Régen sikerült annyira kiakasztani engem kulturális-szimbolikus lépéssel, mint a régi Kossuth-szobor visszaállításával az Országház elé. Általában szánalommal vegyes kárörömmel figyeltem eddig a ballib értelmiség rinyálását a tér átalakítása ellen, amikor pedig az 1918-as magyar katasztrojka mitikus vezére, Károlyi Mihály helyébe a mártír Tisza István szobra került, boldogan pattintottam egy sört. Azt sem érzem tragédiának, hogy József Attila szobra tíz méterrel közelebb került a Dunához, amely nagyszerű versét ihlette. De ez a szobor, ez maga a rettenet.
Értem, és alapvetően helyeslem is az alapkoncepciót: tüntessük el a nemzet főteréről azt a rengeteg hordalékot amit a kommunista diktatúra évtizedei otthagytak. Állítsuk vissza azt, ami 1945 előtt volt, mert akkoriban a dolgok alapvetően, túlnyomórészt jobbak, vagy legalább ízlésesebbek voltak, mint azután. Ám a kulcsszavak a régi-új Kossuth-szobor esetében sajnos nem a "jobb és ízlésesebb", hanem az "alapvetően", és a "túlnyomórészt". Horvay János alkotása ugyanis abba szegmensbe tartozik, ami ez alól kivételt jelent. Magyarul: a Horthy-korszakban is készültek szar dolgok. Ez a szobor pedig az.
Ön férfi, és húst eszik? Fizessen több adót!
Címkék: feminizmus feminista liberalizmus liberális wtf Svédország havas jon FEMEN Christofer Johnsson Feministiskt initiativ Gudrun Schyman Tiina Rosenberg Soraya Post Benny Andersson Feminista Kezdeményezés
Tweet
Svédországban szinte a semmiből felbukkant egy radikális feminista párt, amely a férfiakra rótt különadóval, óvodás korú gyermekek átnevelésével és poligám élettársi kapcsolatokkal kampányol. A Feminista Kezdeményezés tavaly majdnem átlépte a parlamenti küszöböt, EP-képviselőt tudtak delegálni Brüsszelbe, Stockholmban pedig koalíciós partnerként részt vesznek a helyhatóság vezetésében. Feminista szebb jövő a lapra szerelt bútorok és a death metal országából.
A különböző radikális politikai és civil mozgalmakkal való riogatás fő szabály szerint a baloldali-liberális sajtó privilégiuma. Ezek általában kifulladnak a rasszizmus-fasizmus-homofóbia Bermuda-háromszögben, ma ezeken trendi felháborodni, rettegni és másokat rettegésre buzdítani. Pedig vannak hajmeresztő gondolatkísérletek a barikád túloldaláról is, amelyek az utóbbi években konkrét politikai programot öltöttek, és a média ajnározása közepette szépen, lassan valós befolyást szereznek. A radikális feminizmus főként a skandináv országokban válik ijesztő gyorsasággal hatalmi tényezővé.
Az Arckönyvet lapozgatva bukkantam rá gimnáziumi éveim egyik kedvelt zenekarának, a szimfonikus metált játszó Therionnak nem éppen témába vágó bejegyzésére. A banda svéd gitárosa, Christofer Johnsson egy hazájában egyre népszerűbb párt erősödésére figyelmeztet, ők a Feminista Kezdeményezés (Feministiskt initiativ), azaz FI vagy F!. Néhány szemelvény a programjukból:
Orbán Viktor nem felejtett el beszélni, politikához is ért még. Látja a bajt, s látja a baj okát, részben ki is mondja, de a cselekvésig, a valódi változtatásig - ahogyan egész pártja - már nem jut el. A miniszterelnök évértékelője ezért egy olyan összetett mondat, amiből egyszerűen hiányzik az állítmány.
A beszédet a Fideszen belül hatalmas várakozás előzte meg, hiszen az utóbbi idők zavart keltő kormányzati intézkedései, de legfőképp a veszprémi fiaskó miatt szinte megmentőként várták az.
A felfokozott várakozás érződött is a miniszterelnökön, rég látott idegességgel, és bizony zavarodottsággal kezdett. Hosszú évek után először látni: a kormánypárt és vezetője defenzívába szorult, védekezni kényszerült, és ez az új felállás bizony most nem fekszik neki.
Hosszú évek óta először látunk olyan Orbán Viktort, akinek magyaráznia kell a bizonyítványt, nem pedig büszkén mutogatni, hosszú idő óta látunk olyan miniszterelnököt, aki nem kezdeményez, csak az eddigi, amúgy unalomig ismételt, vélt vagy valós eredményeket szajkózza. Fizetési mérleg, GDP, infláció, államadósság, stabilitás, irigyel minket Európa, és persze olcsóbb élet, több munkahely, magasabb fizetés, rezsi, rezsi, rezsi, csökken, csökken, több pénzt az embereknek.
Szép szép, de már nagyon nem elég ide a kenyér. A legjobb gazdasági mutató is kevés ugyanis akkor, amikor a Fidesz legtöbb vezető politikusa alapvető hitelességi problémákkal küzd. Pláne akkor, amikor látják, tudják, hogy ott mellettük felnőttkorba lépett egy olyan párt, aminek nincsenek ilyen problémái, hiszen nem vett részt a rendszerváltás utáni mutyizásban. Ha mást nem, hát a '98-as Fidesz-sikerből ezt illett volna megtanulni...
Felbecsülhetetlen értékű szobrok és műalkotások semmisültek meg az Iszlám Állam által tavaly nyáron elfoglalt észak-iraki Moszulban. A fanatikus dzsihádisták kalapácsokkal és fúrókkal estek neki a történelemkönyvekből ismert szárnyas bikáknak és az asszír korból fennmaradt, több ezer éves műalkotásoknak.
„Mohammed próféta a puszta kezével rombolta le a bálványokat, amikor Mekkába ment. A próféta nekünk azt parancsolta, hogy szabaduljunk meg a szobroktól és ereklyéktől, és így tettek az ő követői is, akik utána országokat hódítottak” – magyarázza egy ismeretlen férfi a videón. Majd hozzáteszi: „Amikor Isten megparancsolja nekünk, hogy távolítsuk vagy pusztítsuk el őket, ez könnyű nekünk, és nem törődünk vele, még ha több millió dollárt is érnek”.
A videót az Iszlám Állam hivatalos twitter csatornáján tették közzé.
A Google ledönti Trianont!
Címkék: kétnyelvűség Google havas jon csángóbrékesek Kárpát-medence
Tweet
Amiért évtizedeken át hiába harcoltak önkormányzatok és civil szervezetek, azt a világ egyik legbefolyásosabb óriáscége önhatalmúlag megcsinálta. Nem azért, mert annyira érzékenyek lennének a nemzeti kisebbségek jogaira, hanem mert – szemben a környező országok vezető politikusaival – a piacból élnek és nem idióták.
Aki magyar nyelvi beállítással a Google Térképre kattint mostanában, érdekes dolgot tapasztal: a környező országok magyarlakta települései az egész Kárpát-medencében magyarul jelennek meg. Nincs többé Rimavská Sobota, Târgu Mureș és Стара Моравица, csak Rimaszombat, Marosvásárhely és Bácskossuthfalva. A földrajzi nevek még a legtöbb helyen hiányoznak, de ne legyünk hamariak!