04. 13:29:57

@okostojgli: Ez a te következtetésed? Mert a posztban nem erről van szó.
Szokásos liberális mentalitás, átfogalmazzátok mások mondandóját, majd azt támadjátok...

pandacsökiboborján 2013.09.04. 13:32:55

Lendvai Ildikó remélem elköltözik SAjókazára,vagy valahová a Zemplénbe,ami úgy néz már ki,mint Calcutta külvárosi része...és ezt ugye nem ők és jogelőd pártjuk tette lehetővé...szarrágó vén kurva

csavari 2013.09.04. 13:40:22

A botox múmia agitátorné vegye magához az "ártatlanokat" és rájön, hogy hülye kérdést tett fel! Ahogy hírlik azért a védencei tartottak nála is bemutatót az ártatlanságukból!

Karipapa01 2013.09.04. 13:40:42

Drága Ildikó! Nem kérdezni kell, hanem utána járni! A kisunokám is kiválóan tud kérdezni, mégsem kap érte parlamenti fizetést. Nem azért tölti ott a napját, hogy kérdezgessen, hanem azért, hogy oldja meg, vagy legalább segítse megoldani az ország problémáit. Az pedig, hogy a BAZ-megyei rendőrök ennyivel hatékonyabbak lennének, mint a pl. Győr-Sopron, Komárom-Esztergom, vagy akár bármelyik megye rendőrei, egy nagy félrevezetés!

Anselmo 2013.09.04. 13:45:27

Pedig a válasz egyszerű: a BAZ-megyeiek rasszistábbak mint az átlag, és fokozottan üldözik a cigányságot. (legalábbis Kón-Bendithez ez a magyarázat fog eljutni)

Anselmo 2013.09.04. 13:48:53

A másik lehetséges magyarázat, hogy BAZ-megyében a választásokon jól szerepelt egy olyan párt, amely egyedüliként vállalta fel a cigánybűnözés elleni harcot. (hoppá, a helyesírásellenőrző aláhúzta pirossal a cigánybűnözést. úgy látszik, ez a szó nem létezik.)

Silbermann 2013.09.04. 13:52:25

Jaj, ez a Nemzet Anyósa, ez nagyon nagy!:D
Egyébként okostojás kivételével minden hozzászólónak igaza van.

Kim Jong Un 2013.09.04. 13:58:34

Nagyon jol tudja a ven kurva a valaszt legyetek nyugodtak. Ezek a kerdesek csak szimpla provokaciok. Ebben jo igazan a ballibbant oldal, mashoz nem ertenek.

Silbermann 2013.09.04. 14:00:06

@Kim Jong Un: Tényleg kivégeztetted a barátnődet?

Szevasztok 2013.09.04. 14:04:49

Mivel a poszt rejtetten cigányozik, akkor felteszem a posztíró szája íze szerint a kérdést: Miért van, hogy a BAZ megyei cigányok többet bűnöznek mint máshol? Vagy a m.o.-i cigányság ekkora hányada lakna BAZ megyében?

Kim Jong Un 2013.09.04. 14:06:47

@Silbermann: persze, ne pornozzon a hulye picsa, meg valamivel el kell utni az idot, ha amerika most nem akar megtamadni minket.

Silbermann 2013.09.04. 14:10:16

@Lord Viktor: Én is ezt akartam írni: igen!

szani12inda 2013.09.04. 14:13:13

Tehát akkor a poszt írója szerint ezeknek az elzárással büntetendő cselekményeknek a 94%-át valóban BAZ-ban követik el ?
A konkrét számaival 135 ilyen bűncselekmény volt BAZ-ban és 6 az összes többi megyében és Budapesten együttvéve?

röf 2013.09.04. 14:18:29

A szikkadt bárisnya töltsön el egy félévet Ózdon, meg egy félévet az Őrségben.
Egy év múlva jelentkezzen újra a kérdésével, s mindjárt adja is meg magának a választ.
És ezentúl legfeljebb a Fásy-mulató ismétlésében szerepeljen nyilvánosan.

szani12inda 2013.09.04. 14:18:35

@Lord Viktor:
Ezen az ábrán hol van , hogy az ország cigány lakosságának 94%-a BAZ-ban él?

Ha az ábra adataival számolok akkor BAZ-ban 49ezer cigány él. Ha ez tényleg az ország cigány lakosságának 94 %-a akkor az összes többi megyében és Budapesten együttvéve él 3ezer cigány.
Ezt ugye te sem gondolod komolyan?

khmm... 2013.09.04. 14:22:21

Jó eséllyel egy ilyen "csínytevő" látogatta meg Ildikónéni lakását múlt héten....

www.blikk.hu/blikk_aktualis/betortek-lendvai-ildiko-lakasaba-2209205

Conchobar 2013.09.04. 14:27:15

@szani12inda: "A konkrét számaival 135 ilyen bűncselekmény volt BAZ-ban és 6 az összes többi megyében és Budapesten együttvéve?" - Valószínűleg nem arról van itt szó, hogy BAZ megyében bűnügyek hazudozásával töltik az idejüket a rendőrök, hanem arról, hogy más megyékben még elnézőek a hatóságok, de BAZ-megyében már elérte a tűréshatárt a dolog

khmm... 2013.09.04. 14:31:22

Kíváncsi vagyok, mi lesz LI következő interpellációja Pintérhez....
Azt fogja követelni, hogy a rendőrség ne intézkedjen, ha fiatalkorú cigány az elkövető...?? Vagy mégis mit gondol a nyanya...?
Egészen elképesztő a gondolkodásmódja!

khmm... 2013.09.04. 14:33:15

@szani12inda: próbálj gondolkozni...

Ezek NEM elkövetési számok, hanem tettenérési ill. elkapási statisztika.

Képes vagy felfogni a különbséget?

milyen szép a Vértes, ó 2013.09.04. 14:33:50

Lendvai hülye, egy idióta posztot ír belőle, a többi retardált rasszista újkomcsi meg bátran tapsol hozzá. Szerda lehet.

Persze az, mitől van, hogy a szóbanforgók ~94%-a borsodi, pedig BAZmegyében a magyarországi cigányok csak ~10%-a él, nem derül ki. Mondjuk csak annyi volt a cél, hogy pár szerencsétlen párszor leírhassa, 'cigány'; szóval nem meglepő, hogy nem vitték túlzásba a gondolkodást. :)) Vigyázat, azt kell kihozni, hogy a cigányok bűnözők, nem azt, hogy a borsodi cigányok azok.

szani12inda 2013.09.04. 14:36:30

@Conchobar:

Akkor ezt kellett volna Pintérnek válaszolnia.

Conchobar 2013.09.04. 14:38:06

@khmm...: "Azt fogja követelni, hogy a rendőrség ne intézkedjen, ha fiatalkorú cigány az elkövető...?" - Valószínűleg erre nem lesz szükség, mert ez a b@sztatás eleve nyomás alá helyezi a BAZ-megyei hatóságokat, hogy ne legyen már annyi ügy, hátha akkor lenyugszik a botoxlédi

szani12inda 2013.09.04. 14:38:22

@khmm...:
ezt a baromságot, hogy szűrted le ebből az egyszerű kérdésből?

Conchobar 2013.09.04. 14:38:54

@szani12inda: "Akkor ezt kellett volna Pintérnek válaszolnia" - Pintérnek mondjad

milyen szép a Vértes, ó 2013.09.04. 14:40:19

@khmm...:

135 tettenérés Borsodban, 6 máshol? Oké, dolgozz ezzel. De vitatkozhatsz a poszttal is, az is a bűncselekmények számára próbálja vetíteni ezt a statisztikát. Ó, amikor a szerencsétlenek még a nevetséges posztot se képesek értelmezni. Mondjuk nem is azért jöttek. :)

szani12inda 2013.09.04. 14:40:24

@khmm...:
te próbálj gondolkozni
Lendvai kérdése pont ezt vetette fel.
Ilyen teljesen abszurd, extrém eltérésnél vagy a BAZ megyei rendőrök dolgoznak szuper kiemelkedően jól, vagy a többi megyeiek nagyon rosszúl

khmm... 2013.09.04. 14:40:30

@szani12inda: baromságból csak ennyit sikerült leszűrnöm... :-DDD

dr. mesterséges színezék 2013.09.04. 14:42:09

Ildikó esetleg Pásztor Albert egykori (és mai?) miskolci rendprkapitánytól is kérhetne háttérinformációt. Ha esetleg nem tudná a telefonszámát, korábbi kollégája, Draskovics Tibor von Pumuckel bevonható a kontaktszerzésbe, mert talán elmentette a telefonba, amikor kirúgás általi befogásra ítélte a renitens bennszülött rendőr eljáró pofáját... csak az a szemét nyilvánosság, az ne volna...

Megjegyzem ciki, naggyon cikkki, hogy az MSZP ebben a rétegben akar halászni. Azt nem mondom, hogy nem értem meg: Mesterházy még ebből a szegmensből is előbb csábít be valakit a fülkébe, mint a tradícionális választók közül.

khmm... 2013.09.04. 14:42:18

@szani12inda: Olvasd már el, könyörgöm! Lendvai nem az elkapást nehezményezte, hanem az előzetesbe/őrizetbe vételt.

Lehet, fogalmazásgátlót vett be. :-D

milyen szép a Vértes, ó 2013.09.04. 14:43:08

@szani12inda:

Az olvtárs azt jött elmondani, hogy 'cigány, cigány', ne zavard magyar mondatotokkal és számokkal. ;-)

khmm... 2013.09.04. 14:43:20

@dr. mesterseges szinezek: És még a miskolci cigányvajda saját statisztikáját is érdemes lenne elővenni... :-)))))

Conchobar 2013.09.04. 14:44:16

@milyen szép a Vértes, ó: "Vigyázat, azt kell kihozni, hogy a cigányok bűnözők, nem azt, hogy a borsodi cigányok azok" - Mindenesetre, már nagyon régóta szimbiózisban él a cigányság a bűnözéssel. Tehát mindez nem tegnap kezdődött

dr. mesterséges színezék 2013.09.04. 14:44:48

@Conchobar: "Valószínűleg erre nem lesz szükség, mert ez a b@sztatás eleve nyomás alá helyezi a BAZ-megyei hatóságokat, hogy ne legyen már annyi ügy, hátha akkor lenyugszik a botoxlédi "

Kétlem. Pintérnek és svarcostársainak úgy hiányzik a választás előtt egy újabb gárda vs. cigánynép villongás, mint ablakos tótnak a hanyattesés.

milyen szép a Vértes, ó 2013.09.04. 14:45:56

@khmm...:

Az úgy megvan, hogy nem Lendvai hülyeségéről volt szó éppen, hanem arról a "megfejtésről", hogy azért jut Borsodra az őrizetbe vételek 94%-a, mert ott sok a cigány?

milyen szép a Vértes, ó 2013.09.04. 14:46:46

@Conchobar:

Mi az anyanyelved? Köze bármi ahhoz, amit írtam?

dr. mesterséges színezék 2013.09.04. 14:49:12

"Az úgy megvan, hogy nem Lendvai hülyeségéről volt szó éppen"

Persze, hogy nem a hülyeségéről, hanem arról, hogy egy sunyi picsa, aki pont úgy tudja, hogy mi a pálya, mint a miskolci kapitány, mint a vajda, mint én, vagy mint te.

Hogy a jobbegyenes csak cigányozni akar, az esélyes, Lendvai viszont csak rasszistázni - mindkettő ugyanazért a voksért - az áldozatok (akikről Lendvai egy kurva szót se ejt) meg csak élni.

wanker cunt · http://freeliveteencams.com 2013.09.04. 14:49:44

Dehát tudjuk jól,hogy nincs cigánybűnözés!Szegény cigányokat csak és kizárólag a bőrük szine miatt utálják

szani12inda 2013.09.04. 14:52:00

@khmm...:
Lendvai egy kérdést tett fel, hogy mi indokolja ezt a teljesen extrém és abszurd aránytalanságot.

milyen szép a Vértes, ó 2013.09.04. 14:54:39

@dr. mesterseges szinezek:

Azt nem tudom, szegény Lendvai mit próbált épp kihozni, de azt, 'mi a pálya', nem hiszem, hogy tudná (persze ez nem akadályozza). ;-) Mi a pálya? (A 'sok a cigány' nem indokolja a 94%-ot ugye; 6% az ország többi részére?)

Conchobar 2013.09.04. 14:55:04

@milyen szép a Vértes, ó: "Mi az anyanyelved? Köze bármi ahhoz, amit írtam?" - Tehát szerinted a "Vigyázat, azt kell kihozni, hogy a cigányok bűnözők, nem azt, hogy a borsodi cigányok azok" mondathoz semmiképp nem kapcsolódik a 'Mindenesetre, már nagyon régóta szimbiózisban él a cigányság a bűnözéssel' mondat? Vagy csak kínodban nem tudtál mást mondani

Gyokszi 2013.09.04. 14:56:02

A szabálysértési elzárás alá vontak kiemelkedő száma nem feltétlenül jelenti a szabálysértést elkövetők kiemelkedő számát (bár gyanítható)!!!

Szabálysértések esetén a pénzbüntetés a bevett gyakorlat, azonban meg nem fizetése esetén a Szabálysértési Törvény 12.§ (1) pontja lehetőséget ad a pénzbírság elzárássá való átváltoztatására (5000 Ft=1nap).

Borsod megyében azoknak a száma kiemelkedő, akik nem fizetik ki a bírságot, annak ellenére sem, hogy az is bevett dolog, hogy a rendőr még az előállításkor is visz egy csekket és lehet választani, hogy a fogházba vagy a postára induljon a rendőrautó a csekket befizetni.

Tehát ebből inkább az szűrhető le, hogy nagy számú szabálysértést elkövető nem akarja vagy nem tudja befizetni a bírságot, azokról nem kapunk képet, akik bár elkövettek szabálysértést, ám a kiszabott bírságot megfizették vagy csak figyelmeztetést kaptak.

milyen szép a Vértes, ó 2013.09.04. 14:56:50

@Mikóka Kálmán:

Ééés újabb idióta érkezett megosztani nagyjából összes gondolatát velünk. Persze a kérdéshez nincs közük, de ez sosem akadály. :)

dr. mesterséges színezék 2013.09.04. 14:59:23

@szani12inda: Fel kéne tennie azt a kérdést is, hogy miért éppen BAZ megyében ítéltek több embert azonos időben életfogytiglanri, és másokat 10-17 éves börtönbüntetésre - az volna az igazán ütős.
De felháborodva kérdezni ám, piszkosul.

milyen szép a Vértes, ó 2013.09.04. 14:59:50

@Conchobar:

Annyiban kapcsolódik, hogy mind a kettőben benne van a cigány szó. Neked elég ennyi persze.

Conchobar 2013.09.04. 15:00:28

@szani12inda: Az idézet mondatból ("Mi az oka annak, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kiemelkedően magas az elzárással sújtott fiatalkorú szabálysértők száma?") nem az derül, hogy Lendvai az aránytalanságra tette volna a hangsúlyt

Conchobar 2013.09.04. 15:01:05

@milyen szép a Vértes, ó: "Annyiban kapcsolódik, hogy mind a kettőben benne van a cigány szó. Neked elég ennyi persze" - Ja

szani12inda 2013.09.04. 15:04:44

@Gyokszi:

ez valóban lehet magyarázat eltérésekre, bár nekem 94% még ezzel együtt is extrémnek tűnik

Kivlov 2013.09.04. 15:06:16

miért nem bújik már ez is a föld alá???

willdattaa 2013.09.04. 15:07:20

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Hát még ha az elkövetők etnikai összetételét is megtudná a komcsi banya, mégjobban elképedne.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Lord Viktor 2013.09.04. 15:08:19

@szani12inda: "Ezen az ábrán hol van , hogy az ország cigány lakosságának 94%-a BAZ-ban él?"

Sehol, ugyanis nem ez volt a kérdés, te agyhalott. A kérdés ez volt:
"Vagy a m.o.-i cigányság ekkora hányada lakna BAZ megyében?"
A válasz erre igen, bizonyíték a térkép. Egy büdös szót se szóltam 94%-ról, tanulj meg olvasni.

szani12inda 2013.09.04. 15:08:43

@Conchobar:
Kiemelkedően magas a többihez viszonyítva tud lenni, és ez pont az aránytalanságot jelzi.

dr. mesterséges színezék 2013.09.04. 15:11:04

@Kivlov: Tegyük tisztába a dolgokat: Lendvai az egyik, ha nem A legtöbb gógyival megáldott aktív szoci.

Az döbbent meg, hogy ezzel együtt tart ugyanott, ahol négy évvel ezelőtt, és ami által a korábbi helyeik harmadán (nincs előttem szám, csak hasalok) jobbikos figura ül most.

Kivlov 2013.09.04. 15:12:41

@dr. mesterseges szinezek:
az. vakok között a félszemű.
csak kcisit gyengék az idegei. biztos felőrölte a "gázármelés" sztori.
még jó, hogy inkább azok ülnek ott...

milyen szép a Vértes, ó 2013.09.04. 15:12:57

@Lord Viktor:

Szerinted az eredeti kérdés mire vonatkozott? Segítek: "Vagy a m.o.-i cigányság ekkora* hányada lakna BAZ megyében?"

* értsd: 94%-a, hogy indokolja a 'megfejtést'

Az általad betett térkép nem indokolja a megfejtést.

Amúgy öröm nézni, amikor funkcionális analfabéták nekiállnak másokat kiosztani, méééég. :))

Conchobar 2013.09.04. 15:14:56

@szani12inda: "Kiemelkedően magas a többihez viszonyítva tud lenni, és ez pont az aránytalanságot jelzi" - Ha az aránytalanságot (és nem a kiemelkedést, a kiemelkedően nagy számot) feszegette volna, akkor azt kérdezte volna: 'Mi okozza az aránytalanságot...' és nem azt, hogy "Mi az oka annak, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kiemelkedően magas az elzárással sújtott fiatalkorú szabálysértők száma?"

szani12inda 2013.09.04. 15:15:07

@Lord Viktor:
te agyhalott, ha már ez a megszólítás
A kérdésben az "ekkora" a 94% -ra vonatkozott, azaz ,hogy a cigányság "ekkora hányada" azaz 94%-a lakna BAZ megyében.
Erre válaszoltad, hogy "igen".

dısʇıʞǝ uǝɯ ʞoɯd ןǝʇʇ 2013.09.04. 15:17:42

redves geci kommunista vén kurvája börtönben kéne már rég rohadnia

szani12inda 2013.09.04. 15:17:46

@Conchobar:
Hát lehetne még elemezgetni, hogy mire gondolhatott Lendvai :)
Nekem mindenesetre a 94% elég érdekes arány és én erre kaptam fel a fejem.

Szevasztok 2013.09.04. 15:19:56

@Lord Viktor: @Silbermann: A grafikonon azt látni, hogy mekkora a cigányság aránya az összlakosságon belül.
De ez nem mutatja, hogy a cigányság mekkora hányada él ott.

Számoljunk mondjuk 20%-kal (erős felső becslés). Tehát a 20% adja a szabálysértések 94%-át?

Még mindig nem értem.

Flúgatlan 2013.09.04. 15:21:56

:-)

Lendvai provokált. Ha a kérdésére adott válaszban magyarázatként szerepelt volna, hogy arra felé sok a cigány, akkor lett volna alap a nácizásra.

Conchobar 2013.09.04. 15:30:40

@szani12inda: "Hát lehetne még elemezgetni, hogy mire gondolhatott Lendvai" - Tessék már megérteni: ha azt kérdezi, hogy mi okozza az aránytalanságot, akkor az van mögötte, hogy nem tudja eldönteni, hogy melyik az igaz, a kicsi vagy a nagy (vagy egyik se). Ha viszont azt kérdezi, hogy miért kiemelkedően magas, akkor amögött már az van, hogy ő már eldöntötte melyik az igaz, és a kérdésével próbál befolyásolni (hogy a nagyból is legyen kicsi)

Conchobar 2013.09.04. 15:35:02

@Flúgatlan: "Ha a kérdésére adott válaszban magyarázatként szerepelt volna, hogy arra felé sok a cigány, akkor lett volna alap a nácizásra" - Így igaz. Ezért van az, hogy az iskolarendőr és a kötelező napközi bevezetését se indolkolják ilyesmivel

Szevasztok 2013.09.04. 15:43:50

@Conchobar: Egyébként meg ha nem lenne agyatlan cigányozáas, akkor sokkal egyszerűbben el lehetne hárítani az agyatlan nácizást is.

Pl. Számomra ebből az esetből valami olyasmi olvasható ki, hogy a cigányság bűnözése ott kiemelkedő, ahol nagyobb arányban élnek. Vagyis a "higítás" megoldást jelenthetne az egész cigánybűnözési jelenségre.

Persze a kérdés ilyen megfogalmazása nem érdeke se a jobbiknak se a szociknak... Pedig az ilyesmi lenne az egyetlen, ami a megoldás irányába mutat.

randomuser1 2013.09.04. 15:47:02

a szegénység, kilátástalanság, munkahelyek hiánya, az...

Conchobar 2013.09.04. 15:53:37

@Szevasztok: "Számomra ebből az esetből valami olyasmi olvasható ki, hogy a cigányság bűnözése ott kiemelkedő, ahol nagyobb arányban élnek" - Bizonyos mértékig. Volt egy időben a rendőrségnek rendszeres frissített nyilvános térképe, ahol a bűneseteket tüntették fel, ezt nézegetve: ahol a lakosság kevert, de a cigányság nagy létszámban van jelen, ott a bűnözés is magas, viszont amely községben már a cigányság adja a lakosság döntő többségét, ott a bűnözés is visszaesik (pl. mert egymástól nincs mit lopni)

Conchobar 2013.09.04. 15:57:14

@Szevasztok: "Vagyis a 'higítás' megoldást jelenthetne az egész cigánybűnözési jelenségre" - Azt jelenthetne, ha pusztán csak a bűnözési statisztikában és bőr színében különbözne a cigányság a magyarságtól (és más európai etnikumtól). Így viszont a 'higítás', meg a szegregáció elleni küzdelem gyakorlatilag a magyar etnikum elüldözésével egyenértékű

randomuser1 2013.09.04. 15:58:58

@Szevasztok: kontrollált szlömösítés? remek ötletnek tűnik :)

GöTi 2013.09.04. 16:00:26

Miskolciként néhány alap infót adnék.

Dr. Pásztor Albert már nyugdíjas.

Azért van ennyi cigó becsukva Borsodban, mert a nagyrészüket a bíróság felfüggesztettel bünteti meg hű de nagyon - ők pedig jót röhögnek az egészen.

A sértettek ugyanolyan fenyegetéssel kapnak bírósági idézést, mint az elkövetők, ugyanannyi kellemetlenségük származik az ügyek nagy részében a bírósági eljárásból. Aki dolgozik százszor meggondolja, tegyen-e feljelentést.

Egy többrendbeli csaló cigányt én is feljelentettem. Az első tárgyalásra elmentem, ő nem. A második tárgyalásra nem kaptam idézést! Felfüggesztettet kapott, igazi büntetés semmi. Nem mondhattam el, hogy kapott több lehetőséget is tőlem, ezért nem kéne tutujgatni. Megpanaszoltam, hogy a sértetti jogaimat semmibe vették. Kordokumentumként őrzöm a bíróság válaszát, miszerint a BÍRÓSÁGI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ TÖRVÉNY, AZ EGY NEM FONTOS JOGSZABÁLY - nyasgem jogállam...

Na kérem libsikéim lehet fasisztázni.

Szevasztok 2013.09.04. 16:01:44

@Conchobar: A felvetésem lényege az volt, hogy sokkal jobb lenne, ha az agyatlanság helyett VALÓDI megoldások keresésével foglalkoznának a politikusok. (Nem állítom, hogy az ötletem jó, mert nem értek hozzá, csak az elmozdulás irányát szerettem volna szemléltetni vele.)

Egyetértek, hogy a különbség lényege nem a bőr színe, meg a bűnözési statisztika. Csak éppen a politikusoktól nem hallunk mást. (Egyik oldal vs másik oldal)

Szevasztok 2013.09.04. 16:05:21

@Conchobar: "a szegregáció elleni küzdelem gyakorlatilag a magyar etnikum elüldözésével egyenértékű"

A szegregáció is. Csak hosszabb távon...

(Lásd a börtön is inkább bűnöző továbbképző semmint javító-nevelő hatású.)

Conchobar 2013.09.04. 16:10:04

@Szevasztok: "A szegregáció is. Csak hosszabb távon..." - Miért?

Szevasztok 2013.09.04. 16:35:09

@Conchobar: Mert a szegregált környezet konzerválja és erősíti azokat a kulturális elemeket (pl a tulajdonhoz való viszony), amiknek éppen a megváltoztatása lenne a kívánatos.

Az integráció éppen a társadalmi minta adásával képes ezeket megváltoztatni. (Persze az egyén szintjén ez nem kellemes, de hosszú távon és társadalmi szinten csak így működik.)

Szevasztok 2013.09.04. 16:36:37

@Conchobar: Hogy egy példát is mondjak: a kóbor kutya falkában mindig veszélyesebb, mint egyesével.

Lord Viktor 2013.09.04. 17:00:14

@Szevasztok: Ha "egyesével" integrálnák őket, akkor talán. Ha egy 30 fős osztályban max. 3 cigány lenne.

Szevasztok 2013.09.04. 17:06:36

@Lord Viktor: Igen pontosan így lehetne. Másképpen csak úgy mehetne, ha a cigányságon belülről fakadna egy integrálódási igény. Ezt kellene minden eszközzel serkenteni...

szani12inda 2013.09.04. 17:38:39

@Flúgatlan:
"Lendvai provokált. Ha a kérdésére adott válaszban magyarázatként szerepelt volna, hogy arra felé sok a cigány, akkor lett volna alap a nácizásra."

Ráadásul nem is magyarázta volna a 94% -os arányt.
Hiszen kb azt jelentette volna, hogy a cigányság BAZ megyében élő kb.10%-a követi el az elzárással büntetendő bűncselekmények 94%-át. A többi megyében élő 80% meg a maradék hatot.

bispora 2013.09.04. 20:05:51

@Szevasztok:
Be szépen hangzik, Reding asszony már a zsebkendőjéért nyúlna, ha hallaná.
Én viszont pár kérdést feltennék integráció ügyben. Jelenleg a cigányok reprodukciós aránya 3:1 a magyarokéhoz képest, miközben az átlagos intellektusban 80:100 IQ a felállás. Mond már meg légyszíves azt hogyan csinálod, hogy a 80-as görbe baloldalára eső, természeti törvények miatt integrálhatatlan réteg ne reprodukálja magát bővítve? Tudniillik egyedül ez a populáció, akár egy fizikában példaként vett ideális gáz, bármilyen térfogatú edényt tökéletesen meg tud tölteni, ha nem hagyják éhen halni. A tarisznyádban van a veres hagyma mellett válasz erre a felvetésre?

Szúrófény 2014.02.28. 04:05:55

@csavari: A tankokkal iránymutatók pártja belepusztult saját hülyeségébe! nem jön rá!

Nzoltan 2014.09.02. 09:30:25

Hát én az utóbbi években nagyon megutáltam a cigányokat. Néhány bűncselekményben érintett voltam, mint szenvedő fél.
Elég sokmindenen kell változtatniuk ha azt szeretnék, hogy újra elfogadjam őket.
Eddig még nem igazán igyekeztek.

Nzoltan 2014.09.02. 09:31:39

Egyébként mit várhatunk egy olyan népcsoporttól, ahol a kisebbségi vezető nagy nyilvánosság előtt kijelenti, hogy a munka megalázó.

By: Horváth Aladár

les miserables 2015.04.17. 09:20:32

Valoban akinek nincs jövedelme, ki kell tiltani arrol a kornyekeol ahol nuncselekmenyt kovetett el.Hollandiaban a szocialis segelyt igenyloket kotelezik ha helybrn nem talal munkát, akkor kozeles kulfoldon is keresni.
süti beállítások módosítása