Minden évben hiszti van miatta. Mármint az állami szervek, és az éppen a parlamentben ücsörgő pártok részéről. Tipikus magyar agybaj - mondhatnánk, és vérünkbe ivódott balkáni közönnyel túl is lépnénk rajta egy legyintés után. Azonban, kérem szépen, vannak itt halottak is. Háborúban elesettek, akármelyik oldalon harcoltak is volna, akárki ellen, a kegyelet őket is megilleti - a fáról lemászós evolúciós lépcsőfokot már megjárt közösségek, társadalmak esetében ez nem kérdés.
Magyarországon igen. Persze, tudom, "szörnyű rémtettek", "gaz nácik" ésatöbbi... Végletekig unalmassá vált, mert azzá tették, a humanista történelmi megközelítés a pannon ugaron - és közben, észrevétlenül szinte, privatizálták az egyszerű emberi hozzáállás fogalmának tartalmát. Humanista csak akkor vagy, de akkor nagyon, ha arra emlékezel, amit mi DIKTÁLUNK neked, hogy emlékezned kell.
A magyar társadalom tekintélyes részének azonban rokona, sőt, sokszor közeli rokona, szomszédja, falubelije vesztette életét a háborúban, és - láss csodát! - a németek oldalán harcolva. Azt a kérdést, hogy ez helyes volt-e vagy sem, NEM MA kell feltenni. Egyáltalán, ennek a kérdésnek az elpusztult magyarok és németek árnyékában nem sok létjogosultsága van - de ez csak az én véleményem.

Magyarországról tudósított a New York Times. Ne, lécci, ne kattintsatok tovább, nem a Horthy-szoborról és a növekvő antiszemitizmusról lesz szó, ígérem! Komolyan, ilyen riportot amerikai újságíró tollából régen nem olvastatok.
Seth Kugel szerdán megjelent írására a HVG figyelt fel. A NYT riportere éppen úton volt Erdélyből Budapestre, amikor úgy döntött, lepattan a vonatról, és random belekóstol egy magyar kisváros hétköznapjaiba. Mr. Kugel a Békés megyei Mezőberényt nézte ki magának, és saját bevallása szerint voltak fenntartásai, miután a magyarokat (szemben a románokkal, mexikóiakkal, törökökkel és kínaiakkal, akiknél nagyon jól érezte magát) kimért és zárkózott népségnek ismerte. Aztán csalódott. Pozitívan.
Seth Kugel pár óra leforgása alatt belecsöppent a vidék Magyarországába, és megtapasztalta, milyen a helyi szeszfőzde, falumúzeum, római katolikus mise, még egy disznótorba is meginvitálták. A New York Times tudósítója gyermeki lelkesedéssel írja le találkozását a furcsa magyar betűkel, a féldolláros kakaós csigával és az embert próbáló körtepálinkával. Írásában nincs nyoma rosszindulatnak, görcsnek, vágyvezérelt gondolkodásnak, mint azt annyi rólunk szóló cikkben megszokhattuk. Ez az ember tényleg nem tett mást, mint eljött hozzánk, és leírta, amit itt látott, tapasztalt.

Korrupciós segédanyag kezdő és középhaladó politikusoknak
Címkék: korrupció MSZP Simon Gábor kesztyű nélkül Guest blogger
Tweet
„Adózók, karaktergyilkosok, f*sszopó osztrák bankárok, Simon Gabi, Simon Gabi!” - skandálta minden szolidáris, bár korrupt politikus kedd este. Mivel a hőzöngés önmagában nem sokat ér, ezért a szocialista politikushoz hasonló baklövéseket elkerülendő állítottuk össze kisokosunkat minden kezdő és középhaladó korrupt politikusnak.
Célmeghatározás: Mint bármely más tevékenység esetében, úgy a saját életünket is illik megtervezni. Mi lehetne más materialista, anyagias világunkban, mint a minél több DELLA, lehetőleg a mi zsebünkben. Ez egy egzakt, jól meghatározható és ellenőrizhető kontrollszáma lesz tevékenységünk sikerességének és hatékonyságának vizsgálata során.

Megvédjük a nyugdíjakat! Megvédjük a rezsicsökkentést! Nekik már több pénzük van, mint Önnek és végül Szebb jövedelmet. Beindult a kampány, így mi is szemezgettünk egy kicsit. Miért is lesz nehéz dönteni április 6-án…
A rendszerváltás utáni kampányok ismeretében is meglepő 2014 választási harcának infantilizmusa, az üzenetek nyomasztó együgyűsége, és legfőképp a pitiáner, demagóg ígérgetés dömping, amiből úgy tűnik már egyetlen egy politikai erő sem akar kimaradni.
Bélám, ezeknek már megint több pénzük van!

Dögunalmas nemzetgyalázás
Címkék: média liberális balliberális Kossuth kesztyű nélkül Jurenkó Ferenc Ferkusz ByeAlex
Tweet
Manapság hipsternek lenni nagyon trendi dolog, napjainkban már elég ehhez megvásárolni egy SZTK-keretes szemüveget, egy kordbársony nadrágot, egy sálat, esetleg egy surdasapkát és máris be lehet ülni keresztbe tett lábbal valamelyik romkocsmába észt osztani.
A hipsterség persze akkor a legmenőbb, ha mellette még művész is az ember. A tehetség és a képzettség nem különösebben fontos. Elég összedobni pár olyan modern kriksz-kraksz „festményt” amilyenekért még a Napsugár óvodában sem kapnak már fejsimogatást a kiscsoportosok. Természetesen, ha valaki meg merészeli kérdőjelezni az „alkotás” művészeti értékét, akkor azonnal szűklátókörű, fasiszta köcsögnek bélyegzik.
A magukat művész hipszternek képzelő flaszterkoptatók belterjes társaságában, még mindig az a nézet járja, hogy a nemzeti és vallási jelképek kifigurázása és provokatív környezetbe helyezése valami elképesztően trendi és menő dolog. Pedig nagyon nem az, már húsz éve is vérciki volt, manapság pedig már annyira lejárt, ócska produkciónak számít, mint az MSZP kongresszuson időnként felcsendülő Internacionálé. Annak ellenére így van ez, hogy Kazinczy utca környékén még járhat érte egy-egy elismerő vállveregetés a hasonszőrű pajtásoktól.
